Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-07 / 32. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK Több tízezer jelentkezőt alkalmatlannak találtak Kevesebb a véradó Évente több toborzókampányt szerveznek, kiemelt cél a 18-25 éves korosztály megszólítása Fotó: MTI HÍREK Három darabra tört a repülőgép TÖRÖKORSZÁG A Pegasus török légitársaság belföldi járatának Boeing 737-800 típusú gépe szerdán leszálláskor az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren nem tudott lelassulni, túlfutott a leszállópályán, és a füves mező végén egy 30-40 méterrel alacsonyabban húzódó mélyedésbe csúszva három darabra tört. A balesetben három ember meghalt, 180-an megsérültek. A repülőn 183-an voltak, 177 utas, négy utaskísérő és két pilóta. Az utasok között 155 török, négy amerikai, négy kínai, három iraki, két izraeli és két kirgiz, illetve egy-egy svéd, szíriai, libanoni, kazah, marokkói és türkmén állampolgár volt. MW 103 évesen elhunyt Kirk Douglas GYÁSZ 103 éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője. Hosszú pályafutása alatt egyebek mellett A nap szerelmese, a Champion, valamint A rossz és a szép című filmben szerepelt, mindhárom alakításáért Oscar-díjra jelölték. Az amerikai filmakadémia díját végül az életművéért kapta meg 1996-ban. Gyermekei, köztük a szintén Oscar-díjas Michael Douglas is a filmiparban lettek ismertek és sikeresek. MW Tavaly összesen 240 ezren adtak vért, volt, aki többször is. Napi 1600-1800 véradóra van szükség a biztonságos ellátáshoz, de a téli időszakban a betegségek miatt minden évben visszaesik a számuk. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu DONOROK Tavaly 442,2 ezer véradásra jelentkezést regisztráltak, és 377 ezer esetben minősült alkalmasnak a donor. Összesen 240 ezren adtak vért, volt, aki egyszer, de volt, aki többször is Segített embertársain - válaszolta az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) a Világgazdaság megkeresésére. Egy évvel korábban még 458 ezer jelentkezést és 385 ezer alkalmasnak minősítést regisztráltak. Az elmúlt évben 57 ezer, 2018-ban pedig 65,8 ezer jelentkezőt utasítottak el azért, mert nem voltak alkalmasak véradásra. A leggyakoribb ok az alacsony hemoglobinszint, ez teszi ki a kizárások csaknem felét, a vezető okok közé tartozik a rendellenes szívverés és a magas vérnyomás is. Ahhoz, hogy Magyarországon a vérellátás biztosítva legyen, mindennap 1600-1800 véradóra van szükség. Tavaly naponta átlagosan 1700-an adtak vért, egy véradó átlagosan évente 1,8-szer, ugyanis a többségük visszatérően segíti a szolgálatot. A kórházak a vörösvérsej t-készítményekből hétköznaponként 1200-1300 egységet, plazmakészítményekből 200- 300 egységet, vérlemezke-Náthás megbetegedés után két hetet kell várniuk a donoroknak arra, hogy ismét vért adhassanak, az influenzások pedig a gyógyulásuk után egy hónapra esnek ki. Azok, akik készítményekből 500-600 egységet használnak fel. A hétvégi vagy ünnepnapi felhasználás a hétköznapi mennyiség 25-30 százalékát teszi ki. Az ÓVSZ nem tapasztal öszszefüggést a plazmacentrumok működése és a véradók számámegkapták az influenza elleni védőoltást, és utána semmilyen szövődményt vagy kezdődő betegségre utaló jelet nem tapasztaltak, nyugodtan adhatnak vért. nak alakulása között. Évente több véradói toborzókampányt is szerveznek, ehhez jelen vannak a közösségi médiában és más online felületeken is, kiemelt céljuk a fiatal felnőttek, a 18-25 éves korosztály megszólítása. Korábban szó volt arról, hogy a véradáshoz szükséges 18 éves korhatárt csökkentik, de ezt az elképzelést végül elvetették. Konzultációk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a középiskolákban inkább az edukációra helyezik a hangsúlyt, és a nagykorúvá válást tekintik a véradásra való érettségnek. Tízmilliókat fizettek a hatósági védelemért KORRUPCIÓ Bűnszervezetben, hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 vádlott ellen a Debreceni Törvényszékre - közölte tegnap a főügyészség vezetője. Keresztes Imre azt írta: a vádlottak tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának három, részben vezető beosztású hivatásos állományú tagja, egy járási ügyész és egy ügyvéd is. A pénzért cserébe hatósági védelmet ígértek és bűnügyi információkat a,dtak ki arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el. Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd. A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa - a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel - 24 év. A pénzügyőröket és az ügyészt 2017 júniusában fogták el és vették őrizetbe. MW Betegség után szünetet kell tartani Havonta közel húszmillió hívás régi készüléken Vezetékesen is hívunk HÍRKÖZLÉS A vezetékes széles sávú internet előfizetéseinek száma tavaly novemberben már 3,087 millió volt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) becslése szerint. Az előfizetések többsége xDSL, kábelmodemes és FTTx megoldás volt. Az utóbbi szegmensben emelkedett legjobban az előfizetések száma, 710 ezerről 844 ezerre, a kábelmodemes kategóriában marginális volt a növekedés, az xDSL esetében pedig csökkenés figyelhető meg az elmúlt egy évben. A vezetékes széles sávú internet előfizetéseinek a piacán a legnagyobb részesedéssel a Telekom rendelkezik (37,2 százalék), majd a Digicsoport követi 23,9 százalékkal, a Vodafone-csoport pedig a harmadik 21,6 százalékkal - írja a Világgazdaság. A magyar háztartások 65,2 százaléka rendelkezett vezetékestelefon-szolgáltatással tavaly novemberben, száz lakosra 29,99 jutott, 0,23-dal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az összes bekapcsolt hangátviteli csatorna száma 3,052 millió lehet. A legnagyobb arányt az IP-alapú csatornák képviselik 1,6 milliós darabszámmal, a második helyen a kábeltelevízió-hálózatos csatornák állnak 1,1 millióval. Vezetékes telefonról a felhasználók tavaly novemberben összesen 19 millió hívást kezdeményeztek, és 234,9 millió percig beszélgettek. A vezetékes telefonok terén is a Telekom uralja a piacot, 48,2 százalékos részesedéssel. A második helyen 22,3 százalékos részesedéssel a Digicsoport áll, és - csak 1 százalékkal kevesebbel - a Vodafone a harmadik. MW OLASZORSZÁG A két mozdonyvezető meghalt és 27-en megsérültek tegnap korán reggel, amikor kisiklott az épp 298 km/h sebességgel haladó Frecciarossa (Vörös Nyíl) expresszvonat a Milánótól mintegy 50 kilométerre fekvő Lodi városnál. A baleset során a motorkocsi nekiütközött egy másik vágányon álló tehervagonnak, majd egy vasúti épületnek is. A baleset okát még vizsgálják. FOTÓ: MTI Jó hír a munkaerőpiacnak: javult a mobilitás Költözés városon belül Az esetek többségében városunkon belül változtatunk lakcímet Fotó: Shutterstock LAKÓHELY Jellemzően nem mennek messzire a magyarok, amikor elköltöznek korábbi otthonukból - derül ki a helyi közösségeket szervező alkalmazás, a Miutcank.hu adatállományából készített elemzésből. Az oldal több mint 50 ezer felhasználója által öt év alatt regisztrált 5700 költözését vizsgálták - írja a Világgazdaság. Az esetek csaknem háromnegyedében csupán a városon belül teszik át székhelyüket a költözők, sőt 15 százalékuk egy kilométeren belüli távolságra költözött. Csupán a fennmaradó 28 százalékról mondható el, hogy másik település volt a cél. Az adatokat tovább bontva kiderül, hogy az utóbbiak új otthona sem feltétlenül távoli helyeken lesz, a költözések alig ötödéről mondható el ugyanis, hogy 50 kilométernél távolabbi a célállomás. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy többnyire városokon, településeken belül költöznek az emberek. A magyarok még mindig ragaszkodnak megszokott helyeikhez. A mobilitás azonban javulóban van, hiszen összességében ma már az esetek mintegy 30 százalékában az emberek másik településen választanak lakást maguknak. Ez például feltétlenül kedvező változás a munkaerőpiac szempontjából, mert korábban éppen a nehezen mozduló munkaerő volt a legnagyobb problémák egyike - jegyezte meg az adatok kapcsán Horváth Gáspár, a Miutcank.hu társalapítója. A kormány épp ezért támogatja pályázaton elnyerhető külön forrással is a munkásszállók létesítését, amivel javarészt a nyugat-magyarországi, munkaerőhiánnyal küzdő nagyvállalatok élnek. Amikor a főváros és környéke mutatóit tették mérlegre a Miutcank.hu adatbázisában, egy szembetűnő különbséget találtak: az agglomerációban 20 százalékkal magasabb volt a családos költözések száma. Ebben nagy a szerepe annak, hogy ezeken a helyeken jobbára nem a karrierjük elején járók rétege keres új otthont. Budapesten belül viszont jellegzetes költözködők a főiskolák, egyetemek hallgatói, akik egyedül vagy barátaikkal, bérlőtársaikkal együtt váltanak lakóhelyet. MW