Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-06 / 31. szám

A Hírlap díjazottja a Heol Sporton vallott magáról Fotó: Huszár Márk Azt teszik, ami a feladatuk, de az elismerés jólesik Az egri jók legjobbjai Vitányi László és Bodolai Zsolt LABDARÚGÁS Vitányi László a legjobb sportvezető kategó­riában a Heves Megyei Hír­lap különdíjasaként vehetett át elismerést Eger 2019-es Év Sportolója díjátadó rendezvé­nyén. Az Eger SE utánpótlá­sért felelős szakmai igazgató­ja a városházi fogadást köve­tően a Heol Sport Facebook­­oldal élő bejelentkezésének vendégeként mondta el, mit je­lent számára a jutalom. Az új kezdeményezésként életre hí­vott műsorban kérdezőként Bodolai Zsolt kért és kapott választ például arra, milyen irányvonal mentén dolgozik a 38 éves szakember. HIRDETÉS- Szerteágazó tevékenysé­get végzek, amelyek közül ne­héz lenne kiemelni néhány elemet - mondta Vitányi. A klubnál folyó nevelőmun­ka mérőszámaként, amolyan visszaigazolásaként azt közöl­te az igazgató: büszkék arra, hogy idén télen az Eger SE-ből nyolc játékos folytathatja aka­démián a pályafutását. Értük fizetnek, vagyis egyfajta meg­térülése látszik a befektetett energiának. A Heol Sport Facebook-oldal élő adásában hamarosan újabb vendéget hallhatnak és láthatnak az érdeklődők. B. Cs. Több mint jelzésértékű, hogy Egerben a 2019-es Év Sportolója díjátadó ren­dezvényen három országos szakszövetség vezető tiszt­ségviselője is fontosnak tar­totta a részvételt. Ahogy olimpiai bajnokok is akad­tak a széksorokban. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu SPORTELISMERÉS Nem árt gyorsan leszögezni, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnö­ke, Wladár Sándor, a váloga­tott szövetségi kapitánya, dr. Sós Csaba, továbbá a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke, Boda Gábor és a Ma­gyar Ökölvívó Szakszövetség főtitkára, Nagy Anett Viktória szervezői meghívásnak tett eleget. Sportáguk a három ka­tegóriában díjazott úszók, a két-két elismerést kapott ame­rikai futballisták és az ököl­vívók jóvoltából került közép­pontba a városházi díjátadón. Az olimpiára készülő Béké­si Eszter és az ötkarikás játé­kokon való részvétel küszö­bén álló Holló Balázs az Egri Úszó Klub színeiben á „király­kategóriának” számító felnőtt egyéni számban bizonyult Eger 2019-es legjobb sportoló­jának, és edzőjük, Kovács Ottó elsőségéhez sem férhetett két­ség. Az immár hétszeres ma­gyar bajnok ökölvívó, a tokiói indulásra ugyancsak esélyes Oláh Eszter, és a női vízilabda­válogatott erősségének számí­tó Szilágyi Dorottya különdíjá­­nak indokoltságát ugyancsak nem lehetett megkérdőjelezni. Az ötkarikás szint a bokszban és a pólósoknál is mutatja, ma­gas a mérce, aki fogadhatta a gratulációkat az magas nívón sportol. így volt és így van ez­zel a vízilabdázóként egyaránt három olimpiai bajnoki címet szerzett Szécsi Zoltán, az Egri Vízilabda Klub elnöke és a Lil­lafüredi Ásványvíz-ZF-Eger női vízilabdacsapatának edző­je, Biros Péter is. A sorból nem hagyható ki a büszke édesapa, Szilágyi Péter sem, aki a ko­rábban a magyar női váloga­tott szövetségi kapitányaként ugyancsak megjárta a magas­ságot. Oláh edzője, Dorkó Péter 2008-ban bíróként lehetett je­len a pekingi ötkarikás játé­kokon, azóta pedig azt is fé­nyesen megmutatta, hogy ver­senyszervezőként is megáll­ja a helyét. A legjobb sportve­zetői díjat megkapott Herke Zsombor is méltán húzhatta ki magát Boda Gábor előtt. Igaz ez a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnökére is, hiszen a tojáslabdázók főnöke azt is örömmel nyugtázhatta, hogy a sportág jelentős mozgósító erővel bír a megyeszékhelyen, lásd: szavazással elnyert kö­zönségdíj az Eger Heroes csa­patának. A kézilabdázók és a labda­rúgók közössége Tóth Edmond NB I.-es vezetőedző, illetve Vi­tányi László utánpótlás szak­mai igazgató jóvoltából mond­hatja el magáról, hogy az oda­figyelés nem hiányzott az ese­tükben sem. Az íjászok tehet­sége, Román Bálint Dániel ta­valyi siker évére újabb korona került, de az erőemelők jeles képviselője, Bocz Tamás is ott kapott helyet, ahová régóta vá­gyott. Szeniorként Fodor-Fejes Adrian Adél azt bizonyította, milyen sokáig lehet kitolni a jó formát, míg a fogyatékkal élők díját elnyert Mákos Mi­lán 16 évesként úgy nyilat­kozott, mint a profik: nem a díjért sportol, hanem „csak” szeret karatézni és örül, hogy most ebből „ez jött ki”. Aki pedig idén kimaradt vagy lemaradt, az gyűjthet! az erőt, mert a 2020-as év leg­jobbjait is díjazzák majd. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu ^ nsuÁmjjlwju&'É játékban a nyeremények összértéke 10 000 000 forint szabályzat elérhető a www.borsonline.hu/jatek internetes oldalon. Honfi Gábor, Simon Ágnes, Kocsik Eszter és Wächter András Anya és leánya bajnoki címet szerzett Egernek SÍTÁJFUTÁS a Magyar Tájéko­zódási Futó Szövetség sítájfutó szakága a szlovák bajnokság­hoz kapcsolódva Skalkán rendezte a hosszútávú egyé­ni ob-t. Az indulni szándéko­zók figyelmébe ajánlották: le­het, hogy a szezon egyetlen versenyzési lehetősége lesz ez a közelben, ezért nevezze­nek minél többen. Az intel­met az egriek és a gyöngyösi­ek is megfogadták, és begyűj­tötték három érmet. Az Egri Testedző Club színeiben sze­replő Simon Ágnes a W21 ka­tegóriában magyar bajnoki cí­met szerzett, a nyílt szlovák bajnokságban pedig a máso­dik helyen végzett. A Felső­tárkányban élő téli olimpi­kont (2014, Szocsi) a lánya azonban felülmúlta. Kocsik Eszter (EVSI-Egri Spartacus SE) a W17 kategóriában a ma­gyar és a szlovák nyílt baj­nokság aranyérmét is elhódí­totta. Az ugyancsak a Spar­­tacust erősítő Honfi Gábor (M55) bronzmedálra lehetett büszke, míg M17-ben Wächter András (EVSI-Egri Sparta­cus SE) a magyarok közül a nyílt szlovák ob-n a hatodik­ként zárt. M45-ben Didriksen Tor Öyvind (Gyöngyösi Tájfutó Klub) számára negyedik hely jutott a magyar, hetedik pozí­ció pedig a szlovák nyílt baj­nokságon. B. Cs. Megyei rangadó KÉZILABDA A legjobb négy közé jutásért a címvédő gyöngyösiek az egriekkel ta­lálkoznak a Ligakupában. Az oda-visszavágós negyed­döntő párosítása: HE-DO B. Braun Gyöngyös-SBS­­Eger, Vác-Cegléd, Veszprémi KKFT Felsőörs-Mezőkövesd, Komló-Dabas. S. K. Elmaradt a meccs VÍZILABDA A viharos széllöké­sek miatt nem volt biztonsá­gos a sátortetős uszoda, így el kellett halasztani az LFÁ­­ZF-Eger OB I.-es női csapatá­nak szerdára kiírt tatabányai bajnoki mérkőzését, amit várhatóan áprilisban pótol­nak az együttesek. B. Cs. Hatvani döntetlen LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzésen: Iváncsa KSE-FC Fiatvan 2-2 (2-1). Gól: Simon M., Fekecs (öngól). B. Cs. TOTO, 6/2. L Újpest-FTC 2 2. Fehérvár-Mezőkövesd 1, X 3. Hertha BSC-Mainz 1, X, 2 4. Freiburg-Hoffenheim X, 1 5. Wolfsburg-Düsseldorf 1 6. Bremen-Union Berlin X 7. Schalke-Paderborn 1 8. Leverkusen-Dortmund X, 2 9. Mönchengladbach-1. FC Köln 1 10. Bayern München-RB Leipzig l.x 11. Hellas Verona-Juventus 2 12. Napoli-Lecce 1 13. Parma-Lazio X Plusz egy mérkőzés: 14. Internazionale-Milan X Mákos Milán, Fodor-Fejes Adrian Adél, Szilágyi Dorottya Fotó: B. D.

Next

/
Thumbnails
Contents