Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-04 / 29. szám
2020. FEBRUAR 4., KEDD SPORT 15 Harmincötezren voltak a Penarol idei első felkészülési meccsén Vadócz a rutinjával segít JEGYZET Vadócz Krisztián edzője, Forlán miatt is mindent megtesz, hogy megfeleljen az elvárásoknak Fotó: MW A januárban Dél-Amerikába szerződött Vadócz Krisztiánt sokan kétkedve fogadták Uruguayban, de a 42-szeres válogatott labdarúgó a tapasztalatának köszönhetően kezd beilleszkedni a Penarolba. Nagy Zsolt/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Átesett a tűzkeresztségen, nemrég felkészülési mérkőzésen bemutatkozott a Penarolban. Milyen érzés Dél- Amerikában futballozni?- Egészen rendkívüli. Ez volt az újjáalakuló csapat bemutatkozása a stadionunkban, ennek megfelelően ünnepi hangulat fogadott minket. Nyilván nem örülök, hogy nem nyertünk, hazai pályán bárki is az ellenfél, illene gólokat szereznünk, de Diego Forlán vezetőedző azt mondta, elégedett a látottakkal. Ízelítőt kaphattunk abból, milyen lesz a bajnokságban és a Libertadores-kupában játszani. (A Belgrano elleni találkozó 0-0-ra végződött, és a kezdőcsapatban helyet kapó Vadóczot a 64. percben lecserélték - a szerk.) Vadócz Krisztián SZÜLETETT: 1985. május 30., Budapest POSZTJA: középpályás VÁLOGATOTTSÁG/GÓL: 42/2 KLUBCSAPATAI: Budapest Honvéd (2002-2005, 2018, 2019-2020), Auxerre (francia, 2005-2007), Motherwell (skót, 2007), NEC Nijmegen (holland, 2007-2008,2011- 2012), Osasuna (spanyol, 2008-2011), Odense (dán, 2012-2014), Puné City (indiai, 2014) , Grasshoppers (svájci, 2015) , Alavés (spanyol, 2015-2016) , Perth Glory (ausztrál, 2016), Mumbai City (indiai, 2016), Kitchee SC (kínai, 2017-2018, 2018-2019), Penarol (uruguayi, 2020-) EREDMÉNYEI: kétszeres hongkongi bajnok (2017, 2018), Hongkongi Kupa-győztes (2017), hongkongi Szuperkupa-győztes (2017), Hongkong Senior Challenge Shieldgyőztes (2017) AMERIKAI FUTBALL Bár a csillagászati jegyárak dacára a fotósok egy olyan szurkolót is megörökítettek az 54. Super Bowlon, aki nem sokkal a kezdés után álomba szenderült, a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntőjére nem mondhatjuk, hogy unalmas volt. A Miamiban rendezett összecsapáson a Kansas City Chiefs 31-20-ra verte a San Francisco 49ers együttesét, de a negyedbe negyed elején még 20-10-re a kaliforniai alakulat, a Nemzeti Főcsoport (NFC) bajnoka vezetett. Szóval bőven volt izgalom túl azon is, hogy a nagyszünetben Jennifer Lopez és Shakira- Valóban olyan fanatikusak a klub szurkolói, ahogyan a hírekben hallani?- Habár csak edzőmérkőzést játszottunk, legalább harmincötezren voltak a lelátón. Fantasztikus érzés, amikor egy támadásra, labdaszerzésre vagy jó cselre felmorajlik a nézőtér, a drukkerek ráadásul füstbombákat és egyéb látványelemeket is bevetnek. Az igazi hangulat azonban nem is a stadionban, hanem az utcán mutatkozik meg. Eddig nem jártam ötnél többször Montevideo belvárosában, de legalább száz Penaroltetoválást láttam, mindenki büszkén viseli. Nem nehéz észrevenni, milyen népszerű csapatba érkeztem.- Felismerik?- A szurkolók már akkor tudták, ki vagyok, amikor még meg sem érkeztem. Itt a futball központi téma, ezt nagyon jó megélni. Amikor például Ausztráliában játszottam, a labdarúgás nem tartozott a három legkedveltebb sportág közé, az emberek előbb mentek ki ausztrál futballt nézni, mint a mi meccsünkre. Ehhez képest felemelő látni, hogy a labdarúgás Uruguayban mindent visz.- Milyen a labdarúgás színvonala az európaihoz képest?- Ezt nehéz megítélni, mivel még egyetlen tétmérkőzést sem játszottunk. Amit láttam, azok alapján a csapatok támadó felfogásban lépnek pályára, ahogy megvan a labda, menni kell gőzerővel előre. A stílus a spanyolhoz hasonlít leginkább, a játékosok egyénileg képzettek, gyorsak és lehet velük játszani. Tőlem azt várják, hogy a rutinommal segítsem a csapatot, ezért érkeztem. Az uruguayi futballról odahaza nem sokat hallani, de pályafutásom során annyi helyen jártam már, hogy megtanultam, ez semmit sem jelent. Több, korábban ismeretlen játékosról derült már ki, mennyire jó futballista valójában, remélem, nekem is sikerül hasonló benyomást tennem az itteniekre. vérpezsdítő produkcióval szórakoztatta a közönséget. A találkozó első pontjait a San Francisco tette fel a táblára egy mezőnygól formájában (0-3), de a Kansas City azonnal válaszolt, egy hatperces támadássorozat végén az irányító Patrick Mahomes futott be a végzónába (7-3). Az Amerikai Főcsoport (AFC) bajnoka növelte az előnyét (10-3), de ezután feltámadt a 49ers támadójátéka, és Jimmy Garoppolo touchdownt érően passzolt Kyle Juszczyknek (10-10). A San Francisco Robbie Gould második mezőnygóljával a vezetést is átvette, majd- Amikor eldőlt, hogy a csapathoz szerződik, a közösségi oldalakon a szurkolók közül sokan nem értették a döntést...- Tény, hogy sokan furcsállották, mit keres egy magyar futballista Uruguayban, hiszen nem ismerem a közeget, és fiatal tehetségnek sem mondanám magam. A helyzetet korábbi tapasztalataim segítettek megoldani, tudtam, hogy nincsenek hónapjaim a beilleszkedésre, ezért minél hamarabb alkalmazkodnom kell. Az első nap nagyon nehezen telt, nem tudtam senkinek a nevét, mindenkihez úgy szóltam a pályán, hogy „Hé, hé, hé!”, de folyamatosan figyeltem, s két nappal később már tudtam, kinek mit és hogyan mondhatok. Természetes, hogy amikor egy új játékos érkezik a csapathoz, öszszesúgnak mögötte a többiek, mondván: ki ez, mit akar és honnan jött? Tudtam, ezzel nem szabad törődnöm, helyette bizonyítanom kell. Garoppolo remek passzai után a futó Raheem Mostert fejezte be touchdownnal a támadást- És sikerrel járt?- Egyre jobban haladok. A csapattársak tudják, hogyan értsenek szót velem, fokozatosan nyílnak meg felém. Valamennyit az is segít, hogy nem én vagyok az egyetlen érkező, kilenc-tíz új játékos csatlakozott a kerethez. Kihívásként fogom fel a helyzetet, élvezem, hogy egy győzelemközpontú klubhoz kerültem. Persze ennek is van árnyoldala. Már figyelmeztettek, hogy ha egyszer kikapunk, ne nagyon menjünk ki az utcára, ha kétszer, akkor hazaküldenek... De hát valamit valamiért. Ott, ahol a hazai mérkőzésekre negyvenezren jönnek ki és az autópályán vonulnak gyalog a szurkolók, érthető, hogy a dobogó alsóbb fokaival senki sem elégedett, a cél egyértelműen a bajnoki cím.- A Penarol edzője korábbi csapattársa, Diego Forlán, akit Uruguayban legendaként tisz(10-20). A negyedik negyedben aztán megtáltosodott a Chiefs: Mahomes Travis Kelcetelnek. A népszerűsége jelentett bármilyen segítséget?- Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy azért lehetek itt, mert Diego Forlán hívására érkeztem. A Penarolnál az olyan futballistákért is megőrülnek a szurkolók, akik egy percet sem játszottak, képzelheti, mekkora rajongás veszi körbe az egyik nemzeti hősüket. Miatta is mindent megteszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak.- Nincs honvágya?- Őszinte leszek, sosem volt ilyen problémám. Ha ezen múlt volna, egész karrieremet a Honvédban töltöm. De akkor lemondtam volna rengeteg tapasztalatról és nem szélesítettem volna ki a látókörömet. Sohasem hittem, hogy a futballnak köszönhetően eljutok Hongkongba, Indiába, Dél- Amerikába, de nagyon szeretem ezeket a megcíldandó feladatokat. Otthon élhetek azután is, hogy visszavonultam. nek adott átadásával három pontra zárkózott (17-20), majd Mahomes - akit a Super Bowl legértékesebb játékosának is megválasztottak - egy remek sorozatot vezetve Damien Willliamsnek adott hatpontos átadást. S mivel az extrapont sikeres volt (24-20), a 49ersnek touchdownra lett volna szüksége a hátralevő kevesebb mint három percben. Ám a 49ers támadása másfél perccel a vége előtt elhalt, majd jött újra Williams, aki eldöntötte az öszszecsapást (31-20). A Kansas City története második bajnoki címét szerezte, és erre nagyon sokat várt, 1969 óta. MW Királynő kerestetik Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu Novak Dokovic és Sofia Kenin nyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi és női egyesét. Előbbit mindenki ismeri, szerte a földkerekségen, utóbbit a sportág berkein kívül szinte senki. A Moszkvában született, orosz származású amerikai, huszonegy éves tehetség és ígéret első világra szóló diadalát aratta. Mégsem történt hatalmas meglepetés, napjaink női teniszében ez kizárt. Hiszen nincs a szakágnak királynője, így nem lehet bátor trónkövetelő sem, mert nincs kit letaszítani a trónról. Kenin a fináléban a spanyol Muguruzát, a negyeddöntőben a tunéziai Dzsábirt győzte le; senkinek nem kellett elalélnia az ámulattól. A Barty elleni elődöntős siker legalább a bravúr kategóriája. Az ausztrál hölgy ugyanis a világranglista vezetője, de ettől még állócsillagnak nem mondanám. Ha felsorolom az évnyitó rangsor első nyolc helyezettjét, senki ne pironkodjon, mert nem tudja mind a nyolc nevet beazonosítani. Esetleg hetet, hatot, ötöt sem... íme: Barty, Plísková, Halep, Osaka, Svitolina, Andreescu, Bencic, Kvitová. A legismertebb név Halepé - na jó, Osakáé, de az övé is úgy, mint japán városé... A kilencedik helyen végre ott találjuk Serena Williamst, aki jövőre tölti be a negyvenet. Ha úgy tetszik, a dicső múltból maradt itt, mert nincs dicső jelen. Hol vannak azok az idők, amikor Chris Evert küzdött Navratilovával, Steffi Graf Szeles Mónikával, vagy akár csak Hingis Davenporttal? És még csak ezután jöttek a Williams nővérek és Sarapova! Némelyek akkoriban úgy tartották, az egyetlen sportág, amelynek női versenyei élvezhetőbbek a férfiakénál, a tenisz, mert nem a szerva, röpte, nem a szőnyegbombázás, hanem a játék dominál. Rég volt, talán igaz sem volt. Az elmúlt hétvégén nosztalgikus hangulatban, olvasás közben nézegettem a Kenin- Muguruza-meccset, sportkedvelő lányom megkérdezte, ez hányba jutásért megy, és alig akarta elhinni, hogy ez bizony a döntő. A győztes jutalma pedig több mint négymillió ausztrál, majdnem hárommillió amerikai dollár. Százmilliócska híján egymilliárd forint. Ugyanannyi, mint a férfiaknál. Akiknél a világranglista jelenlegi dobogóján Dokovic, Nadal, Federer a sorrend. Három korszakos, emblematikus figura. A női emancipáció élharcosai részben elégedettek lehetnek, az egyenlő feltételeket sikerült kiharcolniuk. Egyenlő esélyekről azonban szó sem lehet, ahhoz fel kellene nőni - nem Dokovic vagy Federer, hanem Chris Evert vagy Steffi Graf mellé. A Super Bowlon a Kansas City Chiefs 31-20-ra verte a San Francisco 49erst Fél évszázadnyi böjt után nyertek Patrick Mahomes, a Chiefs irányítója a trófeával Fotó: AFP