Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-22 / 45. szám
helyőrség 5 vers Horváth László Imre A kabin Mostanra lett olyan hogy semmi se maradt már abból aki volt.” Cormac McCarthy Nemrég meglátogattam a szüléimét, aludtam egyet a házban ahol felnőttem. Átalakították a fürdőszobát, mivel már öregek és nehezen mozognak, elbontották a kádat, a helyére zuhanykabint építtettek. Szomszédok végezték a munkát, két szakaszban, szívességből, szüleim napokig vártak a két szakasz közt, birkatürelemmel, megadóan (ahogy jó ideje lényegében minden mást is csinálnak). Az új zuhanykabin olyan, mint egy kórházban, ez persze bosszantó, még fehér fürdőszéket is szereztek hozzá, én mindig kiteszem belőle, mikor belépek zuhanyozni, különben el se férnék rendesen. A kabin négyzet alakú, padlóján bíborszerű agyagszínű csempék enyhén befelé lejtenek a lefolyóhoz. Tejüveghez hasonlító, elhúzható műanyag lapok adják a falát, ha magunkra záijuk, nem megy ki a víz. Állok a zuhany alatt, függőlegesen a kád helyén, lépkedek is benne, mint egy szűk magánzárka, kezembe fogom a zuhanyfejet és a hátamat mosom, a testemen lefelé folyik a forró víz. Az eltűnt kád helyén állok, ahol vízszintesen heverésztem egész gyerekoromban, míg ki nemcserélték, ez harminc év nagyjából, hatéves voltam, mikor ideköltöztünk, akkoriban ketten is elfértünk benne valamelyik testvéremmel, talán hárman is, hamarosan egyedül se, viszonylag magasra nőttem, csak felhúzott térdekkel tudtam elfeküdni, rengeteg időt töltöttem itt, olvastam, merengtem magamon, vagy csak élveztem a vizet. A nagyszobából mindig behallatszott a tévé, zömmel kvízműsorok, ha tudtam a válaszokat, kikiabáltam, híradók, focimeccsek, persze most is vannak, apám is, aki nézi, a nagyszobát nem alakították át és ők is élnek még, csak az adás sokkal hangosabb mert nem hajlandó hallókészüléket használni, bömböl a tévé, de a zuhany vize a fülembe megy, nem hallom, nem is érdekel. Időutazónak képzelem magam, időutazó vagyok. A kád nincs sehol, sem a benne fekvő gyerek, vizesen, meztelenül állok a kabinban, mintha ide teleportált volna egy űrhajó, vagy mintha még ez se lenne az eltűnt díszlet helyén, amivel összenőtt valami lény, ami én voltam egykor, mert fogalmam sincs, melyikünk létezett valaha, melyikünk az idegen. Lőrincz P. Gabriella Paraszomnia 2. Paraszomnia Karoddal ölelted, Fogaddal haraptad, Amit elvett tőled, Éjjel visszaloptad. Angyalod, virágod, Mézédes szerelmed, S mint anyádat esténként Vetkezve meglested. Kedves kurvád Ma este anyácska, « Koporsód mellett majd Zsoltáros dalárda. Kezében éles kés, Villanó a penge, Hiába várod már Utadat a Mennybe. A pokol sem fogad be, Angyal tett a sírba, Veled is úgy történt, Ahogy meg volt írva. Negyven napra kikapart, Részeg volt és kába, Nézte, hogyan növekszik Testedben a lárva. Lakomát csapott Testedből evett, nedveidet itta, Angyalod megőrült, Csak az Istent szidta. Mert az angyal, ha éhes, Mindegy, mire tör, Lába nyomán mocskos tavaszok, Kezében éles kés, ma éjjel ő gyötör. Fehér inged alatt Törékeny kis szíved, Anyád fényképeit A zsebedben viszed. Viszed Rómába, viszed Vatikánba, Indulsz, hogy oldjon fel, Áldjon meg a pápa. Megölted anyádat, Anyád ölt meg téged. Holtában sem nyughat Az elkárhozott lélek. Apád sosem volt, Senki nem is látta, Saját két kezedtől Maradtál te árva. Hiába szúrtad ki bűnös szemeidet, Tested kívánalmáért Most a lelked fizet. Csuhád alatt fehér ing, s kis szíved, Papok ápoltak, ételt adtak, s vizet. Láz gyötör, álom ráz, Gyertyád csak pislákol, Nem tudsz megpihenni, Mosolyog és vádol. Beismerés (olaj, vászon, 110 «140 cm] 2020. február IPODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Alvó titánok - Egyszer visszatérő (olaj, farost, 100 * 125 cm)
