Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-19 / 42. szám

4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2020. FEBRUAR 19., SZERDA HÍREK Elindulhat a mobilparkolás SZILVÁSVÁRAD Már nemcsak készpénzzel és bankkártyá­val, hanem mobiltelefonnal is parkolhatnak ezentúl a jár­művekkel közlekedők Szil­vásváradon az önkormány­zati tulajdonú parkolókban. A tesztidőszak már lezajlott, s ennek alapján az l-es díjzó­nában, a község felső részén a -3348-as, a ll-es zóná­ban, a településközpontban a -3361-es végződésű tele­fonszámokkal lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást. Ter­mészetesen mobil applikáció segítségével is lehet fizetni a várakozásért, közölte a köz­ség honlapja. T. B. Elkezdték az ablakok cseréjét Í QERBOC A Belügyminisz­térium hatmillió forint visz­­sza nem térítendő támoga­tásban részesítette a telepü­lés önkormányzatát, ezt az összeget az Egerbocsi Iciri- Piciri Óvoda nyílászáróinak cseréjére használhatják fel. A település honlapja szerint a kivitelező már meg is kezd­te a munkákat, amelynek so­rán az épület valamennyi kül­ső nyílászáróját kicserélik, ennek köszönhetően csök­ken majd az épület fűtési költsége. T. B. Jelmezes bál a községben MÓNOSBE L Február 15-én rendezték meg a hagyomá­nyos farsangi bált Mónos­­bélben, a kultúrházban. Idén a Napocska együttes adott műsort a kicsiknek, a hely­beli gyerekek pedigjelmez­­bemutatót tartottak. Szokás szerint megjutalmazták a fel­vonulókat, továbbá bálkirályt és -királynét is választottak. Vendégül látták a közönsé­get farsangi fánkkal, ezen kí­vül volt még tombola, zsák­bamacska és zenés mulat­ság is. T. B. A város neve egyre többször előfordul az idegenforgalmi kínálatokban, főleg az apát­sági programok vonzóak a turistáknak. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu BÉLAPÁTFALVA A név új, de a szándékaik ugyanazok, mint korábban, tenni szeretnének a város turizmusáért. A Bélapátfalvai Turisztikai Egyesület előzőleg közhasz­nú civil szervezet volt - akkor még Bélapátfalva Idegenfor­galmáért Egyesületként de múlt nyáron új alapszabályt fogadtak el a törvényi változá­soknak megfelelően. Vizy Pál, az egyesület elnöke elmond­ta, a Bélapátfalva KulTurDia NKft.-vel közösen a város és környéke értékeinek bemuta­tása a céljuk. A tagság tovább­ra is a szállásadókból és a ven­déglátásban érdekelt vállalko­zókból áll.- A vendégéjszakák száma emelkedő, a 2018-as esztendő kiugróan sikerült, s a tavalyi ezt meghaladta, bár a végle­ges vendégéjszaka-számokat még nem ismerjük. A célunk idén, hogy ezeket a kiemelke­dő eredményeket meghalad­juk - közölte Vizy Pál. Továbbra is igyekeznek nép­szerűsíteni a helyi programo­kat, kiajánlani azokat a vendé­geknek, minél több informáci­óval ellátni őket. A rendezvé­nyekben is tudnak segíteni, bár ez nem egyszerű, hiszen a tagságuk öregszik. Jelen lesz­nek persze az idei Utazás Ki­állításon, egyrészt, hogy meg­ismertessék a környéket és a szolgáltatásokat az oda látoga­tókkal, másrészt pedig, hogy inspirálódjanak.- Jó a vélemény Bélapátfal­váról, egész szép számmal jár­nak ide és a környékre embe­rek - fejtegette az elnök. - Kü­lönösen nagy népszerűségnek örvendenek az apátságba szer­vezett vezetett programok, il­letve a Bélkő hegy is, amelyet egyre inkább visszahódít a természet. A város mind több helyen jelenik meg, nyomtatott és internetes újságok is foglal­koznak azzal, hogy milyen szép dolgok láthatók itt. Támo­gatjuk, hogy a város turiszti-Gyarapodott erre az évre a szállás­helyek száma Bélapátfalván kai cége működjön, új prog­ramelemekkel szélesítse a kí­nálatot, ilyen a Gyári-tó és kör­nyékének hasznosítása. Az egyesületi vezető szerint az elmúlt időszakban gyara­podott a szálláshelyek száma Bélapátfalván, ami köszönhető egyrészt annak, hogy többen látogatnak a városba, s annak is, hogy a helyiek is látják az erre mutatkozó igényt. Az egy­szerűtől a magasabb minősé­get képviselőig mindenféléből választhatnak a turisták. Mezoné Kovács Edit, a Bél­apátfalva KulTurDia NKft. ügyvezetője elmondta, készül­nek az idei Utazás Kiállítás­ra, amelyen Eger lesz a dísz­vendég, s Bélapátfalvára is na­gyobb figyelem összpontosul­hat. Különböző attrakciókkal, nyereményjátékokkal szeret­nék minél érdekesebben be­mutatni a települést. Felhívta a figyelmet arra, hogy idén meg­kezdődik az apátsági templom felújítása, ezért aki szeretné a mostani formájában látni, láto­gasson el hozzájuk. Természe­tesen az élet nem áll meg, Bél­apátfalvára más épített és ter­mészeti örökség miatt is érde­mes ellátogatni, ezeket a kö­vetkező időszakban is szeret­nék bemutatni a közönségnek. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Megőriznék a települési kis könyvtárat Mónosbélben-MÓNOSBÉL Január végén ülése­zett legutóbb az önkormány­zat képviselő-testülete. A ta­nácskozás egyik témája a he­lyi könyvtár volt. Varga Sán­­dorné polgármester elmond­ta, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tavaly indí­totta el könyvtárbusz szolgál­tatását, amely idén már éles­ben működik, így látják el fel­adataikat vidéken. Ugyanak­kor a helyhatóságok dönthet­nek úgy, hogy megtartják a saját könyvtárukat, noha ide új könyveket a központból nem kapnak, a cserelehető­ség megmarad. A polgármes­ter szerint érdemes megtarta­ni a kis könyvtárat, hiszen jár­nak be olvasnivalóért a helyi­ek. Megőriznék a heti kétsze­ri nyitvatartási, esetleg csök­kentett időtartamban. Ezen kívül azért is szeretnék meg­tartani, mert így az évi négy ingyenes program is megma­radna, s nem tudni, enélkül is biztosítaná-e azokat a megyei könyvtár. A helyiségben inter­netezési lehetőség is van. A helyiségben internetezési lehetőség is van Czilli Edéné mónosbéli könyvtáros a fórumon el­mondta, szívesen átadja fia­­talabbnak a könyvtári szolgá­latot, mert neki koránál fog­va nem megy úgy, s a könyv­tárbuszhoz sem tud lejárni. Mint hozzátette, új beiratko­zok mostanában nem voltak, a régiek is el-elmaradoznak. Az ülésen szó volt még az idei főbb programokról is, e szerint a családi napot június 6-án, a Batul Fesztivált szep­tember 5-én tartják. Augusz­tusra tervezik a kétszer egy­hetes nyári napközis tábort, amikor az óvodai szünet van, a legtöbb gyerek óvodás a fa­luban. Szóba került még egy ajándék szánt földterület el­fogadása, a szemétszállítás problémája, ugyanis a szol­gáltató nem kap elég szelek­tív zsákot. A Rózsa utcában - miután mindenkiparkolhat az udvaron - szabályozni szeret­nék a parkolási rendet, mert az árok fala megcsúszott az autók miatt. T. B. Az idei első időszaki kiállításon több mint negyven alkotást tekinthet meg a közönség Egri tűzzománcok a bélapátfalvi Gesztenyésben BÉLAPÁTFALVA Medveczki Zsu­zsanna alkotásaiból nyílt kiál­lítás a városban, a Gesztenyés Kiállítóházban február 7-én. Az egri alkotó túlnyomórészt tűzzománc munkáit hozta el a tárlatra, de néhány akril fest­ménye is látható a falakon. Korábban néhány képe is megtekinthető volt ugyan­itt, akkor a Kátai Műhely töb­bi képzőművészével együtt szemlélhette meg a képeit a közönség.- Öt éve a Dobó István Vár­múzeum várműhelyének kéz­műves-foglalkozásán Veréb Emese vezetésével kezdtem el ismerkedni a tűzzománc­cal, onnét indult ez az egész szerelem. Ezután a Vitkovics Házban rendezett foglalkozá­sokon vettem részt, két éve pedig a Kovács Katalin ve­zette alkotókörbe járok, ahol mindig nagyon sokat tanu­lok - mondta Medveczki Zsu­zsanna. - Bélapátfalván kö­zel negyven tűzzománcom és hat festményem látható. Előbb a tűzzománc volt jelen az éle­temben, az akrilfestést csak egy éve kezdtem el, még na­gyon sok tanulni valóm van ebben a műfajban. Ha vala­ki ránéz a tűzzománcokra, az azt láthatja, hogy az összetar­tozás, a magány, a szerelem, Sok érdeklődőt vonzott az idei első kiállítás Fotó: Tóth Balázs az érzelmek tükröződnek raj­tuk. Hasonló témaköröket vá­lasztok a munkáimnak - tette hozzá az alkotó. Elárulta, hetente négy-öt óra jut a hobbijára, ám ennyi idő alatt nem készül el egy al­kotás. Arra megfelelően elő kell készülni, a kiégetéséhez kemence szükséges, ami ott­hon nincs. A szakkörökön vi­szont tudják folytatni az el­kezdett tűzzománcokat, ha nem sikerülne befejezni.- Az akril más technika, meg szerettem volna próbál­ni, hiszen otthon is lehet csi­nálni, s nem annyira idő- és pénzigényes, nem kell hoz­zá kemence, mint a tűzzo­mánchoz. Sok idő és türelem kell, még tanulnom is muszáj, van hová fejlődnöm. Szeretem Leonid Afremov alkotásait, a kiállítottak közül három kép az övé mintájára készült. A tűzzománcozást és a fes­tést is a saját magam örömé­re, hobbijára választottam, s amíg az egészségem engedi, szeretnék ezekkel foglalkoz­ni, minél több időt rászánni, de a szabadidő mindig korlá­tozott - fejtette ki Medveczki Zsuzsanna. A Tűztánc című kiállítás március 15-ig tart nyitva Bél­apátfalván. T. B. Idén megkezdődik az apátsági templom felújítása, várják azokat, akik látni szeretnék a mostani formájában Fotó: Tóth Balázs Megismételnék a korábbi kiugróan jó turisztikai idényeket

Next

/
Thumbnails
Contents