Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-15 / 39. szám
amuban sült poaácsa 8 LAMPIONVIRÁG Az óriás jégmadár elsüvített. Szélesen kitárt kék-fehér pettyes szárnya elsuhant a havas fenyőerdők felett, melyekre rátelepedett a szitáló köd. A fenyők ágain a csillogó hópelyhek ezrei nyugtalanul kergetőztek a levegőben és jeges szélvihar kerekedett. Amint a jégmadár eltűnt, a felhők feletti végtelen ismeretlen, összefüggő égi takarójával, mint egy puha, fehér bundával, védelmezőn ölelte karjaiba, varázsos szépségű hótakaróval burkolta be a havasokkal körbevett völgyet. Minden lecsendesült. Csak a hópelyhek néma szállingózása adott ki sejtelmes, puha hangot, amint egyik a másikkal kristályos réteget alkotva összekapaszkodott. Egyszerre csak megkondult egy csilingelő hang, visszhangja hosszú percekig csengett-bongott a völgyben. A hófödte tisztás közepén egy hosszú, barna hajú lány lépdelt, ő énekelt ezen a földöntúli hangon. Sudár alakja szinte láthatatlan volt, csak pillanatokra tűnt elő galambszürke, vékony ruhácskája. Az elröppenő idővel azonban a szitáló hóesés áttűnt a testén, amely levegővé változott. A szikrázó hóban tündöklő lénye csillogó fényeket varázsolt maga köré. Amerre elhaladt, léptei nyomán a parányi mélyedések rendre eltűntek, jégcipője nem hagyott nyomot. Kezében aranyszínű, hervadt lampionvirágot tartott maga elé. Formája hagymakupolához hasonlított, és mint a szívet a vér erezete, ágas-bogas hálóval vont burkot rubinvörös termése fölé, mely szabálytalan lüktetéssel dobogott, mint egy beteg szív. Óvatosan lépegetett, féltőn óvta a parányi élőlényt, azután megállt és kétségbeesett tekintettel körülnézett. Ajka éles üveghangon kipréselt sóhajohelyőrség Tallián Mariann kát lehelt, melyek párája felszállt az égbe, és utat törve magának a hószitálásban, a fenyves felé repült. A lány figyelte az életre kelt ködfoszlányt, és az erdő felé fordította fejét. Határozott léptekkel haladt, és a havas fák között, kezével félrehajtva a szúrós ágakat, eljutott egy kis faházig, melynek az ajtaja nyitva állt. A vaksötét erdészlakból fényes, barna, nagy, szelíd szempár nézett vissza rá. A lány kissé távolabb megállt. A lakból kilépett egy szarvas, koszorús agancsa tucatnyi ágával félelmetes koronája volt, erőteljes nyakán az inak kidagadtak, pompás izmain fenségesen fénylett a barna szőr. Nyúlánk termetével a lányhoz poroszkált, feltartotta fejét. Tekintetük összeért, mély és titokzatos együttérzéstől telten. A lány lehajolt és megcsókolta a szarvas nemes homlokát, aztán a fülébe súgott valamit. A vad az erdő belseje felé fordította fejét. A lány, amerre a szarvas jelezte, menetelt tovább. Az egyre sűrűsödő erdőben ruháját megszaggatta egy-egy ág, arcát kiálló, hegyes tűlevelek mardosták. Mindenütt jégcsapok csüngtek a fák ágain, és minél beljebb került, egyre több jégcsap szakadt le, és belefúródtak vékony, áttetsző testébe, de sebet nem ejtettek rajta, hiszen földöntúli lény volt. Rendületlenül ment tovább, kezében féltett kincsével, amely egyre ritkábban mozdult. Arca a hidegtől kipirult, ajka vérvörös lett. Haját belepte a hó, fehérré változott, jéggé fagyott. Minden egyes szempilláján fehér jéggyöngyök ültek, csodálatosan szép volt, ahogy pislogott. Végre elérkezett a barlang bejáratához, amelynek helyét a szarvastól tudta meg. A lány letekintett a mélybe, a feneketlen sötétség látKettősség tán megborzongott. Ölében szunynyadt a haldokló virág. Fejét szomorúan lehajtotta és sírni kezdett: égi hangján sikoltva harangozott. A fülrepesztő üveghangok hatására jégcipője száz darabra repedt, szempilláin a jéggyöngyök szanaszét pattogtak. Az erdő madarai, baglyok, hollók ezrei felreppentek, a farkasok felszegve fejüket üvöltve vonítottak, őzek, szarvasok csordái ijedten vágtattak el a messzeségbe, a távoli faháznál maradt szarvas egetverő bőgősére megrengett a föld. Ő meg csak sírt, sikított, amíg teljesen magára nem maradt. Egyszerre csak megjelent felette a parányi jégmadár, és rászállt a virágra, mint egy kalitkára. A tetején lévő kis nyíláson befurakodott, és hosszú, sötétbarna csőrével megszúrta az élettelen szívet, és a csöppnyi termés vére a szűzi hóra cseppent. A termésszív dobogni kezdett, a szúrt seb életet pumpált belé, és a lány könnyektől ázott arcán felsejlett csillogó, örömteli pillantása, szája mosolyra húzódott, kiszakadt sóhajában a boldogság mártózott meg. Az égre tekintett, ragyogó, átszellemült testét ellepte a szitáló hó, és csak nevetett. Varázsos lényét megérintette a sűrű ködfelhők mögül kikandikáló telihold fénye, és ő lassan emberi lénynyé változott, áttetsző teste immár valódi hús-vér emberré alakult át, kezében a lampionvirág izzó vörösen, telten, mint tavasszal a mezőn, életteli húsával virított. Apró kezében egyre nehézkesebben tartotta meg, a lampionvirág két ölnyire duzzadt, feje fölött a roppant nagy fenyőerdő az égig magasodott, az ,őz egy mamutállat nagyságában tűnt fel a távolban. A barlanghasadék a lányka mögött, mint egy palota bejárata, óriás üreggé változott. Minden a többszörösére nőtt, a kislány csöppnyi gyermek lett csupán. A jégmadár óriás madárrá alakult, kék-pettyes szárnyát a földre helyezte, és a lány, virágával a kezében, azon felsétált és a madár hátára ült. Átkarolta a nyakát, a madár pedig felrepült. Oldalazva kerülte ki a fenyők havas ágait. Felszállt az égbe és a fenyőerdők felett, szélesre kitárt szárnyaival, elsüvített. un a lap alatt AZ OBRA DINN REJTÉLYE Kántor Mihály Félelem és rejtély ködébe burkolóznak azok a legendák, amelyek szájról szájra teqedtek a múlt babonás tengerészeinek körében. Kísértethajók, elátkozott kincsek, tengeri szörnyek és megszállott kapitányok mind-mind visszatérő szereplői ezeknek a kétes hitelt érdemlő történeteknek, amelyek gyakran a hosszú hónapokra összezárt, a világtól elszakadt legénység képzeletéből pattantak ki. A vitorlások korában, a tartós elszigeteltség miatt eseménynek számított a hajók találkozása a nyílt tengeren. Ezen kivételes alkalmakkor, ha az időjárás vagy a diplomáciai helyzet lehetővé tette, akkor sorstársként üdvözölték egymást. Híreket cseréltek, kiegészítették egymás víz- és élemiszerkészleteit, és ami a legfontosabb volt: hírt adhattak magukról. Hajókról, melyek soha sem érkeztek meg rendeltetési helyükre, olykor így jutott el az utolsó híradás az otthon maradottakhoz. Nagyobb fejtörést okoztak azonban azok a hajók, melyek idővel megkerültek, ám legénységük meghalt vagy eltűnt. A lehetséges magyarázatok ritkán jutottak túl a spekuláción, és egyértelmű bizonyítékok híján a teóriák gyakran vezettek kísértethistóriák születéséhez. Lucas Pope Return of the Obra Dinn című játékában pontosan az a feladatunk, hogy eloszlassuk a babonát és racionális magyarázatot találjunk a címbeli hajó esetére. Lucas Pope neve nem ismeretlen a független játékok kedvelőinek körében. Korábbi műve, a Papers, Please szintén megkapó koncepcióra épül. Ebben egy fiktív kelet-európai ország bevándorlási tisztjének szerepében kell helytállnunk. Feladatunk pedig az, hogy minden egyes bevándorló papírjait és csatolt dokumentumait szigorúan ellenőrizzük, ezt követően pedig kérelmeiket elfogadjuk vagy elutasítsuk. Dolgunkat nehezítik a hamisított papírok, a törvénysértők, de lépést kell tartanunk a kormányunk bevándorlás politikájában beállt jogszabályi változásokkal is. A Papers, Please számos díjat és jelölést tudhatott magáénak, így mindenki fokozott érdeklődéssel várta Lucas következő játékát. A Return of the Obra Dinn az egyik leghírhedtebb tengeri rejtély, a Mary Celeste legendájából merítve kalauzol vissza bennünket 1807- be. Hősünk egy londoni kárbecslő ügynök, akit egy nap megbíznak az Obra Dinn nevű vitorlás bevizsgálásával. A Kelet-indiai Társaság hajója négy évvel ezelőtt tűnt el, amikor készült megkerülni a Jóreménység fokot, nemrég azonban felbukkant a tengeren sodródva. A társaság szeretné kideríteni, mi lett a hajó hatvan főnyi utasának, illetve legénységének sorsa, amelynek egy része holtan fekszik a fedélzeten, a másik részének pedig nyoma veszett. Akit lehet, azonosítanunk kell, majd megállapítanunk, hol és miképpen érte utol a végzete, ha pedig meggyilkolták, ki volt a tettes. Munkánk során két eszköz áll majd a rendelkezésünkre: a hajó utasait, illetve szállítmányát nyilvántartó könyv és egy elátkozott zsebóra. Utóbbi különleges képessége, hogy egy holttest közelében felpattintva megmutatja az illető halálának pillanatát. Ilyenkor egy statikus jelenetbe kerülünk, ahol a szereplők a pillanatba dermedve állnak a halál bekövetkeztekor. Ezt a virtuális diorámát szabadon körbejárva, minden részletében alaposan megvizsgálhatjuk- és nemcsak közvetlenül az adott jelenethez kapcsolódó nyomok után kutatva. Bár zsebóránk nagyon nagy segítség, a hajó rejtélyének csupán egy részét segít megoldani. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a játék tíz fejezete nem lineárisan követi egymást. Ezzel az amúgy is szövevényes, szorosan összefüggő logikai rejtvényháló egy újabb csavart kap. A Return of Obra Dinn vizuális megjelenítése a minimalizmus magasiskolája. Monokróm 3D grafikája nemcsak informatikai múltidézés, de művészi koncepció is egyben. Azt a benyomást kelti a nézőben, mintha a kor egy kriminológiai grafikusa igyekezne képekben rekonstruálni a hajón történt eseményeket. Fontos rámutatni, hogy a játékot Lucas Pope egymaga írta, programozta és még a muzsikáját is ő komponálta. Igazi szerzői alkotás tehát, amelyet végigjátszhatunk alapos detektívként, külön papírra jegyzetelve, gondosan kikövetkeztetve a részleteket, de akár hátradőlve is, kényelmesen, a rejtvények nagy részét csak megtippelve. A kihívás mindkét esetben jelentős, de egyikben sem megoldhatatlan. (Return of the Obra Dinn. Platformok: PC, Mac, PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch.) Hármasság IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. február
