Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-15 / 39. szám
2020. FEBRUÁR 15., SZOMBAT SPORT 15 Németh Istvánt már 36 évesen vasi halhatatlannak választották A grundról jutott az elitbe Nincs még hét éve, hogy visszavonult, de már-már legendának számít. Nem csak Körmenden, a magyar férfikosárlabda egészében, hiszen itthon és rangos külföldi klubokban is megbecsülést szerzett magának. Németh István, a népszerű Isti édesapja, idősebb Németh István nyomában járva lett remek kosárlabdázó, 119- szer a válogatottban is pályára léphetett. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu- Ha azt mondom, Palace, megfelel kezdésnek?- Hogyne! A gyerekkoromat idézi. Ma már legendás hely Körmenden, volt ott egy szabályos és két annál kisebb méretű palánk, utóbbiaknál mindenki Shaquille O’Nealnek érezhette magát. Ott gyűrtük egymást iskola után és egész nyáron. Sajnos, ma már nincs olyan, hogy a gyerekek az utcán tanulják meg a kosárlabda alapjait, pedig a Palace-on későbbi élvonalbeli, sőt, válogatott játékosok is felcseperedtek. Akkoriban az NBA bajnoka a Detroit Pistons volt, a csarnokát hívták Palace-nak, a mi grundunk innen kapta a nevét.- Adta magát, hogy a város népszerű játékosának, Németh Csicsának a fia kosárlabdázó lesz?- Egyáltalán nem, nagyon kacérkodtam a focival. Aztán tizenegy évesen leukémiás lettem, és egy évig nem sportolhattam. Amikor újra elkezdhettem, édesapám a korosztályom kosarasainak az edzőjeként dolgozott, és ő jobbnak látta, ha a keze alatt vagyok.- Óhatatlanul eszembe jutott Gereben Lívia, a húszesztendős szekszárdi kosaras, akiről májusban derült ki, hogy leukémiás, és neki is van esélye a visszatérésre.- Nem ismerem személyesen, de többször is beszéltem vele telefonon, nagyon kedves lány. Remélem, jólesett neki, hogy felhívtam, gondoltam, a személyes példám valamenynyit segíthet neki. Én nem estem át olyan komoly kezeléseken, mint ő, de azért az én betegségem sem volt leányálom.- Visszatérve Körmendre, hamar kiderült, hogy tehetséges?- Későn érő típus vagyok, de úgy tizenhat éves koromban ráéreztem a játékra, és ettől akkora önbizalmat és erőt kaptam, hogy zavartalanul lépegethettem egyre feljebb. Kiváló nevelőedzők dolgoztak Körmenden, akik elsősorban nem a fizikai képzésre, a védekezési stratégiákra helyezték a hangsúlyt, hanem a játékosságra. Otthon a Baja ellen léptem először pályára az élvonalban, az utolsó öt percre álltam be, aztán jó ideig nem kaptam lehetőséget. Szájer József balszerencséje nyitotta ki előttem az ajtót, ő Achillesín-szakadást szenvedett, én pedig beváltam a helyetteseként. Az élet olykor így működik. Zsebe Ferenc, Czigler László, Fodor Márton - remek kosarasok közé és kiváló közösségbe csöppentem.- Néhány év múlva már az olasz Benetton Treviso szerződtette, amely a kontinens elitjébe tartozott. Nem volt túl nagy ugrás?- Utólag már azt mondom, az volt, de ki mondott volna nemet, ha a kontinensen a top háromba sorolt klub hívja? Kétségtelen, arra a profizmusra, amellyel ott találkoztam, nfem voltam felkészülve. A társak tehetsége, játékintelligenciája, tudása, az edzések sebessége és felépítése felfoghatatlan volt számomra, az ott töltött nyolc hónap alatt többet tanultam a kosárlabdából, mint előtte egy évtizeden át. De azért keveset játszottam, gyötört a honvágy is, és bár a szerződésem több évre szólt, kértem a felbontását.- És hazajött Körmendre bajnokságot nyerni.- A látszat alapján így is mondhatjuk, viszont én hálás vagyok a Körmendnek, mert lehetőséget adott, pedig akkor már hónapok óta nem léptem pályára, és az önbizalom nem tengett túl bennem. Ennek ellenére tudtam segíteni a csapatnak, és érzelmileg az a 2003-as bajnoki cím jelenti nekem a legtöbbet az egész pályafutásomból. Ennek ellenére mindenféleképpen külföldön akartam játszani. Ha egyszer valaki megérzi azt a már említett profizmust, amelyben tényleg kizárólag azzal kell foglalkoznia, hogy az edzéseken és a meccseken a legjobb teljesítményt nyújtsa, és ehhez minden segítséget megkap, az önszántából szerintem nem mond le róla. Nekem pedig mindegy, hogy csapd le csacsit játszunk, teniszezünk vagy kosarazunk, a maximumot akarom kihozni.- Kétszer játszott Újvidéken, egyszer Lengyelországban és Görögországban, mindenütt sok szép sikert ért el. Melyik a legkedvesebb?- Két részre osztom a választ. Az Újvidéken töltött évek máig meghatározzák az életemet. Elsajátítottam a nyelvet, és olyan barátságokra, kapcsolatokra tettem szert, amelyeknek ma játékosügynökként sok hasznát veszem. Ráadásul sokat tanultam a délszláv mentalitásból, amelynek alapja a közösségben gondolkodás és a fegyelem, ezek az országok ezért is világszínvonalúak szinte az összes csapatsportágban. Szakmailag viszont a lengyel Sopot emelkedik ki, ott játszhattam a legmagasabb szintű kosárlabdát, kétszer a tizenhatba kerültünk az Euroligában. Jól is ment nagyon, és ha a hátam nem megy tönkre, többre is vihettem volna.- Mit jelent az, hogy tönkrement? Sopot után még évekig játszott.- Ez igaz, minden nyáron kezeltettem, de már sohasem lett az igazi, ahogyan a rehabilitáció sem, hiszen a klub- és a válogatott mecs- Az utódoknak ez 2017-ben sikerült, és a jövő héten kezdődik az újabb Eb-selejtezők sorozata. Figyelemmel kíséri a mai válogatottat?- Persze. Három éve az volt elismerésre méltó, hogy a csapat a legjobb tizenhatban végzett a huszonnégyes mezőnyben. A FIBA és az Euroligát működtető szervezet vitája miatt sok klasszis nem vehet részt a selejtezőkön, ezért az esélyek kiegyenlítettek. Szlovénia hiába címvédő, Luka Doncic, Goran Dragic és más topjátékosai nélkül csütörtökön szerintem legyőzhetjük Szombathelyen.- A válogatottal 1999-ben kijutott az Európa-bajnokságra...- Bocsánat, de nem jutottam ki, csak ott voltam. A selejtezőkön nem jutottam szóhoz, az Eb előtt viszont behívtak a keretbe edzőpartnernek. Olyan jól ment a játék, hogy végül kivittek, de tüszős mandulagyulladás miatt egyik meccsen sem léphettem pályára.- Később viszont már ki sem jutottunk. Miért nem?- Mindig valami kicsi hiányzott, és ne felejtse el, hogy akkor tizenhat csapat vett részt az Eb-n, nem huszonnégy, mint manapság. Akkoriban többen nem jöttek el a válogatottba, mert a szövetség nem biztosította a játékosokat, de így is zömmel egyetlen hajszál választott el bennünket a kijutástól. Körmenden lett legenda, de az utolsó idényét Szolnokon játszotta, ahol távol a családjától pánikbeteg lett Fotó: Szabó Miklós esek miatt alig akadt idő pihenni. Egy idő után nem tudtam elkerülni, hogy kiszakadjon a sérvem á gerincemben, és 2010-ben bonyolult, súlyos műtéten estem át. Lett egy mintegy tizenkét centis szakasz a gerincemben, ami nem mozog semmilyen irányba. Ez enyhén szólva limitálja egy kosaras mozgását. Ezután már nem álmodozhattam olyan klubról, amely előrelépést jelentett volna. Még a műtét előtt visszamentem Újvidékre, ahol sikerült felépítenem magamat, majd az AEK Athén következett, utána jött az említett műtét, végül a hátam miatt már, két jelentéktelen kitérőt követően, visszavezetett az utam Körmendre.- Korábban kijelentette, itthon más klubban nem akarna kosarazni, aztán mégis egy évre elszerződött Szolnokra. Az okokról szólva több egymásnak ellentmondó nyilatkozatot olvastam. Mi történt?- Fájdalmas szakítás volt, a klubnak nyilván más a véleménye, mint az enyém. Nem szeretnék már sebeket felszakítani, legyen elég anynyi, hogy két gyerekkel semmi sem sarkallt a költözésre, a klub pedig úgy játszotta le a történetet, hogy a felelősséget rám lehessen hárítani. Szolnokon nem éreztem jól magamat, pánikbetegség tört rám, a család miatt cigányéletet éltem, és rájöttem, nem éri már meg az egész, 2013-ban abbahagytam a játékot. Segített, hogy tudtam, játékosügynökként akarok dolgozni, készültem is rá, így könnyebb volt váltani.- Ügynökként dolgozva nyilván látja az utánpótlás mezőnyét is. A fiúk miért végeznek a korosztályos tornákon a B divízió középmezőnyében, szemben a ragyogó eredményekkel kirukkoló lányokkal?- Erről másfél órán át beszélgethetnénk... Nagyon fontos, hogy a fiúknál a konkurencia jóval nagyobb, nehezebb kitűnni. A szakmai munkára nincs sok rálátásom, de azt tudom, hogy az egyéni képzésnek nagyobb szerepet kellene kapnia. Nem csapatokat kellene építeni már tizennégy éves kortól, hanem olyan játékosokat nevelni, akikkel a felnőttválogatott eredményesebb lehet, és akik színvonalas külföldi bajnokságokban is megállják a helyüket.- Hat éve, alig harminchat esztendősen, az édesapjával együtt beválasztották a Vasi Halhatatlanok Klubjába. Ezek szerint legenda lett...- Egyikünk sem tudta, miért hívtak meg bennünket, csak ott derült ki, és nagyon jólesett mindkettőnknek. Legenda? Tudja, van hiányérzetem. Ha a pályafutásomra visszagondolok, mai fejjel néhány esetben más döntést hoznék, de ez már mindegy. A lehetőségeimből szerintem a maximumközelit hoztam ki, és ezt tanítom a gyerekeimnek is: ha döntesz, akkor csináld végig, majd viseld a következményeit. Újratöltve Ch. Gáli András jegyzet@mediaworks.hu Két éve egyszer már kiderült, hogy Bódog Tamás és a magyar futball nem kompatibilis egymással. Mintha a mi magyarországi konnektorunkat akarnánk bedugni egy angliai áramforrásba. Vagy inkább a szigetországit a miénkbe. Nem megy bele. Ha beleerőltetjük, kiveri a biztosítékot. Mint ahogy két éve a Mainzban élő szakember működése is kiverte a biztosítékot a DVTK urainál. A futballszakmailag bizonyos Jürgen Klopp bűvkörében szocializálódott tréner egyenességére, szókimondására, megalkuvást nem tűrő munkamoráljára nem voltak vevők az Avasalján. Persze, hiszen annak idején Mainzban, Klopp játékostársaként, majd játékosaként nem lehetett kamuzni, mellébeszélni, a másik háta mögött élesíteni a kést a megfelelő pillanatra várva. A szemüveges zseni habitusa óhatatlanul átragadt a nála csak pár évvel fiatalabb magyar futballistára, vagy az is lehet, hogy Bódog már gyárilag Uyen volt, és „KJoppo” csak ráerősített a korábbi válogatott védő veleszületett tulajdonságaira. Talán az sem véletlen, hogy itthon két évig nem akadt vevő Bódog know-how-jára. Kevés olyan klubtulajdonos van kis hazánkban, aki rábízza csapatát olyasvalakire, aki a megalkuvás nélküli támadófutball, a ma már szinte az egész világon dívó proaktív, nem az ellenfél hibáira várakozó, hanem azokat kikényszerítő stílus híve. Egy közelmúltbeli nyilatkozatból tudjuk, hogy idehaza az egyetlen Ferencvárost leszámítva valamennyi élvonalbeli csapat kontrára spekulál, és mivel rengeteg hibával játszanak a magyar együttesek, mifelénk ez a kifizetődő taktika. Előbb-utóbb úgyis elpasszolja magát az ellenfél, és akkor lehet büntetni. Túl sokat nem kell futni hozzá, csak lesni az alkalomra, mint a pók a hálója sarkában. És üyenkor kapóra is jön Jósé Mourinho elhíresült mondata: hülyeség a labdabirtoklás, csak akkor tud hibázni a játékos, ha nála van a labda. A portugál filozófiáját szajkózok elfelejtik, hogy a Különleges annak idején a Chelsea-nél, a Real Madridnál és az Internazionalénál gyilkos gegenpressinggel, az ellenfél tizenhatosáig feltolt letámadással kényszerítette ki a labdavesztést még az olyan labdabiztos szupercsapat ellen is, mint Guardiola Barcelonája. Távolba szakadt hazánkfia most visszatért, mondhatnák, Bódog újratöltve. Révész Attila személyében talált egy olyan főnököt Kisvárdán, aki eléggé tökös ahhoz, hogy belevágjon egy bátor kísérletbe. Az első visszajelzés biztató, 5-3 a Kaposvár ellen. Szombaton jön az igazi vizsga az élcsoportba tartozó Puskás Akadémia otthonában.
