Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-01 / 27. szám
♦ 6 user Csoóri Sándor Álmatlanság Frontátvonulás Hiába minden: imák, altatók, az egyszeregy s a csitító teák, a Dante pokla hátulról előre, a Balatont utánzó gumiágy: az álom így se jön és úgy se, édes méze marad a kasban s ég csak az agy, mint villanykörte, egy elhagyott, sötét lugasban. Két szemgolyóm: két kupálatlan zöld dió. Nézem velük a semmit: a testetlen szekrényt a falban, az árnnyá változott hokedlit s míg tűnődöm, hogy ki ült rajta utoljára és hal-e, él-e: magamat látom beszorulni a holtak közé, keskeny résbe, honnan nem látszik más, csak ami volt valaha: pupilla-ködben futó lovak és kitört lécek, tankágyúcsövek dérütötten, melyekről szalmaszálak lógnak, s lángok, lángok a disznóólban! - Ki küldi rám újra meg újra e holt tüzeket - rohamokban? Talán a horpadt, megviselt test, mert elfogyott már minden csöndje és öröme, ahogy a világé is elfogy lassan és átok földje lesz a jövőnk. Szahara-táj. Madár-karnevál helyett máris .homok csapódik fölém Délről s velem virrasztva éjszakázik. Száműz az ágy, le a padlóra, mintha egy ország száműzne ki holdsütésbe, kövek közé. Tapogatok, de nincs itt semmi, mitől a szemem kialudna néhány napra vagy néhány évre, mint a vulkánok. Csak egy szögfej villan bele a merev éjbe. Ugrál, kihagy a szívem. Azt mondják: fetreng az idő nagy magasságokban, ahogy epilepsziás ló a kőbányában. Mi lesz, ha rögtön meghalok? Semmi, mondja egy angyal unottan s rákönyököl az asztalomra. Dehát a nyár! Az áthevült karók! Dehát a körték zöld köldöke a kertben! Dehát szakadár verseim meztelen napozása a templomtetőn! S a holtak becsületsértési pőre! S azok a szétdúlt, illatos romok, melyek szerelmeim helyén ragyognak, mind, mind Istenre maradnának? Sebes huzat lebbenti meg a függönyömet. Te nyitsz rám végre ajtót. Megérkezésed: zápor! Zápor a c. p küszöbre is! A hazahozott magasság megnyugvása. Bátortalan óda a rímekhez IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET Láthatás (akril, vászon, 70 * 50 cm) Mi lett veletek, konduló szavak? Harang-testetek széttört, meghasadt? S ti, üveg-igék, mivé lettetek? Halottak vagytok? Üveg-szemetek? Ócska szilánkok kint a faluvég bokrai közt, hol kiszolgált fazék s lavór hever? Vagy hámló égdarab? Villám-üszők? Hajcsat? Lányszalag? Emlékszem: régen velem voltatok, minden költővel hozzám szóltatok, léphettek könnyű sárba vagy a tél halálmenetébe - senki, senki, csak ti tudtátok őket ölbe venni. Ti, ti, kiket a bazsarózsa szült, záport hozó, nagy nők és megőszült állatok. Hol vagytok? Hol lapultok? Nélkületek futnak a vonatok. Nélkületek ölnek és szeretnek s ki csöndes szent volt, mára már eretnek. Ősz jön megint, sziszegnek rám a hidegek. A földön, a földben kereslek titeket, levágott mákfejekben, ködökben, tanknyomokban, rémületes hazákban, otthonokban. Hold süt? Hideg vasakkal fekszem éjjelente, hátha tán megjelentek lidérces fényjelekre a körmömön, a számon, hátha, hátha megszólít újra hársfa és akácfa, Éva haja tövén a rejtett, kerek szeplő, mely, mint kis esticsillag, ma is feljő, föl, föl a másvilágból, vak növények sóhajtásával szállva, szállva. Ki kopog? Ti? Az ajtóm tárva. Kimeszelt szobám sikoltásra vár, egy halálos, nagy ordításra... Ajánlás Ha jöttök újra, lopva jöjjetek, mint titkos szeretők a lépcsőházban: szorítsátok oda melletekhez himbálódzó, dús nyakláncotokat. Isten, megmosdatsz újra őszi esődben. Megmosdatsz tetőtől talpig, mintha még most is a régi, zsoltáros fiad volnék. Megyek a hegyre hozzád: kis, kerek templomod körül halott őseim beszélgetnek. Csuromvíz minden szavuk s kökényfa-ujjaikon is ide-oda szaladgál sok-sok csepped. Ki akarta, hogy én velük és veled egyszerre találkozzam? egy napon, egy órában, amikor a közelben járó fácánok szeme az életemtől megsötétedik? Van valahol még egy másik Isten is? Rejtelmesebb és akaratosabb nálad? aki nem ígér, nem kér, nem kérdez, nem válaszol, de hét varjúval viteti magát most is az égbe, hóna alatt harang és katicabogár, mögötte hosszan suhogó vizek, mintha földtől az alacsony Holdig fátyol suhogna? Megyek s te mosdatsz engem kívül, belül. Nedves, zöld leveleid hűsítgetik a húsomat. Minden lépésemre egy-egy életet veszítek el, egy-egy ártatlanul roncsoló bűnt - Mintha magamat kéne a végső életre megteremtenem. 2020. február 4 Megyek s te mosdatsz engem
