Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-14 / 38. szám
2020. FEBRUAR 14., PENTEK SPORT 15 Wichmann Tamásnak még életében elismerték a pályafutását Elment a kenukirály Csak a nap, az óra volt kérdéses. Ahogy a vele, körülötte élők, ő maga is tudatában volt annak, hogy gyógyíthatatlan beteg. Wichmann Tamás egy héttel a hetvenkettedik születésnapja után, szerda este föladta a küzdelmet. Hiányérzet, elrendezetlen ügyek nélkül evezett át a túlvilágra. S ha kissé megkésve is, de még életében megkapta azt, amire pályafutása után évtizedekig mindhiába vágyott, az elismerést azért, amit elért. Mert bár az olimpiai aranyérem nem adatott meg neki, mégis minden idők egyik legnagyobb kenusa, felejthetetlen sportolója. Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu KAJAK-KENU Wichmann Tamás egyike a magyar sport Halassy Olivérrel, Takács Károllyal rokonítható mesebeli hó'seinek. Gyerekkorában súlyos balesetet szenvedett, elütötte egy autó, megsérült a csípője, napokig kómában feküdt, majd évekig járógépet használt, bicegve járt, de így is futott, s ami már-már csodaszerű, kenuzott is, pedig ez a mozgás éppen a csípőre gyakorol extrém terhelést. Az akaratereje szinte minden akadályon átsegítette. Szinte... A pályafutása hasonlatos az Aranycsapatéhoz. Hiába kilencszeres világbajnok, hiába volt egy évtizeden át a legjobb magyar kenus, elsőre mégis szinte mindenkinek a moszkvai fiaskó ugrik be róla - miként Puskásékról az elvesztett berni döntő. Vitathatatlan favoritként érkezett Moszkvába. Pályafutása negyedik és - valahogy már akkor sejteni lehetett -egyben utolsó olimpiáján, két ezüst és egy bronz után, hétszeres világbajnokként, harminckét évesen egyszerűen járt neki az arany. Máig megfejthetetlen, hogy mi történt ott és akkor. Úgy tűnt, a hajrához közeledve kezd felzárkózni az élen haladókhoz, aztán egyszer csak eltűnt a képernyőről... Föladta a versenyt, s utolsóként, kilencedikként ért célba a kenu egyesek ezerméteres döntőjében. Sokba, nagyon sokba került neki ez a kudarc. A hetvenes években a futballisták mellett talán ő volt az első számú magyar sportsztár, rendszeresen szerepelt az újságokban és a tévéműsorokban. A moszkvai olimpia után aztán megfagyott körülötte a levegő. A magyar sportvezetőség, amely addig a tenyerén hordozta, nem bocsátotta meg neki a moszkvai kisiklást. Noha az 1981-es világbajnokságon még megcsillantotta a tudását, tízezer méteren lehajrázta a mezőnyt, de az évek múlásával nem tudott dacolni. Szívesen lett volna edző, de a népszerű sportoló előtt, akit addig a tenyerén hordozott a hatalom, bezárultak az ajtók. Pedig bizonyította, hogy edzőként is ért a kenuzáshoz. A jugoszláv Ljubek, Nisovic duót ő készítette fel a Los Angeles-i olimpiára, amelyet többek között a mieink távollétében meg is nyertek, de ezt is inkább a rovására írták, merthogy az ellenfeleket segítette. Érdekes, 1978-ban, amikor fair play díjat kapott, mert Ljubek úgy győzte le őt a világbajnokságon, hogy szinte egész évben vele edzett, még itthon is ünnepelték. Persze háttérbe szorítva sem szakadt el a sportágtól, fiatalokkal foglalkozott, ám a válogatott közelébe - bármennyire szerette volna - nem kerülhetett. Ennek ellenére az elsők között választották be az 1991-ben alapított Halhatatlanok Klubjába, ami olyan rang volt, mint ha ma valakit a nemzet sportolójává emelnek. A sport akkor már csak az élete egyik, kevésbé fontos színtere volt. Visszatért a szakmájához: fiatalon szakácsnak tanult, vendéglőt nyitott a Kazinczy utcában, amely egyidőben afféle zarándokhelynek számított; ha szerencséjük volt, a vendégeket olykor személyesen a sportlegenda szórakoztatta gitárjátékával. Tizenegy esztendeje szomorú apropóból irányult rá a figyelem. Ott volt azok között, akik utolsó útjára kísérték Kolonics Györgyöt. Szívszaggató pillanat volt, ahogy a sír fölött kettétörte a szintén legendás utód lapátját. Az a mozdulat minden kimondott szónál pontosabban árulkodott a gyászolók lelkiállapotáról: a sors igazságtalansága fölött érzett dühről, fájdalomról. Aztán csendben csordogált tovább az élete. Gyarló az ember, akkor gondoltak rá ismét, amikor kitudódott, hogy beteg. Gyógyíthatatlan beteg. Sokakat ez ébresztett rá arra, hogy méltatlanul elfeledték, hogy tisztelegni kellene előtte, tanulni tőle, a példájából. Portréfilm készült róla végre, kötelező, kihagyhatatlan mozi, tanulságként az utódoknak, a Magyar Olimpia Bizottság pedig életműdíjra terjesztette fel. A sors kegyelme, élete kései, de még időben jött ajándéka, hogy megérhette a film bemutatóját, s személyesen vehette át a kitüntetést az idei sportgálán. Mindkét alkalommal százak ünnepelték vigyázzállásban, vastapssal, gombóccal a torkukban. Hetvenkettedik születésnapján még elbúcsúzott a családjától, maga körül mindent elrendezve, békében várta a megváltoztathatatlant. Mikor miben hibázott, mit kellett volna másként csinálnia, miért maradt le a hőn áhított olimpiai bajnoki címről - nem, nem ez a pályafutása üzenete. Hanem az, hogy akaraterővel, elszántsággal hátrányból indulva is mi mindent el lehet érni. A fránya olimpiai aranyérem dacára Wichmann Tamás minden idők egyik legnagyobb kenusa. Elkoptatott bár e szó, de így igaz: ő volt a király. S az is marad mindörökké. Komán Vladimír pályára lépett Dzsudzsák Balázs csapata, az al-Ain ellen Ázsiában játszik a Bajnokok Ligájában LABDARÚGÁS Csupán két magyar labdarúgó, Komán Vladimir és Dzsudzsák Balázs mondhatja el magáról, hogy a klubja érdekelt az idei Ázsiai Bajnokok Ligája-sorozatban. A kedden lejátszott al-Ain- Szepahan (0-4) mérkőzésen csak az idegenben játszó, iráni klubot erősítő Komán szerepelt, a villámsebességgel új csapatot találó Dzsudzsák Balázs adminisztrációs okok miatt nem léphetett pályára. Új csapata, az egyesült arab emírségekben al-Ain az idő rövidsége miatt még nem nevezte a középpályást a BL-re. A mérkőzés nem a szemkápráztató magyar megmozdulások miatt marad emlékezetes: Komán csereként hét percet töltött a pályán.- Hetek óta kisebb gondok vannak a jobb vádlimmal, ezért az edzőnk fokozatosan adagolja a játékperceket. Az al-Ain otthonában a hajrában álltam be, amikor már eldőlt a találkozó, a 4-0-s győzelmünk megérdemelt, az ellenfél csak kétszer találta el a kaput a A magyar játékost ölelgetik iráni csapattársai Fotó: Sepahansc.com mérkőzésen - mondta el érdeklődésünkre a Szepahan 36-szoros válogatott középpályása, a 31 éves Komán Vladimir. Az ungvári születésű játékos a meccs lefújása után váltott egy-két szót Dzsudzsák Balázzsal, akivel 2010 és 2014 között Erwin Koeman, Egervári Sándor és Pintér Attila irányítása alatt szerepelt a magyar válogatottban.- Gratuláltam Balázsnak a klubváltásához, sok sikert kívántam neki, a meccs végén ennél többre nem volt időnk - idézte fel a rangadó után történteket az U20-as vbbronzérmes, korábban a Serie A-ban is megfordult labdarúgó. Komán hozzátette, esze ágában sincs azon morfondírozni, hogy ha az ő csapata 4-0-ra győzte le a magyar válogatott csapatkapitányának új klubját, akkor neki is helye lehetne a nemzeti csapatban.- Én továbbra is készen állok, ha a kapitány hív, megyek. Teszem a dolgom Iránban, a többi nem rajtam múlik - jegyezte meg. A Szepahan játékosa tizennégy meccsen egy gólt szerzett az idei szezonban. A most kezdődött Ázsiai Bajnokok Ligája-sorozat következő két találkozóján - legközelebb jövő kedden a katalán fenomén, Xavi csapata, az al-Szadd ellen is - idegenben szerepel a csapata az iráni biztonsági helyzet miatt. Xavi tavaly még játszott a katari együttesben, most viszont már ő az edző. A Szepahan jelenleg a második helyen áll az iráni bajnokságban, Komán Vladimir szerződése a szezon végén lejár, s úgy tűnik, a folytatás nem a klubon múlik.- Sokat meséltem a hivatalos klubtévénkben a családomról, a futballedző édesapámról, az édesanyámról, aki egykor szovjet válogatott atléta volt, és a nővéremről. Úgy tűnik, a teljesítményem mellett ezzel is sikerült felkeltenem a helyiek érdeklődését; én magam is meglepődtem azon, hogy hamarosan kisfilmet forgatnak otthon rólam és a családomról - mondta el a futballista. Szilágyi László JEGYZET Liverpooli naptár Petri k József jegyzet@mediaworks.hu A rekordok arra valók, hogy megdöntsék őket. A közhelyszerű mondás igazságtartalmát felesleges lenne vitatni, mivel a közhelyek sajátja, hogy többnyire igazak. Óriási Liverpool-drukkerként persze, hogy csillogó szemekkel csemegéztem azon az összeállításon, amelyben a Premier League listavezetője előtt álló, lehetséges csúcsok túlszárnyalását taglalták. Koromból adódóan még emlékszem arra a hetvenes évekbeli Liverpoolra, amelyikben olyan klasszisok játszottak, mint a kapus Ray Clemence; a kőkemény védő, Phil Neal; a kéttüdejű középpályás, Sammy Lee; a kivételes játékintelligenciájú Ray Kennedy; a walesi fejeskirály, John Toshack; az ördöngős skót csatár, Kenny Dalglish, aki a fantasztikus „Hatalmas egeret”, Kevin Keegant váltotta az évtízed vége felé... Azt hiszem, én ekkor szerettem bele a Mersey-parti vörösökbe. Mivel ez a vonzalmam azóta is tart, így talán némi elfogultság részemről tolerálható. A Pool persze azóta is sok mindent nyert, de talán ebben az időszakban ez a futballgeneráció rakta le a ma is élő legenda alapját. Egyvalami azonban minden Liverpool-szurkoló szívét elnehezítette, megfacsarja: hogy kedvenceik immáron harminc éve nem nyerték meg hazájuk bajnokságát. Kimondva-kimondatlanul, a Köp, a liverpooli szurkolói keménymag talán még a BL- trófeát is elcserélné egy bajnoki címért. És most nagyonnagyon közel, szinte karnyújtásnyira kerültek a vörösök álmaik megvalósításához, hiszen huszonkét pont előnnyel vezetik az angol élvonalbeli pontvadászatot. Az már csak hab a tortán, hogy nagy menetelésük közepette rekordokat döntenek, illetve rekordokat adhatnak át a múltnak. A sportstatisztíkusok szinte dátumra pontosan lajstromba szedték, hogy melyik csúcsot mikor érheti el, döntheti meg a Pool. Ebben a Liverpool-naptárban valóban akadnak olyan rekordok, amelyek már csupán karnyújtásnyira - három találkozóra - vannak. Ilyen például a sorozatban aratott győzelmek számának a meghaladása. Szintén elérhető kihívás, hogy a legnagyobb pontelőnnyel nyerje meg a bajnokságot az Anfield Road-i együttes, miközben a legtöbb hazai siker elérésére is bőven van még ideje Jürgen Klopp - nyugodtan nevezhető - korszakos Liverpooljának. Mi tagadás - bár közöm nincs hozzá -, nekem is dagad a keblem, az ilyen jó hírek hallatán. De azt elárulhatom, akkor sem lennék szomorú, ha a vörösök egyetlen rekordot sem állítanának fel, és csak egyetlen pontocska előnnyel nyernék meg a bajnokságot. Nemrég személyesen vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját Fotó: MTI
