Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-01 / 27. szám
folytatás a 1. oldalról | 3 immi helyorseg szempont Nézzük irodalmi-politikai síkon: Csoórinak 1953-ban tizennégy verse jelent meg egyszerre. 1953-54- ben az Irodalmi Újság, 1954-ben a Szabad IJjúság munkatársa, 1955-56-ban az Új Hang versrovatának szerkesztője,1958-tól szabadfoglalkozású író 1968-ig, közben 1962-63-ban A Jövő Mérnöke című lap munkatársa. 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. Az 1980-as évektől a szellemi és politikai ellenzék egyik vezetője, a monori (1985) és a lakitelki tanácskozás (1987) előkészítője.1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1988- 93 között elnökségi tag. 1988-tól 1992-ig a Hitel szerkesztőbizottságának elnöke. 1990-ben megkapja a Kossuth-díjat, amelyet korábban ellenzéki magatartása miatt tagadtak meg tőle. 1997-ben Sára Sándorral és Kosa Ferenccel Magyar Örökség Díjat kapott a Tízezer nap című filmért. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke, 1992- től emellett a Hitel főszerkesztője volt. És az állandó pergőtűz? Nem a Nappali holdra gondolunk itt elsősorban, bár kétségtelen, hogy mérföldkő volt a közéleti szerepét illetően, számtalanszor megírták már, elemezték jobbról, balról, Csoóri mellé álltak és ellene fordultak tucatnyian a fantomháború ürügyén, ahogy Görömbei nevezte a cirkuszt, melyben Csoóri a szabadság néhány éve alatt több támadást kapott, mint a negyvenévnyi rabság alatt, pedig időtlen értései a Naplóiból is kiolvashatók: „Európa évszázadokon át számunkra nem földrajzi fogalom volt, hanem szellemi. Emlékezzünk csak a román építészeti stílusra vagy a gótikára, a reneszánszra, a barokkra - egész a modernizmusig. A második világháború után ez az európaiság megszűnt. A szovjetek mindent elkövettek, hogy Európát kimossák belőlünk. Ezt nem ortodoxiával akarták elérni, hanem kommunizmussal. Ezen belül a szocialista realizmussal, a sematizmussal, amelynek se íze, se bűze.” A sokágúság íve már akkor is látszott, nem véletlen a pártállam mindenkori figyelme. Kiadóilag-irodalmilag a legérzékenyebb pontra érünk ennek felvetésével, hiszen a Csoórit érintő megfigyelések, jelentések történetei teljességgel ismeretlenek az olvasók, egyáltalán a szélesebb közönség előtt. És kiadói vállalás, hogy ezek szintén megjelennek a nem tradicionális életműsorozatban. A kádári diktatúra utolsó évtizedének sajátos lenyomatát adják ezek a jelentések, amelyeken keresztül bepillanthatunk a nyolcvanas évek politikai ellenállóinak világába, akiket a Belügyminisztérium célzottan figyeltetett. Az ellenzéki mozgalmak résztvevőit a pártállam ellenséges személyekként kezelte, tevékenységüket nyomon követte, s összegezte a begyűjtött információkat. Csoóri Sándor a kommunista diktatúra évtizedeiben, mind a Rákosi-, mind a Kádár-korszakban állandó megfigyelés alatt állt jelentések készültek az életéről, munkásságáról, a megnyilvánulásairól. Ez követhető nyomon a különböző iratokban, akár a munka-, akár az operatív, akár a vizsgálati doszsziékban. Csupa olyan dokumentum, amelyek azért születtek, hogy naprakészek lehessenek irodalmi, de sokkal inkább közéleti, politikai tevékenységével kapcsolatban. Csoóri köztudomásúan nem tartozott a rendszer hívei közé, kritizálta Kádárék személy- és társadalomromboló hatását, sőt megnevezte a szovjet típusú hatalomgyakorlás gyógyíthatatlan alkati hibáit: az egypártrendszert, a magántulajdon elvételét, az egyházak és a lelkiismereti szabadság végzetes korlátozását. A megfigyelés mellett gyakran szilenciumra is ítélték. A forradalom után nem publikálhatott, a Tudósítás a toronyból című szociográfiája a hatvanas évek elején olyan botránykő volt, hogy a párt első titkára, Kádár János szemé-BM III. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG operatív koordináló, ellenőrző ÉS TITKÁRSÁGI OSZTÁLYA Szigorúan t if kosi Különöwn fontos! Törolw'j 45-78/10/134/1983. Jóváhagyom: 2019 OKI ni Janépiőr. vezérőrnagy/ miniszterhelyettes NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS 136. szán Budapest, 1983. julius 11.-2-BELSŐ ELLENSÉGES ELEMEK TEVÉKENYSÉGE -3-5,/ "Csókás* fn. személy a vele szemben alkalmazott elmarasztalás ellenére, h;j Is vállalja tévé kény «égét. Részletesen kifejtette, hogy "semmi más szándék nem vezette, csak a magyar kttlták hagyományos történelmi szerepének tudata: kimondani az Igazságot,ha kell, a politikusok helyett lsM. Az írók Ilyen történelmi szerepét nem tartja elavultnak, tSf, szertnte ilyen aktuális talán soha nem volt, mint most. Hangoztatja ugyanakkor, hogy ellenez minden olyan akciót, amely személyével szolidaritást vállal, és erről Igyekszik mindenkit lebeszélni. Nem ért egyet azzal, hogy a MISZ bármely választott testületé ügyként foglalkozzon ac őt ért szankciókkal. írói körökben többen elitélik "Csókás" tevékenységét és kifejtik, hogy kifejezetten rossz szolgálatot tesz a magyar kisebbség ügyének, kása az MSZMP politikájának elszigetelődését ere<inényezheti. Egyesek a Duray-könyv megjelentetését tendenciózusnak, KONRÁD NSZK-beli tevékenységével némileg összehangoltnak tartják. Cs. Tibor nem nézi jó szemmel "Csókás" vezéri szerepvállalását, de költőként, emberként nagyra tartja őt. Több esetben kifejtette: egyetért a hivatalos mag/or politikával, egyetlen megszorítással: szerinte a hivatalos magyar vezetés tehetetlennek bizonyult a határon túli magyar nemzeti kisebbség ügyének képviseletében. \ 4 /l-l) Újfl. iát. 11 lyesen foglalkozott az írással és a szerző megbüntetésével. Megvonták az ösztöndíját, de egyéves eltiltást kapott az Iszapeső című kisregénye megjelenése után, ahogy a Duray Miklós Kutyaszorító című könyve elé írt előszaváért is (Kapaszkodás a megmaradásért), és még sorolhatnánk. Nemcsak hogy nem jelenhettek meg az írásai, hanem ezekkel az eltiltásokkal megfosztották minden anyagi forrásától. Csoóri Sándornak 1956-tól csak időszakos munkái voltak, mígnem 1968-ban felvették a filmgyárba dramaturgnak. így azt sem nehéz kitalálni, hogy milyen nyugdíjat kapott... Barátai között volt Jancsó Miklós, Konrád György, Kosa Ferenc, Orbán Ottó, Sándor Iván, Nagy László, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Tornai József, Hernádi Gyula, Für Lajos, Bíró Zoltán, Czine Mihály, Kiss Ferenc s még sokan mások. Mind az urbánus, mind a népi csoport figyelt rá, megkerülhetetlen része volt mindkét szellemi körnek, egészen addig, amíg az egyik politikai csoport mellett el nem köteleződött, ekkor azonban beindult egy sajátos működési mechanizmus, olyanok vádolták alaptalanul, akik korábban egy közösségbe tartoztak vele. Kettévált a magyar szellemi élet, eltűnt a legfőbb rendező elv, a Kádár János személye és diktaFuroda (vegyes, 40 * 50 cm, 2019) Csoóri Sándor portréja a Szép versek 1982 című antológiában. Vahl Ottó fotója. Forrás: Wikipédia túrája elleni fellépés, amely korábban mindent felülírt, helyette a sérelmek, a csalódások, az egyéni ambíciók kerültek előtérbe. Ő ezt a következőképpen fogalmazta meg: „mindaddig együtt tudtunk dolgozni, ameddig nem merültek fel a hatalmi kérdések”. Ez pedig 1990-ben következett be. A jelentésekből képet kaphatunk arról, hogy mindaz, ami 1990 után teljesen és talán örökre szétvált, ami az árok egyik vagy másik oldalára került, az még a Kádár-rendszerben együtt volt. Csoóri a Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb, a népi-nemzeti gondolati kör megkerülhetetlen alakja volt. Németh László és Illyés Gyula méltó utódaként gondolati esszéi mellett a magyar nemzet sorskérdéseivel foglalkozott. De nemcsak emiatt keltette fel a pártállam állambiztonsági szerveinek érdeklődését, hanem azért is, mert olyan személyiség volt, akit az urbánus ellenzéki közeg is befogadott, rendezvényeire meghívott, de ugyanúgy meghatározó személyiségnek számított emigrációs körökben is, ahol igencsak népszerű lett gondolataival, írásaival és előadásaival. 1980-1984 között a belső elhárítás „Csókás” fedőnevű célszemélyként tartotta számon. „Csókás” fedőnevű célszemélyről 94 jelentés maradt fenn, míg Csoóri Sándorról 1979-1989 között több mint félezer. Ezt a nagy mennyiségű jelentéssorozatot több kötetben jelenteti meg a kiadó, ahogy a sok ezer oldalas Magyarok Világszövetsége-dossziék is feldolgozásra kerülnek. Sok apró részletből látszik, hogy az úgynevezett rendszerváltás milyen adósságokat görget maga előtt az eltelt időszak óta, de a gazdasági el (nem) számoltatások mellett/előtt/mögött talán a legnagyobb hiátus a szembenézés dokumentálása, bemutatása, egyben következményeinek levonása. A kultúrát és a művelődést át- meg átfonó hajdani ügynökhálózat egyben politikai panorámaképe is egy szörnyű korszaknak, így a Csoórit érintő jelentésdossziék teljes feldolgozása és publikálása szinte túlnő az új szempontú életműkiadás darabjainak hiteles és szöveghű tolmácsolásán, azzal együtt, hogy a művek megjelentetését valamennyi esetben kéziratos ellenőrzés előzi meg. Ma már ez is szinte antitradíció. Ahogy a „jelentős” ügyek feldolgozása is. E másképp sokágúság közepette még nem nagyon hallatszik az a bizonyos pergőtűz. Majd a közreadás után. 2020. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 1 > 1 ?' 1
