Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-10 / 34. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ HÍREK Nem járatták iskolába a fiukat a Pétervásárai járásban élő szülők Túráznak is, ismerkednek is BODONY Az önkormányzat tá­mogatásával a hétvégeken rendszeresen szerveznek ki­sebb túrákat a helyben élők­nek. A cél, hogy a festői szép­ségű kisfalu környékét minél többen bejárják, s ismerked­jenek egymással, a környe­zetük múltjával, értékeivel is. Az idén már két sikeres kirán­duláshoz csatlakozhattak a kisbakancsos bodonyiak - adta hírül a Bodony az én fa­lum csoport. B. K. Köztes átmenetek a tárlat címe EGER A Karitász RÉV Szen­vedélybeteg-segítő Szolgá­lat szervezésében Köztes átmenetek címmel inter­aktív drogprevenciós kiállí­tás nyílik február 11-én dél­után két órától az Uránia Mo­ziban, ahol március 5-ig vár­ja az érdeklődőket. A tárlat a droghasználat sokdimen­ziós problémáját igyekszik interaktív és átélhető mó­don bemutatni. A programra diákokat, szülőket, pedagó­gusokat várnak, de baráti, munkahelyi közösségeket is. Egyeztetni a 30/716-74- 71-es telefonszámon lehet Babcsa Ivettel. B. K. A biztonságért munkálkodnak • ISCSENÖ A napokban megtartotta első ülését az önkormányzat öttagú közbiz­tonsági és köztisztasági bi­zottsága - közli a helyható­ság honlapja. Prokaj Milán, a grémium elnöke az alaku­ló ülésen hangsúlyozta, bízik abban, hogy nemcsak névle­ges lesz a testület működé­se, hanem érdemi munkát is végez a következő évek­ben. A Heves Megyei Rend­őr-főkapitányság beszámoló­ja márciusban várható a köz­ségben. Addig is a bizottság számba vette a közbiztonság aktuális kérdéseit. B. K. Kiskorú veszélyeztetése, vé­dekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés. Ezek azok a bűntettek, amelyek elköve­tésével durva, illetve nem­törődöm szülőket vádolnak a területi vádhatóságok. Az ügyészségek kiemelt figyelmet fordítanak a gyer­mekkornak védelmére. ;■■■■■ <c"---------------------------------— Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az ügyészség igyekszik minél hatékonyab­ban megóvnia gyermekeket, például azzal is, hogy a sérel­mükre megvalósított bűncse­lekmények esetén vádat emel az elkövetőkkel szemben. Er­ről a Heves Megyei Főügyész­ség sajtószóvivője beszélt a Hírlapnak. Dr. Konkoly Thege László hozzátette: mindemel­lett figyelemmel kísérik azt is, hogy a gyermekvédelmi ható­ságok megtettek-e minden törvényben előírt intézkedést a kiskorúak védelme érdeké­ben. Adott esetben pedig in­dítványt tesz a szülői felügye­leti jogok megvonása iránt azért, hogy a gyermekkorú ál­dozatok kapcsolata megsza­kadjon a nevelésükre képte­len vagy alkalmatlan szülők­kel. Azokkal, akik magatartá­sukkal súlyosan veszélyezte­tik egészséges testi és szelle­mi fejlődésüket, sőt, valójában tönkreteszik az életüket. Brutális apa története az, amelyről elsőként a szakem­ber tájékoztatott:- A Füzesabonyi Járási Ügyészség egy 33 éves, bün­tetett előéletű férfival szem­ben emelt vádat, aki egy Fü­zesabonyhoz közeli faluban néhány éve egyedül lakik két kiskorú gyermekével. Az ille­tő a vádirat értelmében tavaly egy őszi délutánon azért tá­madt rá közös otthonukban a 12 esztendős kislányára, mert az a szobában elcsavarta a ra­diátor hőszabályozó gombját. Az apa előbb csak üvöltözött Az igazságszolgáltatás szervei fokozottan védik a gyermekeket a megszeppent gyermekkel, majd ököllel többször meg is ütötte őt. Végül a zokogó lány­kát leültette az ágy szélére és kétszer-háromszor nagy erő­vel arcon rúgta a cipője tal­pával. Ennek következtében a kiskorú sértett orrából eleredt a vér, és megsérült az arca is. Mindezt végig kellett néznie a kislány testvérének, egy 11 éves csemetének, aki a bán­talmazás alatt a szobában tar-Több évet is kaphat A Büntető törvénykönyv 164. szakasza rendelkezik arról, hogy a minősített súlyos testi sértés bűntettéért - ha a bíró­ság előtt bebizonyosodik a tett - akár három évre is büntetés­végrehajtási intézetbe kerülhet a kegyetlen, kislányát megve­rő apa. Ehhez még társulhat a kiskorú veszélyeztetésének a bűntette, amiért önmagában a büntetőjogi törvény 208. sza­tózkodott. A kisfiú a sarokba bújt és onnan könyörgött sírva az apjának, hogy ne bántsa a testvérét, de a szavai egyálta­lán nem hatották meg a férfit. A vizsgálat megállapította, hogy a történtek nagymérték­ben veszélyeztették a két gyer­mek egészséges érzelmi fejlő­dését, bennük nehezen mú­ló, mély nyomokat hagytak. A járási ügyészség védekezés­re képtelen személy sérelmé­a durva szülő kasza értelmében az elkövető egytől öt esztendőig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel számolhat. Utóbbi bűntényt az a kiskorú nevelésére, felügye­letére vagy gondozására köte­les személy valósítja meg, aki az e feladatából eredő köteles­ségét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődé­sét veszélyezteti. Illusztráció: Shutterstock re elkövetett súlyos testi sér­tés bűntettének kísérletével, valamint kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntetté­vel vádolja a kegyetlen szülőt.- A vádhatóság arra tett in­dítványt - tette hozzá a saj­tószóvivő -, hogy a bíróság főbüntetésül végrehajtandó börtönt szabjon ki a durva apára, egyben rendelje el a korábbi felfüggesztett bör­tönbüntetésének a végrehaj­tását. Emellett szüntesse meg a gyermekei esetében jelen­leg még fennálló szülői fel­ügyeleti jogát. Határozott idő­re tiltsa el őt minden olyan foglalkozástól vagy egyéb te­vékenységtől, amelynek kere­tében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy neve­lését, felügyeletét, gondozá­sát, gyógykezelését láthatná el, illetve ilyen személlyel bármilyen hatalmi vagy befo­lyásolási viszonyba kerülne. A nyomozás során 215 ezer forint bűnügyi költség kelet­kezett, amit a vádlottnak meg kell majd fizetnie. Kiskorú veszélyeztetésé­nek bűntettével vádol az Egri Járási Ügyészség egy, már kü­lönélő középkorú házaspárt, akiknek a 2005-ben szüle­tett gyermekét a pétervásárai gyámhatóság 2016 nyarán vé­delembe vette.- E szerint - magyarázta dr. Konkoly Thege László - a kiskorú továbbra is a szü­leivel lakhatott ugyan, de a gyermekvédelmi szakrend­szer folyamatos felügyelete alá került. A fiú igazolatlan hiány­zásai az elkövetkező évek­ben ennek ellenére több száz órára rúgtak, mivel a szülők nem járatták őt napi rendsze­rességgel iskolába, emellett otthon sem fordítottak kel­lő gondot a gyermek egészsé­ges testi és szellemi fejlődésé­re. Ezért az illetékes gyámhi­vatal 2018 elején a sértett ne­velésbe vételét rendelte el. Ez azzal járt, hogy a fiút egy la­kásotthonban helyezték el. A problémák ezzel is csak idő­legesen oldódtak meg, mivel a vádlottak továbbra sem mű­ködtek együtt sem a családse­gítővel, sem pedig az esetme­­nedzserrel. Ez a helyzet vé­gül oda vezetett, hogy a gyer­mek megszökött az otthonból, az apjánál bujkált, miközben már egyáltalán nem járt isko­lába.- A járási ügyészség a vád­iratában ezért nemcsak ar­ra tett indítványt, hogy a bí­róság a szülőket ítélje felfüg­gesztett' szabadságvesztés­re, hanem arra is, hogy szün­tesse meg mindkettőjük szü­lői felügyeleti jogát - ismer­tette a vádirat további részét a főügyészségi sajtószóvivő. - A gyermek emellett természe­tesen továbbra is állami neve­lésben marad - tette hozzá. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Az apa rátámadt a lányára, cipőtalppal is arcon rúgta Két cég kapott ebben az évben Pro Agria szakmai díjat Nagyadózókat köszöntöttek Bébibumm: a front lehetett az oka EGER A nagyadózókat köszön­tötték a minap a városházán, ahol átadták a Pro Agria gaz­dasági szakmai díjakat. Ilyen elismerésben része­sült a Felo Szerszámgyár Kft. A társaság több mint három évtizede foglalkozik szerszá­mok előállításával. Az anyavállalatot 1878-ban alapították Türingiában, 1950-ben építették fel gyáru­kat Neustadtban, s 1996-tól Egerben is termelnek. A Felo ma már nemzetközi vállalat Neustadtban és Egerben, it­teni telephelyükön több mint 1,5 milliárd forintos árbevé­telt értek el. Az elismerést Tóthné Bertók Erika cégveze­tő vette át. Pro Agria gazdasági szak­mai díjat kapott az Agria-Ajtó Faipari Termelő és Szolgáltató Kft. is, az elismerést Úri Péter Máté ügyvezető vette át. Úri Péter olyan területen épített fel sikeres vállalkozást, me­lyet tőkeerős nemzetközi kon­kurencia és technológiaigé­nyes gyártás jellemez. A vál­lalkozói korszak indulásakor faipari technikusként alapí­totta meg vállalkozását, ma már a legmodernebb CNC- technológiájú faipari gépek­kel felszerelt üzemben készí­tik beltéri ajtóikat. M. H. Balról: Mirkóczki Ádám polgármester, Nagy Lajos, a Hesi ügyvezető igazgatója, Tóthné Bertók Erika, Úri Péter Fotó: H. IVI. EGER Nem mindennapi dolog, hogy csak február 3-án, hu­szonnégy óra leforgása alatt ti­zenhárom kisbaba született az egri Markhot Ferenc kórház­ban, amint korábban beszá­moltunk lapunkban. Ez a szám a duplája az általában megszo­kott átlagnak. Az egészség­­ügyi intézmény sajtóreferen­se, Szegedi Erzsébet arról is tájékoztatott, hogy ebben az esztendőben eddig 146 cse­csemő látta meg a napvilágot a megyeszékhelyen, míg ta­valy ugyanebben az időszak­ban 119-en. Az Eger TV riportjából az de­rül ki, hogy a szülés összetett hormonális folyamatok ered­ményeként indul be, de a front­átvonulások is befolyásolhat­ják a szülés megindulásának időpontját Az egri kórház szülész-nő­gyógyász osztályvezető főor­vosa, dr. Hernádi László azt kö­zölte a műsorban, hogy a feb­ruár 3-án tapasztalt rekord­számú szülés az intézmény számára nem jelent kihívást.- Két orvos ügyel folyamato­san, illetve egy otthonról van készenlétben - mondta el a szakember. - Ez a három em­ber pedig elég ahhoz, hogy eh­hez hasonló nagyságú munkát el tudjunk végezni. Heol

Next

/
Thumbnails
Contents