Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-08 / 33. szám
4 helyőrség novella MÁR AZ ÓRIÁSOK SE... Urbán Péter A lovas kényelmesen léptetett felfelé az enyhén ívelő lankán. A nap nem sütött, sem a ló, sem a lovas árnyéka nem vetült a földre. A dombtetőről a nyeregben ülő szeme elé tárult a város. A homokdűnék közül úgy emelkedtek ki a négy- és tízemeletes panelházak, mintha gyermekkezek rakták volna őket legóból. A férfi szinte mozdulatlanul legeltette szemét a látványon, majd minden sietség nélkül indította gebéjét lefelé a lejtőn. A városban néma csend fogadta a halk patacsattogással érkező lovast. Az aszfalt meleget árasztott, a ló komótosan lépkedett, mint akinek minden mindegy. Lassan kiértek a főtérre. A lovas hirtelen bukkant elő a házak kanyonjából, ezért a téren tömegesen ácsorgó szendvicsemberek megrökönyödve figyeltek föl az érkezésére. A hirdetményekkel nyakukban állók árnyéka hosszan nyúlt el a földön, mintha kora hajnal volna, pedig a nap nem tűzött a szemébe az érkezőnek. A szendvicsemberek szabályos távolságban, egyesével álldogáltak a téren, legtöbbjük kopott, kevesebben megkímélt ruhákban. Mindannyian megviseltnek, elnyűttnek látszottak. A fiatal fiúktól a görnyedt nagyapákig mindenféle korú férfi volt közöttük, nő azonban egy sem akadt. Amint meglátták a lovast, lassan feléje imbolyogtak, mint valamiféle táblákkal ellátott zombisereg.- A gyros csak hétszáz forint! - szólította meg a lovast egy férfi, akinek a tábláján az volt olvasható, hogy „A gyros csak hétszáz forint!”, és egy kép is virított az ütött-kopott, esőáztatta papíron, amely valamikor egy gyrost ábrázolhatott.- Aranyfelvásárlás a Tükös ékszerboltban! - tudósított egy második, akinek szintén pontosan ez a szöveg díszlett a hirdetményén. A lovas lakonikus nyugalommal tekintett körbe a szánalmas emberekből álló tömegen, közben lassú lépésben folytatta útját. A zombiszerű reklámemberek egyre szorosabban vették körbe, de nem álltak az útjába és nem próbálták megállítani. Mindegyikük azt a néhány szót ismételgette, ami a tábláján volt látható:- Cipőkiárusítás a legnagyobb kedvezménnyel...- Monitorok, laptopok, LCD-kijelzők...- Fuvarozzon a Kosztolányi Transszal! És így tovább. A lovas nem lassított, érdektelenül pillantott hol az egyik, hol a másik hirdetőemberre. Ekkor egy fiatal fiú óvatosan megfogta a ló zabláját, és megállította a türelmesen engedelmeskedő állatot. A fiú, mintha torkában gombóc akadt volna meg, küszködve próbált szavakat képezni. Tábláján csupán ennyi állt: „Fénysebesség autósiskola”. A hangok recsegve, köhögve törtek elő a torkából. Végül egy hangsorrá álltak össze:- Én... i Ezt sikerült kinyögnie. A lovas félrehajtotta fejét, majd udvariasan így szólt:- Üdvözöllek! Kit tisztelhetek ebben az „én”-ben? A fiú ismét nyögni kezdett, a gombóc mintha lassan feloldódna gigájáról. A többi táblás férfi szájtátva figyelte a jelenetet, a közelebb állók elhallgattak, csak a kör szélén támolygók ismételgették hirdetésük szavait: - Mőbius motorolaj...; Most vegyen napelemet!; Konyhai eszközök a Szabó Nagykerből! A fiú akadozva rakta össze a mondatot: '- Én... nem akarok hirdetni. A lovas vállat vont, majd előrehajolt, és anélkül, hogy leszállt volna a nyeregből, megragadta a fiú hirdetőtáblájának felső peremét, és húzni kezdte a műanyag lapot. A tábla azonban nem vált el a fiú testétől. A lovas összeráncolta barázdás homlokát, levegőt vett, és teljes erővel rángatni kezdte a hirdetményt. Ez azonban továbbra sem engedett, szorosan tapadt a fiú testéhez. A lovas közelebb hajolt, és megvizsgálta a szendvicsembert. A tábla összenőtt a fiú testével a ruha alatt, mintha óriási préssel olvasztották volna eggyé a táblát, a ruhát és az embert. Óvakodj az epibatidinnel vadászó hölgytől (akrilspray, akril, vászon, 120 * 100cm, 2019) t < .- Sajnos semmit sem tehetek. A fiú szája sírásra görbült, a többi szendvicsember ijedten nézett egymásra, a fiúra és a lovasra, majd hangosan kiáltozni kezdték tábláik szövegét. A lovas nem zavartatta magát, nyugodt léptekkel maga mögött hagyta a felzaklatott, ordibáló tömeget. Az aszfaltjárdán lépdelve áthaladt az ötemeletesek között, feltűntek a hátrébb álló tízesek. A lakótelep ezen részében egy hatalmas kráter terpeszkedett, mint valami elhagyott homokbánya. A gebe kényelmesen megkerülte a gödröt, a túloldalon széles föld- és homokhalmok határolták a területet, ezekre léptetett föl a lovas. A házak között tágas tér nyílt, a tér másik végében harminc-negyven óriás ült a földön, és karjukkal hadonászva, handabandázva kockát vetettek.- Lám, lám - dünnyögte a lovas. - Micsoda csúf szélerőművek ezek. íme, a világromboló környezetvédők hadállása! Olcsó energia, zöld erő! Bizonyára üdvös dolgot mívelünk, ha ezeket a gonosz gépezeteket kiirtjuk a föld színéről. Hátranyúlt, esernyő nagyságú és formájú tárgyat vett elő, majd megnyomott rajta egy gombot. A rövid bot nyúlni kezdett, hegye lassan a lovag feje fölé ért, végül teljes hosszában kibontakozott a fegyver. A ráncos arcú férfi a hóna alá fogta a teleszkópos kopját, majd a fejébe nyomott egy letört álladzójú bukósisakot.- A fogyasztói világért előre, Rocinante! A gebe váratlan erővel és sebességgel vágtázni kezdett. Lapszámunkat LÁZÁR TIBOR festőművész munkáival illusztráltuk. Lázár Tibor 1980-ban született Óbecsén, az újvidéki Művészeti Akadémián diplomázott, részt vett a svájci L'Ecole Cantonale d'Art du Valais posztgraduális képzési programjában, majd az újvidéki Művészeti Akadémián szerzett magiszteri fokozatot. Már diákkorában számos szakmai elismerét kapott, 2011-ben övé let a szerbiai képzőművészek előző évi legjobb műveit jutalmazó Forum képzőművészeti díj, 2016- ban pedig átvehette a Vajdaságban született vagy ott élő festők, grafikusok, szobrászok, képzőművészet szakos tanárok, műkritikusok elismerésére alapított Nagyapáti Kukac Péter-díjat. Több önálló és csoportos kiállítása volt Szerbiában, Magyarországon, Svájcban és Kanadában. Lázár Tibor művein tetten érhető a szándékolt anakronizmus - nem titok, hogy a művészt foglalkoztatják az identitás kérdései, és abból kiindulva, hogy szülőföldjén is a 19. század második fele és a 20. század eleje aranykorként tételeződik, ehhez az időszakhoz és a Monarchia dísztárgyaihoz kapcsolódva teszi láthatóvá az elmozdulás irányait vagy épp a szétesettség réseit. Egy évszázad alatt jelentősen megváltozott az a tárgyi világ, amely körülveszi az embert, akár a falusi, akár a városi környezetet nézzük. Az igénytelenség és az egyenarcúság térnyerésével megjelentek az értékes iparművészeti termékek silány reprodukciói, vagy művészeti alkotások tűntek fel használati tárgyak dísztőelemeiként - mind-mind a fogyasztói társadalom olyan furcsasága, amely alkotásfilozófiai és művészetelmélti kérdésekhez vezethet. Mit mondanak el rólunk azok a díszek, amelyektől megválunk, mit mondanak a sallangok, amelyekhez ragaszkodunk? Mitől értékes az egyik porcelán, mitől giccs a másik? Egy-egy műalkotás esetében egységes a megőrzésre érdemes hagyomány, vagy hordozhatja-e külön-külön is a forma, az anyaghasználat, a kompozíció vagy a gondolatiság? Miért jut eszembe egy farostlemezre festett akrilképről a gobelin textúrája és csendélet- vagy portrékompozíciója, egy-egy bizarr aktról pedig a madonnaábrázolás? Lázár Tibor minden műve pimasz incselkedés - nem csupán szembesít, hanem az orrunk alá dörgöli, mi mindennel kell végre számot vetnünk az eltartott kisujjú fintorgásainktól kezdve az okoskodó kinyilatkoztatásainkon, szenvelgő identitásválságainkon és hasadt összetartozásainkon át a jelenvalóság felelősségéig. Frappáns, friss, meghökkentő - éberségre int, mint a fricska. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2020. február * t A é *
