Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-08 / 6. szám
2020. JANUAR 8., SZERDA GAZDASÁG 7 Közel 400 milliárdból fejeznek be idén közúti nagyprojekteket Örömhírek az autósoknak A hazai közúthálózat bővítése 2020-ban is folytatódik. Kiépül a második sztrádakapcsolat Erdély irányába és a sofőrök birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Megvalósul Eger bekötése az M25-ös déli, az M3-as autópályáig tartó szakaszának átadásával, és kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85-ös Csorna utáni folytatásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az MO-s körgyűrűtől Abonyig elkészül az M4-es autópálya is, tehermentesítve a 4-es főút főváros közeli szakaszait és a főút menti településeket. Berettyóújfalunál befejezik A szaktárca tegnapi közleményéből kiderült, hogy befejeződik az autópálya Berettyóújfalu-országhatár szakaszának kivitelezése is, ezzel az M43- as után a második sztrádakapcsolat jön létre Erdély irányába. Zalaegerszeg és az M7-es közelében is elkészül az M76- os egy-egy szakasza. Átadják a komáromi Duna-hidat, amely 60 kilométeres kerülőtől kíméli meg a teherforgalmat, és célba ér az MO-s déli szakasz korszerűsítésének első üteme is. A mintegy 160 kilométernyi Ráfér a közúthálózatra a bővítés, az új kapcsolódási pontok, szakaszok kiépítése Fotó: MTI idei útfejlesztések összértéke hozzávetőleg 390 milliárd forint - ismertették. Az ITM közölte, 2010 óta öszszesen mintegy 500 kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. A többi között megvalósult Salgótarján és Szombathely magas színvonalú összeköttetése, és létrejött az első gyorsforgalmi kapcsolat Románia irányába. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint hatezer kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból. Gyorsforgalmi kapcsolódás A kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolCél: fél órán belül el kell tudni érni egy négysávos utat A szaktárca stratégiai célja, hogy az ország bármely településéről fél órán belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Az Útprogram 2016-os elindításának idején ez az elvárás a hazai települések kevesebb mint fele, a magyar emberek kevesebb mint háromnegyede esetében teljesült. A megvalósult és tervezett fejlesztésekkel az idei év végéig ezek az arányok nagymértékben, a települések mintegy kétharmadára, a lakosságot illetően pedig 86 százalékra javulnak. gáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését. Az ITM szakpolitikai intézkedéseinek fő céljai a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elvezetése a határig a szomszédos országok kapcsolódó fejlesztéseihez igazodó ütemben. Jobb versenyképesség A szaktárca részéről kijelentették, hogy a gyors és kényelmes közúti elérhetőség alapvetően befolyásolja egy-egy országrész vagy térség gazdasági fejlődését, élhetőségét. A magyar gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően a 2016 és 2024 közötti időszakban a közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forint nagyobbik felét, 1800 milliárd forintot hazai forrásból tudják előteremteni. A magyar kormány a közlekedési infrastruktúra minőségét folyamatos bővítésekkel, korszerűsítésekkel közelíti a társadalmi elvárásokhoz, a gazdasági szereplők igényeihez. Az egyre kiterjedtebb és színvonalasabb közúthálózat az eljutás megkönnyítésével javítja a hazai vállalkozások versenyképességét, a magyar családok életminőségét - közölték. HÍREK Még sok a csalás a bankkártyákkal BUDAPEST Közel ugyananynyival nőtt tavaly a bankkártyás visszaélések száma, mint amennyivel a visszaélések kárértéke csökkent. Az elmúlt év második negyedévében több mint 17 százalékkal csökkent az internetes bankkártyás viszszaélésekből származó kár - adta hírül a Világgazdaság. Az MNB adatai alapján 319,6 millió forintnyi kár keletkezett a szolgáltatói oldalon, ez 17,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kereskedői oldalon 58,2 milliós kárt jelentettek, ami 41,6 százalékkal kevesebb a tavalyinál. MW A munkanélküli ráta 3,5 százalék BUDAPEST Az előző év azonos időszakához képest 23 ezerrel több, mintegy 4,5 millió ember dolgozott Magyarországon tavaly szeptember-novemberben. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, 8,3 százalékkal több fiatal maradt munka nélkül. MW Novemberi csúcs a boltokban f A foglalkoztatottak számának és a béremeléseknek köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom már 77 hónapja bővül - így kommentálta a KSH adatait Cseresnyés Péter államtitkár az Ml-en. A novemberi forgalom 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. 2010 óta körülbelül 40 százalékkal nőtt a forgalom. MW Jobb kikalkulálni a sztrádadíjat Sikeres volt az új önvezető szuperexpressz Nagy dobás Kínától Kínában mintegy 35 ezer kilométer hosszú nagysebességű vasúthálózat van Fotó: AFP ÚTPÉNZ Néhány hét múlva cserélni kell az autópályamatricákat, ezzel kapcsolatosan közöl praktikus tanácsokat az Autópályamatrica, hu, amelyeket a Magyar Nemzet idéz. A portál megállapítja: alapvetően előnyösebb az online vásárlás a benzinkutas vásárlással szemben, mivel az előbbi esetben felkészült ügyfélszolgálat is fogadja a felhasználót. A hibásan váltott autópálya-matricáknál leggyakrabban a kategória besorolását rontják el az autósok. Fő szabály, hogy a forgalmi engedélyben szereplő J, F.l és S.l. mezők adatai határozzák meg a kategóriát. A Dl-be tartozik a motorkerékpár, illetve a vontatmánnyal, gépkocsivezetővel Mobillal jobb venni Fotó: MTI legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb tömegű személyautó, amiben legfeljebb heten utazhatnak. A D2 a Dien kívül eső járműveket fedi le, amelyekbe hétnél több utas fér, illetve a 3,5 tonnás tehergépkocsikat és lakóautókat. Az interneten több kalkulátor is segíti az autósokat, hogy kiszámolják, melyik matrica használata a legtakarékosabb. Egy példa: ha valaki legfeljebb maximum négyöt megyét érintő utakon közlekedik rendszeresen, akkor gazdaságosabb lehet, ha csak az adott megyékre vált egész éves matricát, amit egyszerre kell kifizetni, ám utána egész évben nincs gondja rá. Több megye érintésével viszont az országos éves matrica megvásárlása lehet kifizetődőbb a Dl besorolású autóknál. Július után azonban ez már nem éri meg, inkább a többhavi matrica vagy több megyei matrica együttes megvásárlása lehet kedvezőbb. A D2 besorolású gépkocsiknál azonban az ára miatt még szeptemberben is érdemes lehet éves autópálya-matricát vásárolni. Jó tudni: ha az autós véletlenül felhajt a sztrádára érvényes matrica nélkül, akkor hatvan perce van arra, hogy pótolja az engedély beszerzését büntetés nélkül. Ehhez a legjobb megoldás egy mobilapplikáció. MW Februártól pályázhatnak a méhészek BUDAPEST Jelentősen megemelte az Agrárminisztérium (AM) a méhészek és a haszongalambtartók támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő az igénybe vehető támogatás - közölte a szaktárca. Ebben az évben 700 millió forintra emelkedett a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető, úgynevezett csekély összegű támogatás keretösszege, amely jelentősen hozzájárul a jövedelmezőség javításához, a méhtartási kedv fenntartásához. A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest hamarabb, február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz elektronikus űrlapkitöltő felületen. A kérelmeket legkésőbb május 31-éig elbírálják, a méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz. Haszongalamb vásárlásához 2020-ra jelentősen megemelt keretösszeget, 100 millió forintot különített el az agrártárca. A támogatás mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka, de legfeljebb galambonként 6000 forint. Emellett már a legalább száz haszongalambot vásárlók is igényelhetnek támogatást a 2019. október 16. és 2020. április 30. közötti vagy a 2020. május 1. és 2020. október 15. közötti támogatási időszakban. MW SEBESSÉG Önvezető golyóvonatokkal is készül Kína a 2022-es téli olimpiai játékokra - írja az Asia Times. A szerelvények 174 kilométeren fognak közlekedni Pekingből Csangcsiakou városába, a kínai nagy fal alatt elhaladva. A mostani teszten a vonatok sebességét óránként 350 kilométerre növelték, ezzel a korábbi háromórás menetidő 45 percre rövidült a két állomás között. Csangcsiakou városa neves síközpont, de egyben fontos kereskedelmi csomópontnak számít a kínai főváros és Belső-Mongólia területei közötti. A kínaiak azt ígérik, hogy a szupervonatokkal megvalósított összeköttetés számos látogató dolgát könnyíti meg, akik majd a 2022-es téli olimpiai játékokra érkeznek, ideértve az újságírókat is. A kocsikat úgy alakították ki, hogy az utasok a téli sportokhoz szükséges felszereléseiket külön tárolhatják, és az utazás alatt élőben követhetik az olimpia eseményeit a kocsikba épített kijelzőkön. A vonal kiépítése komoly mérnöki teljesítmény, mivel az alagutakat szeizmikusán aktív területen alakították ki. Az összeköttetés különlegességét az is adja, hogy eredetileg Peking és Csangcsiakou városa között létesült Kína első vasútja, mégpedig a Csingdinasztia idején, 1909-ben, belföldi forrásokból és kínai tervezéssel. A vonal akkor négy alagutat és több mint 100 hidat kapott. A vonatok Peking északi pályaudvaráról indulnak, egy több kilométeres alagútban, mielőtt elérnék Badaling térségét, a helyet, amely a kínai nagy fal leglátogatottabb szakaszának számít, és szerepel az UNESCO világörökségi listáján is. Kínában a teljes kínai vasúthálózat hossza 139 ezer, amiből mintegy 35 ezer kilométer nagysebességű hálózat. Ez csaknem 70 százaléka a világhálózatnak. A kínai vasutak által mért utasszám évről évre növekszik, tavaly 3 milliárd 570 millió volt, idén már 3 milliárd 850 millióval számolnak. MW