Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-08 / 6. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2020. JANUAR 8., SZERDA Patai iskola: nincs újabb döntés (Folytatás az 1. oldalról) BUDAPEST, GYÖNGYÖSPATA A debreceni tábla jogerős ha­tározata ellen tavaly a Kúriára felülvizsgálati kérelem érke­zett, ám ezen eljárásban tár­gyalást még nem tűztek ki. A jogerős ítélet végrehajtását a Kúria nem függesztette fel, az erre irányuló kérelmet a Pol­gári Perrendtartás 273. § (3) bekezdése alapján elutasította. Mint közöltük, szombati sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési kép­viselője, Horváth László azt mondta, „a bírósági ítélet jog­szerűsége nem vitatható ugyan, ám sokak igazságérze­tével ellentétes, túlzó, és zöld utat adott a Soros-hálózat pénz­szerző akciójának”. A képvise­lő a helyzet megoldására a kor­mány segítségét kérte. Tegnapi közleményében Horváth László arra is emlé­keztetett: az elkülönített ok­tatás több éven át jellemezte a patai iskola pedagógiai gya­korlatát „egy az intézmény mindennapi életét durva erő­szakkal megfertőző” időszak­ban. A tantestület e kényszer­­helyzetben rossz választ adott, ám akkor ez tűnt egyedül al­kalmas megoldásnak; a 2011- 2012-es tanévben a fenntartó­váltás után a diákok elkülöní­tése fokozatosan megszűnt. Kifejtette: az ítélet jogerős, január 17-től 100 millió fo­rint fizetési kötelezettsége van Gyöngyöspata önkormányza­tának és a tankerületnek. A ki­adásra nincs féderét, a döntés a csőd szélére sodorja a várost. Arra a helyzetre persze, kí­váncsi leszek - tette hozzá -, ha pár hónap múlva a Kúria esetleg a másodfokú ítélőtábla jogerősen elmarasztaló dönté­sével ellentétesen hozna ítéle­tet, akkor hogyan’lehetne visz­­szakérni a kifizetett 100 millió forintot az alperes családoktól, és kik kárpótolnák a csődbe juttatott város lakóit... HMH Félszáz hajléktalannak tudnak szállást biztosítani A napközbeni aktív élet érdekében különböző tevékenységekre, foglalkozásokra, játékra is van lehetőség Archív fotó: Czímer Tamás A Hajléktalanok Gondozó­háza összesen negyven fé­rőhellyel, a szociális mun­kások pedig fokozott figye­lemmel és állandó utcai se­gítségnyújtással figyelnek a fedélnélküliekre a krízisidő­szakban is. Néhány hónapja pedig már egy új autó is se­gíti munkájukat. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Tavaly és az idén - a korábbi esztendőkkel ellentét­ben - az utcai szociális mun­kát az év mindennapján vé­gezték, nem csak a krízisidő­szakban - tájékoztatta lapun­kat Őszi Benjámin. A Hajlékta­lanok Gondozóházának intéz­­ményegység-vezetője elmond­ta, november elsejétől kezdő­dött a válságidőszak, de ezen a télen eddig nem volt extra hi­deg, így nem kellett pluszszol­gáltatásokkal készülni. Ám a negyven férőhelyes ház jelen­leg is telt házzal működik. Több, térítésmen­tes szolgáltatással is segítik a bent lakókat- A fogadóhelynek tulajdon­képpen négy részegysége van. Az átmeneti szállás, amely egész évben éjjel-nappal nyit­va tart. A nappali melegedő­helyiséget reggel nyolctól este hat óráig használhatják a rá­szorulók. Az éjjeli menedék­hely este hat órától reggel nyolcig várja őket. Negyedik­ként említeném az utcai szo­ciális munkát, amelyet tavaly óta már nem csak november­től áprilisig és kizárólag hét­köznapokon látunk el - rész­letezte Őszi Benjámin. Hozzá­tette, hétfőtől péntekig reggel nyolctól este tíz óráig, hétvé­géken pedig délután négytől este nyolc óráig elérhető ez a szolgáltatás.- Egész évben az összes ágy foglalt - tette hozzá. - Az el­múlt években bővíteni is tud­tunk, így már összesen hat időszakos férőhellyel több az éjjeli menedékhelyünk és egy állami rendeletnek köszönhe­tően már a nyári időszakban is nyitva tudtuk tartani ezt a helyiséget, segítve ezzel is több fedélnéíkülinek. Megtudtuk, hogy a tisztál­kodáshoz tusfürdő, borotva és törülköző is ingyen jár azok­nak a hajléktalanoknak, akik igénybe veszik a szállót. Emel­lett több térítésmentes szolgál­tatással is segítik a bent lakó­kat, egyebek között az orvosi vizsgálat, a gyógyszerek be­szerzése, a szociális ügyin­tézés, a tanácsadás is ingye­nes mindazoknak, akik be­mennek az utcáról. A szociá­lis gondozó-ápoló biztosítja a mentális segítségnyújtást, az ügyintézést, de a forró tea és a vitamin is része az ellátásnak a téli időszakban. Az önkormányzat négymillió forint támogatást nyert az em­beri erőforrások minisztere ál­tal kiírt, a Szociális és Gyer­mekvédelmi Főigazgatóság ál­tal lebonyolított pályázaton az utcai szociális munka feltétele­inek javítására. Ebből vadonat­új gépkocsit vásároltak, amit szeptemberben kapott mega Menház úti Hajléktalanok Gon­dozóháza. Őszi Benjamin el­mondta, az autót a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ keretében ellátott utcai szoci­ális munka végzéséhez bizto­sította a helyhatóság, s igen nagy segítség a kollégáknak, hiszen ezzel könnyebb bejár­ni a térséget. Ez az utcai szol­gálat nem kizárólag a város­ban működik, hanem a Gyön­gyösi járás egész területén is. A szociális munkások ellenőr­zik a forgalmasabb csomópon­tokat, például a pályaudvaro­kat, a buszmegállókat. Az ut­cai szociális munka feladatai közé tartozik a szállítás, gon­dozás, tanácsadás is. HIRDETÉS ^ * KÖZKÍVÁNATRA! MEGÚJULT A BORS TV MAGAZIN! BORS - MINDENNAP MABAZINNAE HÉTTŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT ÜTŐN jjgjk \AGVOK lYBl ti REmrtNí HIRDETÉS HIRDETÉS____________________________________________________________________________________________ A Mediaworks Hungary Zrt. ONLINE SZERKESZTŐT KERES A Heol.hu online szerkesztő-újságírót keres teljes munkaidőbe, alkalmazotti státuszba. Feladatok: • az online tartalmak (cikkek, képek) napi szintű szer­kesztése, gondozása • kapcsolattartás a Heves Megyei Hírlap újságíróival, fotósaival, online - szöveges, képi (fotó-rövid videós) - tartalmak előállítása Amit leendő kollégánktól elvárunk: • felsőfokú végzettség • szerkesztőségi tapasztalat előnyt jelent • rugalmasság, gyorsaság, pontosság • kiváló íráskészség és helyesírás, választékos fogalmazás • jó kommunikációs és szervezőkészség • kreativitás Amit kínálunk: • felelősségteljes munkakör • stabil vállalati háttér • fiatalos, dinamikus csapat t • hosszú távú munkalehetőség • szakmai tanulási és fejlődési lehetőség • változatos, színes munka Munkavégzés helye: Eger Önéletrajzát a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk! Az új autó nagy segítség

Next

/
Thumbnails
Contents