Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-04 / 3. szám
vwnnsrji' folytatás a 1. oldalról I helyőrség portré Eötvös Loránd 1912-ben - Székely Aladár felvétele Forrás: Wikipédia Tartson az ég sokáig, tartson testi és lelki egészségben, úgy, hogy Önmagaddal megelégedve érezzed magadat. Többet nem kívánok, mert meg vagyok győződve, hogy magad iránt sokkal követelőbb vagy, mint én valaha lehetnék.” Mint Radnai Gyula rámutat az Eötvös Loránd, a természettudós című írásában, amikor az édesapa ezt írta a Heidelbergben tanuló, húszéves fiának, újra kultuszminiszterként szolgálja hazáját. Miután az édesapa felfigyelt alig tizenéves fia természettudományi érdeklődésére, megnyerte nevelőnek mellé a 22 éves Krenner József ásványkutatót és bemutatta fiát Than Károly vegyésznek, aki engedte őt kísérletezni az egyetemi laborjában. Eötvös Loránd a családi hagyományt követve jogot kezdett tanulni a Pesti Egyetemen, de rendszeresen járt a természettudományi szakok professzorainak előadásaira is, majd két év múlva édesapja áldását adta arra, hogy Than Károly javaslatára Heidelbergben folytassa tanulmányait, ahol a legelismertebb fizikusoktól és kémikusoktól tanulhatott - különösen a fény- és hősugárzás aktuális kérdéseivel foglalkozó Gustav Robert Kirchoff volt rá nagy hatással. Eötvös József és Loránd levelezése nemcsak kordokumentumként, két nagyszerű elme megnyilvánulásaiként érdekes, hanem egy igen különleges és emberi apa-fia viszony is kirajzolódik általuk. Például a pályamódosítás kapcsán is tiszteletre méltó az apa bölcsessége: „Mindenek előtt, mi életpályádat illeti, én azt, hogy tudományos pályát kövess, nemcsak nem ellenzem, sőt boldognak fogom érezni magamat, ha azon meggyőződésemmel szállhatok síromba, hogy fiam azon pályát választotta magának, melyet én a legszebbnek és legboldogítóbbnak tartok. Ha ma választást engednek, váljon fiamat mint nagy államférfiút, vagy mint nagy tudóst akarom-e látni? én egy percznyi habozás nélkül az utolsót fogom választani, mert nagyobb dicsőségnek és nagyobb feladatnak tartom, az emberiség gondolatirányára állandó befolyást gyakorolni, mint a politikai világot egy pár évre mozgásba hozni; mert végre is a politika legfeljebb mozgást idézhet elő, a haladást csak a .tudomány eszközölheti.” Évekkel később ezt a levelet idézi a Vasárnapi Újság is, amikor az 1894. június 17-i számában báró Eötvös Lorándot mint az új vallás- és közoktatásügyi minisztert mutatja be. Korábban viszont a lap 1889. május 12-i számában már épp a címlapon közölt egy terjedelmes portrét Eötvös Lorándról, akit épp akkor választottak a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé, így - itt is apja nyomdokaiban járva - szolgálhatta a magyar tudományosság ügyét. Ennek kapcsán ezt olvashatjuk az új elnökről: „Az akadémia tagjai által folyó hó 5-én rendezett diszebéden ő maga érdekesen beszélte el felköszöntőjében a pályaválasztás körüli töprengéseit. Három nemtő jelent meg — monda — gyermekéveiben fölváltva körülte: a költészet, a politika, a tudomány nemtői, kik egyaránt otthonosak voltak atyja házánál. Kezdetben, a mi becsvágyó fiatal embernél természetes is, az elsőhöz vonzódott, s ez időben írott költeményeinek száma egy jókora kötetre ment. Utóbb azonban nem találta nehéznek a költészet géniuszával szakítani. Nehezebb vala azonban a választás a másik két nemtő között. A közélet hazánkban akkortájban lett szabaddá, a politika terén tág tér, ragyogó jövő intett egy oly név viselőjének, egy oly apa fiának, mint az övé. Azonban úgy tapasztala, hogy atyja, valahányszor a politikai küzdelem színteréről, nevezetesen az országgyűlésről érkezett, — mindig borongó kedéllyel jött haza. Mig ha ragyogó szemmel, derült hangulatban érkezett: mindig tudták, hogy most az akadémiáról érkezik. Pályaválasztására ez az észlelet sem volt az utolsó hatású.” Molnár Andrea a tudós közéleti tevékenységét vizsgálva jegyzi meg, hogy Eötvös Lorándot hat alkalommal választotta elnökének az Akadémia, végül 1905 októberében lemondott a tisztségről, hogy aktívabb tudományos munkát végezhessen - ő volt az első, aki nem töltötte be haláláig ezt a pozíciót, bár élete végéigszolgálta az Akadémiát. Közéleti tevékenységéről szólva rektori és kultuszminiszteri munkájáról is érdemes szót ejteni (az emlékalbumban Molnár Andrea mellett Borsodi Csaba és Garai Imre foglalkozik részletesebben az életmű ilyen irányaival). Ma is megfontolandó a rektori beszédeinek gondolatisága, álljon itt két fontos intés: „Az egyetem tudományos tanításának színvonalát egyedül tanárainak egyénisége állapítja meg. Az egyetemi kérdés azért mindenek előtt személyi kérdés, mely mellett a szervezetére, szabályaira vonatkozó kérdések csak másodrendű érdeküek”; „A tudománynak épen úgy élet feltétele a fényűzés, mint a művészetnek; az egyikben, mint a másikban csak az ér igazán valamit, a mi a soron felül áll. Szükségletét nem lehet és nem szabad a takarékos államháztartásnak rendes mértéke szerint kiszabni.” A tudós tanár és az önazonosság Néha azt gondolhatjuk, hogy a fölösleges és kártékony tanügyi reformok korát éljük, ettől veszíti kedvét tanár és diák évről évre, de Eötvös Loránd gondolatait olvasva rádöbbenhetünk, hogy ez a magyar oktatási rendszer régi nyavalyája. „Nem újjáalakítás, hanem legföljebb csak változtatás” - jegyzi meg egyik akadémiai elnöki megnyitón a kudarcra ítélt oktatási reformokról és arról a törekvésről, mely nem az oktatást, csak folyton a rendszert és az adminisztrációt próbálja újraalkotni. „Egyátalában sokallta az iskola örökös szabályozását, mely ötletszerüleg történik, mely aláássa az iskola erejét, a társadalom bizalmát” - jegyzi meg a Vasárnapi Újság cikkírója. Eötvös szavai szigorúak: „Gyakran a bajt, mely erőnk vagy munkakedvünk hiányából ered, a formák és szabályok hibáiban keressük, helyökbe újakat gondolunk ki és az új formák és szabályok mellett maradunk a régiek. Nem egyszer többet ártunk avval, mint használunk; mert ha nem is árt maga az új szabály, sokat árthat, mert sok hasznos munkaerőt pazarol a szabálycsinálás és a velejáró izgalom.” Eötvös Loránd alig több mint fél évig tevékenykedett vallás- és közoktatásügyi miniszterként, de ez idő alatt négyszáz új népiskolát hozott létre, nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget, segített előkészíteni a zsidók emancipációját, vallásuk bevett vallássá vált, még ha ennek kimondásakor már más ült is a miniszteri székben. Előkészítette a Báró Eötvös József Collegium megalapítását, ahol a szegény sorsú tehetséges fiatalok ingyenes elhelyezést kaptak - olyan későbbi szaktekintélyek tanultak itt, mint például Kodály Zoltán vagy Bay Zoltán. Hirdette a „tudós tanár” eszményét, ennek megvalósulása érdekében kezdeményezte a Mathematikai és Fizikai Társulat megalakítását (ma Bolyai János Matematikai Társaság, illetve Eötvös Loránd Fizikai Társaság), az MTA elnökeként pedig személyes meggyőzéssel elérte a tanárok kutatási tevékenységét támogató ösztöndíjak alapítását. Szerteágazó tevékenységeiben mindvégig önazonosan tudta képviselni a családjában ráhagyományozódott értékrendet, a tudós racionalitását, a népművelő törekvések következetességét, sportemberként a szívós kitartást. Hitelesen szólította meg diákjait, amikor rektorként a tudomány megalkuvásmentes elsajátítása mellett a nevelést, a sportolást, természetjárást és az egymás közötti baráti versengést szorgalmazta. A Budapesti Egyetemi Athletikai Club első elnöke volt, és alapító elnökéül választotta a magyar természetjárók országos szervezete, a Magyar Turista Egyesület is. „Egyszerű, mint Hamlet fuvolája” De Eötvös Loránd mindenekelőtt fizikusi munkájával vitte a világot elébb. A nevét viselő Eötvös-törvény a folyadékok felületi feszültségének hőmérsékletfüggését íija le, az Eötvös-hatás pedig a Föld tengely körüli forgása következtében a keleti és nyugati irányba mozgó testek súlykülönbségét magyarázza. Megalkotta a súlyos és a tehetetlen tömeg arányosságának kimutatására alkab más Eötvös-féle torziós ingát, és a közel fél évszázadon át legnagyobb pontosságúnak bizonyult mérései igazolták Albert Einstein általános relativitáselmélete kiindulási hipotézisének, az ekvivalenciaelvnek az érvényességét - méltán volt Einstein is a magyar tudós nagy tisztelője. „Egyszerű egyenes vessző az az eszköz, melyet én használtam, végein különösen megterhelve és fémtokba zárva, hogy ne zavarja se a levegő háborgása, se a hideg és meleg váltakozása. E vesszőre minden tömeg a közelben és a távolban kifejti irányító hatását, de a drót, melyre fel van függesztve, e hatásnak ellenáll és ellenállva megcsavarodik, e csavarodásával a reá ható erőknek biztos mértéket adván. A Coulomb-féle mérleg különös alakban, annyi az egész. Egyszerű, mint Hamlet fuvolája, csak játszani kell tudni rajta, és miként abból a zenész gyönyörködtető változásokat tud kicsalni, úgy ebből a fizikus, a maga nem kisebb gyönyörűségére, kiolvashatja a nehézségnek legfinomabb változásait. Ily módon a földkéreg oly mélységeibe pillanthatunk be, ahová szemünk nem hatolhat és fúróink el nem érnek” -jegyezte meg Eötvös Loránd a maga alkotta geofizikai műszerről, melynek folyamatosan továbbfejlesztett változatait évtizedekig használták a nyersanyagkutatás szolgálatában az Egyesült Államoktól Indiáig. Jó hír a klímaszorongóknak Az emlékalbum egyik kiváló tanulmányában a szerzők (Földváry Lóránt, Kiss János, Szarka László, Szűcs Eszter, Tímár Gábor és Wesztergom Viktor) Eötvös Loránd nyomán a modern geodéziai-geofizikai eredményeket veszik számba. Mint rámutatnak, miként az Eötvös-inga a maga idejében forradalmasította a nyersanyagkutatást, napjainkban az ebből kinőtt műholdas gravimetria rendkívül pontos mérései hasonlóan fontos szerepet játszanak a földtudományokban, hozzásegítve a kutatókat a földünk felszínén és belsejében zajló folyamatok egyre jobb megismeréséhez. A GRACE néven ismert műholdas technológia például sok új adalékot nyújtott az édesvízkészlet mennyiségének becsléséhez. A klímaszorongóknak jó hír: például az Amazonas medencéjében a hidrológusok húsz százalékkal több édesvizet feltételeznek most, mint ahogy azt a korábbi hagyományos hidrológiai mérések alapján gondolták. A mérések szerint Grönland száz év múlva nevéhez híven zöld lehet a globális éghajlatváltozás következtében, de külön ábra szemlélteti az antarktiszi tömegek összetettebb változásait: a 2003 és 2014 közötti GRACE hónapos modellek alapján megállapítható, hogy az Antarktisz jégtömege egyedül délnyugaton fogy egyértelműen - ott, ahol a mélyből jelentős hő jut a felszínre. Kelet-Antarktisz viszont stabil, sőt egyes területein még gyarapodik is a jégtakaró. Tehát a globális éghajlatváltozás jóval öszszetettebb folyamat annál, hogy az ember könnyedén befolyásolhatná csupán azzal, hogy csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. De a klímatüntetések valóban még abszurdabbak volnának, ha a tanulás helyett utcára vonuló diákok azt skandálnák, hogy a Nyugat-Antarktisz felszíne alatti vulkán hagyja abba a működését. Egyelőre talán csak annyi a tanulság, hogy igazán környezettudatos csak úgy lehet az ember, ha ismeri a Föld működését, és a természettudományok oktatásával előzhető meg, hogy jóhiszemű embereket, fiatalokat és időseket hangzatos statisztikákkal és szlogenekkel félrevezessenek. Ehhez pedig - egyetérthetünk Eötvös Loránddal - valóban hiteles és tudós tanárok kellenek. Egyre nagyobb szükség van rájuk. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró, szerkesztő Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Bene Zoltán (1973) író Gál Vilmos (1972) író, történész Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró L. Takács Bálint (1998) író, kritikus Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író Vörösmarty Mihály (1800-1855) költő, író, műfordító 2020. január____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
