Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-31 / 26. szám
EGY PERCBEN Szépítik településüket TENK Az idén is tervezik elindítani a közfoglalkoztatásban a Start mintaprogramokat - tudatta Szopkó Tamás polgármester. Elmondta, március elején kezdenék el, és ezúttal is három projektben tevékenykednek majd. ► 4 Százezreket bukhatnak HEVES MEGYE A szőlő metszési szezonja van. Termelők keresték meg a Hírlapot azzal a panasszal, hogy a felvásárlási ár az utóbbi pár évben folyamatosan csökken. Szerintük nem biztos, hogy érdemes elvégezni a munkákat, hiszen tavaly hektáronként 300 ezer forintot buktak. Felvetették: fontos lenne, hogy amikor szerződést kötnek a borászatokkal a szőlőtermelők, a dokumentumban rögzítsék az átvételi árakat is. Ez nyújthatna némi biztonságot. ► 6 Mérik a hőmérsékletet MAGYARORSZÁG Nincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, a kormány meghallgatta az országos tiszti főorvost, aki életbe is léptette a koronavírus elleni védekezésben követendő protokollt. Ezért történt az, hogy a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok hőmérsékletét. ► 9 Jó reggelt! Közismert, a varjúfélék eszközhasználó madarak. A Madártani Egyesület szerint érdemes a csuszkákra is figyelni, amelyekről sok ember még nem hallott, pedig szerencsével az etetők hónapokon át kitartó látogatója lehet. A csuszka csőre nem alkalmas maghántolásra, ezért a madár az etetőről származó napraforgómagot kéregrepedésbe szorítva, egyesével töri fel. Ám ehhez odavissza kell repülni egy alkalmas fa és az etető között. Ez a madár remek környezeti intelligenciáról tanúbizonyságot téve rájött, hogy sok idő és repülési energia takarítható meg azzal, ha az etető deszkái közötti repedést használja magsatuként. Ugye, milyen ügyes? M. H. Új megbízást kapott Horváth László BUDAPEST Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Horváth Lászlót, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselőjét kérte fel arra, hogy miniszterelnöki megbízottként segítse munkáját. A képviselő Facebook-bejegyzésében közölte, a miniszterelnök azt kérte tőle, a jövőben tárja fel a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzeteket, és megoldásukra javaslatokat tegyen. HMH Kiképzés miatt repültek EGER Az elmúlt napokban több olvasónk is jelezte, hogy vadászgépek zajára lett figyelmes a megyeszékhely térségének légterében. Lapunk megkereste a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a napokban a magyar honvédség vadászrepülőgépei hajtottak végre kiképzési repüléseket. A gyakorlatról további információt nem kaptunk. HMH Tánciskola: jogerős ítélet született EGER, DEBRECEN Jogerős döntést hozott a Debreceni ítélőtábla az egykori Agria Tánciskola vezetőinek bűnügyében, akiket költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntettében mondtak ki bűnösnek a bíróságok. Az elsőrendű vádlott, Sz. A., az intézmény irányítója négy és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott. Négy terhelt szankciója felfüggesztett szabadságvesztés. ► 2 Tévképzetek a csókról MAGYARORSZÁG A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csők) első négy hónapjában csaknem kettőezer-hétszáz támogatási szerződést kötöttek a családok - derült ki Tállai András pénzügyminiszter-helyettes parlamenti írásbeli válaszából. Az Országgyűlés honlapján elérhető dokumentum szerint 1016 kistelepülés között oszlottak meg a támogatások. ► 7 EGER Ünnepi pillanatokkal kezdődött a csütörtöki városi közgyűlés. Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere köszöntötte a vízilabda-Európa-bajnokságon részt vevő egri játékosokat és edzőiket, az Eb-bronzérmes Szilágyi Dorottyát (képünkön), a Lillafüredi Ásványvíz-ZF-Eger kapitányát, Biros Pétert és az aranyérmes Hosnyánszky Norbertét, valamint Dabrowski Norbertét, a ZF-Eger edzőjét. Köszöntötték továbbá Szécsi Zoltánt, a vízilabdaklub ügyvezetőjét. Fotó: Huszár Márk ► 3 Gazdára találtak az autók a Mozaikkeresőben Három Toyota Yarist sorsolt ki kiadónk Több mint százezer pályázóból került ki a három szerencsés MAGYARORSZÁG Folytatódott a nyereményeső, folytatódott a Mozaikkereső játék nyereménysorsolása, azaz csütörtökön az összevont fődíjsorsolást tartotta meg lapunk kiadója a veszprémi telephelyén. Tizenkilenc napilap játékosai vettek részt a végső szerencsepróbán. Öszszesen 103.725 pályázat érkezett be, közülük sorsoltuk ki a három Toyota Yaris személygépkocsit. A szerencse a Zalai Hírlap előfizetőjének, Marai Józsefnének (Zalaegerszeg), a Fejér Megyei Hírlapot járató Tarjányiné Balázs Fotó: MW Ildikónak (Agárd), valamint a Naplót Balatonfűzfőn előfizető Magasházi Istvánnénak kedvezett, ők örülhetnek egy-egy Toyotának. A nyerteseket telefonon értesítjük, gratulálunk! Köszönjük hűséges előfizetőinknek, hogy velünk játszottak! HMH I ... _ A vízilabda-Eb-n szereplő pólósoknak gratuláltak 20026 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 7 10 Ma kezdetben a déli tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, futó záporokra, de északon, északkeleten ónos esőre, havas esőre is. ► 13 dog névnapot kívánunk TVIarcella nevű olvasóinknak! ■S* ff 4