Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-30 / 25. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK HÍREK Nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést Hely nélkül marad a Hórukk Egyesület A karitász helyi csoportja tavaly ruhaadományt osztott a helyieknek Fotó: beküldött Melegételt osztanak EGER A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete melegételt oszt január 31-én, pénteken, 12 órakor a Klapka György út 9. szám alatt. Ezúttal az egri Szenátor Ház támogatja a jótékony akciót. A helyszínen száz adag kolbászos babgulyással vendégelik meg azokat, akiknek sokat jelent egy tál forró étel a téli hónapban. B. K. Kopjafát állítanak SÍROK A minap Sirok és Szajla települések önkormányzatai közös testületi ülésen elfogadták a közbeszerzési bizottság javaslatát, így elkezdődhet a két települést érintő tanösvényes pályázat. A siroki és szajlai fogadóépületek felújítási munkálatára mintegy 145 millió forintot fordíthatnak. Sírokban a képviselők döntöttek arról is, hogy idén június 4-én Trianon-emléknapot tartanak, melyre kopjafakészítési pályázatot ír ki a helyhatóság. A benyújtott pályázatok alapján kiválasztott kopjafát, elkészülte után, az emléknapon állítják fel - tájékoztatott Tuza Gábor polgármester. B. K. Terveztek, döntöttek- D Tegnap délután a községházán ülésezett az önkormányzat képviselő-testülete. Tárgyaltak az idei költségvetés előkészítéséről, elfogadták a helyhatóság idei munkatervét, létrehozták a településfejlesztési bizottságot, véleményezték a 2020-24-ig tartó ciklus gazdasági programját, s tárgyaltak a fogászati ellátásra benyújtott pályázatról. Véleményezték a helyi általános iskola 2020/21-es tanév felvételi körzethatárairól szóló előterjesztést - tudtuk meg Mudriczki József polgármestertől. B. K. A Recskért Hórukk Egyesületnek, egyben a Katolikus Karitász tevékenységének helyet adó épületből februárban el kell költözniük a bérlőknek. Az önkormányzat képviselő-testülete úgy gondolja, az létesítmény életveszélyes, nem alkalmas tovább a célra. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu RECSK A legutóbbi képviselőtestületi ülésen merült fel a Táncsics M. út 3. szám alatti, önkormányzati tulajdonban lévő épület sorsa, amelyben három éven át működött a Recskért Hórukk Egyesület, illetve egy ideje a Katolikus Karitász helyi csoportja. Nagy Sándor, a község polgármestere azzal indokolta a döntést, hogy a közel nyolcvanéves épület életveszélyes, ott sem fűtés, sem vezetékes víz nincs. Mivel nemcsak felnőttek, hanem gyerekek is megfordulnak az ingatlanban, az önkormányzat nem vállalhatja tovább a felelősséget. Hozzátette, annak idején ingyen adták bérbe az ingatlant a szervezetnek, ám az egyéb, felmerülő költségeket nem fizették a helyhatóságnak. Elmondta azt is, nem szeretnék ellehetetleníteni a civilek munkáját, hiszen ezután is - a többi civil szervezethez hasonlóan - ingyen használhatják a helyi művelődési házat rendezvényeikre, közgyűléseik megtartására. Az önkormányzat az adományok tárolására is felajánlott egy épületet. Vas Imre Zsolt, a Recskért Hórukk Egyesület vezetője lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, őt és a húsz-harminc aktív tagságot is hideg zuhanyként érte a döntés, mivel az elmúlt években sokat tettek azért, hogy rendezett, kulturált környezetben működhessenek a Táncsics út 3. szám alatt. Társadalmi munkában szépítették a házat és környékét, s barátságos, tiszta helyet varázsoltak a lepukkant ingatlanból. Hetente egy alkalommal itt szervezték meg a rászorulóknak az élelmiszerosztást, itt gyűjtötték a felajánlott ruha- és egyéb adományokat, szerveztek foglalkozásokat. - Igaz, sem víz, sem gáz nincs az épületben, de reménykedtünk, hogy lehet. Erre egy 2017-ben meghirdetett LEADER-es pályázat adott volna lehetőséget, amelyet az önkormányzat közösen nyújtott be az Abasári Egyházközséggel és a Dél-Mátra Közhasznú Egyesülettel mint gesztorral. Erre a támogatói okirat is megérkezett, ám mindig felmerült valami formai kifogás. Tavaly augusztusban egyeztettünk utoljára, azóta nincs hír a pályázatról. Nagyjából hétmillió forint járt volna a recski önkormányzatnak, ám erről a pénzről, ennek sorsáról azóta sincs hír. Sem az elutasításról, sem a folytatás lehetőségéről nem tudunk T jegyezte meg Vas Imre Zsolt. Ez azért is szomorú, mert idő közben egyeztettünk a lehetséges kivitelezővel is, aki rábólintott a munkára, dacára annak, hogy a költségek, az építőanyagárak jelentősen megdrágultak. Arról biztosítottuk, hogy társadalmi munkában mindent elkövetünk, hogy megvalósuljon a fejlesztés. A történet itt tart. A Táncsics úti ingatlanban már csomagolnak, bár az egyesület tagjai azzal biztatják önmagukat és a rászorulókat, hogy nem szabad feladni a reményt. Újra kell pályázni, egy másik ingatlant választani. Abban bíznak, hogy az elmúlt években nyújtott karitatív tevékenységre szükség van a településen, s ezt sokan így gondolják. Egy biztos, a művelődési ház adott a folytatáshoz. Ebben az önkormányzat is partner. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Anyagfáradás és terhelés miatt tört el a buszpadozat EGER Múlthét hétfőn történt, hogy egy, az 5/A vonalon közlekedő csuklós busz padlózata kettészakadt Egerben menet közben, mialatt utasok tartózkodtak rajta. Akkor a volántársaság tájékoztatta a Hírlapot, hogy valamennyi hasonló típusú autóbuszát soron kívül átvizsgálja emiatt, a meghibásodott jármű ugyanis csupán pár hete esett át szervizelésen.- A vizsgálat megállapította, hogy valószínűleg anyagfáradás és a hirtelen megnövekedett terhelés hatására törött el az utastér padlózatának egyik szerkezeti eleme. Az Ikarus 280, illetve C80-as típusú autóbuszok azonnal elrendelt átvizsgálása eredményeként további két járműnél szükséges alkatrészcsere a hasonló eset megelőzése érdekében. Az alkatrészek beszerzése folyamatban van - válaszolta érdeklődésünkre szerdán a Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága. Hangsúlyozták, hogy folyamatos beszerzésekkel újítják a flottát. A cél a fiatalítás, az állomány hatvan százaléka cserélődik 2022-ig. Sz. M. L. Begyűjtötték a fenyőket Egerben EGER Véget ért az idei karácsonyfa begyűjtése Eger és térségében. Az NHSZ Észak-Kom Nonprofit Kft. alvállalkozójaként az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai a januárra meghirdetett karácsonyfagyűjtés során összesen 27.580 kilogramm fát gyűjtöttek össze a szolgáltatási területükön, melyből 4020 kilogrammot a megyeszékhelyen. Amennyiben valaki lemaradt az előre meghirdetett gyűjtési időpontokról, úgy a kidobásra ítélt fenyőket a Homok u. 26. szám alatti hulladékgyűjtő udvarban adhatja le. A nyitvatartásról és a leadás feltételeiről a társaság honlapján - egrihulladek.hu -, tájékozódhatnak, vagy a megszokott ügyfélszolgálati elérhetőségeken - adta hírül az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. B. K. Nem tudni, mi lett a pénz sorsa Természetesen próbáltuk elérni telefonon a gesztor Dél-Mátra Közhasznú Egyesület koordinátorát, ám a telefont nem vették fel. Ezért e-mailben küldtük el kérdéseinket a szervezet címére, amik így szólnak. „Recski olvasóink jelezték, hogy a Recskért Hórukk Egyesület és a Katolikus Karitász helyi csoportjának helyet adó Táncsics úti épületből idén februárban költözniük kell, mert az önkormányzat vezetése nem hosszabbította meg velük a bérleti szerződést. Vas Imre Zsolt, az egyesület vezetője ezzel kapcsolatban azt is elmondd ta, hogy folyamatban van egy háromszereplős, LEADER-es pályázat, amelyről támogatói okirat is született. Ennek értelmében közel bruttó 4,5 millió forintnyi összeget épület felújítására, 3,5 millió forintot képzésekre, rendezvényekre nyert az önkormányzat, ám tavaly ősz óta nem érkezett arról hír, hogy mi lett az összeg sorsa. Érdeklődnék, hol tart a pályázati szakasz és van-e remény arra, hogy a pénzt megkapják a pályázók a kivitelezéshez?,, Amint választ kapunk, természetesen haladéktalanul közzétesszük. Országosan egyedülálló projektet próbálnak ki Egerben Tabletek a szolfézsórákon Gyöngyöspatára hívták Orbán Viktort EGER Országosan egyedülálló szolfézsoktatást segítő programmal tanulnak tavaly október óta az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei. Gulyás László, a zeneiskola igazgatója elmondta, az intézmény élen jár az innovatív fejlesztések terén.- Egy fejlesztőcéggel közösen egy éve dolgozunk az applikáció megvalósításán. A projekt lényege, ■ hogy a kodályi hagyományokra épülő szolfézstanítást kiegészítjük új, korszerű oktatási formák használatával. Ez egy országosan egyedülálló kezdeményezés. A 2019/20-as tanévben kísérleti és fejlesztési fázisban működő alkalmazással táblagépeken, játékos formában szerzik meg a gyerekek az elméleti tudást - részletezte. A húsz eszközzel induló projekt alkalmas arra, hogy akár az iskola összes csoportja használhassa a programot, hiszen minden óra elején a tanulók egyéni kódjukkal lépnek be, melyen keresztül a tanterv anyagait is elérik.- Ez az élményközpontú képzési forma tökéletes arra, hogy a zeneiskolai növendékek az informatika nyújtotta lehetőségeket kihasználják - hangsúlyozta Gulyás László. Sz. M. L. Táblagépekkel a szolfézs sem unalmas Fotó: Berán Dániel GYÖNGYÖSPATA Baráti beszélgetésre invitálták a miniszterelnököt a gyöngyöspatai romák.- Az érintettek megkerestek, hogy jó lenne valamit csinálni, ugyanis rengeteg sérelem ért minket az elmúlt hetekben, ezért is gondoltuk úgy, hogy meghívjuk Orbán Viktort - nyilatkozta lapunknak Csemer Géza, a kisebbségi önkormányzat elnöke. Február 1-jén a roma gasztronómiai hagyományoknak megfelelő szerény vendéglátással készül Gyöngyöspata Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, amelyre meghívja a helyi roma közösséget, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt és Hevér Lászlóné polgármestert is. Az esemény célja, hogy egy nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetést folytathassunk a miniszterelnökkel és más, az ügyünkben megszólalókkal - olvasható a sajtóközleményben. Megkerestük a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a miniszterelnök szombaton Portugáliában a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán vesz részt. A kormány pedig áll a gyöngyöspatai romák rendelkezésére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma folyamatosan tárgyal velük. G. Zs.