Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-27 / 22. szám
2020. JANUÁR 27., HÉTFŐ KITEKINTŐ/SZOLGÁLATATÁS g A most bemutatott darabban szerepel minden, amiben hinni érdemes János vitéz: hazaszeretet, hűség Diskurzus, Blaskó Balázs direktor, Kiss József művészeti vezető és Kardos Kristóf színész EGER Fergeteges sikerrel mutatta be január 24-én Kacsoh Pongrác, Bakonyi Károly és Heltai Jenő János vitéz című daljátékát a Gárdonyi Géza Színház. A jelmez és a díszlet Laczó Henriette tervei alapján készült. A koreográfia Topolánszky Tamás Harangozó-díjas érdemes művész munkája, a zenei vezető Nagy Zoltán volt. A főszerepben Török Tamás és Misurák Tünde. A János vitéz mese, amit naivan, nagy tehetséggel írt színpadra Bakonyi Károly - fogalmaz Halasi Imre rendező. Az előadás arról szól, hogy Kukorica Jancsi hibát vét, ezért el kell menekülnie a szülőföldjéről, majd kalandok után megtalálja az igaz szerelmet. Petőfi művéből három epizódot tartottak meg a szerzők: amikor a nyáj szétszéledt, amikor legyőzik a török sereget és a francia király odaígéri lánya kezét János Vitéznek, de ő nem fogadja el. A francia király udvarába megérkezik Bagó Iluska halálhírével. Jancsi Tündérországban rátalál a lányra, de egy furulyaszó szülőföldjére emlékezteti... Minden, ami idealizált az életben, a hűség, az örök szerelem, amiben jó hinni és belekapaszkodni, benne van az előadásban -mondja a rendező. HMH Halasi Imre rendező (képünkön balra) sem hiányozhatott, ő is a feleségével érkezett a János vitéz bemutatójára Sata Árpád és felesége köszönti Rábl Róbertét, a színház egykori súgóját és a feleségét Dósa Csilla díszlettervező és párja, valamint Farkas Éva igazgatóhelyettes is ott volt a premieren Kiss Sándor és Beke Sándor rendező is megtekintette a Gárdonyi Géza Színház legújabb bemutatóját Fotók: Gál Gábor A Botrány című film jelenete Cinema Agria - Eger 18.30 ÓRA: 1917 16.00 ÓRA: Botrány 20.30 ÓRA: Richard Jewell balladája 16.00 ÓRA: Jexi - Túl okos telefon 16.00,17.45 ÉS 20.55 ÓRA: Bab Boys 3. - Mindörökké rosszfiúk 18.30 ÉS 20.05 ÓRA: Dolittle Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.15 ÓRA: Kémesítve 17.30 ÓRA: 1917 20.00 ÓRA: Botrány Puskin Terem 16.00 ÓRA: Dolittle 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Bab Boys 3. - Mindörökké rosszfiúk SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 10.00,13.00 ÉS 15.00 ÓRA: Az igazság lekvárja (Lázár Ervin-program) Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. HIRDETÉS_________________________________________________________________________________________________________________________ Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: ¥¥ * HELYI MŰSOROK « RÁDIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HirAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Luther Márton élete - rajzfilm, 1. rész 18.30 Kint a határban, bent a tájban - tájséta az egri szőlőhegyeken át a kaptárkövekhez (ism.) 19.00 HirAdás - egri híradó. Időjárásjelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HirAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin III II II Ilii—— 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből 9.21 Reklám 9.24 Híradás plusz - megyei hírműsor 9.53 William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm 10.04 Reklám 10.07 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 10.21 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 10.34 Nézőtér - kulturális magazin - ismétlés 11.03 Nápolyi, 3. rész - ismétlés 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Luther Márton élete, 5. - Minden eladó - rajzfilmsorozat 18.14 Cantus Corvinus vegyeskar adventi koncertje 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Empty Pubs és a Gyöngyszem Zenekar koncertje 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM tv 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - hírmagazin 10.20 Veteránfilm - dokumentumfilm (r.: Hernáth Csaba) VI. Savaria Filmszemle 11.10 Luther Márton élete (8. rész) - animációs rövidfilmsorozat 11.20 A kocka el van vetve? Caesar a rubicónál (Sorsfordulók Sorsfordítók) - dr. Bajnok Dániel előadása (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Biológia alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen (ism.) 14.05 Élet belső-Ázsiában: Kirgizisztán (1. rész) - Herpai Imre előadása (ism.) 14.55 Pénzügyi csalások. Hogyan ne légy te az áldozat? - Kamrás Gábor (MNB) előadása (Pénzügyi Tudatosság Diákfórum) ism. 15.40 Tabuk nélkül K. Nagy Emesével - oktatási magazin 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory ÍSUMM 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.3,5 Szentek, szent életű emberek: Merici Szt. Angéla 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uráml 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hitvalló - Alsó tagozatosoknak 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Országos Lelkipásztori- Teológiai Napok - nyitó szentmise közvetítése az Érseki Papnevelő Intézet kápolnájából 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sport-. ja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek - Folytatásos regény 20.35 Legyetek szentek! 21.05 Megértés Hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ EGER Megemlékezést tartanak ma Mátyás király megkoronázásának 550. évfordulójáról. A Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet programjának az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (Bem tábornok út 3.) ad otthont 15 órától. Az előadó dr. Nemes Lajos László, a megyei levéltár nyugalmazott igazgatója. EGER Olvass a kutyának! - e címmel szervez programot gyerekeknek kedd délelőtt 10 órától a Bródy Sándor könyvtár az egri Kutya Köztársaság Egyesülettel összefogva. A résztvevők megismerkedhetnek a terápiás négylábúakkal és játszhatnak is velük. A délutáni órákban mesefoglalkozások lesznek: a könyvtárosok olvasnak az ebeknek. ÜGYELETES PATIKA Eger: JANUÁR 27.20.00-7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. Gyöngyös: FEBRUÁR 2-iG: Richter Gyógyszertár, Gyöngyös, Hanisz tér 1. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu