Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-25 / 21. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET Ff de várj csak: nemsokára nyughatsz 2020. január 25. Búcsú Makkai Ádámtól 3 Varga Zoltán Zsolt novellája Betekintés az íróakadémia műhelyébe te is f# Sivatagi (akril, vászon, 50 » 70 cm, 2016) vezervers Reviczky Gyula Bál után A mély gyönyörtől szédülök még, Ragad a lázas képzelet. Melletted ülök, czifra párok Fel és alá keringenek. A zene szól, de hangosabban Dobog, majd megszakad szivem. Szeretnék sírni, mint a gyermek, A boldogságtul, azt hiszem. Egy valczer édes áriáját Lágyan merengve hallgatom; De édesebb minden zenénél A mosoly édes ajkadon. S ha szólsz, óh, mennyei hatalmak! Eszemet bontja meg e szó. Én nem tudom, szférák zenéje Lehet-e ilyen megható? Honnan jövél? hol van hazád?... tán A mennyből szálltál ide le?... Ah, ép’ most kér föl egy fajankó! S keringesz fel s alá vele. szempont Hogyan öljük meg a halált? Észrevették már, hogy a nagy művek születéséhez évszakok is kellenek? Az örök tél vagy örök nyár birodalmában korlátozott az inspiráció. Az emberi élet érzéki és szellemi teljességéhez az évkör váltakozásának tudatos megélése szükséges - lehetőleg vidéken, hogy az urbánus betonakol ne tompítsa a tapasztalás intenzitását. Nagy halál kell és nagy újjászületés. Mi különösen szerencsések vagyunk az éghajlatunkkal, hiszen errefelé a tél nem kutyafüle, hanem éjsötét, fagyott sírverem, reszkető csontkamra, amiben még az enyészet sem teljesedhet ki, s amiben torzókként, kísértetekként, halotti maszkokként kuporgunk didergő tudattal. A tavasz közeledtét várva és siettetve pedig nem kimászni szoktunk innen, mint megfontolt tiszthelyettes a lövészárokból, hanem kirobbanunk, rügyként kicsata tanunk, eszeveszetten kilövellünk. Kell is az elszántság, hiszen azért jövünk ki a sírból, hogy megöljük a halált. Bizony, saját kaszájával kell csúffá tennünk a vén csuklyást. Gerincét megtiporni, koponyáját szétverni, a legkisebb ujjpercét is miszlikbe aprítani. Aztán a csonttörmelékből lisztet őrölni, pogácsát sütni és elmajszolni pálinka mellett. S ami a végén kijön, azzal megtrágyázni a kiskertet. Szigorúan metaforikusán persze. A rituáléhoz ősidők óta maszkokat használunk. A maszk abban különbözik az álarctól, hogy nem a személyazonosság eltitkolása a cél valamilyen kriminális vagy szexuális akció érdekében (a történelem nagy részében csak arcunk, viseletűnk, beszédünk igazolta, kik vagyunk). A maszk célja a személyiség időleges fóloldása, háttérbe szorítása a rituális küzdelem érdekében. A maszkos alakoskodó képes arra, amire a maszk viselője nem, ahogy a báb is képes arra, amire a bábos nem - a két ősi, mágikus tárgy sokszor töltötte be ugyanazt a funkciót. Érdekes, hogy még a napjaink aluljáróiban kapható, sorozatgyártott műanyag farsangi maszkok is utalnak például a régi idők animizmusának állatőseire vagy a filmipari ikonográfiából jelenítenek meg közmegegyezésesen emberfeletti erővel bíró alakokat. Az okoskodáson kívül látszólag tényleg csak ennyi maradt: halvány utalások valamire, amit ilyenkor tudat alatt mindnyájan keresünk. Hamvas Béla mondta: a középkorral a tiszta és elfogulatlan derű kora lezárult. Mondatában ott rejlik a történelem során az élet és halál jelenségeinek közvetlen megtapasztalásától való eltávolodás keserűsége is. A vérrel és egyebekkel szenynyezett újszülöttek és haldoklók titkaitól való félelem, amit a technicizálódó emberiség igyekszik rafinált civilizációs szokásokkal körülbástyázni - a mindenkori helyi népszokások, olykor évszázados tradíciók feledésbe merülésével vagy elpusztításával párhuzamosan. Minden félelmünk, szorongásunk rejtettebb, áttételesebb, mint a teremtett világ törvényeit, tél és tavasz, halál és újjászületés evidenciáit direkt módon megélő korok emberéé. Amikor a kaszás alak a halál szimbóluma lett, az emberek hétköznapi élménye volt az érett kalászt lenyakazó kaszapenge. A gyerekeinknek talán már közvetlenebb szimbólum lesz egy elsötétült képernyő. A tél sírjából az képes valóban kilépni a tavaszi föltámadásba a farsang élők és holtak birodalmát Juhász Kristóf összekötő rituáléján keresztül, aki a maszkos alakoskodás segítségével a teremtett világ legősibb, mindent felülíró életösztönével győzi le halálfélelmét. Ehhez természetesen először föl kell ismerni, hogy a sírban vagyunk. Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, viszszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.
