Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-21 / 17. szám

2020. JANUÁR 21., KEDD 12 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Kevés település tudhat magának huszonöt támogatott projektet Eddig 2,5 milliárd forint pályázati pénz érkezett Szabó Anita: mindig kiemelt célként fogalmaztam meg a munkahelyek védelmét és megteremtését Fotó: Berán Dániel Szociális bérlakások a leromlott városrészben FÜZESABONY Négy szociá­lis bérlakást alakít ki az ön­­kormányzat a Leromlott vá­rosi területek rehabilitációja című pályázatuk keretén be­lül - tudtuk meg Nagy Csaba polgármestertől. A városveze­tő elmondása szerint az erede­ti terv az volt, hogy a Szent Im­re úton négy bérlakást felújíta­nak, de menet közben változ­tatni kellett az eredeti elkép­zelésen.- Megvizsgáltuk, és kide­rült, a meglévő bérlakások olyan állapotban vannak, hogy már nem újíthatok fel, így meg­vásároltuk a Szent Imre és Te­mető út sarkán lévő lakóingat­lant. Ott alakítunk ki két la­kást, illetve azon a telken új­ként építünk két másikat - mondta a városvezető. A polgármester tájékoztatá­sa szerint ennek a pályázatnak a keretén belül a Zrínyi út 21. szám alatt kialakítanak egy szolgálati lakást, továbbá egy közösségi teret. Része a prog­ramnak az ide történő eszköz­­beszerzés is. A Templom út 16. szám alatt egy közösségi kert és oktatóterem létesül. S. S. Felújítják az egészségház tetejét ALDEBRŐ Tófaluval konzorcium­ban közel 13 millió forint pályá­zati támogatásból felújítják az egészségház tetőszerkezetét - tudtuk meg Wingendorf János polgármestertől. A településve­zető a Hírlap kérdésre elmondta, hogy a munkálatokat az elmúlt héten, január 15-én kezdte meg a kivitelező. Jelenleg az állványo­zás folyik és az időjárás függvé­nyében haladhatnak majd. Vár­hatóan az április 30-i határidőig elkészülnek a rekonstrukcióval. Megtudtuk, hogy a létesít­mény öt évvel ezelőtti felújí­tásakor, amikor is a tető cse­réje nem volt része a projekt­nek, napelemeket is felszerel­tek. Ezeket mist leszedik, majd az új tetőre újra kihelyezik. Az egészségház eszközökkel is gyarapodik, erre hárommillió forintot nyertek. A műszereket már be is szerezték. S. S. MEZŐTÁRKÁNY Huszonöt - támogatási szerződéssel bíró - programon dolgozik a település önkormányzata. A pályázatokon elnyert tá­mogatás csaknem 2,5 milli­árd forint, s lebonyolításuk­hoz egymillió 607 ezer fo­rint önerőt kellett biztosíta­ni. A kivételesen sikeres te­vékenységről Tóthné Szabó Anita polgármestert kér­deztük. Sike Sándor szerkesztoseg@hevesjnegyeihirlap.hu- A pályázati eredményeik is­meretében adja magát a kér­dés: mi a titok nyitja?- Polgármesteri programom­ban az elmúlt 13 év alatt mindig kiemelt célként fogalmaztam meg a munkahelyek védelmét és megteremtését, valamint az infrastruktúra fejlesztését. En­nek érdekében minden pályá­zati lehetőséget kihasználtam, hiszen saját forrás hiányában jelentősebb fejlesztéseket csak támogatással tudunk megvaló­sítani. Éjt nappallá téve pályá­zok tehát. Ebben a munkában a képviselő-testület tagjai és az intézményvezetők mindig ma­ximálisan támogattak. A mon­dottaknak köszönhetően igen sok célt tudunk megvalósíta­ni, s ezzel a lakosság minden rétegének és korosztályának jobb életminőséget nyújtani. Széles körű a közfoglalkozta­tásunk, eszközbeszerzéseink. Folyamatos közintézményeink felújítása, akadálymentesítése. Az idén a Szociális Intézmény és a Művelődési Ház energeti­kai korszerűsítése valósul meg nagy örömömre - mondta Tóth­né Szabó Anita, Mezőtárkány negyedik alkalommal megvá­lasztott polgármestere.- Az itt élők életkörülményei ja­vításának milyen konkrét példá­it tudná említeni?- A legkisebbeknek kedvez­tünk nemrégiben az óvodai sószoba létesítésével és a játszó­udvar megépítésével. Folyama­tosan pályázunk út- és járda­építésre, hiszen a legnagyobb probléma településünkön az utak és a járdák rossz állapota, s javításukat önerőből nem tud­juk finanszírozni. Ősszel a szeg­regációs projektünk keretében elkezdtük az új szociális bér­lakás és az új szolgáltatópont építését. Az idén folytatódik a munka a megvásárolt la­kások felújításával. Hét la­kás áll majd rendelkezésre, to­vábbá két szolgáltatópont és egy közösségi ház biztosít­ja a szegregátumban élők fel­zárkóztatását. Kilenc elnyert EFOP-os pályázatunknak kö­szönhetően sokféle új tevé­kenységet, programot tudunk éveken át biztosítani a telepü­lésünk lakói számára, például családok nyaraltatására, a Biz­tos Kezdet Gyerekház kialakí­tására, működtetésére. Kirán­dulások, óvodai úszásoktatás, kulturális események, egész­ségügyi szűrővizsgálatok, fej­lesztőfoglalkozások, gyermek­­táborok, iskolai rendezvények, tanulói ösztöndíjak, szociá­lis bérlakások kialakítása - ez csak egy felsorolás a teljesség igénye nélkül.- Huszonöt nyertes pályázatot említett. Van még lezáratlan be­adványuk?- Egy TOP-os pályázatunk vár még elbírálásra. Képvise­lő-testületünk határozott ar­ról, hogy a kisgyermekes csa­ládok részére minibölcsődét hoz létre, amit a meglévő óvo­dánk épületének bővítésével kívánunk megvalósítani. Kö­zel 100 millió forint elnyerésé­ben bízunk. Elutasított pályá­zataink is vannak, ezeket ha­marosan újra benyújtjuk a Ma­gyar falu programban.- Ön többször hangsúlyozta, hogy gazdasági programjuk fon­tos eleme a hátrányos helyzetű családokra, idősekre való oda­figyelés, a személyes segítés. Mit takar ez?- Minden lehető eszközzel segíteni próbálunk a minden­napokban életminőségük ja­vításában. Évek óta sikeresen pályázunk a szociális tüzelő­anyag-támogatásra és a gyer­mekek szünidei étkeztetésére. Tartóséleim iszer-csomagokat, ruhaneműt osztunk a nagy­­családosoknak, s az utóbbi években jelentős összegű ta­nulói ösztöndíjjal támogatjuk- többnyire pályázati forrásból- az általános iskolákban, a kö­zép- és a felsőoktatásban tanu­ló mezőtárkányi diákokat.- Legnagyobb folyamatban lévő infrastrukturális beruházásuk a Mezőtárkány központú agglo­meráció szennyvízelvezetése és tisztítása. Hol tartanak ezzel a programmal?- Lakossági önerő nélkül, százszázalékos támogatást el­nyerve sikerül megvalósíta­ni ezt a beruházást, melyet a Nemzeti Fejlesztési Prog­ramiroda mint konzorcium­­vezető bonyolít. A közbeszer­zés lefolytatása után a kivite­lezői szerződés távaly áprili­si keltezésű, jelenleg a támo­gatói szerződés módosítása fo­lyik. A projekt fizikai befejezé­sének határideje 2022. június 30. Bízunk abban, hogy a ki­viteli tervek elkészülése után hamarosan megkezdődik a be­ruházás. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Ezt nyújtja a Gézengúz Gyerekház a kicsiknek A Biztos Kezdet Gyerekház pro­jektben 40 millió forintot nyer­tek el a Gézengúz Gyerek­ház négyéves működtetésére. 2018. november 1-jén kezdte meg üzemelését az intézmény, ahová elsősorban a 3 évesnél kisebb, más intézménybe nem járó gyermekeket és szüleiket várják. Az elsődleges céljuk, hogy a kisgyermekeket szin­te születésük pillanatától segít­sék a vegetatív, illetve limbikus idegrendszeri fejlődésükben, továbbá a nagymozgások, a finommotorika területén. A gye­rekház biztosítja a változatos te­vékenységekhez szükséges já­tékokat és anyagokat, elérhető­vé teszi a gyerekek mentális, fi­zikai fejlődéséhez hozzájáruló eszközöket szép, igényes, eszté-Nyolcvan éve költözött Budapestről Nagyútra az idős asszony A százéves Guti mama ünnepe NAGYÚT A százéves Guti Im­­rénét köszöntötte hétfőn a te­lepülés polgármestere Tóth Géza. Mária néni 1920. janu­ár 18-án született és 1940 óta él a községben. A faluvezető a mindenki által csak Guti mamaként ismert asszony­nak átadta a miniszterelnök aláírásával ellátott oklevelet, az önkormányzat ajándékait, az óvodások és iskolások pe­dig műsorral kedveskedtek a falu legidősebb emberének születésnapja alkalmából. Guti Imréné Tóth Mária Budapestről költözött Nagy­útra nyolcvan esztendeje. El­ső férje, Deme János a II. vi-A100 éves nénit a polgármester köszöntötte Fotó: beküldött lágháborúban hadifogság­ban hunyt el a Don-kanyar­­ban. Egy fiúgyermek ma­radt utána. Mária néni máso­dik férje Guti Imre volt, aki már szintén eltávozott. Vele egy fiú- és egy lánygyerme­ket neveltek fel. Mária néni örömmel, szere­tettel fogadta az önkormány­zati köszöntést. Arra a kér­désünkre pedig, hogy miben látja a hosszú élet titkát, a ma is tevékeny asszony azt vá­laszolta, hogy a káros szen­vedélytől mentes élet, a sok munka, az aktív nyugdíjas évek és a pozitív életszem­lélet. S. S. Versvándor FÜZESABONYA versvándor mozgalom megalapítója, Tóth Péter Lóránt^ Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész tartott előadást az elmúlt héten csütörtökön a városi könyvtárban. Egyebek között Arany János-, Kányádi Sándor-, Petőfi Sándor-, József Attila-, Rad­nóti Miklós-verseket hallhatott a közönség a „Nyiss a könyvtárral a tudásért” projekt jóvoltából. S. S. Fotó: fuzeshirek.hu tikus környezetben. Jelenleg zaj­lik a az infrastrukturális háttér kialakítása az iskola udvarán található szolgálati lakás fel­újításával. Ez lesz a végső hely­színe a Gézengúz Gyerekház­nak. Az intézmény nagyon sike­resen működik, szívesen járnak az anyukák kisgyermekeikkel, hogy együtt hasznosan töltsék el a délelőttöket.

Next

/
Thumbnails
Contents