Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-18 / 15. szám
JTüJTTTTTi. helyőrség alackposta SZEMELVÉNYEK KÖLCSEY FERENC LEVELEIBŐL A boldog gyermekkor! midőn írunk még gyakorlatlan kezekkel; s küzdünk bár nem tudjuk, miért? nem tudjuk, hová? Ó, az a tapasztalás. Ott van sírja minden álmainknak, kényeinknek; mikor eloszlik sütő heve előtt a sötéttiszta, s nem többé fantáziáink bájképeit, csak azt látjuk, ami valósággal van... [...] Megtompúltam, édes barátom; most inkább mint valaha, érzem azt. Máskor egy levél barátaimtól elverte hidegségemet; s visszajött a fantázia, visszajött az írói lélek: most nem tehetek többé semmit; s szinte fél év múlt el, miolta csak egy kis dal sem jött elő mellyemből. S mi leszen, ha majd a jövő nyár végével a huszonnegyedik év is előáll? Ennyit élni; és mégis ily keveset tehetni! Nem többet erről egy szót is... (Döbrentei Gáborhoz- Álmosd, 1814. február 18.) * írod, hogy hideg vagy és nyugodt. Ó, úgy boldog vagy: ezen hideg nyugalom, a dolgozó háborítatlan bölcsnek nyugalma. Az én állapotom olyan, mint ki a forróság miatt eltompúl; elaludt bennem a géniusz, s talán sok időre, s minden csak úgy illett meg, mint a fél álomban hallott szózat. Nevess édesem, mert lakolok, hogy a poétalelket tíz évvel ezelőtt nem fojtottam el. (Kállay Ferenchez - Álmosd, 1814. március 7.) * Tudok én még most is szeretni, de mennyire különbözik a 24 éves férfinak szerelme a tizennyolcévesnek lángjától? Ha szívemet a legkeményebb vizsgálatra vonom, kéntelen vagyok megvallani, hogy szeretem mostani lyányomat is, forrón s az epedésig. S mi az mégis, hogy örömmel megyek innen? Mi az, hogy a hely kedvetlenségeit még jobban érzem azolta? O ez a fő, ez a fő! Nehezen leszek én valaha okos. (Kazinczy Ferenchez, 1814) * Azt gondolnád, hogy szerelmes vagyok; nem, én nem vagyok az, a passiók keresztülmentek már rajtam, s a huszonnégy éves férfiú fenntebb s nehezebb tárgyakért esdeklik. Jaj, neki, ha esdeklése nem lát teljesedést! A gyermek és az ifjú kialussza bánatjának részegségét, s új tárgyakban veszti el magát. A férfiú nem feled többé, nyúgodt külsővel, de terhének nyomását mélyen érezve megy útján elébb-elébb, s a közügy iránt való forróság, s a tiszta szépnek s a tiszta jónak ideális érzete úgy hagyja el lassanként, mint a növendéket a gyermeki Unbefangenheit. Hagyjuk sorsunknak, hogy akarjon, hogy munkáljon. Hajdan csapongó fantáziával s lángoló kebellel azt mondók, hogy szabadok vagyunk, s délcegségünkben hódíthatatlanoknak tartók magunkat, mint a görög poéta Minervát festi. Ideje éreznünk a jármot, s ezen érzés amint egyfelől aláz és lever, úgy másfelől nyugodtan tanít tűrni, s magunkat megadni. (Kállay ,Ferenchez - Pécel, 1814. július 13.) sq.'^-r^ • Übr-Hidd nekem, hogy bizonyos értelemben minden poétát csak a környűlmény teszen. (Döbrentei Gáborhoz - Álmosd, 1815. május 3.) * A nyilatkozás, mit a télen valamelyik leveledben tettél, hogy te többet író lenni nem akarsz, bizony nem igazságos nyilatkozás. A te éveid száma éppen az, melyben az írói erő leginkább kulminálhat; s oly készületű férfinak, mint te, s oly nyugalmas házi körülmények közt, bizony írni kell. Ha én egyszer a polgári pályát bevégzem: még akkor remélek valami jót, valami többet, mint eddig, írhatni. Sok szenvedelmet kiérezve, sokat tapasztalva, az életet sokféle helyzetben körültekintve nyúgalomban élni: ez csak érett esztendők birtoka. A római előbb keresztül gázolá az orbis terrarum hivatalos szélvészeit; küzdqtt a fórumon, a szenátusban, a comitiumokban; légiókat vezérelt barbarus népek ellen, polgári háborúkat élt keresztül: aztán villájába vonult és tanult és írt. - Ezért az ő irományai más színűek, mint a profeszszor uraké. Jaj annak, kinek lelke rövid ifjúság után elvénül! Ötven, hatvan éves testben férfiúilag erős lélek adhat sokat, azaz sok jót. Bizonyos korban sok a szépség, a virág; minek később kell gyümölccsé érni. De boldog is az, ki elég nyugalommal, idővel és készülettel bir írhatni. Az író, ha nagy mívet készít, a jövő korra néz ki; s a jelenkor igazságtalan voltát kevésbé érzi; a polgári élet embere a jelenben él és mozog; s a jelen nyomasztó voltát egész terhében érezi. (Szemere Pálhoz - Cseke, 1838. március 25.) Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményének kéziratát Szatmárcsekén. A vers évekkel később, 1829-ben alcím nélkül jelent meg először Kisfaludy Károly Aurorája ban, majd a teljes címváltozattal 1832-ben, Kölcsey Ferenc első kötetében látott napvilágot - mai szemmel nézve ez döbbenetes súlyt ad egy költői debütkötetnek. A vers megzenésítésére pályázatot írtak ki, melyet Erkel Ferenc szerzeménye nyert meg 1844-ben. A legjobbnak ítélt pályaművet a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és 9-én, első nyilvános szabadtéri előadása pedig az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán volt 1844. augusztus 10-én. Kölcsey versét és Erkel zenemüvét immár közel két évszázada nemzeti imádságként éneklik a magyarok, de hivatalos himnusszá csak 1989-ben vált. Franz Eybl: Kölcsey Ferenc (litográfia) Forrás: Wikipédia Fotó: Szilágyi Róza Tekla Az Előretolt Helyőrség hasábjain most a Balázs Béla-dijas SZILÁGYI V. ZOLTÁN grafikáiból és néhány filmjének rajzaiból tekinthető meg egy válogatás. A grafikák mellett az alkotó saját megjegyzései, a munkák történetét, hátterét és a mögöttük rejlő gondolatiságot összefoglaló sorai olvashatók. Az animálós folyamatából kiragadott állóképek pedig jól szemléltetik, hogy lírai, keserédes és játékos szimbólumokból építkező rajzfilmjei a médium természetét meghazudtolva szinte egyedülálló művészeti alkotásokként értelmezhető, a legfinomabb részletekig kidolgozott grafikák sorozatából fűződnek össze. Szilágyi V. Zoltán 1951. június 23-án született a beszterce-naszódi Kékesen. Erdélyi magyar grafikusművész, rajzfilmrendező. 1970-ben végezte el a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolát, majd 1976-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát. 1976-1985 között a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdió munkatársaként dolgozott. 1984-1986 között a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakán tanult. Romániában több sorozatfilm, díszletezés, figuratervezés, filmgrafika után írt és rendezett három szerzői rajzfilmet, amelyek bekerültek a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményébe. Grafikusként több csoportos kiállításon vett részt, könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készített a Kriterion, a Ion Creangö, a Meridiane és a Didactica kiadónak. Az 1970-es évekbeli romániai grafika egyik megújítójának tartják, a montázsok sajátos alkalmazásának és virtuóz rajztechnikájának köszönhetően. 1987-ben települt át Magyarországra, 1992-ben megkapta a Balázs Béla-díjat. 2015 márciusáig a Kecskeméti Rajzfilmstúdió művészgrafikusaként és filmrendezőjeként dolgozott, azóta pedig szabadúszóként jegyzi egyéni filmjeit. Filmjei számos fesztivál versenyprogramjában szerepeltek - többek között a németországi Berlinalén és a franciaországi Annecy International Animation Film Festivalon - számos díjat és fődíjat nyertek el, többek között a bilbaói Aranymedvét. Szilágyi V. Zoltán képei által látni tanulhatunk - több ez, mint csupán egy szempont, több mint egy perspektíva vagy horizont: a gesztuson túlmutató állapot örök áldása ez. Látva látni - kézfejek ráncaiban az élet múlását, egy ember vagy egy nemzet sorsát, egyszerű gesztusokon túlmutató hitet, a békére találás gyalogösvényeit. Eszmélet és felismerés - az egyik a veszteség döbbenetét, a másik a megtalálás örömét hordozza, ezek között válnak képpé az ismerősök arcvonásai, a mozdulatokból és tétovázásokból születő végzet vagy az elmúlás ormótlan tréfája: a kopás. A tárgyaké, a testé, a távlatoké. Szinte vigaszként kínálja a gondolkodás lehetőségét, sóhajtozás vagy bosszankodás helyett csodálkozni hív. A mégis művészete ez. Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekintünk rájuk, jó szívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy beszámolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy kiállításokról, írjon a szerkesztosegükmtg.hü vagy a 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük az OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Hegyi Daniján Domokos (1999) író Ilyés Krisztinka (1999) író, költő Kántor Mihály (1974) szakíró Karinthy Frigyes (1887-1938) író, költő, műfordító Kölcsey Ferenc (1790-1838) költő, politikus, nyelvújító Orbán János Dénes (1973) Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő Polgár Kristóf (1997) költő, író Sinkó Adrienn (1980) költő, író Szentmártoni János (1975) József Attila-díjas költő, író Szondy-Adorján György (1971) költő, író 2020. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
