Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-02 / 1. szám

MEGYEI KÖRKÉP ß 2020. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK A tűzoltók ünnepnapokon is szolgálatban várják a riasztást Fotó: Huszár Márk Szilveszterkor sem állt meg az élet, sokan dolgoztak Míg az ország nagy része pi­henéssel vagy szórakozás­sal tölti az év utolsó estéjét, addig vannak, akiknek mun­kával telik ez az időszak is. Gidai Zsanett zsanett.gidai@mediaworks.hu EGER A szilveszter a mulato­zásról szól, de nem minden­ki töltheti a családjával vagy a barátaival az óév utolsó éjsza­káját. Sokan ilyenkor is szol­gálatot teljesítenek, hogy vi­gyázzanak a bulizok testi ép­ségére, segítsék a betegeket. Szilveszterkor az egri Dobó téren rengetegen voltak kí­váncsiak az éjféli tűzijáték­ra, a program közben pedig a rendőrök több ponton is vi­gyáztak a rendre. Kovács Ni­kolettától, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­referensétől megtudtuk, za­vartalanul telt az egri járőrök estéje. A megyében azonban nyolc anyagi káros baleset­hez riasztották a rend őreit, egy településen pedig tűzijá­ték okozott sérüléseket. A tűzoltóknál sem számít, hogy piros betűs nap van-e vagy hétköznap, nekik ilyen­kor is két perc alatt el kell in­dulniuk oda, ahol szükség van rájuk. Ám az ünnepi szolgála­tok mégis kicsit lazábbak, mint a többi nap. Karácsonyhoz ha­sonlóan az újévre készülve is a vezetőik köszöntik a szolgála­tot teljesítő közel nyolcvan tűz­oltót, tudtuk meg Hevesi Kata­lin megyei katasztrófavédelmi sajtóügyeletestől. Az egri parancsnokságon, a hagyományokhoz híven, 2019 utolsó napján is igazán ünne­pi menüvel készültek a szolgá­latban lévők, délelőtt lencsele­vest főztek lecsókolbásszal, fő­ételként sült tarját készítettek steakburgonyával. Elmondták azt is, éjfélkor kölyökpezsgővel köszöntik az újévet, és virsli is kerül a tányérokra. Arra a kér­désre, hogy milyen érzés a ka­pitányságon munkával tölteni az ünnepeket, és a család mit szól hozzá,, egyöntetűen ezt felelték: ez egy ilyen hivatás. Tudták, azzal jár, hogy nem mindig tudnak együtt lenni a szeretteikkel. Legtöbben úgy látják, ehhez olyan pár is kell, aki jól tolerálja ezt. A tűzoltók ilyenkor kölyökpezsgővel koccintanak Az egri Markhot Ferenc Ok­tatókórház és Rendelőintézet­ben is folyamatosan működ­nie kell az egészségügyi ellá­tásnak. Az osztályokról haza­engedik azokat a betegeket, akiknek az állapota megenge­di ezt. A sürgősségi osztályon azonban nagyobb a pörgés az ünnepek alatt, mint az egysze­rű hétköznapokon. Csak egy­­egy hajdísz jelzi, hogy ez a nap más, mint a többi. Az ápolók­tól megtudtuk, éjfélkor vagy annak környékén ők is koc­cintanak alkoholmentes pezs­gővel, köszöntik egymást és a pácienseket is. Dr. Bodnár Fe­renc elmondta, nem is maga az ünnep a húzósabb, hanem az előtte és az utána lévő na­pok. Kiderült, az alkoholprob­lémák miatt az osztályra beke­rült betegek száma nem több szilveszterkor, mint egy fesz­tivál alkalmával. Újévkor is sokan keresik fel a sürgőssé­git, számos páciens az átmula­tott éjszaka után jön rá, hogy csonttörést szenvedett. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu További képek LJ C I ■ ■ és értékelés: I I EL Lm . II U Soltész Rita Dorina Encs Életkor: 21 év Magasság: 172 cm Csillagjegy: Ikrek Kedvenc étel: gírosz Kedvenc ital: zöld tea Kedvenc zene: Lana Del Rey és Essemm Kedvenc parfüm Police- Nyíregyházán tanulok sport- és rekreációszervezés szakon. Má­sodéves vagyok, és szeretném majd folytatni mesterképzésen, később pedig ezzel foglalkozni. Mindig vonzott a szépségverse­nyek világa, kislánykorom óta fi­gyelemmel kísértem a szépség­­versenyeket és a nyerteseket, ezért is jelentkeztem a Tündérszé­pek versenyre. Szerettem volna magam kipróbálni, és a családom is javasolta, hogy jelentkezzek. Névjegy Jótékonykodnak a rockzenészek HATVAN Jótékonysági koncer­tet rendeznek egy beteg hely­beli kislány megsegítésére a környékbeli rockerek. A janu­ár 25-én, szombaton, délután 2 órakor a Grassalkovich Mű­velődési Házban megtartan­dó, az önkormányzat által is támogatott eseményen az is­mert rockbandák - Treff, Ma­­gor, Rockin RockCats, Éhen­kórászok, Molesz és Bará­tai - mellett pódiumra lép az AnonymusóO, a Bermu­da Rock Band, az Endemic, a F. É.K., a Lázadók és a Ter­pentin is. A műsort a Dal­varázs Gyermekkórus és Ráduly Levente énekes fellé­pése színesíti, lesz arcfestés és sütimustra is. A bevételt egy négyéves kislány, Tóth Zara megsegítésére fordítják, aki májtranszplantációra vár. Zara donora, ha a továb­bi vizsgálatok kedvezően ala­kulnak, az édesanyja lesz, s az orvosi beavatkozást Ham­burgban végzik el - tudtuk meg Szabó Katalintól, a se­gélykoncert egyik szervező­jétől. T. 0. Nagy öröm volt az ünnepi fény Zenével és tűzijátékkal búcsúztatták el az esztendőt Mámorosán vigadtak a téren BÜKKSZÉK Több olvasónk is be­telefonált szerkesztőségünk­be a településről, hogy meg­köszönjék az idei hangulatos adventi programot a szerve­zőknek. Különösen örültek az idei kivilágításnak, amely ko­rábban nem díszítette a köz­séget. Sági Ferenc polgármester lapunk érdeklődésére elmond­ta, hogy az épületeket, utcá­kat díszítő, közel másfél mil­lió értékű fényfüzéreket aján­dékként kapta a falu lakossá­ga egy régi személyes ismeret­ségnek köszönhetően. A meg­hitt falukarácsonyi műsorról a helyiek gondoskodtak. Megtudtuk azt is, hogy sze­retné mihamarabb a haszná­laton kívüli tornaterem fűtés­­rendszerét átnézetni, hogy al­kalmas legyen egy tervezett jótékonysági bál megrende­zésére. Tervezik, hogy hagyomá­nyos, egész napos disznóto­ros lakomát is szerveznek. Ez a korábbi években is nagy si­kert aratott nemcsak a helyi­ek, hanem a környékbeliek és az idelátogató fürdővendégek körében is. Konkrét időpont még nincs, de a tervek szerint január végén, február elején szervezik meg a két közösség­erősítő rendezvényt. B. K. EGER Több százan gyűltek ösz­­sze szilveszter napján a Do­bó téren, hogy egy fergete­ges szabadtéri bulival vegye­nek búcsút az óesztendőtől. Sokan már késő délután el­kezdték az alapozást, a legki­tartóbbak pedig egészen haj­nalig mulathattak a város fő­terén. Az eseményre kilátoga­tok finom ételeket, italokat is fogyaszthattak a helyszínen. S mint az megszokott, éjfél­kor tűzijáték zárta le 2019-et, s egyszersmind meg nyitot­ta az új évtizedet. A mámo­ros éjszaka békés hangulat­ban telt, rendzavarásról nem érkezett bejelentés. HMH Bulizós társaság az egri Dobó téren Fotók: Huszár Márk Remek volt a hangulat

Next

/
Thumbnails
Contents