Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-09 / 7. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2020. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK Világhírű bandáknak tervez lemezborítót a grafikus zenész Ízelítő Havancsák Gyula munkáiból. A Deep Purple-borítónak (balra) különleges története van, melyet a cikkben olvashatnak Beküldött fotók Saját bevallása szerint már egészen fiatal kora óta látta maga előtt a célt, így a túrkevei származású Havancsák Gyula mára világhírű grafikussá vált. A szakember neves külföldi zenekarok számára készít lemezborítókat és pólómintákat. A tehetséges művész pályafutásához az Egerben tanultak is hozzájárultak. EGER, BUDAPEST Egy másik szenvedélyre is rátalált időközben: zenélni kezdett, ami szintén meghatározó szerepet tölt be életében. A középiskola után felvételi tervei a rajztanár! pálya felé terelték, ám próbálkozásai sikertelennek bizonyultak. így a felvételik között egykori általános iskolájában dolgozott. A kreativitásával élve sorra készítette a végzősök tablóit. Hamarosan úgy érezte, hogy ideje új irányt szabnia jövőjének.- Budapesten jelentkeztem egy féléves rajzfilmrajzoló tanfolyamra. Olyan tanáraim voltak, mint Richly Zsolt, akinek a Kockásfülű nyúl című mesét köszönhetjük. Akkor már ismerkedtünk azokkal a módszerekkel és technikákkal is, amelyekkel Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmje készült. Izgalmas időszak vette kezdetét - mesélte a grafikus. Igen meghatározó hónapok voltak ezek számára, hiszen gazdag szakmai ismeretekre tett szert. A képesítés megszerzése után álláslehetőséget kapott. A meghallgatáson próbamunkát kértek, egy szarvas dinamikus mozgását kellett megrajzolnia. Gyula azonban ismét a tanulás felé fordult. Egerbe jelentkezett egy komputergrafikai szakmai iskolába. A felkészülésben korábbi rajztanára, Füleki Gábor is segítette.- Sajnos ő már nincs közöttünk, de nagyon sokat köszönhetek neki. A sikeres felvételit például. Ráadásul olyan tanácsokat kaptam tőle, amiket mai napig alkalmazok a munkámban - idézte fel. Egerben tehát ismét elmélyíthette tuHavancsák Gyula alkotás közben dását. Osztályfőnöke a neves természetfotós és háborús tudósító, Király Attila volt. Ipacs Gézától szintén nagyon sokat tanult. Az arculattervezést és nem utolsósorban a munkához való hozzáállást.- Igyekeztem megtölteni a rajzmappámat portfoliókkal, a Szépasszonyvölgyet sajnos ritkábban látogattam, mint jó pár osztálytársam, ezt az időt az albérletben rajzolással, kiállításszervezéssel töltöttük leginkább. Az egri évek alatt talált rá egy újabb lehetőség. Budapestre került egy céghez, ahol grafikusként dolgozhatott. Jó néhány hónap után azonban ismét változás készülődött. Egy volt osztálytársa kereste meg. Videojáték-karaktereket rajzolhatott volna.- Engem ez a világ hidegen hagyott, már csak azért is, mert ha szabadidőm volt, inkább gitárt ragadtam - mesélte mosolyogva. Ám mégis elvállalta a munkát, ami több mint tizenöt évre Beküldött fotó meghatározta a karrierjét. A szakma változatossága és sokszínűsége folyamatos fejlődésre serkentette. Közben kapcsolatban állt különféle bandákkal, és kereste a lehetőséget, hogy borítókat, illusztrációkat készítsen.- Nagy öröm volt és igazi áttörés, amikor a kedvenc A harmónia az alapja mindennek Gyula és felesége két gyermeket nevelnek. A családi harmónia elsődleges számukra, így a lehető legtöbb időt töltik együtt. A grafikus persze a zenét sem hanyagolja, ezáltal is töltődik. Igazán szerencsésnek vallja magát, hiszen a rajzolás, az alkotás vezérfonal maradt az életében, azzal foglalkozhat, amit szeret, erre pedig igazi ajándékként tekint. kanadai együttesem, az Annihilator igent mondott a felkérésemre. Hamarosan mások is érdeklődni kezdtek irántam - sorolta. Hatalmas lehetőség volt számára, amikor kapcsolatba került a Deep Purple zenekarral. A billentyűs által jegyzett három nagyzenekari mű újrakiadásához kértek tőle borítókat. Ennek a munkának három kép lett a gyümölcse.- A legjobbat a kiadó először nem akarta elfogadni. De itt jött a képbe Jon Lord felesége, aki meglátta, és azonnal rávágta, márpedig nekik ez kell! - emlékezett vissza. Napjainkban több együttessel dolgozik együtt, többek között Finnországból, Németországból és a Feröer-szigetekről is. Grafikusként eddig közel ötszáz zenei kiadványon dolgozott már. Basszusgitárosként pedig öt lemez elkészítésében vállalt szerepet. Számos könyvborítót tervezett, egyebek mellett Edgar Allan Poe- és Anne Rice-kötetekhez. A közelmúltban Grandpierre Attila könyvéhez készített különleges borítót és illusztrációkat. Metálzenei kiadványok rendszeresen közlik a műveit, egy angol szaklap szintén gyakran mutatja be Gyula képeit. Egy világhírű sci-fi művészeti antológiában három képe is helyet kapott. A Kolozsvári TIFF filmfesztiválra pedig zsűritagnak hívták meg, hogy a horrorkategória rövidfilmjeit értékelje, emellett pedig egy kiállítás is nyílt a képeiből. Szabó Lilla Laura Minden ötödik magyar dobott ki élelmiszert az ünnepekben Hétköznapokon is pazarolunk A Macok szakmai elismerést kapott TUDATOSSÁG Az élelmiszer-pazarlás továbbra is nagy probléma, derül ki abból az online kérdőíves kutatásból, mely karácsony és újév után zárult. Több mint ezer embert kerestek meg, s kiderült: minden ötödik megkérdezett kapott feleslegesnek tartott ajándékot, és dobott ki fölös ételt az ünnepek alatt. A válaszadók több mint 60 százaléka vásárolt csomagolópapírt. „A karácsonyi pazarlás még mindig súlyos társadalmi probléma. A válaszadók 22 százaléka nyilatkozta, hogy dobott ki az ünnepek alatt olyan élelmiszert vagy ételmaradékot, amelynek lejárt a szavatossága vagy csökkent az élvezeti értéke. Túlnyomó többségük egy kilogrammnál kevesebbet tett a kukába” - tájékoztat Csegény Zsófia, a Sansin Globe Zrt. ügyvezető igazgatója. A környezettudatos kampányok ellenére a kitöltők kétharmada vett külön, az ajándékok csomagolására papírt. Azok közül, akik nem örültek a fa alatt talált meglepetésnek, közel felük továbbajándékozza a hasznosíthatatlan ajándékot, a többiek jótékonysági licitre ajánlják fel, eladják vagy elteszik a fiók mélyére. HMH Nem érdemes egy hadseregre főzni Fotó: Shutterstock A közelmúltban öt kategóriában ítélte oda Par Excellence szakmai díjait a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár hatodik éve díjazza a legjobb magyarországi pincészetet, borkereskedőt, boros éttermet, szakírót, valamint oktatót. A Masosz tagságának szavazatai alapján odaítélt elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan, illetve magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez - közölte a díjak átadása előtt Slezsák Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Kosárka József elnökségi tag. Vendéglátó-kategóriában az egri Macok Bisztró részesült az elismerésben. A vár közvetlen szomszédságában működő családi vállalkozás döntően helyi kistermelőktől szerzi be az alapanyagokat, amelyekből gondos odafigyeléssel készülnek a gasztronómiai élményt kínáló fogások, és igényesen összeállított az itallapjuk is. Borboltot üzemeltetnek, amelyben hazai különlegességek is megtalálhatók - emelte ki a zsűri értékelésében. M. H.