Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-24 / 298. szám
12 INTERJÚ 2019. DECEMBER 24., KEDD Batári Antal tanár úrral negyvenévnyi tanítás és egy érdemkereszt után A magyar kultúra megtartó erő EGER A Dobó István Gimnázium legendás magyartanáraként vonult nyugdíjba Batári Antal, akinek a pedagógusi munkáját a közelmúltban magas állami kitüntetéssel, a Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el. Ez volt az első állami díja, de a tanár úrnak korábban is kijutott a szakmai elismerésekből. Tanítványai számtalan helyesírási versenyt nyertek, ennek köszönhetően több más mellett Kazinczydíjas, birtokosa a Kazinczyemlékéremnek, Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért elismerésben, sőt Németh László-díjban is részesült. A három gyönyörű unokájára mégis a legbüszkébb. Ebner Egres Béla szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- A Magyar Ezüst Érdemkereszt és a rengeteg elnyert díjad arra enged következtetni, hogy nem volt eredménytelen a pályafutásod.- Ebből a szempontból sem, meg abból sem, hogy nagyon jó tanítványaim voltak. Kiváló iskolában dolgoztam, tehetséges, tanulni akaró gyerekekkel, jó kollégák között. Elégedett vagyok a pályaívemmel.- Sokat számít, hogy egy pedagógus milyen gyerekekkel dolgozhat?- Mindenképpen. A négyosztályosok egyfajta átlagos szintet képviseltek, a hab osztályosok már jobbak voltak, de leginkább a nyolcosztályosokkal lehetett komoly eredményeket elérni. Megkaptam tízévesen a gyerekeket, és tizennyolc éves korukig én voltam értük a felelős. Ha elrontottam valamit, az csak az én hibám volt, ha jól csináltam, annak meg is volt, meg is lehetett az eredménye. Gyönyörűen fel lehetett építeni az íveket, és sokan futották ki magukat a tanítványaim közül. Könynyű dolgom volt kilencedikesként jó eredményeket elérni például a helyesírási versenyeken, hisz ötödikes koruk óta versenyeztettem a gyerekeket. Ez hatalmas előny volt, és nem adatik meg minden tanárnak ilyen jó lehetőség.- Tanítványaid közül viszik-e tovább a zászlót, amit te lengettél meg előttük?- Sokan vannak a pedagóguspályán. A Dobóban például ketten is tanítanak immár a tanítványaim közül. Szoviár Jánosnak osztályfő; nöke voltam, Kovács-Paróczai Teklát - aki most átvette a helyemet az iskolában- fakultáción tanítottam két éven át.- Debrecenben végeztél. Sohasem hiányzott, hogy nem a fővárosban jártál egyetemre?- Falusi gyerek vagyok, néha még Debrecen is sok volt számomra... Egy Gégény nevű kis faluban jártam általános iskolába, onnan mentem Kisvárdába, a Bessenyei György Gimnázium matematika-fizika tagozatára, A klasszikusokat csak eredeti formában érdemes megismerni Batári Antal szerint Fotó: Gál Gábor ezt követte a magyar-orosz szak a Kossuthon. A szüleim jobban szerették volna, ha a nyíregyházi főiskolára megyek, de azt hiszem, jól tettem, hogy akkor az egyszer ellentmondtam nekik. Sajnos ők korán meghaltak, így nem is lett volna alkalmuk élvezni ezt a közelséget... A tanítványok közül sokan állnak helyt a pedagóguspályán- A matek-fizikától látszólag igen messze áll a magyartanítás.- Valóban nem voltak könynyűek a gimnáziumi évek, de például a nyelvtanulásban, illetve nyelvtan tanításában rengeteget segítettek azok az alapok, amelyeket ott szereztem. Mindennek megvan a rendje, rendszere, így a nyelvtannak is. Ráadásul voltak lemaradásaim az évfolyamtársaimhoz képest. Nekem a hiányosságot pótolnom kellett, nemcsak az egyetemen, hanem még tanárként is. Az első időben főleg oroszt tanítottam, s amikor egyre inkább a magyar felé kanyarodott a pályám, s jobbnál jobb diákokkal dolgozhattam, rengeteg energiába került, de muszáj volt felnőnöm a feladathoz. Most lesz a harmincéves érettségi találkozója annak az osztálynak, amely remek gyerekekből állt, s akikkel rengeteget dolgoztam, nem kis eredménnyel. Éppen most olvasgattam volt diákjaim üzeneteit, amelyeket akkor és azóta írtak nekem, s meg kell állapítanom, hogy ezek az igazi elismerések, nem a korábban emlegetett díjak, amelyeket adnak. Vagy nem adnak - hisz, kaphatnák, kaphatták volna mások is ezeket.- A magyar tanítása minimum kétrétű műfaj. Az irodalom vagy a nyelvtan áll közelebb a szívedhez, egyéniségedhez?- Talán a nyelvtan. Jobban megtanítható. Az irodalomban inkább az epikát és a drámát kedvelem. Persze vannak remek költőink, akik miatt a líra is megérint. Tanítás közben - gondolom- pontosan kiderül, hogy ki az a szerző, akit kedvelünk, s ki az, akit kevésbé. A nyelvtannak azonban megvan az a szigorú rendszere, ami széppé, jól taníthatóvá teszi, mégis sokan vannak, akik ezt nem tudják átadni a gyerekeknek. Aki megtanulja a magyar nyelvtant, annak az idegen nyelvek elsajátítása is könnyebb lesz. Ráadásul az irodalomban is fontos a nyelv. Az is meghatározó egy epikai vagy lírai mű kapcsán, hogy nyelvileg hogyan fogalmazta meg a szerző. Egy elemzésnél ez is fontos szempont. Például miben különbözik egy korai és egy kései József Attila-vers nyelvi megformáltsága. Nyelvtanilag, nyelvileg is meg lehet találni a fogódzókat. Nem lehet azt mondani, hogy az egyik nélkül menne a másik, mégis, a nyelvtanórákat mindig jobban élveztem.- Veled ellentétben számomra az irodalom áll az első helyen, beszéljünk hát kicsit ennek a tanításáról is. Helyes úton járunk, amikor kronológiai sorrend szerint haladva tanítjuk?- Egyértelműen ennek vagyok a híve, bizonyos megkötéssel. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt annyit változtattunk, hogy a nyolcosztályos rendszerben ötödiktől hetedikig alapoztunk, s aztán a nyolcadiktól az utolsó évig tanítottuk meg az irodalomtörténetet, figyelve arra, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amelyek számukra is érthetőek, majd az utolsó évben, amikor ismételtünk, akkor kerültek elő azok a fajsúlyosabb művek, amelyeket korábban még nem lettek volna az életkoruknak megfelelők, így az érettségire minden ott volt a helyén, s a gyerekekben kialakult egy rendszer. Mostanában felmerült, hogy átírják Jókait meg Mikszáthot „fogyaszthatóbbra”. Ne írják át! Jókai és Mikszáth úgy jó, ahogy van! Az angoloknak sem fordul meg a fejükben, hogy átírják, mondjuk Shakespeare-t. Ennyire egyszerű. Más kérdés, hogy aki a modern irodalmat kedveli, az olvassa azt, de megismerni a klasszikusokat eredeti formában érdemes, és csak így lehetséges. Én annak vagyok a híve, hogy lássa a gyerek rendszerben, miként épült fel az irodalmunk. Tudja, hogy ha mondjuk Balassit olvas, akkor tizenhatodik századi szöveget várjon, de tudja azt is, mire számítson egy tizenkilencedik vagy huszadik századi szerző esetében.- Ha már a huszadik századot említed, mennyire van helye az oktatásban a kortárs műveknek?- A legnagyobb negatívuma az irodalom tanításának, hogy háttérbe szorítja a kortárs szerzőket. Kimaradnak a tananyagból, sőt sokan el sem jutnak addig. A huszadik század második feléről, a huszonegyedikről nemigen van képe az érettségizőknek. Ezt be kellene valahol hozni. A régiekből ki kellene hagyni valamit, s szépen be kellene építeni a kortársainkat. Nekem is vannak elmaradásaim, például most Szabó Dezsőt, Herczeg Ferencet olvasok, akiket méltánytalanul feledtünk el, vagy keveset emlegetünk. Persze ma is vannak értékviták, de miért ne lehetne Wass Albertet vagy Márait olvasni, tanítani?! Hozzám például a posztmodern nem áll közel, van olyan, ebben a stílusban alkotó író, akit - bár egyetemet végeztem, és tanítottam negyven évet - egyszerűen képtelen vagyok elolvasni. Nem szeretem. Ha pedig szenvedek tőle, miért olvassam...?- Ha rajtad állna, mennyire adnál szabad kezet a tanároknak, milyen kortárs szerzőkkel ismertessék meg diákjaikat?- Meglenne az a lista, amelyikből válogathatnának. Én valami ilyesmit csináltam a gyerekekkel. Minden hónapban elolvastak egy-egy szabadon választott könyvet, s vezettek róla olvasónaplót. Szépen lassan eljutottak a Harry Pottertől Steinbeckig, Dosztojevszkijig. Nem a tartalom érdekelt, hanem a véleményük, meg az, hogyan akadt a kezükbe az adott mű. Volt ebben átverés is. Az egyik kislány például csak érettségi után vallotta be, hogy olyan könyvről írt olvasónaplót, ami nem is létezett. De sok olyan tanítványom van, akik íróvá váltak. Említhetem Bak Zsuzsit, Kishonthy Edinát, Magos Juditot vagy épp Szalóczi Danit.- A magyar vagy a világirodalom a fontosabb az oktatásban?- Egyértelműen a magyar! Mára ugyan már kétharmadegyharmad az arány a magyar szerzők javára, de ezen még érdemes volna javítani. Ettől is kialakulhat a gyerekben a nemzettudat, hogy tudja, és büszke legyen arra, milyen gazdag a magyar irodalmunk. Bevallom, előfordult, hogy ki is hagytam egy-egy külföldi szerzőt, s beemeltem helyette magyarokat. Az irodalmunk kezdetei is kimaradnak a rendszerből, pedig fontos lenne, hogy tudják például, hogy Shakespeare kortársaként remekművek születtek Magyarországon is Bornemisza Péter, Károli Gáspár vagy épp Balassi Bálint tollából. Egyre kevesebbet jelent a gyerekek szá.mára az, hogy mi a magyar. Könnyedén itt hagyják ezt az országot. A kultúrának is kellene hogy legyen viszszatartó ereje. A mi felelősségünk, hogy ezzel az itthon tartó kinccsel, a magyar irodalommal, kulturális hagyományainkkal megismertessük őket. Sokan hiányoznak ma már itthonról. Az okok közt első helyen szerepel a világpolgárrá válás. Ez ellen kell tennünk nekünk, pedagógusoknak is. Az angolok sem írják át Shakespeare műveit- Nem roskadozó könyvespolcokkal zsúfolt otthonból vágtál neki a nagyvilágnak, nem otthon alapoztad meg a műveltségedet. Elmondhatod hát, hogy önállóan alakítottad ki az irodalmi vagy akár a tanári ízlésedet?- Egyrészt nem hoztam olyan alapokat, mint például az évfolyamtársaim. Nekem az iskolában kellett pótolnom, ami addig hiányzott a műveltségemből. A gimnáziumi évek alatt is mindig haza kellett mennem, mert otthon dolog volt a szőlőben, vagy ki kellett hordanom a trágyát a jószág alól. Mindent az iskolában szereztem meg, míg mások már otthonról szinte készen érkeztek. Ennek viszont megvolt az az előnye, hogy magamnak fedeztem föl a világot, s ebből rostáltam. Ugyanez volt az érvényes a tanításra is. Volt tanács, amit megfogadtam, például, hogy az első órán minden eldől egy osztály és a tanár közt, és volt olyan módszer vagy szokás, amelyet már én alakítottam ki a tanításban. Sokat jelentett, hogy a feleségem is magyar szakos- sőt jobb magyartanár mint én -, vele ugyanis nagyon sok mindent meg tudtunk beszélni, s bármilyen problémám akadt, mindig támogatott. Sokat segített, s része van abban, hogy talán kicsit több siker jutott nekem, mint neki.- Ha a pályád összegzésére kérlek, mit tudnál mondani?- Büszke vagyok arra, hogy tanár vagyok. Első generációs értelmiségiként közel negyven évet tanítottam egy városban, egy nagyon jó nevű gimnáziumban, ez nekem így tökéletes. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu
