Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-10 / 286. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 10., KEDD Forró vizet a kopaszra, gyermekdarab a Gárdonyi Géza Színházban Hogyan lehet egy szakállas népmesét divatos ordasbundában a mai gyerekek számára is fogyaszthatóvá tenni? Na, erre ad választ a Babszem Jankó társulata a Gárdonyi Géza színház színpadán. Szőke Andrea házi szerzőnek ezúttal nem kellett beleerőszakolnia magát más szerző gondolatvilágába, csak maradt a tiszta népmeséi alap, amit korszerűsített. EGER A nagyszínházi háttérnek köszönhetően a jelmezek is parádésra sikeredtek. Baráth Zoltán rendező és főszereplő a kissé félelmetes, de nagyon mai Ordas Bandi, még saját tar fejét is belekomponálta a történetbe, így téve hitelessé a pórul járt, leforrázott farkasvezér örökbecsű példázatát. Sok humor, játékosság jellemzi ezt az előadást, amit már a nyáron is megcsodálhattak a kicsik, de most mutatták be az egri teátrum stúdiójában. A kismalac és a farkasok népmese ezúttal Forróvizet a kopaszra címmel került be a színház műsorrendjébe. Adott egy kedves furfangos kismalac (Szél Anikó), aki természetkedvelő megszállottságból az erdő közepén lakik - nő létére egyedül - egy magányos kis házban. Éppen kukoSok humor, játékosság jellemzi ezt az előadást Fotó: Gál Gábor Baráth Zoltán rendező és főszereplő is ricát főzöget (kijátszva a nyelvi fordulatot: kukorica, szereti a kucu giga), amikor háza körül ólálkodik a háromtagú farkasbanda. A némiképp ügyefogyott szürke-barna bundájúak már odáig jutnak az éhezésben, hogy kukázni kényszerülnek, akár az erdélyi medvék, mígnem elszánják magukat, hogy megeszik a kismalacot. A vezér - ahogyan az a mesében meg van írva - apránként, részletekben kérezkedik be a házba: előbb csak a farkát, aztán a lábait teszi be, majd egész felsőtestével is be akar jutni. A furfangos kismalacon múlik, hogy végül egy zsákban köt ki, s mindjárt le is öntik a kukorica főzővizével. A következő jelentben már lekerül a paróka Ordas Bandi fejéről. A kopasz farkas boszszúra serkenti a kompániát, s az addig a magas fára felmászó kismalacot próbálják megközelíteni egymás hátára állva. A másik két farkas, Fehér István és Klepács Andrea játsszák e szerepeket, a végsőkig megfelelnek a főnök utasításainak, mindent úgy tesznek, ahogy hiú vezérük mondja. Hogy el ne feledjem: a főnök, mint afféle mai menedzser, folyton a tükörben kontrollálja magát, vajon meg tud-e felelni az elvárásoknak. A végén aztán - hiszen nem lehet eltérni a népmesétől - pórul járnak: leomlik a farkastorony. A mese végén mégsem a klasszikus változatot kapjuk. Az éhkoppon ma-] radt farkasok, egyszerre csak áttérnek a vegán életmódra, s megnyugodva falatozzák a kismalac által felajánlott ízletes, főttkukorica-csöveket. A mesejáték épp annyira hosszú, amennyi le tudja kötni az akciódús filmeken edződött kis nézők figyelmét, nyelvi ötletekben gazdag, s le-Fotó: Gál Gábor nyűgöző az a jellemábrázolás, amit egy ilyen kurta történetben is meg tudnak mutatni a társulat remek színészei, akik ráadásul jól is énekelnek... Mindig biztos a siker, szerintem még sokan fogják megnézni ezt az előadást, kicsik és nagyok. Jámbor Ildikó Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Nepmese ordasbundaban SZPONZORÁLT TARTALOM A Vario3 termékcsalád bevezetése új technológiát és fejlesztéseket hozott A Bott ú] fejlesztésű terméke erősebb mint valaha A vásárlók a Bott új termékeivel könnyebb és erősebb modulokkal rendezhetik be járműveiket. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu TARNAZSADÁNY Közel négy évtizede van jelen a Bott Magyarországon. A német cégcsoport célja, hogy a jármű- és műhelyberendezések területén prémium termékek és első osztályú szolgáltatások nemzetközileg vezető szolgáltatója legyen. Ez ügyfélközpontúságot, valamint magas minőségi és környezetvédelmi normákat feltételez az egész vállalatban. Ebben az évben a Bott Hungária Kft.-nél az új termékcsalád, a Vario3 megjelenésének kapcsán új technológiákat vezettek be, amelyek természetesen új gépeket igényeltek. Az idei esztendőben a cég 1,2 millió euró értékű beruházást valósított meg, amelynek részeként új CNC alumíniumprofil fűrészeket, CNC maró megmunkáló központokat és speciális célgépeket vásároltak. Árbevételük így ebben az évben először meghaladja a négymilliárd forintot, ami több mint 25 százalékos növekedés az előző évhez képest. A Vario3 járműberendezés alumíniumprofilok és -lemezek, illetve műanyag alkatrészek tökéletes kombinációja. Ez által a járműberendezés átlagosan húsz százalékkal lett könnyebb az elődjénél. Bármelyik járműtípus mellett is dönt a vásárló, biztosítják hozzá a tökéletes megoldást az egyedi Bott Vario3 járműberendezéssel. A rögzítési pontok optimálisan alkalmazkodnak a kiegészítőkhöz, valamint a jármű adottságaihoz. Ehhez optimális tervezést, biztonságos beszerelést garantálnak. A vevők áttekinthetik előre konfigurált moduljaikat, de egyedi tervezést is biztosítanak megrendelőik gépjárművére szabva. Továbbá bemutatják bőséges választékukat a rendszerhez illő rakományrögzítő elemekből és rendezőrendszerekből. A Bott Vario3 igazi kapocs lehet a szakemberek és gépjárművük között. www.bott.hu j A Bott Vario3 igazi kapocs lehet Ön és gépjárműve között