Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-30 / 278. szám
vezervers Szőcs Géza A dudás A dudás munka után, estefelé, fáradtan megjön. Tépett és piszkos és füstös meg véres. Szájából feltör a mother-tej íze, mother-nyelv, csipogás, tatáijárás, kísértet#járás, nyelvjárás tölti meg a száját.- Ma is - az asszonyka kérdi tóle.- Ma is - bólint kimerültén a dudás. És hozzáteszi: Szeretnék életnagyságú lenni. Lótuszt szeretnék vacsorára. Paradisumut házoá. Fürössz meg. Nézz rám. Hull a hó. Fürössz meg. Love me. Lave-moi. BUKTA IMRE képzőművészt arra kértük, hogy a munkáiból válogasson egy olyan sorozatot, amelyet önéletrajzként is értelmezhetünk. Ezzel illusztráltuk az ünnepi lapszámunkat. 1. Falusi tapéta [színes tus, tempera papíron, 73 * 102 cm, 19861 2. Mezőgazdasági gép (fa, fém, magassága 55 cm, 1977) 3. Egy darab ősz (ventilátor, avar, üveg, magassága 200 cm, 1980) 4. Kényelemhelyzet-keresés elevátoron (akciófotó, 1976) 5. Vidéki vasárnap (ezüst zselatinnyomat, 70 x 90 cm, 2003) 6. Föld alatti szarvas (1976) 7. Romantika eladó (olaj, vászon, 110*130 cm, 2016) 8. Veletek és magzatotokkal (fali installáció, hossza 10 m, 2002) 9. Komposzt (olaj, vászon, 90 x 120 cm, 2013) 10. Hommage á Beuys (hűtőszekrény, szalonna, faszánkók, 85 * 55 x 65 cm, 1995) 11. Tehéntrágya mint médium (akciófotó, 1976) 12. Kukoricamorzsoló (fa, fém, magassága 200 cm, 1987) 13. Apám repül, anyám repül (fa, műanyag, fém, muskátli, magassága 50 cm, 2004) ortre Mezőszemere egy kis Heves megyei falu. Nincs ott semmi különös, mégis igen sajátos helyet foglal el a magyar kultúra térképén. Ugyanis Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas érdemes művész szülőfaluja. Itt gyökerezik az a képi világ, amely meghatározza a Bukta Imre festészete által láthatóvá vált „másik Magyarország” arcát. Bukta Imre festészete igen zavarbaejtő képet tár elénk a vidékről. Napfényes napokon a porban fuldoklik, füstös, nyirkos őszökön pedig a sárban csúszkál mindaz, amit életnek ismerünk. A jelen képei ezek - nem siratják a múltat és nem is áltatnak idillibb jövővel. Nézi őket az ember, nem érti, mitől tud szép lenni a limlomokkal telehordott hátsó udvar, az autóroncs tetején ugató kutya, a delelő marhák kérődző nyugalma a villanyoszlopok és letarolt erdők közelében, a kocsmák tipikus vendégeinek testtartása és a sok nagyon is földi probléma. Aki nem ismeri a vidéket, nagyvárosi galériákban, képzőművészeti albumokban csodálkozhat rá, milyen az a világ, amelyről hinni akarja, hogy csak szorgos-dolgos nénik, bácsik lakják, akik népviseletben járnak és népdalokat énekelnek örömükben, bánatukban, virágot gondoznak és háziállatot, időnként lekuporodnak egy-egy aluljáró közelébe és aprópénzért csokrokat és házi tojást árulnak az ökotudatos új generációknak. Aki lakja is a vidéket, tudja, hogy gyökeret vert ott is a civilizációs magány, hiába csupán az infrastrukturális fejlesztések hiánya miatt sóhajtoznak. De itt mégis megtapasztalható az egyszerűség kegyelme, amely magában hordozza az életszerű élet lehetőségét is - talán ezért van az, hogy Bukta Imre művei mégsem letargiát közvetítenek, mégsem a nihil képes krónikáját festik, hanem árnyalatokat, átmeneteket, helyzeteket, jelenségeket ragadnak meg, melyek a szépségen és groteszkségen túl is mindenekelőtt érdekesek és igazak. Igény nem volt rá, de hiányzott Amíg leparkolunk a festő háza előtt, egy asszony biciklizik el mellettünk, a kormányán tele bevásárlószatyor himbálózik, szemerkél az eső. folytatás a 3. oldalon | IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET ff ha biztosan oda akarsz érni, menj többedmagaddal 2019. november 30. V III. évfolyam 48. szám Ünnep - kétéves az Előretolt Helyőrség -100. lapszám Festmény, cefre és tyúkkert a műteremből / Bonczidai Éva
