Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-29 / 277. szám

2019. NOVEMBER 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Közúti szabálytalanság váltotta ki a csetepatét Bokszerrel, vascsővel csépelték egymást Nem kímélték egymást a vádlottak: a reggeli attak után este a visszavágót is megtartották. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock Minősített garázdaság miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség öt férfi el­len, akik több mint másfél éve Egerben fitogtatták ere­jüket. Az eljárás állásáról dr. Szalóki Zoltán megyei fő­ügyész tájékoztatta csütör­tökön a Hírlapot. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu EGERDr. Szalóki Zoltán közöl­te, az ügyben elkészült vád­irat szerint a vádlottak kö­zül hárman tavaly március 18-án hajnalban Ózdról utaz­tak a hevesi megyeszékhely­re személyautón. Azért kel­tek útra, hogy az egyik sző­lőtáblán idénymunkát végez­zenek. Idefelé jövet közúti afférba keveredtek. Egy ki­­lencszemélyes kisbusz kezd­te előzni a kocsijukat, ám ezt úgy tette, hogy a bal oldali sávban a távolsági autóbusz már nagyon közel került hoz­zájuk, ezért a személygépko­csi irányítójának vészfékez­nie kellett. A három ózdi reggel hatra ért Egerbe, s egy nagyáruház­nál megálltak reggelit venni. A parkolóban megpillantot­ták az őket korábban sza­bálytalanul előző kisbuszt. Odamentek a sofőrjéhez, s rá­­ripakodtak a veszélyes ma­nőver miatt. A perlekedésből lökdösődés lett, majd vereke­dés. A terheltek egyike bok­szért vett elő, s azzal ütötte a kisbuszvezetőt, akit aztán már mindhárman vertek és rugdostak. A pilóta testvére próbálta megvédeni a bátyját, de ő is kapott jócskán az ütle­­gekből. Ezt követően az ózdi­ak elszeleltek. A történet ezzel nem ért vé­get. Aznap este hét óra tájban a felek megint összefutottak, ezúttal a volt laktanya köze­lében. A nagyobb jármű piló­tája - hogy elégtételt vegyen az őket reggel ért sérelemért - a kisbusszal a borsodiak kocsija elé vágott. A fivéré­vel együtt vascsöveket ragad­tak, kiugrottak az autójukból, s rárontottak a három ellen­lábasukra. Azok menekülni voltak kénytelenek az utcán, így végül is megúszták nyolc napon belül gyógyuló sérülé­sekkel a támadást.- Az Egri Járási Ügyészség a csoportosan - egyesek által felfegyverkezve - elkövetett garázdaság bűntettével vá­dolt öt férfival szemben fel­függesztett szabadságvesz­tés kiszabására tett mérté­kes indítványt a vádiratá­ban, valamint indítványozta azt is, hogy a bíróság a felfüg­gesztés próbaidejére rendelje el valamennyiük pártfogó fel­ügyeletét - ismertette a hiva­talos dokumentumban foglal­takat a megyei főügyész. Az ügyben az Egri Járásbí­róság hoz majd első fokon ha­tározatot. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Nemzetközi elismerés a műhelynek EGER Európai Nyelvi Díjban részesült az Eszterházy Károly Egyetem Anglisztika és Ame­­rikanisztika Intézetén működő Nyelvpedagógia Műhely - tá­jékoztatta lapunkat Majorosné Kovács Györgyi adjunktus. Az Európai Nyelvi Díj az Euró­pai Bizottság által indított kez­deményezés, melynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek ta­nítása terén megvalósuló, pél­daértékűnek minősülő és in­novatív programokat, folyama­tokat az oktatás és képzés bár­mely szintjén. A jelenleg 12 középiskolá­ban működő, félévente több mint négyszáz középiskolás diákot és 30 angoltanári pá­lyára készülő egyetemi hall­gatót, 22 középiskolai mentor­tanárt bevonó, projektalapú, Discover Your English Voice - Hallasd a hangod angolul! cí­mű nyelvi programot az Esz­terházy Károly Egyetem Ang­lisztika és Amerikanisztika Intézet Nyelvpedagógia Mű­helye dolgozta ki. M. H. KERESSÜK A LEGCUKIBB MOSOLYT! SZAVAZZON A LEGSZEBB GYERMEKRE! A szavazószelvények beérkezésének határideje: 2019. december 6. Beküldési dm: Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége 3300 Eger, Trinitárius u. 1. A borítékra kérjük ráírni: Gyermekmosoly 2019. 49. Tóth Balázs, 21 hónapos, Recsk mmi Szavazószelvény Szerintem a számú gyermekmosoly a legszebb Név: ( Lakcím: f Telefon: ( J 51. Bokros Lorett, ^ 5 hónapos Gyöngyöspata HEVESÍHÍRIAP Aláírásommal elismerem, hogy teljeskörűen megismertem a Mediaworits Hungary 2rt. adatvédelmi tájékoztatót és az abban foglaltakat feltétel nélkül elfogadom. A szervező adatvédelmi tájékoztatója a http://www.mediaworks.hu/ hu/content'adatvedelem, oldalon érhető el. Hozzájárulok ahhoz O igen D nem, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. személyes adataimat marketingcéljaira (tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, illetve egyéb tájékoztatás - sorsolás, tájékoztatók, kereskedelmi és marketingajánlatok eljuttatására) felhasználja és ezzel kapcsolatosan engem az általam megadott elérhetőségeken (így postai úton) megkeressen, illetve részemre nyomtatott és/vagy online sajtótermékekkel kapcsolatos gazdasági reklámot küldjön. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulás visszavonására az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint van lehetőségem. Adatvédelmi tájékoztató: http^/mediaworks.hu/'hu/content/adatvedelem Részletes játékszabályzat www.heol.hu/gyermekmosoly *Az ön választását, kérjük jelölje X-szel! Heves Megyei Hírlap-előfizetéssel rendelkezem: Q igen nem Aláirás:f További képek CT I i i és értékelés: fl L- L_. I I U Göntér Vivien Nagykanizsa - Az érettségi megszerzése után két évig azon dolgoz­tam, hogy egy saját szép­ségszalont üzemeltethessek- mesélte Vivien. - Mindig is a szépségipar szerelme­se voltam, tanulmányaimat a műkörmös-, pedikűrös-, valamint a szempilla- és szemöldökstylist-képzéssel gyarapítottam. Imádok sportolni, a fitnesz mellett döntöttem, s a 12 hetes szigorú diéta után egy ver­senyen harmadik lettem, mely hatalmas lendüle­tet adott, és tavaly magyar bajnoki címet szereztem. Kedvenc zene: Timmy Trumpet Kedvenc parfüm: Chanel Névjegy Életkor: 25 év Magasság: 165 cm Csillagjegy: Nyilas Kedvenc étel: palacsinta Kedvenc ital: víz Ady Endréé volt a főszerep az EKE-n EGER - Ady egyszerre olyan költő, akinek műveit és ver­seit ismerni kell, életművé­nek és költeményeinek tanítá­sa mai napig is kihívást jelen­tenek a pedagógusok számára, negatív és pozitív értelemben egyaránt - beszélt a csütörtö­ki konferenciáról annak szer­vezője, dr. Szentesi Zsolt főis­kolai tanár. Ady Endre a középiskolai oktatás középpontjában áll, és az egyetem magyar szakán is kiemelt szerepet kap, ezért is rendezték meg az AdylOO cí­mű tudományos konferenciát a költő halálának centenári­umán az Eszterházy Károly Egyetemen. Az egész napos tanácskozást a Bölcsészettu­dományi és Művészeti Kará­nak Irodalomtudományi Tan­széke, illetve az Alkalmazott Kultúra- és Drámatudományi Kutatócsoport hívta életre. A konferencia kétirányú volt. Egyrészt a szaktudomány legújabb eredményire fóku­száltak az előadók, így volt szó a költő megítéléséről is. Más­részről, mivel az egyetem pe­dagógusképző intézmény is, Ady Endre tanítása, tanítható­sága kapcsán fókuszba került, hogyan tudnak újabb irodalmi módszertanokat létrehozni. G.Zs. Postán rabolta ki a várakozót KERECSEND Rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható az a 42 éves férfi, akit a bűntény után röviddel elfogtak - közöl­te csütörtökön a Hírlappal Ko­vács Nikoletta megyei rendőr­ségi sajtóreferens. Közölte: november 27-én dél­előtt 11 óra tájban jelentették be a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság Tevékenység-irá­nyítási Központjában, hogy a kerecsendi postán az akkor még ismeretlen tettes kiragad­ta az ügyintézésre váró idős nő kezéből az irattartóját, amiben az asszony csekkeket és kész­pénzt tartott. Szerencsére a sér­tett nem sérült meg. A támadó ezután elinalt a helyszínről. .Nem sokáig örülhetett azonban a zsákmánynak, mivel a kör­zeti megbízott a polgárőrökkel közösen megkezdte az elköve­tő felkutatását. Néhány percen belül a község egyik utcájában elfogták a gyanúsítottat, aki­nek a ruházatából előkerült az elrabolt pénz. A kerecsendi pol­gárt az Egri Rendőrkapitánysá­gon rablás bűntett gyanúja mi­att kihallgatták, őrizetbe vet­ték, s indítványozták letartóz­tatását. Sz. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents