Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-26 / 274. szám

2019. NOVEMBER 26., KEDD 12 KITEKINTŐ Párdy Bence önkéntesen gyűjti a hulladékot, például a háttérben látható több száz zsákba Sokat hallani a Tiszán és a Tisza-tóban felhalmozódó PET-palackokról, egyéb háztartási hulladékokról. Ez mind az emberi felelőt­lenség és a rossz ukrán hul­ladékgazdálkodás következ­ménye. Egy fiatal - addigi életét hátrahagyva - úgy gondolta, felveszi a kesz­tyűt, és nekivág a probléma felszámolásának. Ő Párdy Bence. Újvári László laszlo.ujvari@partner.mediaworks.hu TISZAFÜRED Eddig már közel hétszáz zsák hulladékot gyűj­tött a Tisza-tó tiszafüredi vi­zeiről, az általa megmozga­tott szemét össztömege mesz­­sze meghaladja az egy tonnát. November 1-jén lesz négy hó­napja, hogy belevágott. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, nagy fába vágta a fejszét, ám az el­ért eredmények őt igazolják.- Régen elhatároztam, hogy részt szeretnék venni a mű­anyagszennyezés felszámo­lásában, a PET-Kupának kö­szönhetően kerültem ismét kapcsolatba a Tisza-tóval. Az első élmény nagy hatással volt rám - mondta érdeklődé­sünkre a harminckét eszten­dős budapesti fiatalember. Gyerekkorában gyakran megfordultak a Tisza-tónál, mindig is vonzotta ez a régió. Bár korábban a környezettu­datosság ennyire intenzíven nem volt jelen az életében, de az első tapasztalat mindent megváltoztatott. Mindig fon­tos feladatnak tartotta a kör­nyezetkárosítás visszaszorítá­sát, ezért szomorúan vette tu­domásul, hogy napjainkra ez már hatalmas méreteket öl­tött.- Vannak olyan helyek, ahol elszórtan találunk hulladékot, de van, ahol koncentráltan je­lentkezik a probléma. Jellem­zően a kanyarulatok külső ívén és az alacsonyabb part­szakaszokon - osztotta meg tapasztalatait. Elmondása szerint azért fon­tos a gyors beavatkozás, mert az idő előrehaladtával csök­ken az esélye a lerakodott sze­mét eltakarításának. Hordalék és avar rakódik rá, amit újabb hulladékréteg követ. Ezt meg­előzni közös érdekünk, hiszen a Tisza-tó, és ezáltal a térség jövője múlik rajta. A kitermelt hulladékot sze­lektíven gyűjti, színek sze­rint válogatja szét a PET- palackokat, emellett az üve­get, fémet és kommunális hul­ladékot, valamint háztartási műanyagot különíti el. Mind­ezt csak egy átlagos munká­nak fogja fel, reggelente vízre száll, és addig csinálja, amíg el nem fárad. Átlagban tizen­két zsák szemetet gyűjt egy nap, időjárás függvényében hat-nyolc órát is a vízen tölt.- Hogy érek rá minderre? Nem anyagi megfontolásból teszem. Sokszor kérdezik ezt tőlem - felelte kérdésünkre. Előző munkahelyén azzal szembesült, hogy egyes mun­kafolyamatokkal rengeteg hulladékot termelnek, mely sorsával aztán nem igazán törődnek. Ezt volt az utolsó csepp a pohárban, nem szere­tett volna ehhez asszisztálni.- Előbbre való a hulladék­­probléma megoldása, mint a saját egyéni céljaim és vágya­im megvalósítása - szögezte le. - A szükségesnél lassab­ban jönnek azok a lépések, Fotó: Újvári László amelyek később a probléma megoldását jelentenék, ezért úgy gondoltam, saját példával járok elöl - fűzte hozzá. Örömmel látja, hogy egyre többen fordulnak érdeklődés­sel a téma iránt, az ő tevékeny­sége és egyéb szemléletformá­ló kezdeményezések nyomán. Úgy gondolja, a probléma meg­oldásának a kulcsa az lehet, ha minél többen szembesül­nek a környezetükben jelent­kező problémával. Idővel pe­dig elérni azt, hogy ne a prob­léma megoldásán, hanem a megelőzésén dolgozzanak. Eleinte sátorban, ma már egy lakókocsiban lakik a he­lyi Albatrosz Kikötő és Kem­pingben. Minden reggel a ti­szafüredi szabadstrand mel­letti kikötőben száll vízre, hogy megküzdjön a szerte ha­gyott hulladékkal. Természe­tesen nemcsak Tiszafüreden tervezi folytatni a megkezdett munkát. Ha úgy látja, hogy el­érte a célját, akkor továbbáll egy másik településre, ahol úgy ítéli meg, beavatkozásra van szükség. Egy biztos: ad­dig nem nyugszik, míg a Ti­­sza-tó tiszta nem lesz. Krízisambulanciák bántalmazottaknak ÁLDOZATOK Van kihez fordul­ni, ha bántanak! - ezt üzen­te az Ökumenikus Segély­­szervezet a nők elleni erőszak megszüntetésének november 25-ei világnapján. Az Ökumenikus Segély­­szervezet tevékenységének kiemelten fontos célkitűzése a kapcsolati erőszak elleni küz­delem, a bántalmazás érintett­jeinek segítése, írják világna­pi közleményükben. Az el­múlt években sok erőfeszí­tést tettek, így mára az egyik legnagyobb hazai szervezet­té váltak. A kríziskezeléstől a reintegrációs szolgáltatáso­kon át, egészen a prevencióig nyújtanak ellátásokat és mű­ködtetnek programokat az or­szág több pontján. A novem­ber 25-ei világnap apropóján egy, az AVON Cosmetics Hun­gary Kft. támogatásával ké­szült, a krízisambulanciák munkáját bemutató kisfilm­­mel hívták föl a figyelmet a kapcsolati erőszak elleni küz­delem fontosságára. A segélyszervezet a kapcso­lati erőszak elleni küzdelem­ben nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, illetve a társadal­mi szemléletformálásra. Az el­múlt években több országos fi­gyelemfelhívó kampányt indí­tott, amelyek megszólították a bántalmazottakat és azokat is, akik bár nem érintettek, de a környezetükben szembesül­nek bántalmazással. Két éve még csak online ta­nácsadó szolgáltatással vár­ták a rászorulókat, tavaly óta pedig Budapesten, Miskolcon, Szolnokon és Orosházán nyílt krízisambulancia. E helyeken már személyesen segítséget, tanácsot kérhet bárki, akár anonim is a szakembereiktől. A miskolci ambulancia a He­ves megyéből érkezőket is fo­gadja, betartva az áldozatokat óvó szakmai szabályokat. A segélyszervezet több mint tíz év tapasztalattal rendelke­zik az áldozatok ellátása és re­habilitációja terén, titkos me­nedékházat működtet, illet­ve több településen tart fenn bántalmazott családoknak azonnali menedéket kínáló krízisközpontot. Országszerte működő Kapaszkodó fejlesz­tő programja révén figyelmet fordít a bántalmazott gyerme­kekre, speciális programok­kal, táborokkal segítve őket a traumák feldolgozásában. „Az ajtón egyedül kell belép­nie, de onnantól szakértő segí­tő kezek vezetik a bántalma­zás áldozatait a szabaduláshoz vezető úton” - mondja Sándor- Lenkei Aida, az Ökumenikus Segélyszervezet szakértője a filmben, és arra biztat, hogy bátran szembe kell nézni a problémával. Fontos, hogy fel­ismerjük, ha mi magunk vagy ismerősünk bajban van, hi­szen a médiában sokszor csak a fizikai, illetve szexuális bán­talmazás jelenik meg, de szá­mos más módon is rombol a kapcsolati erőszak - figyel­meztet a szakember. HMH Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu A krízisambulanciák menedéket jelenthetnek Fotó: Shutterstock A budapesti fiatalember mentőakcióra vállalkozott Tisztább Tisza-tóért küzd az önkéntes HIRDETÉS Ha szeretné, hpgy véleménye, ötletei, javaslataijésJnfoirmációi minél előbb eljussanak" szerkesztőinkhez, lp újságíróinkhoz, TÜ küldjön e-mailt: j HIRDETÉS Hirdetéseit feladhatja „ e-mailben is:

Next

/
Thumbnails
Contents