Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-25 / 273. szám

fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2019. NOVEMBER 25., HÉTFŐ HÍREK Hosszú távon tervezni, változni, pörögni kell, hogy fejlődjön a város Jubileumi advent a Kékesen KÉKESTETŐ December else­jén az Angyalok tisztásán idén immár tizedik alkalom­mal gyújtják meg az adventi gyertyát és az örömtüzet az ország legmagasabb pont­ján. Ingyenes gasztronómiai fogásokkal is kedveskednek a szervezők a látogatóknak, és ezúttal sem maradnak el a koncertek, ebben az évben Malek Andrea és Gájer Bálint lép színpadra. H. É. Nagytakarítás az őszi faluban GYÖNGYÖSHALÁSZ Nagyta karításra hívta a lakosokat az Új Utakon Gyöngyöshalá­szért Egyesület. A községben tevékenykedő civil szervezet a polgárokkal együtt a falu határában és a belterületen is tőbbzsáknyi szemetet gyűj­tött össze. Pásztor János, a település polgármestere la­punknak elmondta, hogy a tavaszi akció óta ismét ren­geteg hulladék gyűlt össze, amelynek az elszállításáról az önkormányzat gondos­kodik. H. É. Játszópark épül az óvodaudvaron NAGYFÜGED Sikeres elbírá­lást kapott az az önkormány­zat által benyújtott pályá­zat, amely lehetővé teszi, hogy egy teljesen új játszó­park épüljön az óvoda udva­rán. Minderről Juhász János­­né, a község polgármestere tájékoztatta a Hírlapot. A te­lepülés vezetője elmondta, hogy a Magyar falu program segítségével négy és fél mil­lió forintot fordíthatnak kor­szerű és biztonságos udva­ri játékokra. A beruházás a következő esztendőben kez­dődhet majd el, mégpedig a tervek szerint a nyári szü­netben, hogy minél kisebb fennakadást okozzon az épít­kezés a gyermekintézmény mindennapjaiban. H. É. GYÖNGYÖS Több mint egy hó­nap telt el az önkormányza­ti választások óta, ám lát­szólag nem volt megállás Gyöngyös életében. Hiesz György polgármester úgy véli, amikor létfontosságú ügyekről kell dönteni, nincs idő pihenni. A polgármester elképzelései szerint a kam­pányban vázolt tervek nagy részének alapjait még az idén leteszik. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu- Hogy van polgármester úr, tu­dott kicsit pihenni a választá­sok után?- Nem volt pihenés, ami most engem is meglepett, mert azért odafigyelek arra - pláne ilyen strapás kampány után hogy időnként kicsit leenged­jek. Ám most egyszerre jött egy csomó feladat.- Pedig kifelé úgy tűnik, a je­lenlegi testülettel, amelyben kényelmes többsége van az el­lenzéknek, könnyebb lesz a munka.- Minden ciklus más. Az elő­zőben nagy konszenzus kel­lett ahhoz, hogy a város egy­általán működni tudjon. Ren­geteg dolog azért maradt el, mert a három párt nem ju­tott egyezségre. Ez a felállás most kényelmesebbnek tűn­het, de nem vagyok benne biz­tos, hogy annyira egyszerű lesz. Azt kell megérteni, hogy nem körzetekben, hanem egy­ségben működik a város hosz­­szú távon és eredményesen. Ültünk már hasonló összeté­telű testületben, mégis voltak kemény viták. Most azért sem tudtam elmenni pihenni, mert létfontosságú ügyek szakad­tak ránk, amelyek nem tűr­nek halasztást.- A testület a megalakulását követő első ülésén több önkor­mányzati cég vezetőváltásá­ról is döntött. Köze van ennek a létfontosságú ügyekhez? A polgármester úgy véli, a település megtartó ereje érdekében sokat kell költeni a városmarketingre Fotó: Czímer Tamás- Lesznek további változá­sok is, mert cégeinknél lépést kell váltani, fel kell pörögni! A közös célokért együtt kell dolgozni, egy irányba men­ni! A nyertes uniós pályázata­inkból nem költöttünk még el cirka 3 milliárd forintot, ami órási probléma, mert a csú­szás miatt az önkormányzat­nak alig másfél évük maradt a megvalósításra. E feladatok most azért is fontosak, mert az látszik, hogy egyre nehe­zebb a helyhatóságok anyagi helyzete. Hiába jönnek nagy beruházások a városba, hiába az óriási munkahelyteremtés a térségben, ha kormányzati szinten születnek olyan intéz­kedések, mint amelyet már most is lebegtetnek, hogy pél­dául a tömegközlekedést az önkormányzatok megkapják. Az hatalmas összegekkel vág­ja majd meg a városi költség­­vetést. A beruházások pedig csak évekkel később hoznak bevételt a városnak. Kiszolgál­tatott helyzetben vagyunk, hi­szen rengeteg dolog nem raj­tunk múlik. Például a Mátrai Erőmű helyzete is kérdéses je­lenleg. Mi lesz a jövője? Ez pe­dig igen meghatározó a térség számára, hiszen több ezer em­bert érint.- A kampányban sok szó esett a városmarketingről, ez meny­nyire hangsúlyos feladat?- Nagyon. Az általam sokat emlegetett fogyunk és öreg­szünk tendencia kezelése ösz­­szetett gond, ami számos in­tézkedést von maga után. Fontos lenne, ha a testület is megértené, hogy a hosszú tá­vú célok érdekében nagyon sokat kell költenünk a város­marketingre. Arra, hogy ne csak vendégmunkások, át­utazók érkezzenek ide, ha­nem családok telepedjenek le, fiatalok maradjanak itt, s ide vonzzunk olyan kört, amely új lendületet adhat a helység­nek. Na már most ehhez sok­sok intézkedés kell. A közbiz­tonság, a lakáshelyzet, a gyer­mekintézmények, a tanulási lehetőségek, a turizmus, az építkezés, az ösztöndíjak, a cégeinknek szorosabb együtt­működés, a helyi vállalkozók­kal való közös munka, szóra­kozási lehetőségek, vendéglá­tás, de sorolhatnám még. Azt szeretném, ha a kampányban vázolt tervek nagy részének az alapjait még az idén le tud­nánk tenni.- Többször említi az intézkedé­sek hosszú távú megtérülését. Egy ciklust leszámítva 2002 óta vezeti a várost. Mely ter­vek alapjait tették le korábban, amik már révbe érhetnek?- Számos olyan elképzelé­sünk van, amelyekhez az elő­készületek évekkel ezelőtt megtörténtek. Az egyik ilyen a termálvizeink hasznosítása. Még 2006-ban felkutatták, ta­nulmány készült, amely nem­csak az energiafelhasználás­ban jelentene órási előrelépést, hanem a turizmusban Is. Van hegyünk, jó boraink és ter­málvizünk is, csak hasznosí­tani kellene. De említhetném a kistérséget, sőt a borvidéke­ket összekötő kerékpárút ter­vét is, vagy a városunkat elke­rülő útjaink kiépítését, a dom­bi városrész forgalomszabá­lyozását is, amire szintén évek óta van elképzelésünk.- Hogyan látja, ebben a cik­lusban önnek mi lesz a legna­gyobb kihívás?- Szeretnék én magam is változni. A feladatokat jobban elosztani, nem mindenen rajta tartani a kezem. Egy tanács­adó testületet is létrehoznék olyan szakemberekből, akik­nek nincs döntésük, de tudós emberek, tapasztaltak, világot láttak és talán másként közelí­tenek meg egy-egy problémát, vagy a megoldásokban tudnak ötletelni.- Nem titok, ha eláruljuk, hogy nemrég nagyapa lett?- Nem titok, nagyon büszke és elfogult nagyapa vagyok. Gyönyörű kislány unokám született nem sokkal a válasz­tások után, így duplán jött az öröm. A város hosszú távú si­keres fejlesztése és fejlődé­se miattuk is fontos, mert azt nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekeink, unokáink örök­ségét mi építjük itt és most! Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Hiesz György: Unokáink jovojet itt es most építjük Az aktuális események és a városi rendezvények első számú tudósítója a helyi médium Negyedszázados a Gyöngyösi Városi Televízió GYÖNGYÖS Javában tart a mun­ka a helyi televízió épületé­ben. A szerkesztő-riporterek és az operatőrök az Aktuá­lis című esti híradóba készí­tik a friss bejátszásokat. A be­osztott vágó pedig a már beér­kezett anyagokkal dolgozik. Az eltelt 25 év alatt több tíz­ezer híradós anyagot forgat­tak a stábok, ugyanis a tele­vízió minden hétköznap friss híradóval jelentkezik. Az Ak­tuális azonban nemcsak a vá­ros és a térség eseményeiről tudósít, gyakran beszámol a lakosságot foglalkoztató prob­lémákról, a pártokat és a ci­vil szférát érintő kérdésekről is. Emellett a helyi média több saját gyártású, tematikus mű­sorral hetente jelentkezik. A kultúra, a vallás, a sport is helyet kap mindebben, de a gazdaságra, az egészséges életmód közvetítésére is nagy hangsúlyt fektetnek a műsor­­készítők.- Az első adásra 1994. no­vember 20-án került sor, a kezdő csapatban kilenc főál­lású és tizenöt külsős munka­társ dolgozott - meséli Rostás Ákos. A Gyöngyösi Városi Te­levízió Nonprofit Kft. igazga­tója hozzáteszi, kezdetben he­ti három alkalommal két órá­ban készítettek műsorokat, A csapat a születésnapi ünnepségen Fotó: Gyöngyösi Városi Televízió majd 1998-tól 24 órás frek­venciát nyert a tévé, így napi öt óra szerkesztett adást gyár­tottak.- A 2013-as esztendő hatal­mas mérföldkő volt a televí­ziónk életében - folytatja -, ugyanis ekkor megszűnt az analóg sugárzás és áttértünk a digitális műsorszórásra, majd 2014 novemberében, az akkor húszéves televízió kö­zel 40 millió forintból új tech­nikai eszközökkel és kame­rákkal bővült - tudatja. - On­line is elérhetők a műsoraink, illetve a gyongyos.hu honlap, a Gyöngyösi Újság és a Gyön­gyösi Kalendárium szerkesz­tése is a televízióhoz került, ahogy a mozi is már 2006 óta hozzánk tartozik. A televízió esztendők óta fi­gyelemmel kíséri és közvetí­ti a képviselő-testületi ülése­ket is, emellett a városi ren­dezvények első számú tudó­sítója.. A napi adások elkészí­tése a műsorvezetők, szer­kesztők, operatőrök, vágók, hangtechnikusok és műsza­ki szakemberek összehan­golt munkájának köszönhető, mert fontos, hogy a nézők im­már huszonöt éve mindennap a Gyöngyösi Városi Televízió­ból tájékozódhassanak az ak­tuális eseményekről. H. É.

Next

/
Thumbnails
Contents