Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-23 / 272. szám
helyőrség könvvaianlo MENEKÜLÉS A MITOLÓGIÁBÓL Krasznahorkai László mostanában kisregényekkel borzolja a kedélyeket. Ahogy előző könyve, a Mindig Homérosznak is tökéletes nyelvi és logikai eszközökkel operál. A kötet maga összművészeti produktum: az összesen húszfejezetes regényt Max Neumann tizenkilenc festménye és Miklós Szilveszter húsz felvétele kíséri. Az ütőhangszerekre komponált, egyenként fél-másfél perces érhangok QR-kódok segítségével hallgathatók meg az interneten. A képzőművészeti és zenei kiegészítés tökéletes hangulatot biztosít a szöveg kibontakozásához. „Gyilkosok vannak a nyomában, nem hattyúk, az biztos, és ugyan fogalma sem volt, miért éppen hattyúkat mond, miért nem bárányokat, vagy galambokat, vagy egyenesen egy csapat szitakötőt, de nem is érdekelte, a mondat így ugrott be, így aztán ezt hajtogatta magában, a gyilkosokat a hattyúkkal...” - az alaphelyzettel rögtön az első előtti, számozatlan fejezetben megismerkedhetünk. A főhős gyilkosai elől menekül. Nem tudunk róla semmit, sem arcát, sem fizikai, sem szellemi tulajdonságait nem ismerjük meg (összesen annyit tudunk meg róla, hogy egy fiatalkori sérülés miatt egyik lábára alig észrevehetően sántít), az egyetlen valóság számára a folyamatos menekülés, rettegés az életéért. Üldözőiről sem tudunk semmit, hisz ő sem, de gyakran elgondolkozik kilétükön, szándékaikon, hogy puszta fejvadászok vagy szenvedélyes vadorzók lehetnek, hogy gyorsan és hatékonyan fogják életétől megfosztani vagy hosszú szenvedés árán. Menekülését a horvát tengerparton kezdi, ahova hajóval érkezik, és úticélja sincsen, az az egyetlen elv vezérli, hogy mozgása, haladásának iránya minél esetlegesebb, minél kiszámíthatatlanabb legyen, így kicselezve gyilkosait. Megismerhetjük kifinomult gondolatfolyamait a védett helyek elkerülésének fontosságáról, a tömegben való közlekedés technikáiról, a terephez való alkalmazkodásról, az elkényelmesedés veszélyeiről, például az étel élvezetének megtagadásáról, mert az a figyelem lankadását eredményezheti: „A jó nem erkölcsi kategória, a jó az a csalárd állapot, amelyik áttekinthetővé tesz, leegyszerűsít, és ebben a leegyszerűsítésben kiszolgáltat téged, mert a jó ellankaszt, hisz elhiteti veled, hogy ha a jóban vagy, akkor az örök térbe kerültél...” Az olvasóban könnyen felmerülhet a sejtés, hogy ebben a folyamatosan megfeszített lelki és szellemi állapotban a főhős nem maradhat épelméjű - főként Krasznahorkai legutóbbi könyvének fényében, ami egy őrült New York-i könyvtárosról szól -, de a menekülő önreflexivitása mégis kétségbe vonja e gyanút: „...az ennyire fékevesztett módon koncentrált életnek, hogy az enynyire egyetlen pontra fókuszált fi-7 Ágoston Szász Katalin KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ A gyelemnek az a kockázata is megvan, vagy inkább kihívása, hogy az ember beleőrül ebbe a fékevesztett módon koncentrált, egy pontra fókuszált figyelembe, s mivel a menekülés alanya, soha nem tudhatja, átlépte-e már azt a határt, amelyen túl ez az alany, ő, már őrültnek s a létezése már őrületek tekinthető...” Krasznahorkai ismét gyönyörködtető zsenialitással mutatja be a beszűkült elme tudatállapotát, az örökösen rettegő, üldöztetett szellem kálváriáját, amit ebben a felgyorsult világban mindannyian átélhettünk már, és ami éppen olyan fojtogató tud lenni, mint főhősünk számára. Alapvető könyv ez a 21. század emberének, mindenkinek, aki megtapasztalta már < ■o ■w O Seress Rezső miniportréja a Kispipa Étterem üzletportálján - az öngyilkosok himnuszaként ismert, világhírű dal, a Szomorú vasárnap tragikus sorsú szerzője a megélhetésért füstös vendéglőkben zongorázott, köztük az 1954 óta működő Kispipában NEVET, MINT AZ IGAZSÁG eközben gondtalanul éli fényűző életét. Drága pénzen egy sellőt vásárol magának, csakhogy az még megérkezése előtt elszökik és a környékbeli tavakban rejtőzik el. A kődobálókat a főúr halvadászatra is befogja, de a sellő senkinek sem mutatkozik, egyedül Jakabnak, a sírásó fiának. A kamaszodó fiú egyszerre lázad apja és a rendszer ellen, lassan kezd tapogatózni a világ összefüggéseiben: „Olyan közel volt a saját halála is, erre rájött, cipelte, vitte, vele volt, a gyermekkor elmúlt.” Világi barátnője a kis szolgálólány, Lujza, de a sellő felfedezése épp azt a csillapíthatatlan kalandvágyat táplálja benne, amely nemcsak az adott társadalomban elfoglalt helyének, de életkorának is sajátossága. „Ne akarjon a fiú költő lenni, szólt kis csönd után Livius Apollo [...] Nem lesz jó annak, aki a szavakkal kereskedik. Mert a szó az ilyen kereskedő gazdáját többnyire megmérgezi. Nem hálás dolog a szó, ha a titkát kutatják, ha a benne rejlő s hiába óvott szépséget a napvilágra nyitják. Talán csak mint a kagyló remegő, gyönge húsa, ha napvilágra nyitják. Megromlik, rossz szagokat ereget hamar” - Darvasi ismét külön figyelmet fordít a költészet jelentőségére regényhelyzettől függetlenül (sőt, általában a legmostohább körülmények között bugyog fel hőseiből az irodalom). A Magyar sellőben Livius Apollo, a félfülű udvari költő a líra elsődleges megtestesítője, de nála sokkal érdekesebb, sokkal rejtettebb figura a gróf tortúramestere, Jeremiás MoBúvár - a New York-palota közelében található búvár kulcsot tart a kezeben arra a városi legendára utalva, miszerint az 1894. október 23-án megnyitott kávéház kulcsát Molnár Ferenc a Dunába dobta, hogy a kávéház éjjel-nappal nyitva maradjon „...egy távoli országból, amit Magyarországnak neveznek, arról a vad, különös tájékról egy valódi sellőt hoztak a gróf úrnak. A sellő olyan lény, hogy félig igazi nőből van megteremtve, a másik fele hal, viszont nincsen arca, emberi szemmel nem látható, mert olyan arc az, hogy egy átlagos emberi pillantásnak nem tárja föl magát, viszont a dala és a csengő-bongó beszéde igéz, sőt el is varázsol” - Darvasi László legújabb regénye (több) különös szerelemről és a hatalom természetéről szól. A Magyar sellő cselekménye egy romantika kori német kisvárosban játszódik. A városi hatalom, a gróf önkényuralmat gyakorol a település lakói fölött: Jonas, a szénégetőből lett ezermester és ezermesterből lett sírásó, felesége, Ágnes és legnagyobb fiuk, a lázadó Jakab; Nacht, a kovács, Petra, a kovácsné és szolgálójuk, a kacskakezű Lujza; Korn, a mészáros és felesége, a gyönyörű Magda, a legszebb asszony a városban; Schneider, a szabó és felesége, Hannelore, aki elszökik egy udvarnokkal; Wasser, a kocsmáros; Henrik, a gróf intézője; Livius Apollo, a költő; Jeremiás Mozart, v) az udvari tortúramester és Wei-É5 ner, a kertész sorsa fonódik össze < ebben a kegyetlen és otthontalanul c ismerős világban. A gróf emberei <5 rendszeresen kövekkel dobálják az “ embereket, állatokat, házakat. Az 2 állandó rettegésnél és meghunyász**■ kodásnál már csak a meggondolatlan szembeszállás rosszabb kilátás. A gróf - az egyetlen szereplő, aki nincs néven nevezve - mindzart, aki titokban maga is verseket ír és akinek kínpadját napról napra kék lepkék lepik el. Darvasi prózanyelve ismét gyönyörűen kimunkált, és egyszerre erőteljesen nyers. Mondatai mármár verssorok, költői képei a szépség és a groteszk határán egyensúlyoznak kiváló arányérzékkel. A Magyar sellő igazi „szép” irodalom és élmény olvasni már csak a megszövegezése miatt is, de talán még arra is választ kaphatunk, hogy „... az arcának a hiánya micsoda, mert mi az arc, ki ne tudná, hogy a lélek tükre, hogy a lélek csillan vagy fordul ki vakfehér módon belőle, csakhogy ha nincsen arc, mert elfogy vagy elvész, akkor a lélekkel mi van.” Darvasi László: Magyar sellő. Magvető, Budapest, 2019 2019. november IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET a szorongást, aki a kiutat keresi és aki szeretné megtudni, hogy miért éppen hattyúk. Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak. Magvető, Budapest, 2019
