Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-19 / 268. szám
2019. NOVEMBER 19., KEDD g MEGYEI KÖRKÉP Fölszállott a páva: tehetséges egri népzenész legények muzsikálnak Elő tévéműsorban lépnek fel A Legényes Zenekar a próbaszobában. A csapattagok gőzerővel készülnek az élő műsorra Fotó: Márkus Attila Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola zenekara is bekerült a Fölszállott a páva televíziós produkció élő műsorába. Az együttes tanárával, ifj. Gelencsér Jánossal beszélgettünk az együttes sikerének a hátteréről. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu EGER Az egri csapat tagjai először még csak táncoltak, majd később kezdtek el zenélni. Tanáruk, ifj. Gelencsér János ötlete volt, hogy álljanak össze zenekarrá. A Fölszállott a páva című népművészeti verseny idei megmérettetéseire hat és tizennégy év közötti gyerekek jelentkezhettek az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkcióival. Ifj. Gelencsér János, az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola népzenetanára, előadóművész úgy tájékoztatott, a Legényes Zenekar 2018 elején alakult olyan növendékekből, akik abban a tanévben kezdtek el a hangszereiken tanulni.- Először három tagból, egy hegedűsből, egy brácsásból és egy bőgősből állt a csapat. Már az elején úgy láttam, hogy egyívású fiatalok, hiszen együtt is táncolnak és iskolán kívül is jó barátok. Majd a banda időközben kiegészült egy cimbalmos és egy hegedűs fiúval - emlékezett viszsza a zenetanár. Megjegyezte, valójában már az első próbák után látta, hogy a későbbiekben jó kis együttest alkothatnak, így több versenyre is neveztek, például az egri Miénk a tér! című fesztiválon is szép eredményeket értek el.- Jártunk továbbá Kazincbarcikán egy regionális népzenei versenyen, ahol másodikok lettek előadásukkal a fiúk, a bonyhádi Halmos Béla Országos Népzenei találkozón pedig nívódíjat nyertek - sorolta büszkén. Hozzátette, már ekkor látszott az, hogy ha lehetőség nyílik rá, akkor elindulhatnának a Fölszállott a páva című népzenei versenyen. Arról is szólt, hogy már a jelentkezés előtt sok munkára és gyakorlásra volt szükség. A népi zenekar egy dunántúli összeállítással szerepelt az országos versengés területi válogatójában, s az élő műsorra is hasonló produkcióval készülnek.- Mint felkészítő tanárt nem az motivál elsősorban, hogy milyen jó lesz látni, ha megnyerik a versenyt, hanem sokkal inkább az, hogy ha vennék az akadályokat, hiszen rengeteg munkánk van benne. Jó lenne véleményt hallani, hogy a kritikákból építkezhessünk. A területi válogató értékelése szerint a srácok lehetnének lazábbak, többet kommunikálhatnának egymással. Dolgozunk ezen is, igyekszünk minél több fellépést elvállalni, hogy megszokják a szereplést - magyarázta. Érdekes-Folyamatosan gyakorolnak A Legényes Zenekar bőgőse, Balog Ábel harmadik éve tanulja a hangszert. Kijelentette, nagyon ütőképesnek tartja a produkciót, amit az élő műsorra állított össze a tanáruk. - A területi válogató eredményhirdetésén jobban izgultam, mint amikor játszottunk. A most készülő válogatás dallamai számomra kedvesebbek, mint amivel bejutottunk a legutóbbi fordulóba. Mindez nagyon motivál minket, hiszen könnyebb is eljátszani, hogy van ereje, jól meg lehet szólaltatni a hangszereket - mesélte Ábel. Hozzáfűzte, remélik, hogy továbbjutnak, ezért folyamatosan gyakorolnak a zeneiskolában és otthon is. ségképpen elmondta, a zenekar mentora Hrúz Dénes zenész egykor az ő mestere volt. Hangsúlyozta, hogy az idei Gyerekpáva fiatal szereplői kimagaslóan játszanak, s koruk ellenére magas színvonalon muzsikálnak. Éppen ezért nem lesz könnyű dolog továbbjutniuk. A zenekart november 29-én este fél nyolctól láthatja a közönség a Duna tvcsatornán. Sikerült elhelyezni a fedél nélkül maradt családokat EGER A hétfőn délelőtt megtartott ülésén az egri polgármesteri kabinet kiemelten foglalkozott az elmúlt hétvégén, vasárnap a Szala városrészben bekövetkezett társasháztűzzel, s meghatározta szakemberek közreműködésével az azzal összefüggő legfontosabb teendőket. A tűzeset miatt három család elhagyni kényszerült az otthonát. Erről a városháza tegnap sajtóközleményben tájékoztatta a Hírlapot. Amint arról hétfői számunkban olvasóinknak beszámoltunk, az előző hét utolsó napján egy háromlakásos épület kapott lángra az Árnyékszala utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a riasztás után a tűzoltók öt vízsugárral körülhatárolták, majd elfojtották a tüzet. Annak okát egyébként a hatóságok még vizsgálják. A szomszédok arról beszéltek, hogy az egyik házbeli lehet a felelős, aki a figyelmeztetéseik ellenére rendszerint a lakásában egy fazékban égetett hulladékot, hogy melegedhessen. Szerencsére egyébként senki se sérült meg, pedig tizenhármán tartózkodtak éppen a tűz keletkezésekor az ingatlanban. A hatékony és gyors beavatkozás mellett is a lángok olyan károkat okoztak, hogy a társasház lakhatatlanná vált. A közlemény szerint a polgármesteri kabinet tanácskozásán kiemelt napirendi pontként szerepelt az imént leírt eset, s az ülés résztvevői - köztük az illetékes szakszolgálatok munkájának irányítói is - igyekeztek mielőbb segítséget nyújtani a károsultaknak. Ennek értelmében a sajnálatos eset miatt fedél nélkül maradt három család elhelye-Szerencsére seng^ki sem sérült meg, pedig tizenhármán voltak a házban zésében és a tűz miatt kialakult helyzet megoldásában részt vesz a Városi Szociális és Családügyi Bizottság elnö-' ke, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Családok Átmeneti Otthonának a vezetője is. Az együtt gondolkodásnak és az intézkedéseknek köszönhetően - átmenetileg - sikerült biztosítani mindhárom família lakhatását, ezen túl pedig orvosolták mindegyikük ruházattal, pénzügyekkel, valamint élelmezéssel összefüggő problémáit. Eger önkormányzata és Mirkóczki Ádám polgármester külön is megköszönte az illetékes szakszolgálatok gyors és hatékony munkáját - zárul a közlemény. HMH Rendhagyó tárlaton jártak az egriek BUDAPEST, EGER A Természettudományi Múzeum legújabb, Attila örökösei a hunoktól az Árpád-házig című időszakos kiállítását tekinthette meg az egriek egy csoportja. A Magyarságkutató Intézet irányításával archeológusok, antropológusok, régészek és más kutatók a legkorszerűbb módszerekkel hasonlítják össze a Kárpát-medence államalakító népeinek DNS-eit, melyek a csontokban megőrződnek. A bemutatón a hunok, avarok és a magyarok Kárpát-medencei megtelepedésének történetén túl, számos arcrekonstrukción ábrázolják a többgyökerű napkeleti népeket. Fűrész János, az Ezüstidő Szabadidő Egyesület elnöke lapunknak azt is elmondta, nem meglepő, hogy III. Béla fejrekonstrukciója jelképes trepanációval, koponyalékeléssel igen hasonlít a Szent László-hermához. De nagyon érdekes az utolsó Árpád-házi herceg, macsói Béla, III. Ratiszlav kijevi nagyfejedelem és IV. Béla lánya, Anna kisebbik fiának sérült koponyája is, akit 1272-ben gyilkoltak meg. A 2018-ban előkerült csontjain több mint húsz kardvágást találtak. A tárlaton kisfilm mutatja be a kutatás mai állását. A különleges téma iránt érdeklődőknek jó hír, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel december 1-jéig meghosszabbítják a kiállítást. B. K. Látogasson el hírportáfunkra! A szavazószelvények beérkezésének határideje: 2019. december 6. Beküldési cím: Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége 3300 Eger, Trinitárius u. 1 A borítékra kérjük ráírni: Gyermekmosoly 2019. HEVESsHIRIAP Szavazószelvény Szerintem a QJ számú gyermekmosoly a legszebb Aláírásommal elismerem, hogy teljes körűen megismertem a Mediaworks Hungary Zrt, adatvédelmi tájékoztatót és az abban foglaltakat íeltétel nélkül elfogadom. A szervező adatvédelmi tájékoztatója a http://www.mediaworits.hu/ hu/content/adatvedelem, oldalon érhető el. Hozzájárulok ahhoz □ igen □ nem, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. személyes adataimat marketingcéljaira (tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, illetve egyéb tájékoztatás - sorsolás, tájékoztatók, kereskedelmi és marketingajánlatok eljuttatására) felhasználja és ezzel kapcsolatosan engem az általam megadott elérhetőségeken (így postai úton) megkeressen, illetve részemre nyomtatott és/vagy online sajtótermékekkel kapcsolatos gazdasági reklámot küldjön. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulás visszavonására az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint van lehetőségem. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/contenl/adatvedelem Részletes játékszabályzat: www.heoi.hu/gyermekmosoly *Az ön választását, kérjük jelölje X-szel! Aláírás:) ] Heves Megyei Hírlap-előfizetéssel rendelkezem: Q igen Q nem 22. Durucz Dirona Jázmin, 4 éves, Hatvan 23. Molnár Maya, 7 hónapos, Heves