Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-02 / 254. szám
2019. NOVEMBER 2., SZOMBAT SPORT 15 Kozma Istvánt istenítették Skóciában, de ő a Liverpoolt választotta Egy körben Sir Alexszel Kozma István jelenleg a Mészöly Focisuli szakmai igazgatója, több száz gyerekkel foglalkoznak Fiatalon fedezte fel az Újpest, Temesvári Miklós hívta a nyolcvanas évek végén a zseniktől hemzsegő lila-fehérekhez, de a salgótarjáni középpályás Törőcsikék között is kiharcolta a helyét a csapatban. A Liverpool történetének első magyar mezőnyjátékosa jelenleg a Mészöly Focisulinál szakmai igazgatóként dolgozik, rálát a magyar futball problémáira, a véleményét nem rejti véka alá. Szilágyi László szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hat éve kinevezték az Újpest edzőjének. Nem hiányzik az első osztály? Élvezi a munkát a Mészöly Focisuliban?- Nagyon, már a focisuli alapításakor is ott voltam, a szívemhez nőtt az egyesület. Mivel máshol voltam főállásban, a kezdeti időszakban rúgótechnikai képzéssel, fejlesztéssel segítettem, később felkértek szakmai igazgatónak. Februárban leszünk tízévesek, az Uó-os korosztálytól az Üresekig több száz gyerekkel foglalkozunk. Már az óvodákban elkezdjük a kiválasztást.- A nyolcvanas-kilencvenes években vagy most érvényesülnek könnyebben a fiatalok?- Rengeteg jó játékos volt abban az időben is, és ezzel nem a mostaniakat akarom bántani. Hemzsegtek a tehetségek, talán több fiatal kapott lehetőséget, mint ma, de ne felejtsük, akkor még kívülről fújták az emberek a játékosok neveit, mivel alig volt idegenlégiós, és a futballisták jelentős része is hosszabb ideig szolgálta a csapatát. Ugyanakkor az is igaz, hogy ma már sokkal több a külföldi játékos az NB I-ben, egyre jobban kiszorítják a magyar tehetségeket, persze ez sokszor nem az ő hibájuk. Régebben talán jobban tisztelték az idősebb játékosokat, ennek következtében jobban működött a csapategység és a fegyelem. Nem véletlen, hogy minden csapatnak volt egy vagy több vezéregyénisége, és a pályán az volt, amit ők mondtak. Azt hiszem, hogy ez sok helyen hiányzik manapság.- Annak idején mesteri szabadrúgásgólokat lőtt. Ez ösztönös képesség, vagy elég gyakorolni?- Mikor Salgótarjánból leigazoltak Újpestre Törőcsikék közé, testközelből érzékeltem azt a szintet, amit el kell érnem ahhoz, hogy a céljaimat megvalósíthassam. Márpedig voltak céljaim: stabil kezdőember akartam lenni Újpesten, be akartam kerülni a válogatottba, és külföldön is ki szerettem volna próbálni magam. Úgy éreztem van dolgom bőven, ezért sokat gyakoroltam edzések előtt és után is. Ha az újpesti stadion régi salakos pályája melletti fa rúgófal beszélni tudna... Azért gyakoroltam rengetegszer a szabadrúgásokat, mert azt gondoltam, hogy ha van egy „pluszképességem”, az mindenhol csak jól jöhet. Bátran mondhatom, hogy ez is nagyban segítette a pályafutásomat. Nem volt könynyű odakerülni a pontrúgásokhoz, mivel iszonyú technikás játékosok voltak Újpesten. A pontrúgást is meg lehet tanulni, „kis” tehetség, rengeteg gyakorlás, sok lemondás és persze szerencse is kell hozzá.- Könnyű volt bekerülni az Újpesti Dózsába?- Régebben sokkal jobban érvényesült a hierarchia az öltözőben. Igyekezni, viselkedni és teljesíteni kellett ahhoz, hogy elfogadjanak. Persze a csapatba kerülés sosem egyszerű, a jó teljesítmény mellett szükség van szerencsére is. Temesvári Miklós dobott be a mély vízbe, amiért örökké hálás leszek neki.- A Bordeaux elleni 1988-as UEFA-kupa-meccs volt a sorsfordító a pályafutásában, legalábbis az egyik. Akkor fedezték fel a franciák?- Nagyjából igen, sajnos mindkét meccset elveszítettük 1-0-ra, de egész jól ment a játék. Nem mondom, hogy egyszerű volt elszerződni külföldre, főleg abban az időben, de mindig is szerettem a kihívásokat.- Nem akarta elengedni az Újpest?- Nehezen született meg a megállapodás, sok pénzt kért értem a klubom. A Bordeaux már a fél szezon után vitt volna, de a vezetőség nem akart elengedni, mert a bajnokságban nem mentünk valami jól. Előszerződést kötöttünk, végül csak nyáron kerültem ki. Relatíve sok pénzt fizettek értem, ebből az összegből bevásárolt az Újpest, nem véletlenül nyerték meg a bajnokságot a következő szezonban. Ilyen értelemben talán én is hozzájárultam valamennyire a bajnoki címhez...- A Bordeaux edzője akkoriban Aime Jacquet volt, a későbbi vbgyőztes francia válogatott szövetségi kapitánya. Milyen emlékeket őriz róla?-Sajnos nem dolgozhattam vele, mert nyáron az alapozás kezdete előtt elhagyta a klubot. Kár, mert nagyon jókat hallottam róla. Ha úgy veszszük, az ő javaslatára kerültem a klubhoz.- Közvetve Jaquet távozásának is köszönheti, hogy Skóciába igazolt.- Végül is igen. Négyen voltunk légiósok a Bordeauxban, többek között Jesper Olsen és Enzo Scifo, de a szabályok szerint egyszerre csak három külföldi játszhatott. Az új edző igazolt még külföldieket, mivel egyébként sem volt jó a kapcsolatom az új edzővel, úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek kölcsönbe játszani. A Bordeaux menedzserének volt egy barátja Skóciában, aki a Dunfermlinenak volt az egyik vezetője. Felvetődött a nevem a skót klubnál, eljöttek tárgyalni, leültünk, meghallgattam őket, szimpatikus volt, amit felvázoltak, belevágtam.- A skót időszak remekül sikerült. Mivel vette le őket a lábukról?- Egy labdarúgó a játékával, szerénységével és a mentalitásával tud kedvenccé válni. Azt hiszem, ez rám is igaz. Persze kellett egy nagyszerű csapat, a vezetőség és a szurkolók, az eredményességről nem is beszélve. Az ottlétem alatt végig elsőosztályúak voltunk a tízcsapatos bajnokságban. Mostanáig szeretnek, elismernek, így Alex Ferguson és David Moyes mellett engem is beválasztottak a Dunfermline Hall of Fame-be, ami óriási elismerés.- Ha nem hívja a Liverpool, akkor Skóciában marad és diadalmenet az élete, alighanem még lovaggá is ütik. A brit edzőlegenda, Graeme Souness hívta?- Ő a Rangers edzője volt korábban, már akkor felfigyelt rám. Souness aztán a Liverpool edzője lett. Továbbra is figyelemmel kísérte a pályafutásomat, és egyszer csak befutott a Liverpool ajánlata. De ez sem volt egyszerű eset, főleg egy akkor még „keleti blokkból” jövő játékosnak: egy hét próbajátékra hívtak, meg akarták nézni, hogyan tudok teljesíteni. Talán sokan nem vállalták volna a helyemben, de én belevágtam. Egy hét múlva szóltak, hogy szeretnének leigazolni. Felemelő érzés volt.- Másfél év alatt nem játszott sokat, de világhírű csapattársai voltak. Melyik volt a legkedvesebb élménye?- A játékosok között lenni eleve hatalmas élmény volt, 1992-ben megnyertük az FA- kupát a Wembley-ben. Ugyan nem léptem pályára a döntőben, de így is fantasztikus volt megélni a telt házas mécsesét és utána a hatalmas bulit. Másnap hazautazás, átvonulás a városon nyitott emeletes busszal, még most is beleborzongok, ha eszembe jut.- Vannak páran, akik a klub történetének egyik legkevésbé jó igazolásának tartották. Ez sértő?- Sajnos nem tudtam sok mérkőzést játszani a másfél év alatt, és nem is úgy ment a játék, ahogy szerettem volna. A mérkőzésre utazó keretbe is borzasztó nehéz volt bekerülni, mert bő kerettel rendelkezett a Liverpool. Az átigazolásom előtt azon dilemmáztam, hogy maradjak-e Dunfermlineben, ahol stabilan és nagyon jól játszottam, szinte a tenyerükön hordoztak az emberek a családommal együtt, vagy igazoljak át a futballisták egyik álomcsapatába, a Liverpoolba abban a tudatban, hogy valószínűleg keveset fogok játszani. Lehetett sejteni, hogy Ronnie Whelan, Ray Houghton, John Barnes, Ian Rush és Steve McManaman mellett nem biztos, hogy sok lehetőséget kapok. Nem volt egyszerű a döntés, még ha sokaknak egyértelműnek tűnik a választás.- Ciprus jó döntésnek tűnt. Kiprich Józseffel és Kovács Kálmánnal, az első évben veretlenül nyertek bajnokságot és kupát az Apoel Nicosia színeiben.- Mindenféleképpen. Nagyon jól éreztük magunkat, Fotó: Török Attila hatalmas fociőrület volt a városban, amit nagyon jó volt átélni. Ezek után úgy gondoltuk, na eljött a Kánaán, még több szponzor jön, még jobb lehetőségeink lesznek, de nem így lett. Mindenki meglepetésére lemondott az elnökség. Megszenvedtük a következő évet, „csak” a kupát sikerült megnyernünk.- Az Újpesttel pedig a bajnokságot 1998-ban.- Jó csapat és remek közösség jött össze, nem véletlenül hódítottuk el a bajnoki címet. A klub történelmében ez idáig az utolsót, pedig szívből örülnék már egy újabb aranyéremnek.- Ha most hívná az Újpest, viszszatérne?- Sokan nagyon féltettek hat éve, amikor kineveztek edzőnek. Pont akkor érkeztem, mikor problémák tömkelegé volt a csapatnál, de én eldobtam mindent, és mentem. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindig is szívügyem lesz az Újpest.- Magyar bajnok, negyvenszeres válogatott, eljutott Liverpoolba. Mire a legbüszkébb?- Büszkeséggel tölt el, hogy negyvenszer képviselhettem a hazámat a válogatottban, bajnokságot nyertem az Újpesttel. Minden periódusnak megvolt a maga szépsége és nehézsége. Ha valaki a futballra teszi fel az életét, akkor az rengeteg örömet, boldogságot találhat benne. Arra még büszkébb vagyok, hogy van három gyönyörű gyermekem. A legkisebb fiammal járunk a mécsesekre, legtöbbször az Újpest, a Vasas és a válogatott mérkőzéseire megyünk ki.- Nem fájlalja, hogy Dominik fiából nem lett labdarúgó?- Nem, mert nagyon jó úszó lett belőle. Egyébként kipróbáltuk, a fociban is ügyes volt, különben is, az volt a lényeg, hogy sportoljon, és közben érezze jól magát. Le a kalappal a kitartása és az eredményei előtt. JEGYZET Jó jelek Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu A Falco kosarasai nagyon csalódottak voltak. Sőt, az edzőjük, a szlovén Gasper Okorn sem boldogon nyilatkozott a zaragozai vereség után: „Kicsit csalódott vagyok, hiszen egy ponttal kaptunk ki. Száz százalékot nyújtottunk, de a Zaragoza egész pályás letámadása miatt néhány labdát eladtunk a hajrában, és maradtak ki üres dobások is.” Okorn mester nyilatkozhatott volna úgy is, hogy roppant boldog, mert Európa talán legerősebb bajnokságának, a spanyolnak, az egyik élcsapata ellen mindössze egy ponttal kaptak ki idegenben, a játékosai derekasan helytálltak, emelt fővel utazhatnak haza, és erre az eredményre dédnagypapa korukig büszkék lehetnek. Nem tette, és jól tette, mert ő nem helytállni, hanem győzni készítette fel a csapatát. A sport erről szól, kis idő múltán már ők maguk sem emlékeznek majd a körülményekre, csupán a tény marad meg örökké: nem győztek. Amúgy minden szava igaz lett volna, hiszen a reális különbség a két csapat között nem egy, hanem többször tíz pont, azaz egylabdás meccset játszani Zaragozában óriási bravúr egy magyar együttestől, nemrég az Euroligát vezető Barcelona is megégett itt egy spanyol bajnoki meccsen. Magyar csapatok nem megszokott szereplői a Bajnokok Ligája főtáblás mezőnyének, eddig egyszer a Szolnoknak és most a Falcónak sikerült ide eljutnia. Nem is olyan régen a magyar férfi klubcsapatok még csak ki sem léptek a nemzetközi porondra, annyira esélytelennek számítottak bármelyik sorozatban is, hogy nem érte meg az indulás, és ebből is látszik, mekkorát fejlődött a szakág. A Bajnokok Ligája többnyire szép álom csupán, ám a szombathelyiek a jelek - jó jelek - szerint nem elégednek meg annyival, hogy komoly bravúrt végrehajtva eljutottak idáig, nem azzal foglalkoznak, hogy önmagában már a főtábla kiharcolása is kalapemelést érdemlő fegyvertény, ők, ha már ott vannak, nyerni akarnak. És csalódottak, ha ez egy amúgy más dimenzióba tartozó csapat otthonában nem sikerül. És ez tényleg nagyon jó jel. Mi szurkolók, a magyar kosárlabda hívei megtapsolhatjuk ezt a teljesítményt, megsüvegelhetjük a helytállást, és büszkék is lehetünk, hogy mindössze egyetlen kosáron múlott a csoda, a játékosok és a szakmai stáb tagjai viszont okkal lehetnek csalódottak. Csak ez lehet az előrelépés záloga. A csillapíthatatlan ambíció, hiszen lehet bárki is az ellenfél, egy igazi sportember mindig jobban teljesíteni és győzni akar. Mert a vereség lehet tisztességes, de mégis csak vereség.
