Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-02 / 254. szám

2019. NOVEMBER 2., SZOMBAT SPORT 15 Kozma Istvánt istenítették Skóciában, de ő a Liverpoolt választotta Egy körben Sir Alexszel Kozma István jelenleg a Mészöly Focisuli szakmai igazgatója, több száz gyerekkel foglalkoznak Fiatalon fedezte fel az Új­pest, Temesvári Miklós hív­ta a nyolcvanas évek végén a zseniktől hemzsegő lila-fehé­rekhez, de a salgótarjáni kö­zéppályás Törőcsikék között is kiharcolta a helyét a csa­patban. A Liverpool történe­tének első magyar mezőny­­játékosa jelenleg a Mészöly Focisulinál szakmai igazgató­ként dolgozik, rálát a magyar futball problémáira, a véle­ményét nem rejti véka alá. Szilágyi László szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hat éve kinevezték az Újpest edzőjének. Nem hiányzik az első osztály? Élvezi a munkát a Mészöly Focisuliban?- Nagyon, már a focisuli ala­pításakor is ott voltam, a szí­vemhez nőtt az egyesület. Mi­vel máshol voltam főállásban, a kezdeti időszakban rúgó­technikai képzéssel, fejlesz­téssel segítettem, később fel­kértek szakmai igazgatónak. Februárban leszünk tízévesek, az Uó-os korosztálytól az Ür­esekig több száz gyerekkel fog­lalkozunk. Már az óvodákban elkezdjük a kiválasztást.- A nyolcvanas-kilencvenes években vagy most érvényesül­nek könnyebben a fiatalok?- Rengeteg jó játékos volt ab­ban az időben is, és ezzel nem a mostaniakat akarom bánta­ni. Hemzsegtek a tehetségek, talán több fiatal kapott lehe­tőséget, mint ma, de ne felejt­sük, akkor még kívülről fújták az emberek a játékosok neveit, mivel alig volt idegenlégiós, és a futballisták jelentős része is hosszabb ideig szolgálta a csa­patát. Ugyanakkor az is igaz, hogy ma már sokkal több a külföldi játékos az NB I-ben, egyre jobban kiszorítják a ma­gyar tehetségeket, persze ez sokszor nem az ő hibájuk. Ré­gebben talán jobban tisztelték az idősebb játékosokat, ennek következtében jobban műkö­dött a csapategység és a fegye­lem. Nem véletlen, hogy min­den csapatnak volt egy vagy több vezéregyénisége, és a pá­lyán az volt, amit ők mondtak. Azt hiszem, hogy ez sok he­lyen hiányzik manapság.- Annak idején mesteri sza­badrúgásgólokat lőtt. Ez ösztö­nös képesség, vagy elég gya­korolni?- Mikor Salgótarjánból leiga­zoltak Újpestre Törőcsikék kö­zé, testközelből érzékeltem azt a szintet, amit el kell érnem ahhoz, hogy a céljaimat meg­valósíthassam. Márpedig vol­tak céljaim: stabil kezdőem­ber akartam lenni Újpesten, be akartam kerülni a váloga­tottba, és külföldön is ki sze­rettem volna próbálni magam. Úgy éreztem van dolgom bő­ven, ezért sokat gyakoroltam edzések előtt és után is. Ha az újpesti stadion régi salakos pályája melletti fa rúgófal be­szélni tudna... Azért gyakorol­tam rengetegszer a szabadrú­gásokat, mert azt gondoltam, hogy ha van egy „pluszképes­ségem”, az mindenhol csak jól jöhet. Bátran mondhatom, hogy ez is nagyban segítette a pályafutásomat. Nem volt köny­nyű odakerülni a pontrúgá­sokhoz, mivel iszonyú techni­kás játékosok voltak Újpesten. A pontrúgást is meg lehet ta­nulni, „kis” tehetség, renge­teg gyakorlás, sok lemondás és persze szerencse is kell hozzá.- Könnyű volt bekerülni az Új­pesti Dózsába?- Régebben sokkal jobban érvényesült a hierarchia az öl­tözőben. Igyekezni, viselked­ni és teljesíteni kellett ahhoz, hogy elfogadjanak. Persze a csapatba kerülés sosem egy­szerű, a jó teljesítmény mel­lett szükség van szerencsére is. Temesvári Miklós dobott be a mély vízbe, amiért örökké hálás leszek neki.- A Bordeaux elleni 1988-as UEFA-kupa-meccs volt a sors­fordító a pályafutásában, leg­alábbis az egyik. Akkor fedez­ték fel a franciák?- Nagyjából igen, sajnos mindkét meccset elveszítettük 1-0-ra, de egész jól ment a já­ték. Nem mondom, hogy egy­szerű volt elszerződni külföld­re, főleg abban az időben, de mindig is szerettem a kihívá­sokat.- Nem akarta elengedni az Új­pest?- Nehezen született meg a megállapodás, sok pénzt kért értem a klubom. A Bordeaux már a fél szezon után vitt vol­na, de a vezetőség nem akart elengedni, mert a bajnokság­ban nem mentünk valami jól. Előszerződést kötöttünk, vé­gül csak nyáron kerültem ki. Relatíve sok pénzt fizettek ér­tem, ebből az összegből bevá­sárolt az Újpest, nem véletle­nül nyerték meg a bajnokságot a következő szezonban. Ilyen értelemben talán én is hozzá­járultam valamennyire a baj­noki címhez...- A Bordeaux edzője akkoriban Aime Jacquet volt, a későbbi vb­­győztes francia válogatott szö­vetségi kapitánya. Milyen emlé­keket őriz róla?-Sajnos nem dolgozhattam vele, mert nyáron az alapozás kezdete előtt elhagyta a klu­bot. Kár, mert nagyon jókat hallottam róla. Ha úgy vesz­­szük, az ő javaslatára kerül­tem a klubhoz.- Közvetve Jaquet távozásá­nak is köszönheti, hogy Skóciá­ba igazolt.- Végül is igen. Négyen vol­tunk légiósok a Bordeaux­­ban, többek között Jesper Olsen és Enzo Scifo, de a sza­bályok szerint egyszerre csak három külföldi játszhatott. Az új edző igazolt még külföl­dieket, mivel egyébként sem volt jó a kapcsolatom az új edzővel, úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek kölcsön­be játszani. A Bordeaux me­nedzserének volt egy barátja Skóciában, aki a Dunfermline­­nak volt az egyik vezetője. Fel­vetődött a nevem a skót klub­nál, eljöttek tárgyalni, leül­tünk, meghallgattam őket, szimpatikus volt, amit felvá­zoltak, belevágtam.- A skót időszak remekül si­került. Mivel vette le őket a lá­bukról?- Egy labdarúgó a játékával, szerénységével és a mentalitá­sával tud kedvenccé válni. Azt hiszem, ez rám is igaz. Persze kellett egy nagyszerű csapat, a vezetőség és a szurkolók, az eredményességről nem is be­szélve. Az ottlétem alatt végig elsőosztályúak voltunk a tíz­csapatos bajnokságban. Mosta­náig szeretnek, elismernek, így Alex Ferguson és David Moyes mellett engem is beválasztottak a Dunfermline Hall of Fame-be, ami óriási elismerés.- Ha nem hívja a Liverpool, ak­kor Skóciában marad és diadal­menet az élete, alighanem még lovaggá is ütik. A brit edzőle­genda, Graeme Souness hívta?- Ő a Rangers edzője volt ko­rábban, már akkor felfigyelt rám. Souness aztán a Liver­pool edzője lett. Továbbra is fi­gyelemmel kísérte a pályafutá­somat, és egyszer csak befutott a Liverpool ajánlata. De ez sem volt egyszerű eset, főleg egy akkor még „keleti blokkból” jövő játékosnak: egy hét pró­bajátékra hívtak, meg akarták nézni, hogyan tudok teljesíte­ni. Talán sokan nem vállalták volna a helyemben, de én be­levágtam. Egy hét múlva szól­tak, hogy szeretnének leigazol­ni. Felemelő érzés volt.- Másfél év alatt nem játszott sokat, de világhírű csapattársai voltak. Melyik volt a legkedve­sebb élménye?- A játékosok között lenni eleve hatalmas élmény volt, 1992-ben megnyertük az FA- kupát a Wembley-ben. Ugyan nem léptem pályára a dön­tőben, de így is fantasztikus volt megélni a telt házas mécs­esét és utána a hatalmas bulit. Másnap hazautazás, átvonu­lás a városon nyitott emeletes busszal, még most is belebor­­zongok, ha eszembe jut.- Vannak páran, akik a klub tör­ténetének egyik legkevésbé jó igazolásának tartották. Ez sértő?- Sajnos nem tudtam sok mérkőzést játszani a másfél év alatt, és nem is úgy ment a játék, ahogy szerettem volna. A mérkőzésre utazó keretbe is borzasztó nehéz volt bekerül­ni, mert bő kerettel rendelke­zett a Liverpool. Az átigazolá­som előtt azon dilemmáztam, hogy maradjak-e Dunfermline­­ben, ahol stabilan és nagyon jól játszottam, szinte a tenyerükön hordoztak az emberek a csalá­dommal együtt, vagy igazoljak át a futballisták egyik álomcsa­patába, a Liverpoolba abban a tudatban, hogy valószínűleg keveset fogok játszani. Lehetett sejteni, hogy Ronnie Whelan, Ray Houghton, John Barnes, Ian Rush és Steve McManaman mellett nem biztos, hogy sok le­hetőséget kapok. Nem volt egy­szerű a döntés, még ha sokak­nak egyértelműnek tűnik a vá­lasztás.- Ciprus jó döntésnek tűnt. Kiprich Józseffel és Kovács Kál­mánnal, az első évben veretle­nül nyertek bajnokságot és ku­pát az Apoel Nicosia színeiben.- Mindenféleképpen. Na­gyon jól éreztük magunkat, Fotó: Török Attila hatalmas fociőrület volt a vá­rosban, amit nagyon jó volt át­élni. Ezek után úgy gondoltuk, na eljött a Kánaán, még több szponzor jön, még jobb lehe­tőségeink lesznek, de nem így lett. Mindenki meglepetésére lemondott az elnökség. Meg­szenvedtük a következő évet, „csak” a kupát sikerült meg­nyernünk.- Az Újpesttel pedig a bajnok­ságot 1998-ban.- Jó csapat és remek közös­ség jött össze, nem véletlenül hódítottuk el a bajnoki címet. A klub történelmében ez idáig az utolsót, pedig szívből örülnék már egy újabb aranyéremnek.- Ha most hívná az Újpest, visz­­szatérne?- Sokan nagyon féltettek hat éve, amikor kineveztek edzőnek. Pont akkor érkez­tem, mikor problémák tömke­legé volt a csapatnál, de én el­dobtam mindent, és mentem. Nem árulok el nagy titkot az­zal, hogy mindig is szívügyem lesz az Újpest.- Magyar bajnok, negyvensze­res válogatott, eljutott Liver­poolba. Mire a legbüszkébb?- Büszkeséggel tölt el, hogy negyvenszer képviselhettem a hazámat a válogatottban, baj­nokságot nyertem az Újpest­tel. Minden periódusnak meg­volt a maga szépsége és nehéz­sége. Ha valaki a futballra te­szi fel az életét, akkor az ren­geteg örömet, boldogságot ta­lálhat benne. Arra még büsz­kébb vagyok, hogy van három gyönyörű gyermekem. A leg­kisebb fiammal járunk a mécs­esekre, legtöbbször az Újpest, a Vasas és a válogatott mérkő­zéseire megyünk ki.- Nem fájlalja, hogy Dominik fi­ából nem lett labdarúgó?- Nem, mert nagyon jó úszó lett belőle. Egyébként kipró­báltuk, a fociban is ügyes volt, különben is, az volt a lényeg, hogy sportoljon, és közben érezze jól magát. Le a kalap­pal a kitartása és az eredmé­nyei előtt. JEGYZET Jó jelek Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu A Falco kosarasai nagyon csalódottak voltak. Sőt, az edzőjük, a szlovén Gasper Okorn sem boldogon nyi­latkozott a zaragozai vere­ség után: „Kicsit csalódott vagyok, hiszen egy pont­tal kaptunk ki. Száz száza­lékot nyújtottunk, de a Za­ragoza egész pályás letáma­dása miatt néhány labdát eladtunk a hajrában, és ma­radtak ki üres dobások is.” Okorn mester nyilatkoz­hatott volna úgy is, hogy roppant boldog, mert Euró­pa talán legerősebb bajnok­ságának, a spanyolnak, az egyik élcsapata ellen mind­össze egy ponttal kaptak ki idegenben, a játékosai dere­kasan helytálltak, emelt fő­vel utazhatnak haza, és er­re az eredményre dédnagy­­papa korukig büszkék le­hetnek. Nem tette, és jól tette, mert ő nem helytáll­ni, hanem győzni készítet­te fel a csapatát. A sport er­ről szól, kis idő múltán már ők maguk sem emlékez­nek majd a körülmények­re, csupán a tény marad meg örökké: nem győztek. Amúgy minden szava igaz lett volna, hiszen a reális különbség a két csapat kö­zött nem egy, hanem több­ször tíz pont, azaz egylab­­dás meccset játszani Zara­­gozában óriási bravúr egy magyar együttestől, nem­rég az Euroligát vezető Bar­celona is megégett itt egy spanyol bajnoki meccsen. Magyar csapatok nem megszokott szereplői a Baj­nokok Ligája főtáblás mező­nyének, eddig egyszer a Szol­noknak és most a Falcónak sikerült ide eljutnia. Nem is olyan régen a magyar fér­fi klubcsapatok még csak ki sem léptek a nemzetközi po­rondra, annyira esélytelen­nek számítottak bármelyik sorozatban is, hogy nem ér­te meg az indulás, és ebből is látszik, mekkorát fejlődött a szakág. A Bajnokok Ligája többnyire szép álom csupán, ám a szombathelyiek a jelek - jó jelek - szerint nem elé­gednek meg annyival, hogy komoly bravúrt végrehajtva eljutottak idáig, nem azzal foglalkoznak, hogy önmagá­ban már a főtábla kiharco­lása is kalapemelést érdem­lő fegyvertény, ők, ha már ott vannak, nyerni akarnak. És csalódottak, ha ez egy amúgy más dimenzióba tar­tozó csapat otthonában nem sikerül. És ez tényleg nagyon jó jel. Mi szurkolók, a ma­gyar kosárlabda hívei meg­tapsolhatjuk ezt a telje­sítményt, megsüvegelhet­­jük a helytállást, és büsz­kék is lehetünk, hogy mindössze egyetlen kosá­ron múlott a csoda, a játé­kosok és a szakmai stáb tagjai viszont okkal lehet­nek csalódottak. Csak ez lehet az előrelépés záloga. A csillapíthatatlan ambíció, hiszen lehet bárki is az el­lenfél, egy igazi sportember mindig jobban teljesíteni és győzni akar. Mert a vereség lehet tisztességes, de mégis csak vereség.

Next

/
Thumbnails
Contents