Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-07 / 233. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Nagyik Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu A nagymamák mindent tudnak, amire egy óvodáskorúnak szüksége van. Remekül sütnek-főznek, érdekes régi történeteket ismernek, örömmel és szívesen mesélnek, és rendelkeznek a legnagyobb erénnyel, a türelemmel. Az ősz beköszöntével ráérő idejük is több van, hiszen mostanra betakarították a termést a kiskertből, kamrájuk polcain ott sorakoznak a nyár ízei. Rájuk gondoltak a váraszói óvodában, amikor egy héten át mindennap vendégségbe hívták őket. Az idősek napjához kapcsolódva az intézményben rendhagyó tematikus hetet szerveztek. Minden napra jutott valami kedves program, amire a nagymamák és az unokák is szívesen emlékeznek majd. Kihasználva a szép időt, együtt sportoltak, mozogtak a szabadban, s aztán az óvodába bekuckózva egymást követték a jobbnál jobb programok. A nagyik meséltek a kicsiknek, miközben gyöngyöt fűztek, varrni, hímezni tanultak, babákat készítettek, s arra is jutott idő, hogy együtt varázsoljanak egészséges tízórait, uzsonnát. Október lévén alig akad olyan település, ahol ne köszöntenék az időseket. Vacsorával, műsorral, ajándékkal kedveskednek nekik, s ezért a néhány óráért hálásak is a szépkorúak. Az unokákkal együtt töltött időt azonban aligha pótolhatja bármilyen meglepetés. A váraszói óvodában egy hetet szántak arra, hogy az időseket bevonják az óvodások életébe. Akik részt vettek a kalandban, már tudják, biztosan lesz folytatás. A nagymamák mindent tudnak Két tonna hulladék gyűlt össze a tónál TISZA-TÓ A nemzetközi hulladékgyűjtési világnap alkalmából a Coca-Cola Magyarország munkatársai és a PÉT Kupa résztvevői ismét akcióba lendültek, hogy tegyenek a környezétért. Cipők, flakonok, PET- palackok mellett sokféle más szemét is szennyezi a Tiszát, annak ártereit, nádasait. A szervezőktől kapott információk szerint szeptember végén több mint 1,8 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntes segítők a Kisköréhez közeli Tisza-szakaszon, csatlakozva a Hulladékmentes Tisza programhoz. ggg|& -A válogatás és az újrahasznosítás is az önkéntes akciók célja Az említett világnaphoz kapcsolódott a programjuk második akciója, amely túlszárnyalta még a júliusit is, amikor másfél tonna hulladéktól szabadították meg a folyót. A kezdeményezéshez Vereckei Ákos kajakolimpikon is csatlakozott. A Tiszán és a Tisza-tavon a levonuló árvizekkel minden évben hatalmas mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális szemét vonul le. Köztudott, a folyó hazai szakaszán a kiskörei vízlépcső az első olyán műszaki létesítmény, amely a szemétáradatot megállíthatja. Idén nyáron a vízügyi, a civil és a vállalati résztvevők együtt jelentették be, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a PÉT Kupa és Coca-Cola Magyarország igyekszik ezzel a kihívással szembenézni. A PÉT Kupa évek óta szervez hulladékgyűjtő akciókat a Tiszánál, ehhez csatlakozott a nemzetközi cég. A vállalat globális alapítványa biztosította a 73 millió forintos anyagi támogatást, és önkéntesek által is segített a helyzet felszámolásában. így indult el nyáron a kétéves Hulladékmentes Tisza projekt, amelynek célja a gyűjtés mellett az újrahasznosítás is. A szeptember 27-i akcióra Tiszanána kikötőjébe, Dinynyéshátra közel száz munkatárs érkezett a neves világcég hazai vállalatától. A résztvevők a vízfelszínről, nádasokból, ártérből szedték össze a szemetet, melyet helyben szelektálták, hogy újrahasznosíthassák azt. Sz. K. 2019. OKTÓBER 7., HÉTFŐ Dr. Juhász Attila Simon: tervezés, bátorság, türelem A díjat én vettem át, de ez csapatmunka FELSŐTÁRKÁNY Dr. Juhász Attila Simont a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a köztársasági elnök augusztus 20. alkalmából a belügyminiszter javaslatára. Felsőtárkány leköszönő polgármesterét, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnökjelöltjét, listavezetőjét kérdeztük az elismerés hátteréről, a 13 éves településvezetői munkájáról. Sike Sándor szerkesztoseg@hevemegyeihirlap.hu- Elismerések fémjelzik a megye egyik legdinamikusabban fejlődő településének élén 13 éven át végzett polgármesteri tevékenységét. Miként viszonyul a kitüntetéseihez?- Elsőként a Heves Megyei Közgyűlés által alapított Telekessy István területfejlesztési díjat vehettem át 2014- ben. Később az Idősbarát Polgármester díjat a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségétől, majd a Klímabarát település elismerést és még egyet 2009- ben, egy oklevelet, amelyet Bölcskei Gusztáv püspök úr, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkész!! elnöke „templomépítő” munkánkért adott.'Úgy gondolbm, bár ezeket az elismeréseket én vettem át, de sokakat illetnek.- Felsőtárkány az egyik legdinamikusabban fejlődő település a megyében, ránézésre is szép, rendezett falu. Utcáit, középületeit, intézményeit, költségvetési helyzetét nem érheti kritika. Mi lehet mindennek a titka?- A Régi idők focijában Minarik Ede már elárulta a titkot: Kell egy csapat! És nálunk ez összeállt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan csapatot sikerült összekovácsolni, amely motiválható, magáénak érzi a rábízott feladatokat, hivatástudata van, és emellett keményen dolgozik a közös célokért. Dr. Juhász Attila Simon tudatosan építkezik Fotó: Berán Dániel- Ezt a receptet feltehetően nem elég elővenni, meg is kell tudni valósítani. Jól gondoljuk?- Valóban. Amilyen egyszerűen hangzik a csapat összehozása, ez belülről harcosabb feladat volt. Meg kellett győznöm a kollégáimat, hogy az irányt, amit kijelöltem, összefogással és következetes munkával kell követni, mert csak így érünk célt. Volt, aki ezt megértette, s voltak olyanok is, akiktől el kellett köszönnöm, mert nem egyezett a felfogásunk ebben. Áz első kéthárom év nehéz időszak volt. Több vezetőcserével és átszervezéssel járt, de összeállt az a bizonyos közösség. Hozzáteszem, hogy önmagában a jó csapat, az elkötelezett kollégák csupán feltételei a sikernek, de ehhez még számos egyéb összetevőre is szükség van.- Hogy látja, melyek ezek a bizonyos összetevők? Ha úgy tetszik: mi az ön vezetői hitvallása?- Mindenek előtt az átgondolt tervezés, a kreativitás, a bátorság és a türelem. Önmagukban a célok kitűzése csak ahhoz elég, hogy tudjuk, mit szeretnénk elérni. Ám ha nem követjük az utat, és nem ragadjuk meg a kínálkozó lehetőségeket, vagy a sikertelenséget nem minket erősítő próbának, hanem kudarcnak éljük meg, és feladjuk a küzdelmet, akkor soha nem érünk célt. A türelemre pedig azért van szükség, mert látnunk kell azokat a kereteket, melyek között folyamatos munkával, előkészítetten és a megfelelő ütemezéssel tudunk előre haladni.- Felsőtárkány elmúlt három ciklusban elért eredményei igazolják a vezetői ars poeticáját. Mire jutottak?- Felmértük, hogy mik a legnagyobb hiányosságok, a legjobban vágyott fejlesztési elképzelések, s ezeket prioritásokként kezeltük. Számot vetettünk a lehetőségeinkkel, ezeket állítottuk a másik oldalra. Tudtuk, hogy egy megfelelő költségvetési és intézményi struktúra kialakítása mellett nagy tartalékaink vannak, melyeket önerőként fel tudtunk használni, így lett általános művelődési központunk, s megmentettük az elnéptelenedéstől és a bezárástól az iskolát. így lett tájházunk, Széchényi 'hidunk és református templomunk. Nyitott szemmel jártunk, a falu és a testület bízott bennem, megragadtuk a kínálkozó lehetőségeket, s bátran belevágtunk. így épült fel a faluház és így az Európa-szerte ismert, azóta már többször az év szállodájának választott Bambara Hotel. Megújult az egészségház, új óvoda, gyógyszertár épült, elkészült a sportkomplexum, a bölcsőde, a tóparti rendezvénytér, a főtér, az idősek napközi otthona. Gyakorlatilag minden intézményt és középületet felújítottunk, rendbe hoztunk. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Megemlékezéseket tartottak megyénk több településén Becsüljük meg a szabadságot! EGER, GYÖNGYÖS A 170 évvel ezelőtti események hősei előtt fejet hajtva Demeter Pál Egerben emlékeztetett rá: négy főtisztet golyó, hetet kötél általi halálra ítéltek. Összesen ötszáz halálos ítéletet hoztak hazánkban, 1500 embert börtönbe zártak, és mintegy 40 ezer volt honvédőt erőszakkal soroztak be a császári seregbe.- Nem volt kegyelem senki számára. Lenkey tábornokra is ez a sors várt, ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt - hangsúlyozta Demeter Pál. A beszédet követően megkoszorúzták a tábornok szobrát. Gyöngyösön is fejet hajtottak a vértanúk előtt Fotó: Czímer T.- A magyar történelemben szinte nincs olyan esemény, amelyre katartikus örömmel emlékezhetne a nemzet, emelte ki Kárpáti István. A gyöngyösi ellenzéki összefogás képviselőjelöltje a helyi Batthyány téren arról szólt, a szabadságharc az utódok számára adott esélyt a szabadabb életre. - Meg kell becsülnünk a demokráciát, amelyért őseink adták vérüket. Természetesnek vesszük, hogy ebben élünk, s akkor éreznénk a hiányát, ha nem lenne. Fontos, hogy beleszóljunk a közügyekbe, legyen véleményünk - mondta. M. H., H. É. > Az önkéntesek sokat tettek a Tiszáért Fotó: beküldött