Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-05 / 232. szám

helyőrség

5

vers

Radnóti Miklós

Nyugtalan órán

Magasban éltem, szélben, a nap sütött, most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!

Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal alkonyi tájakon égi játék.

Sziklák fölöttem, távol a fényes ég, a mélyben élek, néma kövek között.

Némuljak én is el? mi izgat

versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?

ki kéri tőled számon az életed,

s e költeményt itt, hogy töredék maradt?

%

Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,

sírba se tesznek, a völgy se ringat,

szétszór a szél és - mégis a sziklaszál ha nem ma, - holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyranövő fiák és leányok.

1939. január 10.

Tarkómon jobbkezeddel

Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel, a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;

hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.

•

Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom, oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos, pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.

Meséled, még nem is volt egészen három óra, mikor már felriadtam rémülten és felültem, motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,

a két karom kitártam, mint félelemtől borzas madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben. Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?

Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem, s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.

S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.

1941. április 6.

Szabó Fanni

Tenyérben kihordott

Tenyeredben vergődő hal vagyok, asszimilálódom jövőképedhez, vonalaidból magamat jósolom.

Vízben feloldódik kopoltyúm, tüdőm a tenyered, érintve hallak, nyálkából száraz ölelés.

Olyanná válók, amilyenné akartad, felbugyogom felejtett szavaid,

légburkod kipukkasztom,

s

felszínre törsz magadért.

Köszönetnyilvánítási

alakzatok

I.

A belőlünk kiszakadtak tájait karcolom szerelmes kezekkel.

II.

Torkomban tócsává áll össze tüdőm, gyíkok szaladnak levegőért belém. Összegyűjtöm, térképpé alakítom a magunk után húzott csíkokat.

III.

Nekik egymást köszönhetjük, magunknak, hogy nyakunkon ragadtak minden idegükkel.

IV.

Félsz, betörnek, ellopnak, hajnalban felriasztalak, minden nap megígérjük, árnyékoljuk egymásnak vonásaikat.

V.

Igazabbnak tűnik minden gyűlő éjszaka,

minden gyűlölt félszava,

amit kitapintok, ha lehajtott fejjel jár.

Osztojkán Bélának

A nyelvfelismerés nem működik.

Idegenül dúdolom a szavak ősgyökét, mint a szesztelen, tiszta békességet.

Magadat ringatod,

hangszálaid rezegteted,

kóccá hárfázod minden gondolatod.

Nyíló borvirágok miatt metszik száraz csontok közt velőd.

Bobory Zoltán

Víz-metafora -1957

nagyapáink emlékére

Csörgedezünk, csörgedezünk, Elvtárs? - mondta titkár elvtárs a hosszú asztal végén, alig látható, s hallható távolságból...

Tudja Elvtárs, nekünk rohanó víz kell!

Mi az, hogy marad...? - követ elmozdító félelmetes, zavaros, hömpölygő folyó.

Mi nem érünk rá csak úgy folydogálni, álszent, csillogó víztükörrel a felszínen; nekünk partot kell szakítani, Elvtárs!

Meg vagyunk értve...? - ajánlom, Elvtárs!

Mert a sekélyes, gyáva folydogálás nem jó semmire, nem kooperatív, Elvtárs!

Olyan legyen, mint az eszme! Duzzasztani, duzzasztani! Energiát a dolgozó népnek Elvtárs! - Ne nézzen rám olyan hülyén!!!

Maguk csak úgy tekeregnek céltalan, öntözgetik a kispolgári kis kertjeiket, miközben mi a természetet formáljuk!

Mert mi tudjuk Elvtárs, mi egyesültünk;

Vigyázat, Elvtárs, mi ki is tudunk törni, zúgva, bőgve, ahogy azt már megírtuk...

Na, hozza bátran ide a kérvényt, Elvtárs!

Meglátjuk, kapnak-e vizet ott a falu végén.

A közösben lesz... na, igyon egy pohárral...

2019. október

IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Haldokló harcos (részlet) Fotó: Patakv Lehel Zsolt