Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-24 / 247. szám
2019. OKTÓBER 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Autóból vonatra, buszra kéne csábítani az embereket A tömegközlekedés és a mikromobilitás Forráshiányos finanszírozás helyett fejlesztéssel kellene tömegközlekedési kínálatot teremteni Magyarországon. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER A jövő közlekedési mixéről rendeztek panelbeszélgetést a III. Magyar Közlekedési Konferencián állami cégek vezetői és kormányzati tisztségviselők részvételével. Elsőként a közösségi közlekedésről és az ökológiai lábnyomról volt szó. Dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanszékvezétője statisztikával vezette föl a beszélgetést. Hazánkban a belföldi utaskilométer 69 százalékát személyautóval, 22 százalékát busszal, 9 százalékát vonattal teszik meg, míg az uniós átlag 83, 10 és 7 százalék. A buszközlekedésben uniós első, vonatozásban negyedik az ország. A megszólalók szerint ennek kialakulásában szerepet játszik, hogy régebben kevesebben engedhették meg maguknak személyautó fenntartását. Mostanában egyre többen ülnek kocsiba. Egyetértettek, hogy az ország adottságaihoz igazodó közlekedési kínálatot kell teremtenie az államnak, szabályozókkal lehet a kívánt irányba terelni az utasokat, de a cégek forráshiányosak. így vélekedett dr. Pafféri Zoltán társasági portfolióért felelős helyettes államtitkár, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatója és Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt., illetve Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója is. Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint kerékpáros közlekedésben Hollandia és Dánia mögött a harmadikak vagyunk, igaz, nem a nagyvárosokban, hanem az Alföldön, a falvak között jellemző a biEgerben reggelente már most is nagy a tömeg a helyi járatú autóbuszokon Fotó: Berán Dániel ciklizés. Szalóki Flórián közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár szerint városon belül opció a kötöttpálya, ám vidékről sokan autóznak. A dugódíj viszont rákényszerítheti az embereket a tömegközlekedésre. Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerint őket van, aki kényszerből, más a rövidebb utazási idő, a kényelem miatt választja. A kulturált, klímás, wifis jármű lehet versenyképes. A 4-es metrón már járatsűrítésről, új járművek beszerzéséről is szó van. Keresztes Péter, a MÁV-Hév Zrt. vezérigazgatója szerint az autóból nehéz kirobbantani az embereket, de az utazáskor felszabaduló hasznos idővel megszólíthatok. A korszerűtlen HÉV évente 70 millió utast szállít. Az elővárosi korszerű vonatok, az ütemes menetrend beváltak, már parkoló sincs elég az állomásokon. A HÉV korszerűsítésével ugyanez várható. Ezután a környezetterhelésről mondták el véleményüket a meghívottak. Kövesdi Szilárd szerint az Unió vonatközlekedésének 80 százaléka villanyos, a GYSEV-é 95 százalékban az. Homolya Róbert elmondta, a MÁV pályáinak 40 százaléka villamosított, az utasok négyötöde ezeken utazik. Van tervük ennek növelésére. Az áruszállításban az Unió a vasút felé tereli a fuvarozást. Pafféri Zoltán szerint az egy utaskilométerre jutó szén-dioxid-kibocsátás autónál tízszeres a buszhoz képest. A stratégia az elektromos buszok beszerzése felé tolódik el, ami a nagyvárosok levegőminőségében javulást hoz, ám e járművek életciklusukban nem zöldebbek. Bolla Tibor szerint most az olcsóság számít, viszont megérné lecserélni a járműflottát, ugyanis a légszennyezés miatt az egészségügyi kiadások több milliárd forinttal csökkennének. Szepessy Kornél szerint az Európai Bizottság elsődleges célja a környezetvédelem. Kérdés, a légi közlekedésben a hajtóművekkel lehet-e kezdeni valamit. A le- és a felszállás a legszennyezőbb. Precízebben kell tervezni a repülőterek kapacitásával. A drónok száma exponenciálisan nőni fog, a repülőterek környékén felderítőrendszert kell kiépíteni. Jelenleg nincs ilyen, ami megvásárolható, ezért saját fejlesztés indul. Révész Máriusz úgy véli, a tömegközlekedés tervezésénél gondolni kell arra, hogy legyen elég biciklitároló az állomásokon. Jónak tartja az elektromos bicikliket, amelyeknek köszönhetően már nagyobb távolságokról is ezzel járnak dolgozni az emberek. Az e-rollerrel átalakul a mikromobilitás. Öt-tíz éven belül az e-robogók, biciklik és -rollerek ott lesznek a közlekedési mixben. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Ne legyen baleset 2050-ben! Kövesdi Szilárd az infokommunikációt emelte ki, ami már most is jelen van, de bővülhet azzal, hogy az utas megtudhatja, hová álljon a peronon, hol lesz a helye a vasúti kocsiban. A vonatbefolyásoló rendszerek egyre jobbak. Homolya Róbert is hangsúlyozta a biztonságot, hiszen az uniós cél az, hogy 2050-ben már ne történjen halálos baleset. További képek U C A I hl l és értékelés: Í1 C V L.. I I U Névjegy Életkor: 26 év Magasság: 164 cm Csillagjegy: Vízöntő Kedvenc étel: spagetti Kedvenc ital: zöld tea Kedvenc zene: Calo - Lied Vom Bandit Kedvenc parfüm: Paco Rabanne Million Bíborka már ezelőtt is kipróbálta magát szépségversenyeken, s hosszú idő kihagyása után tavasszal jelentkezett a Tündérszépekre, s úgy döntött, hogy ismét kipróbálja magát. Jelenleg a kereskedelemben dolgozik, de műkörmös végzettsége is van, így a jövőben majd ezzel szeretne foglalkozni. Külföldön is dolgozott már, egy éve érkezett vissza Magyarországra. Nagyon szeret sportolni, régebben kézilabdázott, s táncolt is, de a sok költözés miatt nem tudta folyamatosan űzni a sportokat. Most is élete része a mozgás, konditermi különórákra szokott járni. Lutz Bíborka Pécs Szombaton lesz a csipkebogyóünnep Sok színes esemény, turisztikai és hagyományőrző programok gazdag kínálata, barátságos vendéglátás - ezt kínálja az Idei Csipkebogyó Fesztivál, amelyet szombaton rendeznek meg a községben. Az eseményre látogató érdeklődők találkozhatnak az ízletes csipkelekvárt főző asszonyokkal, akik bemutatják e különleges foglalatosság rejtelmeit. Az egész napon át tartó rendezvényen mindemellett több zenekar is fellép majd, de a résztvevők különböző előadásokat is meghallgathatnak majd. Az írók sátrában a köteteit dedikálja Mester Györgyi, Bakacsi Ernő, dr. Ködöböcz Gábor és Kárpáti János. A túrázást kedvelőknek biztosítanak izgalmas útvonalat, emellett lesz még kvízjáték, többféle kézműves-foglalkozás, csipkebogyójárat, helyi és környékbeli kistermelők bemutatója, s népművészeti vásár. A gyermekeknek régi, hagyományos játékokkal, mesekerttel és pónilovaglással kedveskednek a szervezők. M. H. Vezetőváltás után is biztos alapokon MÁTRABALLA A községben a helyhatósági választások után megtörtént a polgármesteri hivatal átadás-átvétele. Dudás Róbert, a posztjáról leköszönt polgármester utódjának, Pádárné Gyuricza Henriettnek adta át a zavartalan működéshez szükséges dokumentumokat, amelynek részleteit jegyzőkönyvben rögzítették. Dudás Róbert a procedúrához annyit fűzött hozzá, büszke arra, hogy az önkormányzat számláin lévő összegek mellett a még be nem fizetett adókat is összeszámolva kijelenthető, a községben az előttük álló két év települési rendezvényeinek teljes finanszírozása biztosított, s a költségvetés helyzete pozitív. Mindent összegezve megközelítőleg tizenötmillió forinttal adta át a volt települési vezetés az önkormányzat működtetését az új képviselő-testületnek. A korábbi faluvezető megköszönte a képviselőknek, valamint a hivatali munkatársaknak, hogy a lakosságot érintő adócsökkentés és szociális kiadások mellett úgy kezdheti el a munkáját az új vezetés, hogy a feladatokra koncentrálhat, mert annak az anyagi feltételei biztosítottak. B. K. A Hétszínvirág Napközi Otthonban élők már kipróbálhatták Új kocsival utazhatnak ezután GYÖNGYÖS Új, kilencszemélyes gépjármű szállítja a jövőben a fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket az otthonuk, illetve az oktatásukat, fejlesztésüket biztosító intézmények között. A hét elején a Hétszínvirág Napközi Otthonban adták át az autót. A Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása saját forrásból, csaknem kilencmillió forint értékben szerezte be az új járművet. Hiesz György, a társulás elnökeként az átadón elmondta, az Igazgyöngy Támogató Szolgálat 2005-től segíti a rászorulók szállítását a városban, valamint a környe-A társulás elnöke adta át a slusszkulcsot a KHSZK igazgatójának, Maka Piroskának Fotó: Czímer Tamás ző településeken élőknek is segítségére van. Ennek működése egyaránt fontos a fogyatékos személyeknek és családjuknak is, hiszen a gyermekek biztonságos utazása a szülők kísérete nélkül is megoldott.- Az elmúlt tizennégy év igazolta, hogy a szolgáltatás nélkülözhetetlenné vált - tudatta Hiesz György. Hozzátette, pályázat híján önerőből kellett finanszírozni a vásárlást, de a társulás jó gazdálkodásának köszönhetően a régi, sok kilométert futott gépjárművet egy korszerű autóra tudták cserélni. H. É.