Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-04 / 205. szám
12 ALMANACH - EGERBAKTA 2019. SZEPTEMBER 4., SZERDA Folytatná a megkezdett munkát Varga Tibor elmondta, mivel sok a folyamatban lévő beruházás a községben, szeretné folytatni a megkezdett munkát, októberben ismét megméretteti magát az önkormányzati választáson. Vallja, hogy csapatmunkával lehet előrébb jutni, ezért köszönettel tartozik azoknak, akik az elmúlt években segítették a munkáját. Mind a képviselő társaitól, mind a hivatali kollégáktól, mind a lakosságtól sok támogatást kapott.- Kilenc éve, 2010-ben teljes csődhelyzetben vettem át a falut. A 2014-ig tartó ciklusban sikerült konszolidálni a helyzetet, azután végre a fejlesztésekre, a hosszú távú tervekre tudtunk koncentrálni- részletezte Varga Tibor. A polgármester a jelenlegi nehézségekről is szólt. Mint mondta, Eger közelsége számos előnnyel jár, ám komoly hátrány. Hiányoznak a munkahelyek a településen, a legtöbb cég Egerben telepedik le, holott a falunak nagyon jót tenne néhány helyi vállalkozás. Egyrészt lenne pluszbevételük az iparűzési adóból, így többet fejleszthetnének önerőből, másrészt a munkahelyek mindig komoly megtartóerőt is jelentenek a lakosságot tekintve. így főként pályázatok segítségével tudnak korszerűsíteni, amin csak lehetőségük van, indulnak.- Szeretnénk folytatni a zártkerti programunkat, és a Magyar Falu Program keretében is számos fejlesztésre pályáztunk. Egyebek között utak és járdák, valamint a közös önkormányzati hivatal székhelyének belső rekonstrukciójára, de a ravatal felújítására is nyújtottunk be pályázatot - ismertette a polgármester. Varga Tibor polgármester Egerbakta Polgármester: Varga Tibor József Alpolgármester: Bozó Péter Jegyző: Hortobágyi Szilveszter Aljegyző: Dr. Tóth Gábor Képviselő-testület: Bogár-Németh Ármin, Bozó Péter, Fehér Csaba, Kadlott Anita, Mata Attila, Vitai Tibor Egerbaktai Közös Önkormányzati Hivatal: Cím: 3321 Egerbakta, Bátori u. 12. Tel.: 06-36/465-0148 E-mail: egerbakta@egerbakta.hu Ügyfélfogadás: Kedd, csütörtök 9:00-15:00 A polgármester ügyfélfogadása: Kedd 9:00-15:00 A jegyző ügyfélfogadása: Kedd 9:00-15:00 Civil szervezetek: Egerbakta Polgárőr Egyesület, Kék Szivárvány Vegyeskórus, Ezüstalkony Nyugdíjas Klub A település története: A falut először 1261-ben említik Baktha néven oklevélben. 1274-ben egy csere folytán lett az egri püspökség birtoka. 1295- ben Bátor határjárása kapcsán villa Bagtha névalakban említi egy oklevél. 1476-1486 között Bakta a püspökség szarvaskői várához tartozott. Eger 1552. évi ostroma idején elpusztult, 1553-ban kezdett újból benépesülni. Amikor 1596-ban a török elfoglalta Eger várát, a falu ismét elnéptelenedett. 1703-ban egy per révén ismét az egri püspökséghez, 1805-től az egri érsekség birtokához tartozott. Fotó: Márkus Attila A szociális szolgáltatóházban irodák kapnak helyet, s közösségi tér is lesz majd az épületben A nehézségek után végre tervezhetnek is Fejlődő pályán a falu A korábbi küzdelmes ciklus után végre a fejlesztések, tervek kerülhettek előtérbe az elmúlt években Egerbaktán. A településen számos régen várt munka megvalósult, s már körvonalazódik pár jövőbeni beruházás is. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGERBAKTA - Öt éve, a ciklus kezdetén a legfőbb célunk az volt, hogy korszerűsítsük a saját épületeinket, ez javarészt meg is valósult. A legjelentősebb talán, hogy szeptember végére kész lesz a szociális intézményünk. Itt az alapszolgáltatások kapnak helyet, a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat, a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás, emellett közösségi térként is funkcionál majd az épület, kisebb rendezvényeknek is otthont adhat. A ciklus elején felújítottuk az óvodát, kicseréltük a nyílászárókat, szigeteltük is az épületet, új bútorokat is vásároltunk - kezdte a beruházások ismertetését Varga Tibor. A polgármester hozzátette, a hivatal épületét is korszerűsítették, felújították a Kővölgy utcát, sikeresen indultak a zártkertek fejlesztését célzó pályázaton, 12 millió forintból építettek négyszáz méteren vadkárelhárító kerítést, valamint 650 méteren útfelújítást is.végeztek. Varga Tibor arról is szólt, ebben a ciklusban is meghatározó volt a közfoglalkoztatás. A Start mezőgazdasági program keretében hat hektáron termelnek zöldségeket, például hagymát, krumplit, paprikát és paradicsomot.- A megtermelt zöldségekből kedvezményesen vásárolhat a lakosság, ami megmarad, azt az ivádi savanyítóüzem veszi át. Ennek a programnak köszönhetően 10-15 embernek biztosítunk munkalehetőséget. Ez a munkaprogramunk egyébként olyan jó színvonalon működik, hogy tavaly tízmillió forint pluszjuttatást kaptunk az államtól. Ebből megvásároltuk a korábbi takarékszövetkezét épületét, itt a közmunkaprogramnak szeretnénk úgymond egy bázist kialakítani, ahol lehet végezni az adminisztrációt, tárolni az eszközöket - részletezte a településvezető. Hozzáfűzte, a hagyományos közmunkaprogram keretében pedig húsz falubelinek tudnak munkát biztosítani. Emellett minden évben tartanak képzéseket egy pályázat keretében az alacsony végzettségűek számára. Szeptember végére kész lesz a szociális intézményük Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jól működő szociális támogatási rendszerük legyen, mivel sok a nélkülöző a faluban. Minden évben pályáznak szociális tüzelőre, idén 267 köbméter fát osztanak szét a helyiek között. Már az is hagyomány, hogy a tanév kezdetén segítik a családokat iskolakezdési támogatással, az általános és középiskolásoknak pedig buszbérletet is vásárolnak. Nyaranta biztosítanak szünidei gyermekétkeztetést, idén ezt 69-en vették igénybe. Júliusban népkonyha is indult a faluban, heti hat napon csaknem háromszáz helyi szokta ezt igénybe venni. Mindemellett idén megemelték a temetési segélyt is húszezer forintra, mivel egyre növekednek a temetkezés költségei. Varga Tibor elmondta, egy nehézséggel küzdenek: az önkormányzat költségei között van egy átnyúló tartozás. 2010-ben a falu akkori vezetése 15 évre szóló szerződést kötött az intézményekben fűtéskorszerűsítésre. Új kazánokat építettek be, amiket bérel a falu, ez azonban éves szinten négy-ötmillió forintba kerül. Ez komoly anyagi teher a településnek, ám a szerződést nem lehet érvényteleníteni. Az önkormányzat remek kapcsolatot ápol a nyugdíjasokkal Ügyelnek a szépkorúak igényeire Négy település munkáját igazgatják IDŐSEK A településen 2002 óta van szervezetük a szépkorúaknak, Ezüstalkony Nyugdíjas Klub néven. A szervezetnek jelenleg csaknem ötven községbeli idős ember a tagja, rendszeresen tartanak programokat, s évente egyszer kirándulni is szoktak.- Nagyjából havonta vannak rendezvényeink, így szokott lenni évnyitó, farsang, de tavaszköszöntő is. Minden esztendőben megünnepeljük az idősek napját, és a helyi óvodával is nagyon jó a kapcsolatunk. Idén bevezettük, hogy minden félévben megünnepeljük a névnaposokat, de a keBalázs Pálné klubelnök rek évfordulós születésnaposokról, vagy házassági évfordulókról is meg szoktunk emlékezni - mondta el Balázs Pálné. A klub elnöke hozzátette, nyaranta kirándulni is szoktak, voltak már Nyíregyházán, Budapesten és Hajdúdorogon is. Úgy utaznak, hogy a városnézés mellé még egy termálfürdő-látogatás is beleférjen, mert nagy igény van erre. Mindemellett rendszeresen fellépnek a falu és a környező települések rendezvényein is a helyi Kék Szivárvány Vegyeskórussal közösen. Balázs Pálné arról is beszélt, hogy az önkormányzattal nagyon jó kapcsolatot ápolnak, térítésmentesen biztosítanak a klubnak helyiséget, és ha fellépésre mennek, mindig rendelkezésükre áll a falubusz. Nagyon várják, hogy befejeződjön a szociális központ kialakítása, mert a jövőben már ott tarthatják a programjaikat. A nyugdíjasklubot immár 2012 óta vezető elnök asszony közölte, mindössze egyetlen nehézségük akad, mégpedig az, hogy friss nyugdíjasokat nehezen tudnak a klubba csábítani. A rendezvényeiken minden gondjuk-bajuk ellenére remekül szokták érezni magukat a tagok. Egerbaktán 2013-tól úgynevezett közös hivatal működik, azaz a településen felül még Bátor, Hevesaranyos és Szarvaskő hivatali teendőit is itt látják el. A négy falu jegyzője Hortobágyi Szilveszter, aki szerint mindez komoly kihívást jelent.- Egerbakta a székhelye a közös önkormányzati hivatalnak, a településeken kirendeltségek működnek. Mindez nem kis feladat, hiszen több polgármester szakmai munkájának kell megfelelő hátteret biztosítani, folyamatosan küzdünk például a szakemberhiánnyal - részletezte a Hortobágyi Szilveszter jegyző jegyző. Hozzátette, a célja stabil, jól működő hivatal, amivel mind a négy falu elégedett. Nagy segítség, hogy idén már egy aljegyző is segíti a munkájukat, így megfelelőbb a feladatelosztás.