Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-04 / 205. szám
10 MOZAIK-TV-MŰSOR 2019. SZEPTEMBER 4., SZERDA POENPERCEK KIKÉPZÉS Az ejtőernyős-kiképzésen megkérdezik az oktatót:- Mondja, kérem, biztosan jó ez az ejtőernyő?- Eddig még senki sem panaszkodott... KANYAR A székely utast vesz föl a szekerére. Ahogy mennek a kanyargós úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé.- Fékezzen, bátyám, mert kisodródunk!- Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Nem lassítanak, és be is veszik a kanyart. Nemsokára újabb éles kanyar tűnik föl előttük. Az utas megint megszólal:- Fékezzünk, bátyám, mert itt halunk meg!- Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart. Nem lassítanak, de beveszik ezt a kanyart is. Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit, gondolja, tudja a székely a dolgát. A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és darabokra törik. A roncsból kikászálódik az öreg székely, és így szól:- Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem! CIPŐ- Milyen az abszolút vékony talpú cipő?- ???- Amiben ha rálépsz egy pénzérmére, meg tudod mondani, hogy fej vagy írás. ROZÁLIA, RÓZA napja ROZÁLIA. Olasz eredetű név, valószínűleg a Rosa továbbképzéséből alakult, jelentése: rózsa. Védőszentje: Szent Rozália, szicíliai bazilita apáca, majd remete. Virága: a rózsa. EGYÉB NÉVNAPOK: Ida, Mór, Móric, Mózes, Muriel, Regina, Ruszalka, Tódor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Rozália ünnepe, Rozália, Róza, Ida napja. A református naptárban Rozália napja. Az evangélikus naptárban Rozália, Róza napja. A zsidó naptárban elúl hónap 4. napja. KATOLIKUS: Kol 1,1-8. Zsolt 51. Lk 4,38-44. Református: 2Krón 15. ApCsel 16,1-5. Evangélikus: Jn 8,3-11. Mt 13,10-17. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 8 6 4 5 3 7 2 1 4 7 5 1 6 2 8 9 3 2 3 1 8 9 7 4 5 6 7 6 9 2 1 5 3 8 4 3 1 2 7 8 4 5 6 9 8 5 4 9 3 6 2 1 7 5 9 7 6 4 8 1 3 2 6 4 3 5 2 1 9 7 8 1 2 8 3 7 9 6 4 5 VERSENYLOVAS ÖLTÖZÉKE SÉRÜLT (PL. KATONA) DALSZÍNHÁZI MŰVÉSZ JAPÁN BOTVÍVÁS ÉSSZEL FELFOGÓ GLÓRIA EGYIK BECENEVE AVÉGÉN ELFUT! ÚTBAN OTTHONUNKHOZ ÁSVÁNY FŐ MEGJELENÉSI FORMÁJA á ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ ZORRO JELE DZSÚSZFÉLESÉG ► BIATORBÁGY PATAKJA ► ZÁNKA HATÁRAI! ALVILÁG ► FÁS TERÜLET ► EGYHÁZI SZEMÉLY SZÍN.NŐ (IBOLYA) A BALATON VIZÉT VEZETI LE ► FÉKALKATRÉSZ KUCKÓ (TÁJSZÓ) ÜLÉS SZÉLEI! ► IZRAELI PÉNZNEM 7THANGSZER FRANCIUM k ▲ ANNO, RÖVIDEN KISPADOS JÁTÉKOS .-mW 3 4 6 2 8 7 7 9 1 4 2 9 1 5 4 3 8 2 7 5 8 9 2 6 3 9 6 9 3 2 4 7 8 5 3 9 6 HOROSZKÓP ® KOS (03. 21.-04. 20.) A Mars együttállásba kerül a Merkúrral a hatodik sorsterületén, jelentős szellemi energiákkal rendelkezik ma, remekül ki tudja fejezni gondolatait, de túlzottan is ragaszkodhat hozzájuk. BIKA (04. 21.-05.20.) A Vénusz és még három planéta az ötödik sorsterületén halad át, természetes vonzereje erőfeszítés nélkül felerősödik. Ma különösen vonzódik az esztétika minden formájához. IKREK (05.21.-06.21.) Az ön uralkodó planétája, a Merkúr trigont alkot a Szaturnusszal. A mai napon nyugodtan sorra veheti nehezebb feladatait, mert most megvan a türelme ahhoz, hogy megbirkózzon velük. RÁK (06. 22.-07.22.) A Hold a Skorpió jegyében, az ön ötödik sorsterületén tartózkodik. Van rá esély, hogy ma egy rendkívül szenvedélyes napot tölthet szerelmével. A párja birtoklásvágya felerősödhet. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) A Nap és a Szaturnusz közötti trigon ma igen gyakorlatiassá teszi, amit felhasználhat fegyelmezett munkavégzésre, a részletekre koncentrálva. Magára vonhatja felettesei figyelmét. SZŰZ (08. 23.-09. 22.) Hajlamos lehet idealizálni partnerét, önmagát vagy a párkapcsolatról szóló elképzeléseit. Elkezdődhet egy románc, ne akarja betölteni a mártír szerepét, fennáll a szándékos vagy véletlen megtévesztés lehetősége. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A Vénusz-Neptunuszoppozíció miatt ma hajlamosnak mutatkozik rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélni a világot és persze csalódás is éri, mert a valóság egészen másként fest. SKORPIÓ (10. 23.-11.22.) Ma a Hold az ön második sorsterületén tartózkodik. Olyan embereket vonzhat magához, akik remek kapcsolatokkal rendelkeznek, és ez elősegítheti a pénzügyei javulását. NYILAS (11. 23.-12.21.) A Hold belépett ma az ön első sorsterületére, ez önt különösen optimistává teszi. Csak akkor érzi jól magát, ha új gondolatokat, ideákat és embereket vonzhat az életébe. BAK(12. 22.-01.20.) A Nap és a Szaturnusz közötti trigon elősegíti, hogy szervezetten, tervszerűen végezze el feladatait. Oda tud figyelni a részletekre, minden megoldás kedvezően alakul. VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) Nagyszerű alkalom a mai, hogy rájöjjön, mi az, ami az életében működik és mi az, ami nem. Rengeteget tanulhat önmagáról, és a változásokat most könnyedén végre tudja hajtani. HALAK (02.19.-03.,20.) A hetedik sorsterületén áthaladó Vénusz belelépett a Plútó regeneráló fényszögébe, ez a nap megfelelő arra, hogy megbeszéljék kapcsolatuk hibáit és javítsanak rajta, majd egy szenvedélyes estét tölthetnek el együtt. W- st*" ‘igytíj f---, ----------------TELEVIZIO-MUSOR 2019. SZEPTEMBER 4., SZERDA OC o tf> o tv!?VBHHNHMÍ dÜnTtvVHHHH SSSTSSÖSM msVHHBBBHI S IV H i 4.00 Győzike 5.20 Családi Titkok © 5.55 Hajnali gondolatok 5.50 A NAGYOK 6.00 Felsős 5.05 Szívek Show© 6.15 Mokka© 6.00 Híradó 6.20 Multiverzum 7.05 M5 Híradó szállodája © 4.50 TopShop 6.25 Tények Reggel 6.45 Kenő© 6.45 Kékbolygó 7.44 Ez itt a kérdés... © 5.50 TV SHOP 5.15 Barátok közt© 6.55 Mokka© 6.50 Hrvatska krónika 7.10 Magyar válogatott 8.30 A fák történetei© 6.20 Jóbarátok© 6.00 Reggeli® 8.50 Család 7.20 Ecranul Nostru 8.10 Idegen nyelvű hírek 9.30 Kult’30 6.50 Jóbarátok© 9.05 Asztro-Show csak egy van© 7.50 Ridikül© 8.35 Rome Reports -10.00 Tengerek, városok, 7.15 Jóbarátok© 10.10 TopShop 9.35 Teleshop 8.45 Sorsok útvesztője © Vatikáni híradó emberek © 7.45 Jóbarátok© 11.50 Muppet 10.45 Astro-Világ 9.35 A vidéki doktor ® 9.00 Új nemzedék 10.55 Eltűnő örökségek © 8.20 Agymenők® Show© 12.00 Tények Délben 10.25 Család-barát 9.35 A sokszínű vallás 11.25 A Pannon kőtenger© 8.45 Agymenők© 12.20 Fókusz© 12.30 Walker, a texasi 12.00 Déli harangszó 9.50 A NAGYOK 11.55 írókorzó© 9.10 Szívek 13.30 Drága kopó® .12.01 Híradó 10.20 Mesterember 12.25 Tőkéczki és Takaró szállodája ® örökösök © 13.35 Walker, a texasi 12.55 Jó ebédhez szól 10.50 Mindenki Akadémiája 12.55 MMA portrésorozat 10.10 Szívek 14.45 Megtörve© kopó© a nóta 11.20 Angol nyelvű hírek 13.55 Érettségi szállodája © 16.00 Elif-A szeretet 14.40 Esmeralda© 13.25 Jamie egyszerű 11.35 Az elefánt© 14.25 Szólalj meg! 11.10 Castle© útján® 15.40 Victoria® és gyors kajái © 12.50 V4 Híradó 15.10 Morgan Freeman: 12.05 Castle® 17.10 Barátok közt© 16.45 Anya© 13.55 Jamie egyszerű 13.00 Híradó A féreglyukon át© 13.05 Szellemekkel 18.00 RTL Híradó 18.00 Tények és gyors kajái © 13.20 Hrvatska krónika 15.55 Felsős suttogó© Esti kiadás 18.30 Tények Plusz 14.25 Brown atya© 13.50 Ecranul Nostru 16.25 Álomkertek© 14.05 Szellemekkel 18.55 Fókusz© 19.10 Ázsia Expressz 2. © 15.15 Végtelen szerelem © 14.20 Család-barát 16.55 Ön is tudja? suttogó® 19.55 Drága 20.55 Kapd el, 16.10 RexRómában® 15.55 Magyar gazda 17.30 Kult’30 15.05 Döglött akták© örökösök © ha tudsz! © 17.05 Ridikül© 16.20 Noé barátai 18.05 Tengerek, városok, 16.05 Döglött akták© 21.05 Love Island 22.30 Extrém Activity© 18.00 Híradó 16.55 Novum emberek © 17.05 A mentalista©-Találd meg 0.00 Magánnyomozók© 18.45 Sorsok útvesztője © 17.25 ízörzők 19.00 Nagy szabadtéri 18.05 A mentalista© a szerelmed© 1.10 Walker, a texasi 19.35 Brown atya© 18.10 ...és még egymillió múzeumok: nemzeti 19.00 Castle© 22.25 Barátok közt© kopó® 20.25 Skandináv lottó lépés parkjaink ® 20.00 Castle© 23.10 RTL Híradó 2.10 Tények Este sorsolás © 19.00 Itthon vagy! 19.35 Univerzum® 21.00 Pénzes cápa©-Késő esti kiadás 3.00 Magánnyomozók© 20.40 Mattoni® 19.30 Magyarország, 20.30 M5 Híradó 23.00 AZodiákus© 23.45 CSI: Miami 3.45 Családi Titkok © 21.45 Pietro szigete © szeretlek! 21.00 Ez itt a kérdés... © 2.15 Döglött helyszínelők © 4.30 Csapdába 22.25 Kéné© 21.00 Híradó 21.50 A Magyar Rádió akták© 0.55 Kéjlak© csalva© 22.35 Szabadság tér ,89 21.25 V4 Híradó Gyermekkórusa 3.05 Döglött 3.10 Muppet 4.55 Csapdába 23.15 Kutyasors© 21.35 Munkaügyek© együtteseinek akták© Show® csalva © 0.55 Kékfény© 22.35 Ridikül© hangversenye 3.55 A mentalista© < te o tn o 16.00 Elit - A szeretet útján Óránként Híradó és idójárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.55 Ma délelőtt 10.35 Iskolapad 11.35 Forint, fillér 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Élő egyház 14.35 Kárpát Expressz 15.35 Iskolapad 16.35 Forint, fillér 17.33 Család’19 17.50 Ma este 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 6.00 Keménymag ® 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben 8.05 Globál 8.30 Paletta 9.05 Keménymag © 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Riasztás ® 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.05 Civil kör 14.05 Főhős © 15,30 Globál 16.05 Bayer show © 17.30 Újranyitott akták © 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 20.05 Tere 21.05 Csörte 22.30 Heti terror © 23.15 Kutyasors 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 ATV Híradó 22.00 Cqlumbo © 23.40 Hazahúzó 0,35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0,50 700as klub © 1.20 Egyenes beszéd 19.30 Magyarország, szeretlek! 6.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 7.00 NCIS: Los Angeles © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Váratlan utazás © 10.25 Robbie, a fóka ©11.25 A klinika ©12.25 Charly, majom a családban © 13.30 Hegyi doktor © 14.35 A klinika © 15.35 Charly, majom a családban © 16.40 Hegyi doktor © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 21.00 NCIS: Los Angeles © 23.00 A Grace klinika© 19.35 Univerzum 6.30 Teleshop 8.15 Piedone Egyiptomban® 10.45Terminátor2.-Az ítélet napja © 13.45 A szállító © 15.45 Orvlövész © 18.25 Halálos iramban: Ötödik sebesség © 21.00 A halálraítélt © 23.25 A Védelmező © 2.15 Véres igazság 3.55 James Bond: Dr." ~ 21.00 Pérras cápa SUPERTV2 5.50 Zsaruk © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.45 Veled is megtörténhet! © 9.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.20 Zsaruk © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Ténrek © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Családi Titkok © 19.15 Zsaruk © 20.20 Jóban Rosszban ©21.30 Tények Este © 22.00 Ázsia Expressz 2. © 23.50 Kongó © 5.30 Élesítve© amerikai-angol-csehsvájci film 2017 7.10 Fenegyerek® ausztrál-angol-kanadai akciófilm 2014 9.15 A louisianai befutó © amerikai filmdráma 2015 10.55 Veszélyes meló © amerikai-mexikói akciófilm 2017 12.40 Kémvadászok: a szolgálat kötelez© angol akciófilm 2015 14.45 Tűzfal© amerikai thriller 2006 R.: Richard Loncraine Sz.: Harrison Ford, Paul Bettany, Virginia Madsen, Eric Keenleyside, Alan Arkin 16.50 Lángoló jég© amerikai akciófilm 1994 18.50 Szupercella© amerikai akciófilm 2013 21.00 The Expendables -A feláldozhatok© amerikai akciófilm 2010 23.00 Nincs alku© amerikai akcióthriller 1998 1.50 A bosszú szövetsége © amerikai akciófilm 2018 14.45 Tűzfal 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Racing files 8.00 World Poker Tour 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Labdarúgás 11.30 UEFA Labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezők 17.30 Arany pillanatok 17.45 Mai helyzet 18.00 Labdarúgás: Bundesliga 19.00 Kézilabda, Bundesliga 20.45 A Bundesliga csapatai 21.00 Ökölvívás 0.00 Darts 4.00 Labdarúgás 6.00 Hajime magazin 6.30 Sporthíradó 7.30 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Újpest FC -Budapest Honvéd 9.30 Fradi Tv 10.00 Sporthíradó 10.30 Férfikosárlabda-vb Koreai Köztársaság- Nigéria mérkőzés 12.30 Jövünk! magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Férfikosárlabda-vb Olaszország-Szerbia 15.15 Férfikosárlabda-vb Oroszország-Argentína 17.15 Sporthíradó 17.20 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: DVSCKaposvári Rákóczi FC 19.15 Montenegró- Magyarország labdarúgó felkészülési mérkőzés előtt 20.15 Női röplabda-Eb Negyeddöntő 22.00 M4 Sport stúdió 22.15 Sporthíradó 22.45 Férfikosárlabda-vb Olaszország-Szerbia 00.40 Férfikosárlabda-vb Oroszország-Argentína 15.15 Férfikosárlabda-vb TV PAPRIKA 9.00 India ízei Dávid Roccoval © 10.35 Jamie és Jimmy csatái © 11.35 Tornász Deker © 12.05 Martha Stewart© 13.10 Egy sima, egy fordított ® 14.10 Jó szakács, rossz szakács © 15.10 Jamie egyszerű és gyors kajái © 15.40 River Cottage Ausztrália © 17.15 Tornász Deker © 18.15 Nagy-Britannia jegjobb hobbiszakácsa © 19.25 Édes nagyik, finom sütik © 20.00 Jamie és Jimmy csatái © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!