Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-14 / 214. szám
4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2019. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT kérdés válasz Nagy Adrián, Round Table Hungary 3-as asztal, elnök Más helyen a falugazdász FELSÖTÁRKÁNY Változik Hajdú Ákos falugazdász ügyfélfogadásának helyszíne, ugyanis szeptember 18-tól szerdánként várja az érdeklődőket a faluházban 8 órától fél 12-ig - tájékoztatott a szakember. M. H. Szervitabúcsú a hétvégén EGER A több száz éves múltra visszatekintő egri Fájdalmas Anya búcsú szeptember 14-én, szombaton, 15 órakor a Fájdalmas rózsafüzér elimádkozásával kezdődik, majd 16 órától keresztúti ájtatosság lesz a szervita templomban. Ezt követően Vízi János, a bazilika új káplánja mond ugyanott szentmisét. Ezt az oltáriszentségről való elmélkedés kövéti a közelgő Budapest Eucharisztikus Kongresszus jegyében. Vasárnap reggel 9 órakor végzik a reggeli zsolozsmát, majd fél 10-kor szentmise lesz a betegekért, 10 óra 30- kor a rózsafüzér elimádkozására kerül sor. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét az aranymisés Szabó József Béla mutatja be. A búcsú a 14 óra 30-kor kezdődő litániával ér véget, mely a kegyszobornál lesz. M. H. Nyitott Templomok Napja EGER Nézzünk a megszentelt falak mögé! Az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvénysorozat első napján kitárják a templomok kapuit, megmutatják építészeti, művészeti értékeit és előadásokra, beszélgetésekre, gyerekprogramokra hívják az érdeklődőket. A Nyitott Templomok Napjának programját az Egri Érseki Palotában szeptember 14-én 10 óra és 17 óra között rendezik meg. M.H. Minden településen ügyelnek az idősek igényeire Új közösségi hely a szépkorúaknak- Újra adománygyűjtésbe kezd az egri kerekasztal. Kifejtené, mi a cél, hová kerülnek a felajánlások?- Az adományt az Erdélyben található Torockóra, a Böjté Csaba testvér által működtetett Kis Szent Teréz Gyermekotthonba visszük. A lakossági adománygyűjtésben főképp tartós élelmiszereket várunk a felajánlóktól. Ilyen például a konzerv, cukor, liszt, tartós tej, de szívesen várjuk a tisztítószereket, a mosószereket vagy akár az öblítőt is. Idén is, ahogy évek óta mindig, ősszel utazunk ki, most október első hétvégéjén.- Mit lehet tudni a gyermekotthonról?- Ebben az intézményben árvák élnek, s nagyon megfogott minket az ottani légkör, és az, ahogy a gyermekekkel bánnak. Szigorú neveltetésben részesülnek, és ahhoz képest, hogy milyen nehéz körülmények közül indult az életük, tisztességes, becsületes felnőttekké cseperednek. Tíz-tizenöt fiatalról van szó, többeket már régi ismerősként köszöntünk.- Hová, meddig lehet az adományokat leadni, és kik segítik a munkájukat?- Október 2-ig várjuk a csomagokat, Egerben, az egyik lókai úti kávézóban lehet jelentkezni. Van egy ingolstadti testvérasztalunk, ahol a hagyományos ruhagyűjtésben segítenek. Az egri asztal tagjai kiutaznak, s a gondozókkal egyeztetve vásárolunk. Mindebben van szerepe a német partnereinknek. A szállításban az Egri Autista Alapítvány a partnerünk, az ő minibuszukkal szoktunk kimenni, ők ezzel segítenek. M. H. A felsőtárkányi nyugdíjasklub tagjai boldogan tekintették meg az új, hiánypótló intézményt Fotó: Berán Dániel Teljessé vált a szociális ellátórendszer Felsőtárkányban, miután pénteken ünnepélyesen felavatták a településen az újonnan kialakított idősek napközi otthonát. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu FELSŐTÁRKÁNY Az intézmény az orvosi rendelő szomszédságában található, az épületben a család- és gyermekjóléti szolgálat irodái is helyet kaptak.- Adtunk már át bölcsődét a ciklusban, az utóbbi években megújult az óvoda és az iskola is, ezzel a beruházással pedig az a vállalásunk is teljesült, hogy az időseknek is kedvezzünk egy napközi otthonnal. Reméljük, hogy a szépkorúak minél több időt töltenek majd el itt jó hangulatban, nagyon aktív a helyi nyugdíjascsapatunk. Szeretnénk, ha ez egy újabb „bulihelyszín” lenne a számukra - fogalmazott az intézmény átadóján Juhász Attila Simon. A polgármester hozzátette, büszkék rá, hogy az önkormányzat saját cége végezte a kivitelezést, azért is, mert cégcsoportjuk a lehető legmagasabb színvonalon végzi a település üzemeltetését. Az új szolgáltatásnak otthont adó épületet pályázati támogatásnak köszönhetően újíthatták fel, mintegy 32 millió forintot nyert erre a célra a település, amelyből a hivatal korszerűsítése is megvalósult. Ezenfelül az önkormányzat is jelentős összeggel hozzájárult a beruházáshoz, hogy elvégezhessék a parkosítást, valamint új berendezéseket is vásároltak. A fejlesztés során a környezetvédelemre is ügyeltek, a beruházás hatására jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás a két épület tekintetében, és csökkent az intézmények fenntartási költsége is. Több helyen terveznek ellátást Az utóbbi években a nevelésioktatási intézmények fejlesztésén volt a hangsúly a térségben, de több helységben kedveznek a szépkorúaknak is. Vámosi László polgármester elmondása szerint Andornaktályán egy nappali ellátónak, de bentlakásos otthonnak is örülnének, mert eddig még egyik sem volt a településen, ezért folyamatosan keresik a célnak megfelelő pályázatokat. Ostoroson egy bentlakásos idősotthont terveznek, ahol szép környezetben, szakszerű ellátást tudnának biztosítani a szépkorúaknak. Böjt László polgármester közölte, az alapszolgáltatási központjukban az idősek számára nyújtanak nappali ellátást, de bentlakásos otthonra is lenne igény. A térségben nem minden település van olyan szerencsés helyzetben, hogy intézményi szinten tudnak gondoskodni az idősekről, ezeken a helyeken főként egymásra támaszkodnak az emberek. A legkisebb falvakban, például Tarnaszentmárián és Szarvaskőben, az önkormányzat számon tartja, mely szépkorúak szorulnak segítségre, és rájuk különösen ügyelnek, rendszeresen ellenőrzik, ki mennyire tud gondoskodni magáról. Emellett a szomszédok is éberen figyelik egymást, például azt, hogy milyen gyakran hagyják el a házat az idősek, télen befűtenek-e. Jellemzően a bevásárlást, a gyógyszerek beszerzését is magukra vállalják, hogy ezzel is megkönnyítsék a szépkorúak mindennapjait. HÍREK A hagyományok mellett újdonságok is várnak az ünnepen Egy hét múlva a civileké a kert EGER Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a városimázst gazdagító eseményt, az Eger Civil Ünnepét az Érsekkertben. Gál Sándor, a szervezőbizottság elnöke kérdésünkre elmondta, a szeptember 20-tól 22-ig tartó ünnep az önzetlenség, az összefogás, a vendégváró szeretet jegyében telik. A programokról részletesen is beszámolt.- A rendezvény első napja, péntek évek óta az ifjúságé. Most sem lesz másként, este hat órakor az érsekkerti színpadon az egri Hangover Band koncertjén randizhatnak. Szombaton a civil közös-Eger Civil Ünnepe évek óta népszerű rendezvény Fotó: Huszár Márk ségek s partnerei programjai, szolgáltatásai várják az egrieket és vendégeiket a város legnagyobb parkjában - közölte. Mint mondta, a hagyomány folytatása mellett újdonság, hogy az egy szakmai területen működő szervezetek szigeteket alkotnak.- Lesz szigete a családnak, az esélynek, az egészségnek, lesz zöld sziget is. Új kezdeményezés az egri fertályok részvétele. A 24. Barokk Futóparádé-Hírlap Futáson a versenyzők, a Gyalog-barokk eseményen a sétálók nevezhetnek - taglalta Gál Sándor. M.H. Megújult templom SZARVASKŐ Külső felújítást végeztek a falu templomán, a felső részét újrafestették, és a tetőt is rendbe hozták - mondta Szabóné Bállá Marianna. A polgármester hozzátette, az egyházmegye finanszírozta a beruházást, s kérdéses, hogy folytatják-e. Az önkormányzat szívesen hozzájárulna a munkálatokhoz. Süli K. Fotó: Berán D. A szomszédok segítenek egymáson