Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-09 / 209. szám
2019. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MŰSOR Számlagyáros csoport ellen emelt vádat az ügyészség CSALÁS Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emelt vádat az ügyészség, a hatóságok eredményes fellépésének köszönhetően az okozott 1,5 milliárd forintos kár teljes egésze megtérülhet. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a csoport tagjait bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják. A vádirat szerint egy szegedi férfi és társai 2015-2017 között gazdasági társaságokat hoztak létre, amelyek 3-5 százalékos jutalék ellenében bocsátottak ki fiktív számlákat cégeknek és egyéni vállalkozóknak. Az adóhivatal 102 gyanúsított ellen indított eljárást, akik együttesen közel 1,5 milliárd forint közterhet csaltak el. A legnagyobb számlabefogadó egy szójával foglalkozó agráripari cég volt, amely több mint 600 millió forint adó befizetését kerülte el, de tojáskereskedő cégek is több mint 100 millió forintos kárt okoztak. A számlabefogadók között szerepelt szegedi székhelyű őrző-védő cég és vendéglátóipari termékeket forgalmazó vállalkozás is. 54 gyanúsított megússza megrovással, miután vállalta az általa okozott kár megtérítését, 18 vádlottal pedig hasonló egyezséget kötött a vádhatóság. MW Börtönéveire készülve lopással akart pénzt gyűjteni Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu VÁDEMELÉS A férfit tavaly decemberben nem jogerősen szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Ezután úgy döntött, hogy vagyon elleni bűncselekményekkel próbál magának pénzt felhalmozni a szabadságvesztése idejére. A Hajdú-Bihar megyei Álmosdon az egyik utcában kifigyelte az idős, nehezen mozgó, védekezésre korlátozottan képes, egyedül élő embereket, majd az év elején akcióba lendült - írja a Bors. Január 29-én délután megjelent az egyik ház előtt, hogy az ott lakó 72 éves nőtől pénzzé tehető tárgyakat lopjon el. Először is lekapcsolta az áramot a ház villanyórájánál, hogy a sötétség leple alatt, bejusson az ingatlanba. A kazánházba az ajtó feltörésével be is jutott, de közben megzavarták, ezért inkább üres kézzel elmenekült a helyszínről. A kitartó bűnöző azonban nem adta fel, egy órával később a szomszédos háznál is bepróbálkozott. Átmászott a kerítésen, majd a bejárati ajtó-Gyorsan elfogták az időseket áldozatnak tekintő férfit (képünk csak illusztráció) Fotó: Police.hu hoz sietett. Ekkor következett be a számára nem várt fordulat, a 79 éves tulajdonos házőrző kutyája ugyanis észrevette, és mindkét lábán megharapta, közben folyamatosan ugatott. Ezt meghallva az idős nő kiment az udvarra. Az ügyészség vádirata szerint ekkor a férfi azért, hogy be tudjon jutni a házba, háromszor ököllel fejbe vágta az asszonyt, majd a karját megragadva hadonászott. Rémült áldozata azonban kiabálni kezdett, mire a férfi, attól félve, hogy a hangoskodásra megjelennek a szomszédok, jobbnak látta onnan is zsákmány nélkül elfutni. Az idős asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a vádlott szándéka nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés okozására irányult - írja a vádhatóság. A Debreceni Járásbíróság kedden tart előkészítő ülést az ügyben. Szintén a törvény előtt felelt a napokban az az anya, aki a fiával együtt rabolt ki egy idős embert még tavasszal. Azt ígérte a nő a férfinek, hogy autóval hazaviszi, de közben elhajtott vele a szülei házához, és ott a fiával együtt erőszakkal, veréssel elvette a 60 ezer forintját - írja a Veol.hu. Az elmeorvosi vélemény szerint a fiatalkorú K. Ferenc, noha enyhe fokban gyengeelméjű, tettének súlyát fel tudta mérni. A Tapolcai Járásbíróság rablás bűntette miatt elrendelte a kamasz két év javítóintézeti nevelését, míg az anyjának négy évet fegyházban kell töltenie. A döntés jogerős. Meglepték az idősek Lopásokkal akart felhalmozni magának elegendő pénzt a közelgő szabadságvesztése idejére egy 28 éves férfi. A bűnözőn azonban kifogtak az álmosdi nyugdíjas asszonyok. Gyorsulási versenyek résztvevőit ellenőrizték RAZZIA Közlekedésbiztonsági akciót tartottak a budapesti rendőrök, hogy megakadályozzák az utóbbi időben elszaporodott gyorsulási versenyeket, kiszűrjék az alkohol vagy más szer hatása alatt álló személyeket, illetve javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet. Az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományából összesen negyven rendőr vett részt, munkájukat hat polgárőr, négy közterületfelügyelő és a Nemzeti Közlekedési Hatóság négy munkatársa is segítette. Az egyenruhások csütörtök és péntek éjszaka 174 embert igazoltattak. Ittas járművezetés bűncselekményének gyanúja miatt egy sofőrt előállítottak a rendőrségen, egy másikra járművezetés ittas állapotban szabálysértése miatt 30 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki. Az akció során kétszáznál több gépkocsit ellenőriztek, és két tucat szabálysértési feljelentést tettek, számos esetben engedély nélküli átalakítás miatt - ami a feljelentés mellett az autó forgalmi engedélyének azonnali bevonásával járt -, több esetben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya, egy esetben pedig a forgalmi engedély hiánya miatt. A rendőrség továbbra is akciókat szervez az illegális.gyorsulási versenyek visszaszorítására - közölte a BRFK. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2019. SZEPTEMBER 9., HÉTFŐ 4.00 GyőzikeShow© 5.20 Családi Titkok© 4.55 TopShop 6.15 Mokka® 5.20 Barátok közt© 6.25 Tények Reggel 6.00 Reggeli® 6.55 Mokka© 9.05 Asztro-Show 8.50 Család 10.10 TopShop csak egy van© 12.00 Noé 9.35 Teleshop Kedvencei © 10.45 Astro-Világ 12.30 Fókusz® 12.00 Tények Délben 13.40 Drága örökösök © 12.30 Walker, 14.50 Megtörve® a texasi kopó® 16.00 Elif-13.35 Walker, A szeretet útján® a texasi kopó© 17.10 Barátok közt® 14.40 Esmeralda© 18.00 RTL Híradó Esti 15.40 Victoria© kiadás 16.45 Anya® 18.55 Fókusz© 18.00 Tények 19.55 Drága örökösök © 18.30 Tények Plusz 21.05 Love Island-19.10 Ázsia Találd meg a Expressz 2.® szerelmed © 20.55 Kapd el, ha tudsz!© 22.25 Barátok közt® 22.30 Extrém Activity © 23.10 RTL Híradó-0.00 Magánnyomozók© Késő esti kiadás 1.10 Walker, 23.40 XXI.százada texasi kopó® a legendák 2.10 Tények Este velünk élnek® 3.00 Magánnyomozók© 0.20 Rejtjelek© 3.45 Családi Titkok© 1.25 Autogram© 4.30 Csapdába 2.05 CSI: csalva© A helyszínelők® 4.55 Csapdába 3.15 MuppetShow© csalva© 6.00 Híradó 6.45 Kenő© 6.50 Roma Magazin 7.20 Domovina 7.50 Ridikül © 8.45 Sorsok útvesztője © 9.35 A vidéki doktor© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Jamie egyszerű és gyors kajái © 14.05 Magyarország finom 14.25 Brown atya® 15.15 Végtelen szerelem © 16.10 RexRómában® 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője © 19.35 Brown atya® 20.30 Kékfény® 21.30 Elveszettek® 22.25 Kenő© 22.35 NCIS- Tengerészeti helyszínelők ® 23.25 Hogy volt?! 0.20 Új idők, új dalai 0.55 Világörökség Portugáliában 12.00 Noé Kedvencei 20.55 Kapd el, ha tudsz!. 16.10 Rex Rómában Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.35 Kék bolygó 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Summa 19.05 Világ 19.30 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.45 Kínai nyelvű hírek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhiradó 8.30 Paletta 9.05 Bayer show ® 0.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 A nyolcas ® 12.30 Soroló 13.05 Panaszkönyv 14.05 Tere 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs 16.05, Vetítő ® 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták ® 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.05 Főhős © 21.05 Sajtóklub 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.05 Magyarország élőben 4.55 Műsorajánló 5.00 Hazahúzó 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 ATV Híradó 22.00 Columbo ® 23.40 Hazahúzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból DUNA WORLD WMHBI 7.15 Magyar válogatott 8.00 Idegen nyelvű hírek 8.25 Az utódok reménysége 8.50 Önkéntesek 9.25 A sokszínű vallás 9.40 A NAGYOK 10.15 Mesterember 10.50 Mindenki Akadémiája 11.20 Angol nyelvű hírek 11.35 Emmy® 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Roma Magazin 13.50 Domovina 14.20 Család-barát 15.50 Életkor 16.15 ízőrzők© 16.50 Öt kontinens 17.20 ízőrzők 17.55 Kerekek és lépések 18.35 Itthon vagy! 19.00 Magyar válogatott 20.00 Hogy volt?! 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János© 22.05 Tóth János© 22.40 Ridikül© 23.35 M5 Híradó 0.05 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Váratlan utazás ® 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban © 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A klinika ® 15.35 Charly, majom a családban © 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont © 1.00 Bűnös Chicago © 2.00 Fejjel a falnak © 3.00 Fejjel a falnak © 4.30 A klinika © 9.30 Multiverzum 10.00 Tengerek, városok, emberek ® 10.55 Nagy szabadtéri múzeumok: nemzeti parkjaink © 11.25 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 11.55 Kincsesládánk® 12.25 Evangélium 12.55 Rejtélyes XX. század 13.25 Mesterember 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Morgan Freeman: A féreglyukon át® 15.55 Felsős 16.25 Koronás sas® 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 Tengerek, városok, emberek © 19.00 Nagy szabadtéri múzeumok: nemzeti parkjaink © 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés...® 21.50 Maléna© 5.40 Irinyi © 6.15 Teleshop 7.20 Tintin kalandjai © 9.40 Zathura - Az űrfogócska © 11.50 James Bond: Oroszországból szeretettel © 14.20 Batman visszatér © 17.00 Halálra jelölve © 19.00 Mentőakció © 21.00 Vitathatatlan 2. © 23.00 A halálraítélt ©1.30 A Viszkis © 3.55 Vadászat a Vörös Októberre© 5.10 Szívek szállodája © 5.55 TV SHOP 6.25 Jóbarátok© 6.50 Jóbarátok® 7.20 Jóbarátok© 7.50 Jóbarátok© 8.20 Agymenők© 8.45 Agymenők© 9.10 Szívek szállodája © 10.10 Szívek szállodája© 11.10 Castle© 12.05 Castle© 13.05 Szellemekkel suttogó© 14.05 Szellemekkel suttogó© 15.05 Döglött akták© 16.05 Döglött akták® 17.05 A mentalista© 18.05 A mentalista© 19.00 Castle© 20.00 Castle© 21.00 Kísérleti gyilkosság © 23.25 Durr, durr és csók© 1.30 Döglött akták© 2.25 Döglött akták® 3.10 A mentalista© 3.50 A mentalista© 4.35 Jóbarátok© 8.00 Tények Reggel © 8.35 Több mint TestOr ® 8.45 Veled is megtörténhet! © 9.55 Családi Titkok © 11.00 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.20 Zsaruk © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.35 Csapdába csalva ©17.10 Családi Titkok ® 18.10 Családi Titkok © 19.15 Zsaruk © 20.20 Jóban Rosszban © 21.30 Tények Este © 22.00 Ázsia Expressz 2. © 6.40 Kaméleon© magyar vígjáték 2008 8.55 Lego Batman-A film © amerikai-dán családi animációs film 2017 11.00 A Gyűrűk Ura-A két torony© amerikai-új-zélandi fantasztikus kalandfilm 2002 14.40 Anyád napja© amerikai-német romantikus vígjáték 2005 16.40 Pénz beszél© amerikai thriller 2005 18.40 Suicide Squad - Öngyilkos osztag © amerikai akció-vígjáték 2016 21.00 Az ördög ügyvédje© amerikai-német thriller 1997 R.: Taylor Hackford Sz.: Keanu Reeves, AI Pacino, Charlize Theron, Jeffrey Jones, Judith Ivey 23.50 Pokoli édenkert © amerikai film 2009 1.50 A Lazarus hatás ® amerikai thriller 2015 21.00 Az ördög ügyvédje 10.30 UEFA Labdarúgó-Európabajnokság selejtező 12.30 UEFA Labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 14.30 UEFA Labdarúgó- Európa-bajnokság selejtező 15.30 UEFA Labdarúgó-Európabajnokság selejtező 17.30 A Bundesliga rsapatai 17.45 UEFA Labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 20.15 Mai helyzet 20.30 UEFA Labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 6.30 Sporthíradó 7.30 Red Bull Air Race 8.25 Magyarország- Szlovákia Európabajnoki selejtező előtt 9.30 Férfi kosárlabda világbajnokság Csoportmérkőzés 11.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Férfi kosárlabda világbajnokság Csoportmérkőzés 15.25 Jövünk! magazin 15.55 Red Bull sziklaugróvilágsorozat 17.00 Sporthíradó 17.10 Kézilabda magazin 20.00 M4 Sport stúdió Labdarúgás 20.45 UEFA 2020-as Labdarúgó Európabajnoki selejtező Magyarország-Szlovákia 22.30 M4 Sport stúdió Labdarúgás 0.45 Férfi kosárlabda világbajnokság Csoportmérkőzés 2.40 Startfejes magazin 9.00 David Rocco © 9.30 River Cottage Ausztrália © 10.35 Jamie és Jimmy © 11.35 Jakubiak ® 12.05 Martha Stewart © 12.40 Paleo konyha © 13.10 Egy sima, egy fordított © 14.10 Jó szakács... ® 14.40 David Rocco © 15.10 Jamie ® 15.40 River Cottage Ausztrália © 16.45 Michael ® 17.15 Jakubiak © 17.45 Paleo konyha ® 18.15 Elő a fűszerekkel © 18.50 Paul Hollywood