Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-06 / 181. szám

1 fl, FÜZESABONY ÉS KÖRZETE HÍREK Támogatást kér a város áradás miatt FÜZESABONY Rendkívüli ülé­sen tárgyalta a város önkor­mányzatának képviselő-tes­­tülete a Laskó áradásának következményeit az elmúlt héten. A grémium döntése értelmében vis maior támo­gatásra nyújtanak be igényt a károk enyhítésére. A hely­hatóság árvíz miatti nem várt kiadásai meghaladták a 314 ezer forintot - tudtuk meg Nagy Csaba polgármes­tertől. A támogatás feltételei szerint az igényelhető összeg 220 ezer forint. S.S. Hullócsillagok nyomában POROS ZLű Augusztus 9-én, pénteken hosszabbított nyitvatartással várja lá­togatóit a Tisza-tavi Ökocentrum. Hullócsillagné­ző estet rendeznek. Az ér­deklődőknek Mikó Attila amatőr csillagász segít el­igazodni az égbolton. Az esti hajókirándulás is érdekes­nek ígérkezik a tavon, a vízi járművek 18 és 19 órakor is indulnak. A létesítmény ezen a pénteken este 10 órakor zár, a pénztárak 21 óráig tartanak nyitva. S. S. Megnyílt a művésztelep SZIHALOAr Hétfőn kezdődött Nagy Csaba Mohay Gergely, az Emmi osztályvezetője társaságában átnyújtja a lakáskulcsot Zelei Petrának Fotó: Stefán-Berkes Anna Tizenegyen kaptak kulcsot a kezdéshez pályázatuk alapján és augusztus 25-ig tart a II. Szabadkéz Művésztelep, • amelynek a Magyar-Tár-Ház Interaktív Élményközpont fel­újított egykori magtárépülete ad helyet. A tavalyi évhez ha­sonlóan a szervezők célja to­vábbra is az egyéni és a kol­lektív alkotómunka biztosítá­sa műfaji kötöttségek nélkül, valamint kapcsolatteremtés a budapesti és országos al­kotók között. A művésztelep háromhetes. A művészek itt készült munkáikat egy záró­kiállítás keretében mutatják be a Magyar-Tár-Ház falai kö­zött augusztus 25-én. S. S. Jelentős esemény részesei voltak azok a fiatalok, akik sikeres pályázatuknak kö­szönhetően önkormányzati lakáshoz jutottak: tizen­egyen vehették át új ottho­nuk kulcsát csütörtökön. Az önkormányzat az életpá­lya-ösztönzés projektben ti­zenöt önkormányzati lakás felújítását vállalta a fiatalok helyben tartása érdekében. Sike Sándor sikesandor@gmail.com FÜZESABONY Ünnepi hangu­latban és körülmények között vette át lakáskulcsát az a ti­zenegy fiatal, akik a Kulcs a kezdéshez elnevezésű pályá­zati kiírásra jelentkeztek, s az önkormányzat döntése alap­ján megfeleltek a feltételek­nek. A Hírlap kérdésére Nagy Csaba polgármester azt mond­ta, fontosnak tartják helyben tartani, vagy idevonzani azo­kat a fiatalokat, akik munkát, állást vállalnak valamilyen hi­ányszakmában.- A városfejlesztési célok megvalósításához elengedhe­tetlen az ifjú nemzedék bevo­nása a jövő alakításába. Ez úgy érhető el, ha a füzesabonyi fi­atalok otthon érzik magukat a városunkban. Erősítenünk kell a településhez való kötő­dést, ami azzal segíthető elő, ha javulnak a fiatal szakem­berek lakhatási körülményei. A kedvezményes, önálló lakha­tási lehetőségek ezt szolgálják - jelentette ki a városvezető. A Hírlap már a felújítás idő­szakában is foglalkozott a programmal, hírt adva arról, hogy egy évtizede leromlott ál­lapotú, többnyire kihasználat­lanul álló ingatlanokat újíttat fel az önkormányzat. A mun­káknak köszönhetően a léte­sítmények új hideg-meleg bur­kolása, belső festése, tető cse­réje, külső homlokzati hőszi­getelése, áramellátása, komp­lett víz- és szennyvízcseréje, valósult meg. A projektre 200 millió forintot nyert a város. A lakások 40 és 70 négyzet­­méter közötti alapterületűek. Elengedhetetlen az ifjú nemzedék bevonása a jövő alakításába Igény szerint ágyat, konyhai bútort, berendezéseket, asz­talt, számítógépet és tűzhelyet biztosít a helyhatóság a pályá­zati nyerteseknek. Az otthon persze, bizonyos szempontból ideiglenes: a lakásokat bérleti díj nélkül két évig használhat­ják a sikeres pályázók. Amit viszont állniuk kell, az a rezsi, valamint legalább havi 20 ezer forint lakástakarék.- Nagyon feszített tempó­jú 15 hónapon vagyunk túl. A fiatalok összkomfortos, tel­jes mértékben felújított, új in­gatlanokba költözhettek be, ilyen méretű és tartalmú be­ruházásra a város életében még nem került sor - ezt már Molnár Richárd alpolgármes­ter közölte a Hírlappal. Szerin­te nagyon sok dolgozó áldoza­tos munkájának köszönhető a projekt valóra válása. Jelentős részt vállaltak a felújításból a Füzesabonyi Városüzemelteté­si Kft. munkatársai. Csütörtökön a Szabadság, a Turul, az Ifjúság, a Baross, az Egyetértés és a Széchenyi úton lévő felújított lakások kulcsait vehették át a fiatalok. A volt ÉMÁSZ épületében, a Rákóczi úton még tartanak a munkák további négy lakásban. Eze­ket bő két hónap múlva vehe­tik birtokba a lakói. Látogasson el hírportáiunkra! HEOL.hu 2019. AUGUSZTUS 6., KEDD kérdés válasz Pásztor István, Mezőtárkány alpolgármestere- Információink szerint egy önkormányzati döntésnek köszönhetően valódi artézi vizet ihatnak ismét a falube­liek. Mi vezette a helyható­ságot ehhez az elhatározás­hoz?- Pár hónapja már éppen, hogy csak csordogált a Kos­suth Lajos és az Ady End­re út sarkán lévő artézi kút. Ez elég sok kellemetlensé­get okozott a forrásvizet él­vezőknek, ugyanis az elvé­konyodott vízfolyam hosz­­szas várakozás után tudott csak megtölteni egy másfél literes flakont. Önkormány­zatunk a lakosság kérő sza­vát meghallotta és úgy dön­tött, hogy szakemberek be­vonásával a 110 méter mély­ről jövő víz hozamán meg­próbál javítani. A munkála­tok május 7-én kezdődtek el.- Úgy tudjuk, hogy egy má­sik kutat is életre keltettek. Mi ezzel a helyzet?- Az óvodával szemben lé­vő, a Laskó híd lábánál el­helyezkedő, szunnyadó má­sik artézi kút állapotát is di­agnosztizálták. A lakosság körében Tutyi-kútnak em­legetett, egykoron népsze­rű forráshely pár évtizede már nem üzemelt, azonban a hozzáértő kezeknek kö­szönhetően feléledt és azóta is szépen csordogál.- Milyen eredményt hozott az ilyenkor elengedhetetlen laboratóriumi vizsgálat?- A kút vizének a laborató­riumi vizsgálati eredménye szerint - a Synlab Kecske­méti Környezetanalitikai Laboratórium készítette - a 120 méter mélyről érkező forrásvíz egészséges, iható. Ha vérvételhez hasonlítjuk, akkor az eredményben a mért értékek csillagmente­sek. Fogyasztható tehát bát­ran a Tutyi vize is. S. S. Belakták már az apróságok a felújított óvodát Harminckétmilliós fejlesztés Nemes gesztust tett a magánbüfés MEZŐSZEMERE A Mezőszeme­­rei Óvoda infrastrukturális fejlesztése elnevezésű prog­ramban 31,69 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatással újult meg a létesítmény. Bukta Mária, a település pol­gármestere szerint a fejlesz­tés elérte célját. Az épület fel­újításával mind a gyermekek, mind pedig a dolgozók lénye­gesen jobb körülmények kö­zött tevékenykedhetnek, érzé­kelhetően jól érzik magukat. A beruházás során a fog­lalkoztatókat, az öltözőket, az előtereket, a tálalókonyhát és a mosdókat burkolták, fes­tették, a tetőszerkezetet tel­jes egészében lebontották és cserélték. A régi nyílászárók helyére műanyag kültéri, hő­szigetelt nyílászárókat építet­tek. Hőszigetelték a homlok­zatot és a födémet. A szociális blokkban akadálymentes WC létesült.- Az akadálymentes közle­kedést külső rámpa biztosít­ja. A kerekesszékes megköze­lítés ily módon szilárd burko­latú járdán lehetséges. A hasz­nálati meleg víz előállítására napkollektort szereltek fel. Megújult a fűtési rendszer és a villamos hálózat - mondta a polgármester. S. S. A felújított óvodában örömteli a hangulat Fotó: Kótai-Gulyás Andrea SZIHALOM, FÜZESABONY - Csör­gött a telefonom, Gálné Tóth Tímea volt, a Privát Büfé Mező­kövesd tulajdonosa. Elmondta, hogy csodálattal követi a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület munkáját és hogy milyen sok családon segítünk. Nagyon tetszik neki az étel­dobozunk működése, ehhez a programunkhoz szeretnének csatlakozni. Ha elfogadjuk, ak­kor hoznának a rászorulóknak ételt - ekként idézte fel a közel­múltban történteket Galyasné Dósa Katalin. A Kis Bocsok elnöke elmond­ta: örömmel elfogadták, meg­ható volt ez a figyelmesség. Azóta több család evett gírosz­­tálat, cordon bleu-t, olyan éte­leket, amiket eddig még nem fogyasztottak és hálával kö­szönték meg. A büfé felajánlot­ta, hogy augusztus végén az új hamburgereiket olyan gye­rekek kóstolhatják meg elő­ször, akik még eddig nem et­tek hamburgert.- Nagy izgalommal várjuk a gyerekek reakcióit, amikor megérkezünk a büfébe. Na­gyon örülünk ennek a kez­deményezésnek, mert náluk nem fekszik le senki éhesen, és jó lenne, ha sok étterem, bü­fé vezetője gondolkodna így - mondta az elnök. S. S. k s

Next

/
Thumbnails
Contents