Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-19 / 192. szám

fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2019. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ HÍREK Utak, padok újulnak meg MÁTRAFÜRED Új esőbeálló készült el a helyi parkban és a régi padok cseréje is be­fejeződött. - Az idén ösz­­szesen huszonhárom padot cseréltünk ki, emellett be­fejeződött a Parádi út asz­faltozása, amely mára tel­jes hosszában megújult - tá­jékoztatott Faragó Tamás, a mátrafüredi részönkor­mányzat vezetője. Hozzátet­te, hogy a végéhez közeledik az Üdülő sor aszfaltozása, amellyel egy időben a Boros­tyán utca is új aszfaltburko­latot kap, valamint Mátrahá­zán is megújult a Posta előt­ti járdaszakasz, amely eddig életveszélyes volt. H. É. Több ütemben aszfaltoznak KARÁCSOND Elkészült a bel­területi útfelújítás első üte­me, tájékoztatta lapunkat a település polgármestere. Föl­di Csaba elmondta, néhány nappal ezelőtt végeztek a szakemberek a Bem, a Béke és a Pillangó út aszfaltozásá­val, valamint a padkaburko­latokat is kiépítették. H. É. Ünnepelt a falu apraja-nagyja GYÖNGYÖSHALÁSZ Ünnepé lyes keret között, a napok­ban megrendezett faluna­pon adták át a megújult Fő út felső szakaszát. Az ön­erős beruházásban új par­kolók épültek a templom és a templomkert, valamint a rendezvénytér teljes hosz­­szában. E napon adták át a Szent Anna téri Óvoda felújí­tott udvarát is. Szabó Bélá­­né, az intézmény vezetője az átadóeseményen elmondta, egy ötéves álom vált valóvá az Európai udvar átadásával. Pásztor János polgármes­ter pedig a jövőbeni tervekről szólt, majd bemutatta a két­szer hét férőhelyes bölcsőde látványterveit is. H. É. Fotó: Albert Péter Javában dolgoznak az óvoda felújításán. A pályázatban kiírtak szerint az épület teljesen új tetőszerkezetet kap Pályázati támogatásokból fejleszt az önkormányzat Bormúzeum épül és az óvoda is szépül A község óvodájának felújítá­sa mellett a falu központjá­ban található pihenőparkban is folyik az építkezés. A Mar­­kazi Kincsek Háza épül, ahol hamarosan helyet kap egy horgász-vadász kiállítás és egy bormúzeum is. A beruhá­zás húszmillió forintos támo­gatásból valósul meg. Hliva Éva eva.hliva@mediworks.hu MÁRKÁZ A napokban kezdték el a szakemberek a község óvodá­jának a felújítását. A gyerekek a munkálatok alatt a Kézműves Házba költöztek, ahogy a csalá­di napközibe járó legkisebbe­ket is a közeli turisztikai szol­gáltatóházba szállásolták el. Mindkét átmeneti helyen kom­fortosan berendezkedtek, a ne­­veló'k és a gyerekek nagyon él­vezik az újdonságot. Az óvodá­ban a fűtésrendszert már szét­szedték, jelenleg az ácsok dol­goznak az épület tetőszerkeze­tén. Látszólag sok munka van még hátra és ezt a helység ve­zetője meg is erősíti. Potoczki László azt mondja, az energeti­kai korszerűsítést az év végéig kell befejeznie a kivitelezőnek. Még bontják az ingatlant, de itt lesz a Kincsek Háza Fotó: Albert Péter Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu- Közel nyolcvanmillió fo­rintos uniós támogatásból újul meg az óvodánk. Új nyílászá­rókat kap, új tetőszerkezetet, szigetelt falakat, és napele­mes, hőszivattyús fűtésrend­szere lesz - részletezi a beru­házást. Szintén nagy felújítás zajlik a falu központjában, tud­juk meg.- A Magyar Falu Program­ban nyertünk A nemzeti és helyi identitástudat erősíté­se önkormányzatok és nem­zeti kulturális intézmények bevonásával című pályázaton húszmillió forintot, amivel ré­gi vágyunkat valósítjuk meg - közli a falu első embere. A pi­henőparkban, a templommal szemközti ingatlanban alakít­ják ki a Markazi Kincsek Há­zát. Ezt az épületet még bont­ják, ám itt a települést és ha­gyományait, értékeit bemuta­tó horgász- és vadász-kiállító­terem mellett bormúzeum is várja majd a látogatókat. Egy bortrezort is kialakítanak, ahová a helyi borászok nedűi kerülnek majd. Csodavárban csőcsúszda, pelenkázópad is készül GYÖNGYÖS Az önkormányzat a város idei költségvetéséből je­lentős összeget fordít a játszó­terek felújítására. Legutóbb két játszóvárat is birtokba vehettek a gyerekek. A kálváriaparti lakóövezetben kialakított komplex játszóvá­rat egy 150 négyzetméteres te­rületen építették fel, több mint hárommillió forintból. A kül­téri játék három mászófala, öt tornya, két bástyája, függő­kötelei és gerendahídja, vala­mint két csúszdája teszi pró­bára a kicsiket. Gyöngyös legmodernebb, legkorszerűbb és legújabb ját­szótere a nyolcvanasi város­részen található, és jellegéből adódóan a Csodavár fantázia­nevet kapta. A beruházás ér­téke csaknem kilencmillió fo­rint volt. Itt található Gyön­gyös legnagyobb, 72 négy­zetméteres játszóvára három csúszdával és a város egyet­len csőcsúszdájával. A létesít­ményhez tartozik egy álló kör­forgó, két baba-, két hagyomá­nyos és egy nagy fészekhinta, egy négyszemélyes libikóka, egy homokozó és egy három méter hosszú egyensúlyozó lé­pegető. A Pesti szervizúton lé­vő játszótéren egy pelenkázó­­val ellátott köztéri padot is ki­helyeztek, amelyet Boros Vin­ce városgazda tervezett és épí­tett meg, a kereskedelemben lévő hasonló padok árának tö­redékéért. Jövőre körbekerítik és be is kamerázzák majd a játszóte­ret, valamint ivókutat is kihe­lyeznek. J. M. A város építtette meg ezt a játszóteret Fotó: Albert Péter Nemzetközi elismerésben részesült a mátrai akadálymentes üdültetés programja A Mátra Resort projektet Londonban díjazták LONDON, PARÁDSASVÁR A nem­zetközi TOP 10 leginnovatí­vabb tevékenységű régiós vál­lalkozása lett a Mátra Resort, amelynek a gyöngyösi szár­mazású dr. Zsarnóczky Mar­tin a projektvezetője. A sze­nior-üdülőhely fejlesztését és az akadálymentes pihenőöve­zetek kiépítését teljesítő mát­rai projektről korábban már lapunkban is beszámoltunk. Az immár nyolc esztendeje fu­tó hazai program idén nyáron nemzetközi elismerést is ka­pott a brit fővárosban.- Az Emerging Europe szer­vezete folyamatosan és komp­lex módon vizsgálja a kelet-kö­zép-európai régió üzleti, tár­sadalmi és szociális környe­zetét. A független szakértők­ből és nemzetközi üzletembe­rekből álló zsűri a saját szem­pontrendszere alapján felku­tatja és elemzi a legígérete­sebb lehetőségeket - tájékoz­tatta lapunkat a projekt veze­tője. Kiderült, hogy az impo­záns esemény előválogatójára közvetlen meghíváson keresz­tül lehetett bekerülni. Minden szekció TOP 10 csoportja ösz­­szesen tíz ország tíz legjobb vállalkozását jelentette.- A Mátra Resort időseknek szóló üdülőhely-fejlesztésünk valójában ennek a rendez-Dr. Zsarnóczky Martin az egyik díjazott, a Mátra Resort projektveze­tője a kép jobb szélén Fotó: beküldött vénynek a keretében debütált a nemzetközi színpadon, ami egy fantasztikus lehetőség - tette hozzá dr. Zsarnóczky Martin. - A projektet sokan is­merhetik már helyben, hiszen csaknem tíz esztendeje kezd­tük el a munkát Parádsasvá­­ron és több külföldi partnert is bevontunk. Számomra vi­szont egy olyan rangos nem­zetközi versenybe bekerülni, amelyen Magyarországról a Richter Gedeon Nyrt., az EDC Debrecen Város- és Gazda­ságfejlesztési Központja, va­lamint a Mátra Resort is díja­zott lett, egyet jelent a kiváló­ság kiérdemlésével. A további célokról dr. Zsarnóczky Martin elmondta, ezzel az elismeréssel megnyíl­hat az út a nemzetközi lehető­ségek felé, ugyanis a Mátra mint négy évszakos vidék re­mek lehetőségeket nyújt mind a szeniorok, mind az üzleti vállalkozások számára.- Az ambíciókkal kapcso­latosan azt gondolom, hogy az immár egy esztendeje ér­kező komoly sikerek - ame­lyek helyszínei: Brüsszel, New York és most már London - egyfajta „mesterhármasként”, igazán jó példát mutathatnak minden helyi vállalkozótár­sam számára. H. É.

Next

/
Thumbnails
Contents