Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-08 / 183. szám

2019. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Az egykori egri zeneiskolás az idei Bartók Világverseny résztvevői között Fekete-fehér billentyűk bűvölete Párizsi és bordeaux-i fellé­pései között értük el Szoko­­lay Ádám Zsoltot, aki ezek­ben a hetekben az ifjú zon­goristák budapesti Bartók Világversenyére készül. Szilvás István ausi30@gmall.com EGER, BUDAPEST Harminc­­nyolc ifjú zongorista jutott be első körben az idei Bartók Vi­lágversenyre, melynek fordu­lói szeptember 9-én kezdőd­nek a fővárosi Zeneakadémi­án. A mezőny igen erősnek tű­nik, ugyanis minden konti­nensről érkeznek pályázók, a legtöbben Európából és Ázsiá­ból, köztük olyanok, akik ko­rábban már különböző verse­nyeket nyertek. A 32 éven aluli résztvevőknek egy megadott Bartók-szvit részletének és egy szabadon választott Liszt­etűdnek a videófelvételét kel­lett beküldeniük a válogató fordulóra. A sikerrel bemutatkozó pá­lyázók között van az egri ze­neiskola egykori növendéke, a most 23 éves Szokolay Ádám Zsolt is, aki éppen Franciaor­szágban koncertezett, amikor a világversenyre való felké­szüléséről kérdeztük.- Az előselejtezőre Bartók Op. 14. szvitjének egy tételé­ből kellett elkészítenem a fel­vételt. Ezzel a művel jó pár évvel ezelőtt foglalkoztam először, amikor még a Zene­­akadémia előkészítő tagoza­tán tanultam. Akkori taná­raimmal, Keveházi Gyöngyi­vel és Várjon Dénessel sokat dolgoztam rajta. Aztán pár évet pihent a darab, most a verseny alkalmából vettem elő újból. Bartók egyik ked­venc saját szerzeménye volt ez, a zongorára való kom­ponálás újfajta módszerével ennél élt először - válaszol­ta Ádám, aki a szabadon vá­lasztott etűdről elmondta: az Ab irato című Liszt-etűd rit­kán játszott darab, így keve­sen ismerik. Nagyon össze­tett szerzemény, rendkívül sokféle technikai problémát kell megoldani a tökéletes megszólaltatásához. Az utób­bi években sokat játszotta Liszt kevésbé ismert műveit, így esett a választása erre a darabra. A Farkas Ferenc Zeneiskolától a New York-i és a weimari akadémiáig Nem szakadt el Egertől, ha lehetősége lesz rá, örömmel lép pódiumra egykori iskolájában Beküldött fotó- Az első élő fordulóra, vagyis az elődöntőre már egy kicsit más anyaggal készülök. A megadott időkeret miatt rö­­videbb darabokat kerestem: Bartók Szonatináját, Allegro Barbaróját, illetve Liszt Fe­renc Erdőzsongás című etűd­jét játszom majd el - folytat­ta Ádám. Mint a továbbiakban el­mondta, az ilyen kaliberű ver­senyre való felkészülés renge-Szokolay Ádám Zsolt 4 éves ko­rában kezdett zongorázni. Elő­ször édesanyja, Pásztor Edina tanította Egerben, majd Asza­lós Tünde a budapesti Tóth Ala­dár Zeneiskolában. Nyolcéves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egye­teg munkával jár, mivel konk­rét repertoárral kell rajthoz állni: Bartók számos művével, klasszikus szonátával, Liszt­etűddel, a romantika és a szá­zadforduló darabjaival, kor­társ művel, illetve zongora­­versennyel. Ez utóbbi számá­ra Bartók 1. zongoraversenye lesz, amit már régen szeretne zenekarral eljátszani. Ez a rangos eseményre való felkészülés olyan időszakban zajlik, amikor az ifjú zongo­ristának a tanulmányaira és a különböző hangversenyek­re is koncentrálnia kell.- Szerencsére a verseny anyagából több darabot ki tu­dok próbálni a rajtig sorra ke­rülő koncerteken. A tanulás is egyértelműen a felkészü­lést segíti, miután minden héten bemutatok egy-egy da­rabot weimari tanáromnak, Grigory Gruzmannak. Emel­lett ebben a hónapban egy nagyszerű mesterkurzuson tem Kivételes Tehetségű Gyer­mekek Képzőjébe, majd a New York-i Bard College-ban tanult tovább. Jelenleg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti főisko­la hallgatója. Számos országos és nemzetközi zongoraverseny győztese. vehettem részt, ahol korunk egyik legőszintébb zenésze, Rados Ferenc óráin rengete­get tanultam. Ami a világverseny tétjét il­leti, Ádám is a lehető legjobb helyezésre törekszik, miután abból adódóan újabb és újabb koncertmeghívások szület­hetnek, amelyek évekig tartó szereplési lehetőséget jelente­nek a világ kiemelkedő hang­versenytermeiben. Természetesen nem marad­hatott el a kérdés, miszerint mindezek mellett lesz-e ide­je és energiája arra, hogy sző­kébb hazájában is pódiumra lépjen.- Eger nagyon közel áll a szívemhez, miután ott töltöt­tem gyermekkorom nagy ré­szét, ott nőttem fel, s kezdtem zenét tanulni. Mindig öröm­mel megyek haza oda, s így lesz ez a jövőben is, hiszen még sokszor szeretnék ott koncertet adni. MOZI Cinema Agria - Eger 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Angry Birds 2. - A film 20.00 ÓRA: Bring The Soul: The Movie 16.00,18.00 ÉS 20.35 ÓRA: Halálos iramban: Hobbs & Shaw 16.00 ÉS 18.35 ÓRA: Norm, az északi 2 - A királyság kulcsai Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Norm, az északi 2 - A királyság kulcsai 17.30 ÓRA: Pókember: Idegenben 20.00 ÓRA: Velence vár Puskin Terem 16.00 ÓRA: Andry Birds 2. - A film 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Halálos iramban: Hobbs & Shaw Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. HIRDETÉS Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: előfizetőinknek 500 Ft kedvezmény! TV • HELYI MŰSOROK • RADIO 8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 Generációk - nyugdíjasok országos ma­gazinműsora (ism.) 18.30 Ritmikus gimnasz­tika tornászgáia - közvetítés felvételről (ism.) GYÖNGYÖSI TV 0.00 Képújság 9.00 A szerdai adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 Hit világa - vallási műsor 9.13 Vidróczki gála 2019 - Tárná Kicsik - Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is... 9.16 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Sport7,1. rész - sportmagazin 10.01 Reklám 10.04 Sport7,2. rész - sportmagazin 10.30 Aktuális - Gyön­gyös és a térség legfrissebb hírei 10.45 Üzleti negyed - gazdasági magazin 11.12 Reklám 11.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsor­­ismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a vá­rosról, az emberekről.,, 18.14 Kaláka együt­tes-koncert (részlet) 18.16 Reklám 18:20 Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 G25 - gazdasági magazin - ismétlés 19.08 Reklám 19.07 Meru - dokumentum­film 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 A szomszéd vár - tu­risztikai magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismét­lése 10.00 Eszterházy krónika - az EKE köz­életi magazinműsora 10.20 Akikre büszkék vagyunk: Kovács Józsefné - az Eszterházy Ká­roly Főiskola gazdasági főigazgató-helyettese (2012) 10.40 A szomszéd vár - a Helyi TV-k tu­risztikai magazinműsora 11.10 Etűdök, port­rék, dók. filmek - válogatás hallgatóink vizsga­filmjeiből (ism.) 11.40 Szilvásvárad Maraton - összefoglaló 12.10 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.001918 - Szörnyű Év - dr. Bartók Béla előadása (Sorsfordulók Sorsfordí­tók) ism. 14.45 Évszakok - Csajkovszkij 12 té­telből álló műve trió átiratban - közreműködik: Asztalos Bence (hegedű), Gábos Judit (zon­gora), Kertész György (cselló) ism. 15.40 A 8 legjobb kaland a Tisza-tavon - Dimitry Ljasuk filmje (ism.) 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Válogatás a Szt. István Televízió műsorából (ism.) 21.00 LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00 Képújság 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek: Szt. Domonkos 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uraml - Névnap, kalendárium 13.05 Hall­gassuk együtt - Zenei összeállítás 14.05 Ká­véház (ism.) 15.05 Tanúságtétel (ism.) 15.15 Csúcs és forrás (ism.) 15.30 Hitvalló - Fiata­loknak 16.05 Mit tegyek? (ism.) 16.30 A hét évfordulója 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Ró­zsafüzér 18.35 Közelkép (ism.) 19.15 Könyv­tári barangolás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Katedrális 21.05 Feltá­madt Krisztus, Boldogságunk! (görögkatolikus félóra) 21.30 Kapcsolat 22.10 Andantéi (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatikáni Rá­dió 23.25 Hitvalló (ism.) AJANLO EGER Pénteken a Vitkovics Házban Karaffa Attila Fel­vidéki szemmel című fotóki­állítása. A képek visszatük­rözik a számunkra szépnek tartott eseményeket, hely­színeket, az emberek moz­dulatait. Aki felfedezi ben­nük a mondanivalót, maga is részese lesz á fényképnek. A kiállítás megtekinthető a ház nyitvatartási idejében szeptember 6-ig. EGER Csütörtökön még meg­tekinthető Kántorné Bódi Ilona művésztanár, gra­fikus kiállítása az Agria Parkban. GYÖNGYÖSOROSZI Kertmozi lesz pénteken a Kultúrház udvarán este nyolc órától. Az érdeklődők az Életreva­lók című filmet láthatják. ÜGYELETES PATIKA Eger: AUGUSZTUS 8., 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. Gyöngyös: AUGUSZTUS 11-IG: Benu Gyógyszertár Erzsébet Gyöngyös, Kossuth L. u. 36. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu 4,

Next

/
Thumbnails
Contents