Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-04 / 153. szám

2019. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK 12 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN A garázdák is gyakran okoznak bosszúságot Tolvajok, csalók vitték a prímet megyénkben A rendőrök megbilincselt bűnelkövetővel várnak a tárgyalásra a bíróságon Fotó: Berán Dániel Szerbiában gyakorlaton jártak az egri Hunor-tagok NIS, EGER Nagyszabású nem­zetközi gyakorlaton vett részt a napokban a magyar kataszt­rófavédelmi mentőcsapat, a HUNOR a szerbiai Nisben. Tizenegy járművel és negy­venöt tagú személyzettel uta­zott a SRBIJA 2019 elnevezésű erőpróbára. A magyar együt­test két egri hivatásos tűzol­tó is erősítette, Keskeny Attila tű. zászlós, valamint Tuza Er­vin tű. törzsőrmester - tudtuk meg Nagy Csaba megyei ka­tasztrófavédelmi szóvivőtől. A feltételezés szerint egy pusztító földrengés és követ­kezményeinek a felszámolá­sa volt a résztvevők felada­ta. A HUNOR a tűzoltásban, a kötéltechnikai mentésben és a sérültek ellátásában ka­pott központi szerepet. A tü­zet a magyar, a szerb és az orosz egységek közösen ol­tották el. A magyar csapat az épüle­ten belülről, míg az oroszo­ké és a szerbeké kívülről, kö­téltechnika és emelőkosár se­gítségével fékezte meg a lán­gokat. Huszonhárom sérültet mentettek ki a HUNOR szak­emberei a gyakorlat forgató­­könyve szerint lángokban ál­ló, statikailag meggyengült épületből. A magyar és a szerb egész­ségügyi csoportok együtt két életveszélyes, három súlyos és tizennyolc könnyű sérül­tet láttak el. A honi kötéltech­nikai egység ferde kötélpályát épített ki, a mentésen dolgo­zók is ezen keresztül hagyták el az ingatlant. Az egri tűzol­tók a gyakorlat során tűzoltá­si és mentési feladatokat haj­tottak végre. M. H. Két egri tűzoltó is kivette a ré­szét a gyakorlatból Fotó: Tuza Ervin tű. tőrm. A lopás vezet toronymaga­san a megyei nyilvántar­tott bűncselekmények listá­ján több mint húsz és fél ez­res mutatóval. Az utána kö­vetkező deliktum a csalás a maga háromezer-kétszáz­nál több esetével. Az elmúlt csaknem egy évtized sta­tisztikája alapján vonhat­tunk le következtetéseket. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE A Belügyminisz­térium Koordinációs és Sta­tisztikai Osztályának 2009 ja­nuárja és 2018 júliusa közötti adatsora szolgált útmutatóul írásunkhoz. Ezen időszakban közel öt­ven ezer - épp 48 ezer 951 - regisztrált bűncselekményt követtek el szűkebb hazánk­ban. Az északi régióban Nóg­­rádban 32 ezres, Borsodban 104 ezres ez a mutató. Egyáltalán nem meglepő módon a tolvajok serényked­tek leginkább. Az enyves ke­zű polgártársaink 20 ezer 675 alkalommal szemelték ki más értékeit, s tulajdonították el azokat. Ez a tendencia bizony nemigen változott a korábbi évekhez képest. Érdemes pillantást vetni azokra a jogellenes cselekede­tekre, amelyek ezer fölötti szá­mot jeleznek. A csalás, azaz mások becsapása a pénz, illet­ve vagyoni elemek megszerzé­se érdekében szintén kimagas­lik az adatok sorában, hiszen épp 3267 ilyen bűnügyben kel­lett nyomozniuk a bűnüldö­zőknek. Nem sokkal marad el ettől a több mint 2700-as mu­tatójával a garázdaság, amely sajnos gyakran okoz bosszú­ságot a nyugodt életre vágyók­nak. A személyi adattal való visszaélés (2260 eset), a közok­irat-hamisítás (2158 ügy) és a testi sértés (2150 alkalom) kö­vetkezik a sorban. Közlekedési bűncselekmény is bekerült a magas számú de­­liktumok közé: a járművezetés ittas állapotban továbbra is túl sok a maga ezernyolcszáznál nagyobb számával. A hamis magánokirat fel­­használásából több mint ezer­­hétszáz valósult meg, s intő jel, hogy a gyermekpornográfia miatt is majdnem ezerhárom­száz esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak. A rendőrök­höz ezentúl csaknem négyszáz esetben fordultak az emberek segítséget kérve magánlak­sértés, s kilencszáznegyven­­szer rongálás miatt. Kedvelt bűnténynek számít az egyedi azonosító jellel való visszaélés (408 eset), aminek a révén for­galomból kivont járművekkel próbálnak ügyeskedni a tette­sek. Sajnos, a kelleténél jóval többször - 387-szer - követtek el megyénkben közlekedés biztonsága elleni bűntényt. A kábító hatású anyagok­kal szintén a reméltnél gyak­rabban éltek vissza (139 ügy), a kábítószert birtoklók száma még inkább kedvezőtlen (451), harmincötén pedig drogke­reskedéssel foglalkoztak. Megemlítendő még, hogy a vesztegetés (140), a költségve­tési csalás (80) úgyszintén sok munkát adott a vizsgálatokat végzőknek. Emberi konfliktu­sok rendezésének nem éppen erkölcsös - és egyébként bün­tetendő - formája a becsület­­sértés (122 procedúra) és a hamis vád (183 eset). Öt al­kalommal szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoztak a rendőrök, negyvennél több­ször kiskorú veszélyeztetése adott okot a vizsgálatra. S persze, álljon itt egy öt­vennél is kisebb szám: ember­ölés miatt 47 ügyben jártak el a bűnüldözők az említett idő­szakban. Mindezek a bűnügyi mu­tatók - amiket jellemző pél­dákként ragadtunk ki a majd­nem 50 ezer közül - megfele­lő irányt nyújtottak az újabb időszakra a hatóságoknak mind a bűncselekmények megelőzésében, mind azok felderítésében. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Turistabusz égett, ittas nő ugrott ki a járó autóból M3*AS AUTÓPÁLYA Időben leju­tottak szerencsére az utasok arról a turistabuszról, amely az elmúlt hét végén gyulladt ki a sztrádán. A Police.hu tájékoztatá­sa szerint a Készenléti Rend­őrség három objektumőré­nek autója - a szolgálat letel­te után - az M3-as autópá­lyán közlekedett éppen június 29-én délelőtt, amikor a 27-es kilométerszelvénynél, Gödöllő külterületén, a Hatvan irányá­ban az előttük haladó, utaso­kat szállító autóbusz motorte­réből füst szállt fel. Annak ve­zetője a leállósávba húzódott és megállt. Ezután a rendőrök is így tettek, kiszálltak a ko­csijukból, az utasokat leterel­ték a buszról és a szalagkor­lát túloldalára, biztonságos területre irányították. Egy tűzoltókészülékkel eloltották a tüzet. Később egy utasok nélküli autóbusz haladt ar­ra, amit a Gödöllői Autópálya Rendőrség munkatársai lein­tettek. Felajánlották, hogy a lángra kapott busz utasait el­viszik a legközelebbi pihenő­helyre. A 25 külföldi turista, a bűnüldözők segítségének kö­szönhetően, biztonságban el­jutott a Babati pihenőhelyre, ahol az értük küldött mente­sítő autóbuszt megvárták és folytatták az útjukat. Mentőhelikopter is érkezett az M3-as autópályára Hétfőn reggel egy gépkocsi borult fel az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető ol­dalán, a 116-os kilométernél - tájékoztatta a Hírlapot Nagy Csaba megyei katasztrófavé­delmi sajtószóvivő. Mint meg­tudtuk: a balesethez a füzes­abonyi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit riasz­tották. A munkálatok idejére a sztráda Vásárosnamény felé vezető oldalának érintett sza­kaszát félpályán lezárták. Nem sokkal később mentő­­helikopter érkezett egy nőhöz az M3-as autópálya 91-es kilo­méterszelvényéhez. Meg nem erősített információk szerint a hölgy ittas állapotban ugorha­tott ki egy mozgó személygép­kocsiból. Heol Felmérték a sértettek számát is A bűntények sértettjeiről kö­zölt adatok szerint a legtöb­ben Hevesben a felnőttek so­raiból váltak deliktum áldoza­tává, több mint tíz és fél ezren. Borsodban csaknem 26 ezer, Nógrádban hatezer ez a szám. Az időskorúak is gyakran szen­vednek polgártársaik bűnös tetteitől: Hevesben háromezer­­hétszáznál is többen. A sorban a 18-24 év közötti fiatal fel­nőttek következnek. Hétszáz­ötven fiatalkorút ért megyénk­ben jogellenes támadás, illet­ve 314 gyermeket. Egy bűn­­cselekmény sértettje ismeret­len személy. Volt galambröptetés, díszsorfal az ifjú párnak A tűzoltó lakodalma EGER Tűzoltóesküvőt rendez­tek a városban. Sas Ádám tűz­oltó százados, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság hatósági osztályának ki­emelt főelőadója menyasszo­nyával szirénázó tűzoltóautó­val érkezett a Dobó térre, ahol először a városházán, majd a bazilikában fogadtak egy­másnak hűséget. Ezt galamb­röptetés követte, majd a kollé­gák díszsorfallal tisztelegtek a párnak. Természetesen a násznép is osztozott a fiatalok örömé­ben, az esti menyasszonytán­cot hajnalig tartó jó hangulat, mulatós követte. M. H. A rendőrök keresik a bűntény elkövetőjét Felgyújtott egy autót EGER Rongálás gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rend­őrkapitányság ismeretlen tet­tes ellen, aki június 30-án egy egri telephely kerítését befe­szítette, majd az ott parkoló egyik autó ablakát betörte, s tüzet gyújtott az utastérben - közölte Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményről érdem­leges információval rendelke­zik, jelentkezzen a kapitány­ságon, vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es számon, az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó tele­fonszámokon. Heol A fotón a feltételezett tettes látható Fotó'.HMRFK Szirénázó tűzoltóautón érkezett az ifjú pár Fotó: Heves MKI

Next

/
Thumbnails
Contents