Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-29 / 174. szám

fl, GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2019. JÚLIUS 29., HÉTFŐ HÍREK Korszerűsítik a közösségi teret NAGYRÉCE Hamarosan meg­újul a településen a Molnár József Közösségi Színtér vi­zesblokkja. A Magyar Falu Programban a közösségi te­rek felújítására nyolcmillió fo­rintot nyert az önkormányzat. Az 1956-ban épült művelő­dési ház mosdójának korsze­rűsítése a támogatásnak kö­szönhetően várhatóan szep­temberben veszi kezdetét, és néhány hét alatt be is fe­jezik a munkálatokat. H. É. Diákmunkások a hivatalban GYÖNGYÖS Idén is, ahogy már évek óta, az önkormány­zat részt vesz az államilag tá­mogatott nyári diákmunka­programban. Két turnusban, júliusban és augusztusban is összesen huszonhárom fi­atal segít be a helyhatóság munkájába. A napi négy órá­ért az adható minimálbért, azaz bruttó 74.500 forintot kapnak a diákok. H. É. Adománygyűjtés és örökbefogadás GYÖNGYÖS Kutyaeledelek, tisztítószerek, jutalomfala­tok is kerültek a város gyep­mesteri telepére, ahol jelen­leg is száznál több árva ku­tya várja, hogy új otthon­ra leljen és szerető gazdihoz kerüljön. Az Új Nap Egyesü­let által szervezett kétnapos adománygyűjtéssel egybe­kötött örökbefogadás ez al­kalommal is igen népszerű volt. Az egyik helyi bevásárló­­központban az állatvédőket nemcsak ételadománnyal tá­mogatták, hanem a kutyu­­sok közül volt, aki új gazdára is talált. Az egyesület folya­matosan szervez kitelepülé­seket, de a gyepmesteri tele­pen is várják a leendő kutya­­tulajdonosokat. H. É. A termelői piac már szinte kész, hamarosan az egész központ megújul Önerőből finanszírozzák a beruházásokat Fotó: Czímer Tamás Közösségi ház epul, és megújul a Fő út Két, több mint százmil­lió forintos projekt fut pár­huzamosan a településen. Az egyik a falu központjában épülő közösségi ház piaccal és parkkal, a másik pedig a falu Fő útjának felújítása. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖSHALÁSZ Néhány he­te került az önkormányzathoz a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-tóT a falu Fő útja, amelyet a helyha­tóság már évek óta szeretett vol­na megszerezni, hogy a többi út­jához hasonlóan felújíthassa, tu­datta lapunkkal Pásztor János.- Három év alatt a telepü­lésünk összes útja jó minősé­gű aszfaltot kapott - jegyezte meg a polgármester hozzátéve, ez mintegy ötven utcát jelent.- Régóta szerettük volna át­venni ezt a szakaszt, és most, egy hónapja jött meg a határo­zat, hogy végre az önkormány­zathoz került. Szinte azonnal elkezdtük a csaknem 130 mil­lió forintos beruházást, amely egy parkoló építését is magá­ban foglalja - ismertette a falu Nagyszabású útfelújítás kezdődött el Fotó: Czímer Tamás vezetője. A néhol csaknem hat méter széles út beruházásáról azt is elmondta, hogy a szegély­kővel kirakott útszakasz első üteme augusztus 10-re - a fa­lunapi ünnepségre elkészül -, a második ütemet pedig szep­temberi határidővel zárják. A másik látványos beruhá­zás, amely csaknem 120 millió forintba került, szintén a falu központjában zajlik. A bolt mel­letti piactér elkészült, a közös­ségi ház építése éppen zajlik.- Az emeletes épület alsó szintjén egy 80 négyzetméteres gyógyszertár lesz laborral, mel­lette információs pont, a körze­ti megbízott irodája, a gomba­vizsgáló helyiség és a nyilvá­nos mosdók is ide kerülnek. Az emeleten kap helyet egy szin­tén tágas díszterem, amely a há­zasságkötések helye lehet, majd egy kisebb tárgyaló és a mezőőr, polgárőr, közterület felügyelet irodája - sorolta Pásztor János. Az építkezéssel várhatóan december végéig végeznek, ugyanis következő lépésként az épület elé egy pihenőpar­kot is építenének. Ez csak ta­vasszal valósulhat meg. Tánc, film, színház a nyári program GYÖNGYÖS Nemcsak a köny­­nyű nyári kikapcsolódásnak, hanem a szervezők szándé­ka szerint a kulturált kom­munikációnak is teret bizto­sít a Gyöngyösön első ízben megrendezett Nyári Főtéri Es­ték augusztus közepéig tartó programsorozata.- Szeretnénk, ha az embe­rek nem a virtuális közegben, hanem a szabadtéri színpadon bemutatott előadások előtt vagy után beszélnék meg gon­dolataikat. A tartalomhoz mi a koncertekkel, filmvetítések­kel, színházi előadásokkal, a Gyöngy Nemzetközi Folklór­fesztivállal és a Fő téren ki­alakított környezettel biztosít­juk a formát - mondta Nagy Andrea, a Nyári Főtéri Estéket szervező Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. igazgatója, hoz­zátéve: a programokkal nem­csak a gyöngyösieknek, ha­nem a Mátrában szabadságu­kat töltő vendégeknek is sze­rettek volna tartalmas kikap­csolódási lehetőséget nyújtani. Több előadás ingyenesen is látogatható A július közepén kezdődött Főtéri Nyári Estékhez a csak­nem két hétig épült, belváros­ban felállított szabadtéri szín­pad és a több száz férőhelyes lelátó biztosít helyszínt. A he­lyi közönség kényelmét és igé­nyeit kielégítve több előadás - főként a városban működő művelődő közösségek produk­ciója - ingyenesen is látogat­ható, egyéb esetben pedig a belépőjegyek nemcsak szemé­lyesen, hanem akár az inter­neten is megrendelhetők.- Örömünkre szolgál, hogy egyre többen érdeklődnek a programjaink iránt. A Mese­házikó gyermekelőadásával csaknem megtöltötte a nézőte­ret, de az előttünk álló egy hó­nap produkcióira is szép szám­ban fogynak elővételben a je­gyek - közölte az igazgató hoz­zátéve: bízik abban, hogy a kö­zönség megszereti Gyöngyös új kulturális rendezvényét, amely a közösségteremtéshez is új lehetőségeket kínál, fe­lejthetetlen élményt nyújtva a mindennapokhoz. H. É. A magyar hadikultúrát is megismerhették Új bölcsődei szárny is létrejön a felújítással AESASÁlt A tavalyi tábor nagy sikerére való tekintettel a Ma­gyar Honvédség két korosz­tály részére idén is bentlaká­sos, honvédelmi hagyomány­­őrző tábort szervezett az Aba Sámuel Általános Iskola ud­varán. - Két hétig állomásoz­tak a településen a katona­élet iránt érdeklődő fiatalok, ugyanis már nem első alka­lommal rendezett hagyomány­­őrző honvédelmi tábort a Jász- Nagykun-Szolnok megyei 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj - tájékoztatta lapun­kat a település vezetője. Dr. Lénártné Benei Anikó hozzátette, a településen szí­vesen látják az ország külön­böző pontjáról érkező gyere­keket, aki számára ez a vidék kitűnő lehetőség ad a termé­szetjárása, a sportolásra is. Kiderült, a több mint félszáz fiatal a honvédelmi és túlélé­si alapismeretek mellett meg­ismerkedett az iránymegha­tározás, a tűzgyújtás, az iha­­tóvíz-nyerés és a menedéképí­tés folyamatival. Kirándulá­sokon, filmvetítésen, kézmű­ves-foglalkozásokon, fegyver­bemutatókon és hadtörténel­mi órákon vettek részt, hogy ezáltal kicsit mélyebb betekin­tést nyerjenek a katonai élet mindennapjaiba, vagy később a katonai hivatást válasszák. Az idei hagyományőrző tá­bor a 1848/49-es időszakot ölelte fel, tanultak a szabad­ságharc eseményeiről, a csa­tákban használt fegyverekről, egyenruhákról. A tábor élete a katonai rend szerint zajlott. A gyerekek alaki foglalkozá­sokon, harcászati órákon, lövé­szeten, menetgyakorlaton vet­tek részt, tanultak térképtant, ismerkedtek a tájolóval. H. É. DOMOSZLÓ Az épület külső fala­inak szigetelését, a nyílászárók cseréjét és a belső rész kialakí­tását is lassan befejezik a szak­emberek az óvoda épületén. Az uniós, mintegy 150 millió forin­tos pályázatból nyert beruházás a terv szerint haladt, tudatta a település vezetője. Paulenka Richárd hozzátette, az építke­zés eredményeként létrejön egy új bölcsődei szárny is az intéz­ményben. H. É. Látogasson el hírportáiunkra! HEOL.hu A belső kialakítását is befejezik lassan a kivitelezők Fotó: Cz. T.

Next

/
Thumbnails
Contents