Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-27 / 173. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019 . JÚLIUS 27., SZOMBAT HÍREK Permetezik a platánokat EGER A város közterületein július 28. és augusztus 28. között éjszakánként este 10 és hajnali 4 óra között a Vá­rosgondozás Eger Kft. per­metezést végez a platán- és a vadgesztenyefák védelme érdekében. Erre a megjelölt intervallum első két napján kerül sor, de kedvezőtlen idő­járás, vagy előre nem látható körülmény miatt elhúzódhat­nak a munkálatok. A szerek­nek munka-egészségügyi vá­rakozási ideje nincs, az élel­mezés-egészségügyi várako­zási idejük 14 nap, méhekre nem, de a vizekre kifejezet­ten veszélyesek. S. S. Az ablakokat is kicserélik DORMÁNDA Magyar Falu Programban nyílik mód a La­­tinovits-kastély nyílászárói­nak kicserélésére - mondta el Rajna Kálmán, a falu pol­gármestere. Tájékoztatása szerint az épületet tizenhá­rom éve újították fel, ám ak­kor az eredeti, százéves ab­lakok megmaradtak. Azok cseréjét az elnyert közel 12 millió forintos támogatásból oldják meg. S. S. Herbabemutatót is tartottak GYÖNGYÖS A Bükkszent­­kereszti Gyógynövénynapo­kon bővítették az érdeklő­dők ismereteit az Eszterhá­­zy Károly Egyetem (EKE) Ag­rártudományi és Vidékfej­lesztési Karának hallgatói - közölte az egyetem a hon­lapján. A Campus Gyógynö­vény Klubja immár eszten­dők óta rendszeres részt­vevője a rendezvénynek. Az eseményen az EKE diák­jai gyógynövényismereti játé­kot és herbabemutatót tar­tottak. A játékosok húszféle cserepes gyógynövény felis­merésével tehették próbára jártasságukat a gyógynövé­nyek világában. S. S. Kis falvakban is elérhető a gyors internet a térségben Tizenöt községben épült ki a hálózat A térségben élők széles körben élvezhetik a szolgáltatásokat. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock A Pétervásárai járásban ti­zenöt településen fejeződött be az optikai távhálózat ki­építése. Végre ezeken a he­lyeken is élvezhetik az extra gyors internet élményét. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu PÉTERVÁSÁRAI JÁRÁS A napok­ban sajtónyilvános esemé­nyen jelentették be Pétervásá­­ra művelődési házában, hogy a Magyar Telekom átadta kor­szerű optikai távközlési háló­zatát a járásban. Elhangzott, hogy a tizenöt települést érin­tő fejlesztés gigabites sebessé­gű internetet, széles tévécsa­torna-választékot, több képer­nyős filmkölcsönzési lehetősé­get, HD kép- és hangminősé­get, valamint az interaktív té­vézést teszi lehetővé csaknem 6500 háztartás és vállalkozás számára. A vállalat a szélessávú ve­zetékes fejlesztéshez 578 mil­lió forint vissza nem téríten­dő, európai uniós támogatást nyert el korábban az Újgene­rációs NGA és felhordó hálóza­tok fejlesztése elnevezésű pá­lyázat keretében. Az újonnan bekapcsolt te­lepüléseken a Telekom ext­ra gyors internetet kínál, az itt élők akár a - lakossági pi­acon ma elérhető legnagyobb - másodpercenként két giga­bit sebességű otthoni inter­netcsomagot is igénybe ve­hetik. Rengeteg tv-csatornán túl a hálózatban használha­tó az interaktív tévézés szá­mos, már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, továbbá a programozható és egy gombnyomással rögzít­hető műsorok, a digitális mű­sorújság, a MoziKlub és a Vi­deotéka, vagy a tévé képer­nyőjén elérhető, változatos online alkalmazások. A szé­lessávú internet kínálta elő­nyökből a helyi vállalkozások is profitálnak, hiszen gyor­sabbá, rugalmasabbá válik a működésük, javul a verseny­­képességük. Paulik Attila, a Magyar Te­lekom regionális műszaki ve­zetője elmondta, a cégük meg­határozó szerepet vállal Ma­gyarország digitális transz­­formációjában, amelyhez el­engedhetetlen a korszerű di­gitális infrastruktúra meglé­te. Hangsúlyozta, hisznek ab­ban, hogy a digitális lehetőség kihasználásával bárki előrébb juthat a maga területén - le­gyen szó egyéni, családi, üzle­ti vagy akár társadalmi célok­ról. Ennek érdekében folyama­tosan fejlesztik az extra gyors internetet biztosító hálózatu­kat, hogy az egyéni és közös­ségi célok biztos támasza le­hessen. Eged István, Pétervására polgármestere úgy fogalma­zott az ünnepségen, nagy örö­mükre szolgál, hogy a járás számos településén elérhető a korszerű szolgáltatás. A város és a környező települések fej­lődéséhez nélkülözhetetlen a gyors és korszerű megoldás, hiszen a digitalizációba való bekapcsolódás a magánembe­rek és a vállalatok számára is számos előnnyel jár. Prónay Kinga, a Magyar Te­lekom Vállalati Kommuniká­ciós Igazgatóságának munka­társa arról is tájékoztatta la­punkat, hogy az elmúlt évek intenzív hálózatfejlesztésé­nek eredményeképpen mára több mint 3,7 millió vezeté­kes elérést biztosít a Telekom országosan. A vállalat 2014 és 2018 között közel 240 mil­liárd forintot költött Magyar­­országon mobil- és vezetékes hálózatainak infrastruktúra­fejlesztésére. A társaság cél­ja hosszabb távon, hogy az or­szág teljes területén minden­hol gigabites hálózati képes­séget tudjon biztosítani. Ezért a következő években nagy hangsúlyt fektet az optikai le­fedettség további növelésére, fokozatosan kiváltva ezzel a rézvezetékeket. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Evekig vártak erre a pillanatra Lapunkban az elmúlt években kommunikációhoz, a megfele­több alkalommal is írtunk ar­ról: főként a kisebb települése­ken - Fedémesen, Szajlán, Ivó­don, Terpesen, Bodonyban - az egyik legnagyobb gondot az jelentette, a felgyorsult világ­ban sokszor szembesültek az­zal az emberek, hogy a széles­sávú internet hiányában csak korlátozottan tudták igénybe venni azokat a szolgáltatáso­kat, amelyek mára nélkülöz­hetetlenekké váltak a gyors lő kapcsolattartáshoz. A mos­tani közel hatszázmilliós fej­lesztéssel a legkisebb falvak­ban is megoldódott a többéves probléma. Az új optikai háló­zat Bodonyban, Bükkszéken, Bükkszenterzsébeten, Erdő­­kövesden, Fedémesen, Isten­mezején, Ivádon, Kisfüzesen, Mátraballán, Sírokban, Szaj­lán, Szentdomonkoson, Tarna­­leleszen, Terpesen és Váraszón épült ki. kérdés válasz Orosz József, Nagytálya polgármestere- Jövő hét végén, szombaton Gulyásfesztivált tartanak a településen, a Közparkban. Milyen étkekkel és progra­mokkal várják a helybeli és a községbe érkező érdeklő­dőket?- A korábbi évekhez hason­lóan, ismét rengeteg finom­sággal készülnek az ese­ményre a csapatok. Fontos, hogy ez valójában nem ver­seny, hanem az önkormány­zat által meghívott szerve­zetek képviselői főznek bog­rácsban, amit aztán bár­ki végigkóstolhat. Egye­bek között a helyi óvoda és a nyugdíjasklub gárdája is főz majd, de Maklárról is ér­keznek bográcsolni vendé­gek. Lesz például töltött ká­poszta, babgulyás, csülkös pacal, vadpörkölt, minden­ki talál kedvére való finom­ságot.- Mikortól lehet majd meg­kóstolni az ételeket?- A vacsora fél hatkor kez­dődik, a csapatok délben kezdik a főzést, 10-12 szer­vezet készíti majd az éte­leket. De már fél három­tól várjuk a látogatókat kü­lönféle családi programok­kal. A gyermekeknek lesz ugrálóvár, kézműves-foglal­kozások, és a korábbi évek­ben nagy sikert aratott hab­partit is megrendezzük dél­után négy órától. A felnőt­teknek pedig kulturális ren­dezvényekkel kedvezünk, fellép számos helyi és kör­nyékbeli együttes, emellett tombolahúzás is lesz.- Egy sztárvendég is érkezik a Gulyásfesztiválra.- Igen, a vacsora után egy régi kedvenc, Sólymos Tó­ni ad koncertet, tehát garan­táltan jó lesz a hangulat. Ké­sőbb pedig, egészen éjszaká­ba nyúlóan, utcabálba várjuk a mulatni vágyókat. Süli K. Átmenetileg módosul a félfogadás HATVAN, LŐRINCI Átmeneti­leg, a tervek szerint szeptem­ber 30-áig módosul a két te­lepülésen működő kormány­ablakok félfogadási ideje. Hatvanban hétfőnként 7 órától 16 óra 30-ig, kedden 8-tól 12 óráig, szerdán 8-tól 16 óra 30-ig, csütörtökön­ként 8-tól 18 óráig, pénteken pedig 8-tól 14 óráig várják az ügyfeleket. Lőrinciben a kormányablak munkatársai hétfőn 7-től 17 óráig, kedden és szerdán 8-tól 16,30-ig, csütörtökön 8-tól dé­lig, péntekenként pedig 8-tól 14 óráig állnak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. T. 0. Először nyert a Hírlappal, szép helyre utazhat Belföldön nyaralhat Klausmann Viktor vár a jelölti vitával EGER Belföldi nyaralást nyert a hevesi Lukács István Lász­­lóné a Heves Megyei Hírlap Utazzon velünk! című sms­­játéka jóvoltából. A szeren­csés hölgy már régóta előfize­tője a lapnak, és néha szeren­csét próbál az újság valame­lyik játékával. Váratlanul érte a jó hír, de nagyon örül neki, hiszen most először nyert is valamit. Már utána is nézett, hogy ho­vá utazhat, s örömmel látta, hogy szép helyen pihenhet. Még nem döntötte el, hogy kit visz magával, de lányai, nővé­re, barátnője közül valaki el­kíséri majd. Sz. K. hírporta fSYI5.%i«l\P HE «vbShirup he HSVE$«HfafAf* Rim*HfRlAP MC he RCHSSiílWtf HE HE H*AiS®Ht#IAP HE l»13*fimiAP he HE HE HlMS&fKLtf HE R£V|S»Jim\? he HE HE Fodor Beáta megyei üzletszervezési vezető (balra) és Lukács István Lászlóné, a nyertes Fotó: Huszár Márk GYÖNGYÖS Nem nevezett meg időpontot Klausmann Viktor, a Fidesz gyöngyösi polgármes­terjelöltje, Hiesz György azon felkérésére, amellyel a jelenle­gi városvezető nyilvános vitá­ra hívta az egykori újságírót. Klausmann Viktor elmond­ta: nagy megtiszteltetés szá­mára, hogy őt jelölte meg Hiesz György vitapartneréül, ám arra kéri, még legyen tü­relemmel, hiszen még nem is­mert pontosan, hogy valójában mennyien jelöltetik magukat a városvezetői tisztségre.- Ha eljön az ideje, akkor minden polgármesterjelölt­nek meg kell adni a lehetősé­get, hogy elmondhassa a fej­lesztési ötleteit, hogyan, mivel szeretné szebbé, jobbá tenni Gyöngyöst. Azt javaslom, tisz­teljük meg ezzel a többieket is, és legyen lehetőség egy kerek­­asztal-beszélgetés keretében megvitatni az elképzelésein­ket - tette hozzá Klausmann Viktor. Mint arról korábban lapunk­ban már beszámoltunk, Hiesz György polgármester azért kezdeményezte a jelöltek nyil­vános vitáját, mert úgy véli, már eddig is számos téves ál­lítás hangzott el Gyöngyös­sel összefüggésben, melyeket tisztázni kellene. J. M.

Next

/
Thumbnails
Contents