Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-28 / 148. szám

14 SPORT 2019. JÚNIUS 28., PÉNTEK Nagy mellett Borosi is éremesélyes Krakkóban BIRKÓZÁS Egriként Nagy No­émi és Borosi Henrik sikeré­ért is szoríthatunk a serdülő- Európa-bajnokságon, amely­nek június 28. és 30. között Krakkó ad otthont. A kor­osztály felkészítő' edzőjeként Cifferszky Ákos és Módos Csaba mellett egriként Mada­­rasi Gábor tevékenykedik. Nagy Noémi 66 kilóban lép szőnyegre.- Nálunk hétről hétre némi­képp mostoha körülmények között edződik, hiszen mi csak kötöttfogást birkózunk - fogalmazott az Egri Vasas- EVSI vezetőedzője, Gyöngy Attila. - Ettől függetlenül ez akár az előnyére is válhat, ha rá tudja kényszeríteni ellen­feleire a fogásnem elemeit. Az 1-5. hely valamelyike nem földtől elrugaszkodott esély­­latolgatás. Borosi Henrik a kötöttfogá­­súak 85 kilós súlycsoportjá­ban veszi fel a versenyt.- Tavaly újoncként bronzér­met szerzett az Eb-n, s ezúttal is a dobogó a cél - emlékezte­tett Gyöngy. - Erős, nagyon jó az állóképessége, rengete­get fejlődött az elmúlt évhez képest. Noémihez hasonló­an idősebb kortársaival szem­ben is sikeres tudott már len­ni. Esetében döntő lehet, hogy állásból mennyi akciót csinál majd, illetve a lenti védekezés és támadás hatékonysága is felértékelődik. S. K. Öt labdarúgó távozását jelentette be a mátraaljai egyesület Erdélyből is igazolt a GYAK Csoszánszki Dávid, Nád­udvari Alex és Bartha Ro­land visszatérőnek számít a Gyöngyösi AK NB lll.-as csapatánál, amely tíz új já­tékossal a keretben kezd­te meg az erőgyűjtést a 2019/2020-as szezonra. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A felkészülést szerdán délután kezdett Gyön­gyösi AK NB III.-as csapatánál tíz érkezőről adtak hírt a klub honlapján. Eközben öten sze­repelnek a távozók listáján és tizenketten az egyletnél ma­radók között. NB II.-es klub­tól (Duna Aszfalt-Tiszakécs­­ke VSE) mondott igen Ladányi Patrik, míg Csoszánszki Dávid, Nádudvari Alex és Bartha Ro­land visszatérőnek számít. Si­­mó Csongor Erdélyből, a 3. li­gás Székely udvarhely FC gár­dájától teszi át a székhelyét Gyöngyösre. A GYAK nyári felkészülési programja nyolc edzőmeccset tartalmaz. A mátraaljaiak az első gyakorló összecsapást júli­us 6-án játsszák a Mól Fehérvár FC II. gárdája ellen. Július köze­pén két határon túli vetélytárs­­sal találkozik a csapat. Előbb a losonciakhoz látogatnak a zöld­fehérek, négy nappal később pedig a füleki FTC érkezik Gyöngyösre. Egy ellenfél még hiányzik a menetrendből. ÉRKÉZÉIT (10): Bartha Roland (ESMTK), Bódi Milán (Gyöngyösi AK U19), Csoszánszki Dávid (Energia SC Gyöngyös), Ladányi Patrik (Duna Aszfalt-TVSE), Magos Mátyás (SBTC), Markovics Bence (ESMTK), Nádudvari Alex (Kecskeméti TE), Nagy Richárd (ESMTK), Sári Csaba (JVSE­­Rosenberger), Simó Csongor (Székelyudvarhely FC) TÁVOZOTT (5): Daróczi Dávid, Fekete Bence, Papp Máté, Pilinyi István, Tatár Roland MARADT (12): Botos Szabolcs, Czéh Márton, Csornij Áron, Éles Viktor, Fehér Imre, Halasi Adám, Laurinyecz Ákos, Márkus Marcell, Petrezselyem Tamás, Rédei Milán, Tárnái Dániel, Tóth Olivér A gyöngyösiek edzőmérkőzései Julius 6., szombat, 17.00: Gyöngyösi AK­­Mol Fehérvár FC II. Július 10., szerda, 17.30: Gyöngyösi AK­­Balassagyarmati VSE Július 13., szombat, 11.00: SK Novohrad Lucenec (szlovákiai)-Gyöngyösi AK Július 17., szerda, 17.30: Gyöngyösi AK-FTC Fil'akovo (szlovákiai) Július 20., szombat, 11.00: BVSC-Gyöngyösi AK Július 24., szerda, 18.45: Gyöngyösi AK-Lőrinci VSC Július 27., szombat, 17.00: Komárom VSE­­Gyöngyösi AK Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Nádudvari Alex (7) és Csoszánszki Dávid a támadósort erősítheti Képgaléria: Fotók: Cz. T. Varga Attila (jobbról) szakmai igazgatóként osztja az utasításokat Laurinyecz Ákos (balról) a jövőben is a gólszerzésért felel majd HIRDETÉS Az SMS kódokat keresse ( július 1-től a lapban! Játsszon velünk 5 napig, küldje be naponta az 5 karakterű kódot + nevét + telepuleset SMS a +36301344 4421 (alapdíjas) telefonszámra es nyerjen minden nap értékes nyereményeket vagy a fődíjat! jaiékszabályialnl megtalálja a www heol huljaleksiabalyyatoK iweboMalon. ^ M i-Ár m ■&!)% 9 f .lm'-#

Next

/
Thumbnails
Contents