Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-17 / 138. szám
2019. JÚNIUS 17., HÉTFŐ Közel kétszázmillióból valósult meg a hívek álma Saját lelkipásztora is lesz a szalókiaknak Pajtók Gábor kormánymegbízott is részt vett a templomszentelésen Fotó: Márkus Attila Az új templomról mindig jusson eszünkbe, hogy az álmok Isten segítségével megvalósulhatnak - hangzott el az egerszalóki református templom szombati felszentelési ünnepségén. Az eseményen több százan vettek részt, mind a turisztikai mind pedig a helyi vallási életet tekintve kiemelkedő a projekt jelentősége. A beruházás a kormányzat támogatásával, 198 millió forintból valósult meg. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGERSZALÓK Kora délelőtt a faluháztól hosszú menet indult a Kossuth úti új református templomig, amely egyben missziós központként is funkcionál majd. Az épület avatási szalagját főtiszteletű Csomós József püspök úr vágta át, aki ezt követően igét is hirdetett, majd köszöntők következtek. Elhangzott, a községben hosszú évekig a faluházban tartották az istentiszteleteket, ám egy idő után egyre jobban vágytak a hívek egy saját helyre. Ekkor merült fel a templomépítés lehetősége, ám hosszú út vezetett ezen álom megvalósulásáig.- A mi Istenünk olyan hatalmas, hogy a kicsiken keresztül mutatja meg az erejét. így történt a mi esetünkben is - fogalmazott Tóth Katalin, a helyi református egyházközség gondnoka, amikor a templom megvalósulásának menetét ismertette. Mint mondta, előbb a területet vették meg, majd lebontatták a rajta található házat, megterveztették az épületet, 2015. decemberben már megvoltak az engedélyes építési tervek, ám ekkor még nem volt forrás a templom megvalósítására, csak vágy a szívükben arra, hogy egyszer megépülhet. A következő év adventján jelentette be püspök úr, hogy megvalósulhat az álom. Hangsúlyozta, nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak a templom felépülésén, és abbeli reményét fejezte ki, hogy a beruházásnak köszönhetően elindul a gyülekezet fejlődése. Az ünnepségen részt vett dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott is, aki Orbán Viktor szavait tolmácsolta a megjelenteknek. A kormányfő levelében azt írta, örömmel hallotta, hogy néhány év leforgása alatt a helyi egyházközség szórványból missziós gyülekezetté gyarapodott, majd a reformáció ötszázadik évfordulójának méltó megünnepléseként templomépítésbe kezdtek. Biztos benne, hogy az épület egyszerre lesz a hívek lelki otthona, és Egerszalók nevezetessége. Az egybegyűlteket Varga István is köszöntötte. A polgármester elmondta, mindenki nagyon drukkolt a faluban, hogy megvalósulhasson a templom, végig feszülten követték a kivitelezés előrehaladását. Aláhúzta, biztos benne, hogy a beruházás a katolikus és a református híveket még közelebb viszi majd egymáshoz Egerszalókon, és külön köszönetét mondott dr. Tóth Katalinnak a településért és az egyházközségért végzett odaadó munkájáért. A megjelentekhez utolsóként főtiszteletű Csomós József szólt. A püspök köszönetét mondott Tóth Imre egri lelkipásztornak a településen végzett szolgálatáért, majd bejelentette, a szombati nappal kinevezte Petró Józsefet az egerszalóki egyházközség főállású lelkipásztorává, meghagyva, hogy négy órában mint missziós lelkész, a korábbi szolgálati helyére, a Markhot Ferenc Kórházba továbbra bejárhat. Az ünnepséget a himnusz közös eléneklése, majd szeretetvendégség zárta, utóbbihoz a Tekergő Zenekar zenei aláfestést is szolgáltatott. Az új templom a falu új ékessége lehet Fotó: Márkus A. strand étel-ital Q szállás program likeBalotpn.hu MEGYEI KÖRKÉP g Ezt kikaptuk Sike Sándor sikesandor@gmail.com Június elején a kánikula tört ránk, mától pedig az iskolai vakáció. Mindkettő adhat okot az aggodalomra. A forrósággal megküzdeni nem gyerekjáték, mert csak kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy légkondicionált helyiségekben vészeljék át a nap 24 óráját. Márpedig valami hasonló megoldásra lenne szükség abban a hőségben, ami még éjszaka is alig hagy alább. Különösen az idősebbeket és a betegséggel küzdőket viselik meg a harminc fok körüli Celsiusok. Képzelhetjük bár a valóságosnál fiatalabbnak, a ténylegesnél egészségesebbnek magunkat, a tények azért makacs dolgok. Főként, amikor azok azt mutatják, hogy nehezebbé válik a légvétel, fullasztóbbá a reggeli kutyasétáltatás, problémássá az ebéd megemésztése. Ami pedig a nyári szünetet illeti: ezen a téren is vannak megoldásra váró feladataink. A honi foglalkoztatási viszonyok szerencsére olyan módon alakulnak, hogy az aktív korosztály nyáridőben nem a lábát lógatja, hanem többnyire dolgozik. A kétszülős családokban például az apa és az anya is műszakban van napközben. Ami azonban áldás perspektivikusan, átok lehet rövid távon. Kezdhetünk töprengeni azon a kérdésen, miként oldjuk meg, hogy ne váljon a leszármazottunk, ha csak egy-két hétre is kulcsos gyerekké, mint történt ez anno nyaranta. Hogy ez mennyire nehezen megoldható probléma, arról saját szemünkkel is meggyőződhetünk hétfőtől bármelyik városunk, de akár kisebb településeink közterületein. Persze, ne a kulcsot, a csellengőket keressék! Öltözőbe törtek be, börtönbe mehetnek ECSÉD Nem volt okos ötlet erőszakkal behatolni a községbeli sportpálya öltözőjébe, a két fiatal ugyanis letöltendő szabadságvesztésbüntetést kaphat tettéért. A január 4-én történt bűnügy a vádemelési szakba jutott - tájékoztatta a Hírlapot dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A vád szerint a 21 esztendős vádlottak aznap késő délután a kerítésen át bemásztak a sporttelepre. Az egyikük egy erővágóval levágta az öltöző ajtajáról a vasrácsot. Benyomult az épületbe, s talált is zsákmánynak valót: két gázpalackot, két mosógépet, két centrifugát, több kiló mosószért, több liter öblítőt, nyolc csaptelepet, nagy teljesítményű szivattyút, tizenöt liter benzint. Mindezeket nagy erőfeszítést kifejtve kiadogatta a cimborájának. A bűnüldözők sikeresen nyomoztak, s elfogták az ifjakat. A lopással okozott csaknem háromszázezer forintos kár ennek köszönhetően, a csaptelepek és az egyik mosógép lefoglalásával, részben megtérült, így az ecsédi sportolók rövid idő múlva már újra tudtak tisztálkodni az edzések után, és ismét lehetőségük nyílt arra, hogy kimossák átizzadt mezeiket. Az okozott kár végül részben megtérült- A Hatvani Járási Ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a fiatalemberekkel szemben - közölte a sajtószóvivő. - A vádhatóság azt indítványozza, hogy a más ügyben letartóztatásban lévő vádlottakat a bíróság sújtsa végrehajtandó börtönbüntetéssel. Sz. Z. Folytatódik a A nyolcadikosok hétvégén búcsúztak iskolájuktól szúnyogirtás Hevesen Több mint két^ren ballagtak Hárman sérültek meg a balesetben HEVES Szúnyoggyérítést végez az önkormányzat - erre szakosodott vállalkozó igénybevétele mellett - hétfőn is. A gyérítést földi melegködös permetezővel hajtják végre minden utcában. Ezután kedden, vagy szerdán vagy csütörtökön - időjárástól, szélviszonyoktól, s logisztikától függően - légi permetezéssel újra szúnyogritkítást végeznek, az érintett terület nagysága 600 hektár, s kizárólag Heves területét érinti. A permet emberre, állatra - méhre - nem veszélyes - tájékoztatott Sveiczer Sándor polgármester. Sz. K. HEVES MEGYE Véget ért az idei tanév, ezzel az elmúlt hétvégén elérkezett a ballagások ideje megyénk nyolcadik osztályos általános iskolásainak. Az Egri Tankerületi Központ fenntartásában működő intézményekben 1046 nyolcadik évfolyamos tanuló fejezte be tanulmányait - tájékoztatta lapunkat Ballagó Zoltán, a központ igazgatója. A Hatvani Tankerületi Központban a 2018/2019-es tanév végén 38 köznevelési intézményből mindösszesen 989 nyolcadikos diák köszönt el alma materétől - közölte Horváth Márta tankerületi igazgató. M. H. Az egri dr. Kemény Ferenc Sportiskolái Általános iskola végzősei is búcsúztak Fotó: Huszár Márk MATRABALLA Hárman sérültek meg a 23-as főúton történt balesetben, Mátraballa közelében. A 23-as számú főúton június 15-én, szombaton reggel nyolc óra után pár perccel Opel személygépjárművei közlekedett egy 29 éves férfi Salgótarján irányából Eger felé - közölte a rendőrség honlapján. Az opeles a mátraballai útkereszteződésnél összeütközött egy, a 2411-es számú útról balra kanyarodó Citroennel. A karambolban három utas sérült meg. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. M. H. A Ami áldás perspek tivikusan, átok rövid távon