Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-04 / 102. szám
4 MMfcM-Jl' helyőrség novella CSIGABIGA Cselenyák Imre Sötétben botorkáló szerzet, ki vagy? Ja, magam. Néha tisztáznom kell alapvető kázusaim árnylényemmel. Nem ittam sok sört, igaz, mindegyik mellé társult egy kis gyorsító, de az tegnap volt. Ma már ma van. Hazaérek, a kulcs akadozva fordul el a zárban, az elvarázsolt kastély fahéj illatával fogad s zár méhébe. Villanyt gyújtok, belebámul elégedett képem a falitükörbe, mormolom a varázsigét: Hol itt a fekete kefe? Hol itt a fehér kenyér? Hol a zöld föld? Hol a kék ég? Hol itt a darázs Balázs? Hol itt az alibi Tibi? Hol az anyabanya? Hol az apakapa? És sorba előpattannak ők a végtelen tükörből. Rita kisiet a konyhába, Balázs, Tibi kérdőn rám bámul - Apa, hoztál valért? („Valami érdekes” az ő nyelvükön.) Nem hoztam valért, biztosan ettetek elég nyamit ma már. Rita jön vissza, körözöttes kenyeret nyom a kezembe, melynek fahéjas az illata. - Nem kaptak ma valért, elfelejtettem venni, nem káptalan a fejem, mindig nekem kell észben tartanom a valért meg mindent... Fotelbe ereszkedem, falom a vacsorámat, fél szemem rajtuk. Balázs hanyatt veti magát a szőnyegen, fölfújja hibátlan gyermekarcát, két labdacsot gömbölyít, aztán kis öklével mindkettőt kidurrantja, puff, puff! Tibi lendületet vesz, nekiugrik az anyjának, és mászik föl rá kitartóan, ahogy egy kölyökkoala. Már Rita ölében ficánkol, és eldőlnek. Rita a heverőre dönti fiát, és dögönyözi, csiklandozza. Tibi nevet, göndörön, ahogyan csak ő tud nevetni, Balázs pukkantgatja a képét, a macska kaparja odakintről az üvegajtót, Rita kiabál - Na mit akarsz! Na mit akarsz? Medvebocs! Mit akarsz? Tömöm magamba a körözöttes kenyeret kedvetlenül, hogy ily hepajban kell táplálkoznom. - Későre jár, a fiúknak illenék lefeküdni. Na sipirc! - Minek, még fél nyolc sincs- veti oda Rita. Ja persze, nem tegnap van, hanem ma. Bort töltök, leöblítem a vacsorát.- Milyen bor ez? - kérdezem. - A lerakatban vettem - közli Rita. - Nem jó? - Fene tudja. Itatja magát, de mintha lenne valami gejl utóíze.- Most aztán fekvés, fekvés! - kiabálja nőm. A fiúk nem is hallják, vidor képpel éneklik a maguk által szerzett dalocskát. Egyenes tea a templomkép, a templomképen fű. Kukac, hogyha átmegy a hídon, ott terem az egyenes tea. Lufik pukkadnak, durrannak, a hőlégballon is így jár. De a hőlégballon nem tud járni, ezért terem a fa. Ó, az egyenes tea. Éjjel kijárok, görcsöl és hajt a hasam, jé, úgy csobog a széklet, mint a vizelet. Mit követtem el már megint, hogy szenvednem kell? A bor - hasít a fejembe -, a bor! Holnap utána kell járnom. Mert az ilyet le kell rendezni. De miért történik velem ilyen, és miért nekem kell lerendeznem? Mindent nekem muszáj lerendeznem! Nekem kell konfrontálódnom a buszon, reklamálnom a pénztárnál, morognom a körzetinél... Ismét összeszedem minden erőmet. Mit tehetnék? Ilyen egy szériahibás egyed. Én jóval nehezebben mondok le az illúzióimról, mint honfitársaim. Bádogbögrét fogok a kezembe, nyargalok a lerakatba.- Jó napot. Itt vette tegnap a nejem a vörösbort? - A lerakatos ismer, rámondja az igent. Eléje tartom a bögrét. - Megengedi, hogy mindegyik borába belenyaljak? Furcsállja, de teljesíti a kérésem. Kirak a pultra három kannát, az elsőből löttyint egy kortyot a bögrémbe, felhajtom. Ugyanezt megismételjük még kétszer. Elő kell vennem a jobbik eszem, a probléma józanságot kíván. Sajnálkozó hangot ütök meg. - Nem vagyok szakértő, de ezek a borok sosem láttak szőlőt. Mind a hármat vegyipari eljárással készítették. Ha önnek nincs lelkiismerete, akkor csak árulja ezeket a kotyvalékokat. A törzsvásárlói életét évekkel fogja megrövidíteni. Ezt akartam elmondani. Viszontlátásra. Kószálunk a régi szőlőben. Rita megmutatja a parcellát, amely valaha az övék volt. Vagyis sváb elődeié, a nagymama még művelte, ő kislányként segített neki. Már ha az ide-oda szökdécselést annak lehet nevezni. Fiaim fülelnek, ha az ősökről van szó, mindkettőben atavisztikus nosztalgia ébred, elmerengenek a múlton, Tibi gyakorta kifejti, milyen jó lett volna akkor régen élni. Volt új Lada meg tyúkól, és kályhában tüzeltek az emberek. Friss vizet iszunk ismerős gazda fúrt kútjából, vasmentes ízére most is emlékezik a nyelvem. Szabadon nyüslető, dühös ku-j tyák ugátják sétánk, a lurkók el- ' lesik viselkedésem. - Legjobb az ebet észre se venni, magabiztosan folytatni az utat, mintha a négylábú a világon se lenne. Mi vagyunk az intelligensebb lények, meg kell mutatnunk, hogy nem félünk. Balázs csigát talál, tetszik neki a mintás mészház, hozza a tenyerében. Tibi is akar magának, keres és talál. Erre mindkettő fölpezsdül, már csak csigákból áll a világ, fa tövében, bokor alatt, gallyrakás mélyén kutakodnak, gyűlnek a puhatestűek. Nem fér a kezükbe, minket is bevonnak - segítsünk vinni a zsákmányt. Találok eldobott műanyag poharat, kettőt is. Lelkesedésük nem lankad, teleszedik éticsigával az alkalmi edényeket. Valamiért dorogi csigának nevezik. Balázs az egyik kibújni készülő puhatestűt lefüleli: Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki! Kapsz tejet, vajat, holnapra is marad! Tibinek tetszik a mondóka, ő is elkezdi. Mindkét fiú hangos szóval kérleli a nyálkás teremtményeket, mire azok még beljebb töpörödnek. Fiaink képén csalódottság meg életöröm. Otthon a hátsó kertben, a komposztáló környékén szórják széjjel zsákmányukat. A vasárnap délután süket csöndjében senki nem tiltakozik az eljárás ellen. Sőt, mintha bazsalyogna az ég kupolája, átkacsintana Pista bácsi a szomszédból. Ősszel már mutatkozik a szaporulat. A csigalétszám megtízszereződik, a szerencsétlen jószágok bodzára, orgonára kúsznak, más nem lévén, pedig egyik sem tartozik a kedvenc csemegéjük közé. A következő év tavaszán tengersok csiga tenyészik kertünkben. Ilyet még soha nem láttam, fűszálakra képesek fölkapaszkodni a táplálék reményében. Nincs olyan növény, amelyet meg ne kóstolnának, ami gyom, gaz sarjad a kertben, mind ellepik, ládáé és kétségbeejtő, az életben maradásért Váló küzdelem. Nyár végére a populáció eléri a felső határt, és néhány nap alatt valamennyi elpusztul. Tele a kert kiszáradt mészházzal, fiaim kislapáttal rakják meg játék talicskáikat s hordozzák zörgő terhüket egyik szegletből a másikba. A mészházak még évekig ropognak a talpunk alatt, mígnem a gyógyító és mindent elrendező anyatermészet rehabilitálja a kertet. Meglehet, kétszázmillió év múlva ezért az egészért valakinek lakolnia kell. Arany János: Tengerihántás (balladaillusztráció] Fotó: Molnár Edvárd onvvaianio EZ AZ ÁBEL NEM AZ AZ ÁBEL Leczo Bence Lakatos Mihály esszékötetének címe - Súlyos ügyek - nem túloz: valóban súlyos ügyeket tárgyal, könnyed módon. Az írások túlnyomó többségének főszereplője Ábel, a szilárd elvei szerint élő, a világ dolgairól egyenesen gondolkodó magyartanár, akit a híres névrokonhoz a rengeteg, az ország és a szülőföld köt, viszont itt véget ér a hasonlóság. Az esszék azokat az eseményeket dolgozzák fel, amelyekkel az ember nap mint nap találkozik. Ábel elveihez hűen reagál az élet nagyobb és apróbb történéseire. A szerző tabuk nélkül beszél migrációról, melegházasságról, anyagiasságról, politikailag korrekt beszédmódról, de a hétköznapibb témák is teret kapnak, szembesülhetünk azzal, hogy milyen kihívásokkal néz szembe ma egy diák, és ez mennyiben más, mint negyven éve a kommunista Romániában: „Ilyenkor kulákká avanzsált nagyapja jutott eszébe, aki a kollektivizálás mellett a portáján agitáló népbiztostól azt kérdezte: »Mondja, jóember, ez a maguk kommunizmusa kerek vagy hosszú?« A korábbi falu csavargója, nem értvén a kérdést, egy pillanatra meghökkent, majd kivágta magát: »Hosszú, persze hogy hosszú.« »Az jó - bólintott a nagyapja -, mert olyan hosszú nem lehet, hogy előbb-utóbb véget ne érjen.«” A szerző átfogóan mutatja be a mindennapok olyan eseményeit, amelyek jelentőségteljesek, sőt jelzésértékűek, viszont annyira megszoktuk őket, hogy csak legyintünk vagy elfordítjuk az arcunkat. A folyamatosan videojátékozni akaró gyerekek, a mobiltelefonok hozzánk növése, a jogos vagy jogtalan illemszabályok, a kisebbségi, külhoni lét mind-mind szerepet kap a könyvben. Generációs, társadalmi és nemzetiségi különbségekre is felhívja a figyelmet az azokra amúgy érzékeny szerző, és pálcatörés nélkül mutatja be az esetleges konfliktusokat. Szerepet kapnak állandóan lázongó fiatalok, a modern korra fejüket csóváló idősebbek, sőt láthatjuk azt is, hogyan alakul át az előbbi utóbbivá. Állásfoglalásai egyszerűek, logikusak és a normalitás mentén szerveződnek. Felhívja a figyelmet a napjainkban megfigyelhető hanyatlásra, az egyre fokozódó tekintély-, becsület- és civilizáltsághiányra, melyet modern kori tbc-nek nevez. Az általa boncolgatott fogalmakat megmagyarázza, így attól sem kell félni, hogy az esetleges járatlanság bizonyos témákban megakadályozza a kötet élvezését. Nemcsak a lexikális tudás bővülhet olvasás közben, hanem nagyon gyakori aha-élmény is úrrá lesz az olvasón: mint amikor az ember megtudja, hogy a pszichológia már elnevezte azokat a dolgokat, amiket addig rácsodálkozás nélkül érzett (könyvtől függetlenül: például hiraethnek hívják az olyan hely iránt érzett honvágyat, ahol még sosem jártunk, vagy nem mehetünk viszsza, vagy nem is létezik). A Súlyos ügyek ennél földhözragadtabb, és a szó jó értelmében: szemléletes példái, magyarázatai a realitás talaján mozognak. „ Komplex képet kapunk a világról, amelyben Ábel és mi élünk, ahol nincsenek tabuk, kíméletlenül körbejárva megosztó és kevésbé megosztó témákat, mindemellett könnyed és egyszerű. Olyannyira, hogy ha az ember a végére ér, elégedetten, kissé irigykedve csettint a LAKATOS MM lAl.V SÚLYOS nyelvével, és arra gondol: hogyhogy nem nekem jutott ez eszembe? (Lakatos Mihály: Súlyos ügyek. Előretolt Helyőrség íróakadémia, Budapest, 2019.) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. móius * i
