Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-22 / 117. szám

2019. MÁJUS 22., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Több százezer kötetet helyeznek át hamarosan Nagy könyves költözés indul a Bródyban Több százezer kötetet kell megmozgatni a költözés miatt Fotó: Berán Dániel Közel két hónapja elindult a költözés előkészítése a Bródy Sándor Megyei és Vá­rosi Könyvtárban. Két gyűj­teményt már áttelepítettek a központi könyvtárba, s a raktárakban is folyamatos a munka. Nem is csoda, né­hány hét múlva két hónapra bezár a központi részleg, s szeptembertől már a koráb­bi tiszti klub épületében vár­ják az olvasókat. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGER - Nagyon izgalmas idő­szak előtt állunk, örülünk, hogy a Nagypréposti Palota végre megújulhat, az épületre ráfér a felújítás. Július közepén zárunk be, ezt egy közel két hónapos költözés követi majd, nagyjából egy évig működik majd a könyvtár a HEMO-ban. Az új épületben minden gyűj­temény egy helyen lesz, sze­retnénk, ha ez majd a jövőben is így maradna, úgy gondol­juk, kényelmesebb így az ol­vasóknak - kezdte a költözés részleteinek ismertetését Tő­­zsér Istvánná Géczi Andrea. A Bródy Sándor Megyei és Vá­rosi Könyvtár igazgatója hozzá­tette, a bezárás ideje alatt a plá­­zakönyvtárban várják minden héten péntektől vasárnapig az olvasókat, június 8-tól augusz­tus 31-ig lesz nyitva a strand­könyvtár, a parkkönyvtár pe­dig június 3. és augusztus 1. között fog működni. Kiemel­te, arra biztatnak mindenkit, hogy mielőtt bezár a központi könyvtár, nyugodtan vegyenek ki több könyvet a szünet idejé­re - a kölcsönzési idő ezúttal egészen szeptember közepéig tart - hiszen minél több köte­tet vesznek ki az olvasók, an­nál kevesebbet kell a következő hónapokban átköltöztetni. Komoly technikai és infor­matikai fejlesztés is lesz Tőzsér Istvánná arról is szólt, nemcsak a fizikai, hanem a infor­matikai költözés is megvalósul. A HEMO-ban már modernebb köl­csönzési rendszerrel várják majd az olvasókat, de egyéb újdonsá­gokkal is készülnek.- Kialakítunk egy digitá­lis labort, melyet a legmo­dernebb eszközökkel szerel­nek fel, megújul az informa­tikai rendszerünk, és egy új kölcsönzési formát is beveze­tünk. Utóbbinak köszönhe­tően, aki szeretné, az önma­ga is el tudja majd intézni a kölcsönzést, illetve egy könyv visszaadását, könyvtáros se­gítsége nélkül. A digitális la­borral elsősorban a fiatalok­nak szeretnénk kedvezni. Itt lehetőség lesz videó- és hang­­felvétel készítésére, és ezek A könyvtár a napokban egy újabb komoly kitüntetésben részesült: az Informatikai és Könyvtári Szövetség az intéz­mény kiemelkedő munkájá­nak elismeréseként A könyvtár­ügyért kitüntetést adományoz­ta a Bródy Sándor Megyei és Vá­rosi Könyvtárnak. Tőzsér István­utómunkálatainak elvégzé­sére is. Úgy látjuk, a kama­szok részéről van igény erre, és szeretnénk segíteni abban, hogy zavartalanul tölthessék el szabadidejüket. Könyvautomatát állítanak, elindul a könyvtárbusz is Az igazgatónő arról is beszá­molt, a költözésen felül két ko­moly újdonság is várható, az egyik Egerben, a másik azonban több megyei települést is érint.- A könyvhét nulladik napján átadunk egy könyvautomatát a Dobó téren, amelyből könyvet le­het majd vásárolni. Pesten már működik ez a rendszer, elismert művészek által ajánlott olvasni­né ezzel kapcsolatban elmond­ta, megtisztelő számukra az el­ismerés, mivel ezzel azt a közös­ségi munkát is díjazták, ame­lyet önként, hivatás- és köteles­ségtudatból végeznek a könyv­tár munkatársai, például akkor, amikor más könyvtárak kollek­tíváját fogadják, és bemutat­valók kerülnek ebbe, reméljük majd itt is sokak tetszését elnye­ri. A másik komoly újítás pedig a könyvtárbusz elindítása lesz. Reményeink szerint ősszel már útnak tudjuk indítani, a megye huszonhárom olyan települését járja majd, ahol nincs könyvtár, vagy kevésbé széles a szolgálta­tási kör. Innen könyveket, folyó­iratokat lehet kölcsönözni, de kis létszámú programokat is szerve­zünk majd, például informatikai képzéseket és könyvtármozit is - részletezte Tőzsér Istvánná a bib­liotéka terveit. Látogasson ei hírportálunkra! HEOL.hu ják nekik a Bródy Sándor Könyv­tár működését. Hozzátette, a dolgos költözési időszakban ki­emelten jól esett számukra a ki­tüntetés, és aláhúzta, nem tor­pannak meg, rengeteg tervük, új ötletük van még, amelyeket az új helyen minél előbb szeret­nének megvalósítani. Közösségi munkájukat díjazták Mindenki jól jár Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu Töredelmesen bevallom, világéletemben könyvmoly vol­tam. Nemrég ezt egy középiskolai barátnőm is kedvesen a szememre vetette. Mint mondta, én azért nem vettem észre anno az osztályunkban kialakult konfliktusokat, mert folyton olvastam. A buszon az iskolába zötykölődve, a szüne­tekben, és az unalmasabb órák alatt is. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy a gimnáziumomban a könyvtáros hölgyek végtelenül kedvesek voltak, ha nem találtam egy kötetet, volt, hogy fél órán át keresték, mosolyogva. Naná, hogy ezt követő­en minél előbb el akartam olvasni az adott művet, és az, hogy ennek köszönhetően még a kamasz vitákból is kimaradtam úgy érzem, csak hab a tortán. Ha a fiatalokat az olvasásra nevelik, mindenki jól jár Ha egy fiatal úgy érzi egy könyvtárban, hogy jó helyen van, az szerintem a legjobb, ami egy könyvtárral történ­het. Mi iskola után rengete­get voltunk ott, mert lehetett olvasni, filmet nézni, beszélgetni, zenét hallgatni, vagy csak ülni egy kicsit a számítógép előtt, zavartalanul. A Bródy Sán­dor Könyvtárban tervezett fejlesztéseket hallgatva az jutott eszembe, mázlisták a mai kamaszok. És szerencsére egyre több könyvtárban hallok hasonló „tinizugról” mint ami az eg­riben van, mert felismerték, azzal, ha a fiatalokat az olvasás szeretetére nevelik, mindenki csak jól jár. A tinik hasznos idő­töltést kapnak, a könyvtárak pedig úgymond kinevelnek ma­guknak egy újabb könyvtárba járó generációt. És akkor a mai fiatalok mihasznaságáról sápítozók megkönnyebbülését már ne is említsük... WlWE-okat kapott az egri kórház EGER A Magyar Kardioló­gusok Társasága Szívala­pítványa által kiírt pályá­zaton a Markhot Ferenc Ok­tatókórház és Rendelőinté­zet kardiológiai szakrende­lése öt WIWE EKG-készülé­­ket és egy táblagépet nyert. Az eszközöket május 20-án Budapesten dr. Hanis Béla kardiológus főorvos és dr. Szilágyi Attila kardiológus szakorvos vette át - tájékoz­tatta lapunkat Szegedi Er­zsébet, az egri kórház sajtó­­referense. A WIWE diagnosztikai eszköz legnagyobb hasz­na a szapora szívdobogás­érzéssel járó szívritmusza­varok hátterének tisztázá­sában van. A pályázat cél­ja az, hogy a szívritmusza­varokat időben felismer­jék. Ennek kitűnő eszköze az egyébként Egerben fej­lesztett és készülő WIWE. A Sanatmetal innovációja jó eszköze lehet a magyar­­országi szív- és érrendsze­ri betegségek visszaszorítá­sának, amely egyébként a most zárult pályázat céljai között is szerepel. Javítani szeretnék továbbá a kardiológiai szakrendelők, valamint kórházi osztályok eszközellátottságát. A pályá-Egy beteg egy-két hétre kapja meg a mobil eszközt zat keretében összesen száz WIWE diagnosztikai beren­dezést huszonöt táblagépet osztottak ki az országszer­te. Az Egerbe került készü­lékek rövid időn belül elér­hetővé válnak a betegek szá­mára a kardiológiai szakren­delésen. Alkalmanként átla­gosan egy-két hét időtartam­ra kapják meg azok a pácien­sek, akiknél az eszköz hasz­nálatának szükségességét az orvosok előírják. M. H. Kilencvenkilenc MÁTRADERECSKE A napokban köszöntötték születésnapján a te­lepülés legidősebb lakóját, a 99 éves Kovács Józsefné Margit nénit. Ez alkalomból Forgó Gábor polgármester közvetítette a derecskeiek jókívánságait. Margit néni egyébként jó egészségnek örvend, unokái, dédunokái és menye szeretettel gondoskodnak róla. Beküldött fotó Egerben nem gyermeknap van, hanem gyermekhét KisEgér cirkuszi köntösben EGER A gyereknapot és az egy héten át tartó cirkuszművé­szeti fesztivált izgalmas mű­sorokkal, lélegzetelállító mu­tatványokkal, s felejthetetlen élményekkel ünnepelhetik ki­csik és nagyok a KisEgér Fesz­tivál keretében május 26-tól június 2-ig. Az Egri Kulturá­lis és Művészeti Központ szer­vezésében megvalósuló ese­ményről sajtótájékoztatón szá­molt be Kiss Renáta igazgató kedden a Forrásban.- A fesztivál tavaly indult útjára azzal az elhatározással, hogy gyerekekhez, családok­hoz szóló rendezvényt hozunk létre a művészeti nevelés je­gyében. Az előző évben a báb­volt, idén a cirkuszművészet lesz a kiemelt ága a program­­sorozatnak. Ebben lesz segít­ségünkre a Magyar Cirkusz és Varieté, valamint a Rippel testvérek is eljönnek hozzánk - mondta Kiss Renáta. Habis László polgármester úgy fogalmazott, több helyszí­nen zajlik majd a rendezvény. Hangsúlyozta, igyekeznek fej­leszteni a gyermekintézmé­nyeket, s a családbarát város filozófiát követni. A programsorozat a Városi Gyereknappal indul vasárnap tíz órakor az Érsekkertben. Sz. K. Színes programokkal vár a második KisEgér Fesztivál Fotó: H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents