Heves Megyei Hírlap, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-27 / 97. szám

Az ESC húzná még az elkerülhetetlent A szemétszedés után következhetne a pontgyűjtés Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Huszár Márk Az ősszel idegenben legyő­zött Békéscsaba a ma esti mérkőzésen egészen bizo­nyosan nem becsüli le egri vendéglátóját. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com KÉZILABDA A női NB I. 22. for­dulójának mérkőzése: ESZTERHÁZYSC (14.)­­BÉKÉSCSABA (12.) Eger, Eszterházy csarnok, szombat, 18.00. V.: B. Pech, Vágvölgyi. Négy mérkőzés maradt hát­ra az első osztályú bajnokság­ból, és ezen a hétvégén jutot­tunk el arra a pontra, amikor az újonc Eszterházy SC együt­tese matematikailag is elbú­csúzhat az élvonaltól. A ne­gatív bevezetés ellenére, való­ban számolni kell ezzel a for­gatókönyvvel, ugyanis a se­reghajtó hátránya a még benn­maradást érő tizenkettedik helyhez képest nyolc pont, rá­adásul éppen az ebben a pozí­cióban tanyázó Békéscsaba lá­togat a Leányka útra. Az esé­lyeket illetően nem monda­nánk, hogy az előjelek ezt jó­solnák, mindenesetre ősszel az újonc nyerte a két gárda egymás elleni összecsapását. Emlékezetes, hogy az októbe­ri, viharsarki találkozón a 13 gólig jutó Sári Barbara vezeté­sével 29-28-as hevesi diadal született, vagyis a szájíz ilyen szempontból mindenképp jó lehet a hétvégi bajnoki előtt.- Ez az eredmény hagyott tüskét ellenfelünkben, ezért száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nagyon kemé­nyen nekünk jönnek a békés­csabaiak - vélekedett az Esz­terházy SC balszélsője, Buzsá­­ki Nikolett. - Ősszel nem várt győzelmet sikerült aratnunk, kicsit ugyanis alábecsült ben­nünket a házigazda. Emellett jól is kézilabdáztunk, de most egészen biztosan nem tudunk az előbbi tételre hagyatkozni. Nagyon egyébként ezt a mér­kőzést sem szabad túlgondol­nunk, mert nekünk már nem az ellenfeleket kell nézni, ha­nem, hogy élvezzük ki még ezt a néhány meccset. Két ha­zai fellépésünk maradt, és sze­retnénk úgy elbúcsúzni szur­kolóinktól, hogy lássák, to­vábbra is nagy odaadással ját­szunk, mert attól még, hogy a tabella végén állunk, a becsü­letünk miatt sem mindegy, milyen teljesítményt nyúj­tunk a pályán. A „tiszta Magyarország” akció keretében az Eszterhá­zy SC csapatának tagjai hét közben a Leányka úti campus környékén szedtek közösen szemetet. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu „Kibeszélós” félóra Egerben, hangolva az ESMTK elleni meccsre A GYAK Ibrányban bizonyítana LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportjának 25. fordulója: TÁLLYA (HÓ­­GYÖNGYÖSI AK (13.) Ibrány, vasárnap, 12.30. V.: Horváth Máté (Kovács B., Vad).- A fegyelmezett játéka Ci­­gánd elleni „hatpontos” mér­kőzésen 3-0-s győzelmet eredményezett és ezúttal is hasonló összpontosításra szá­mítok a játékosoktól - mond­ta GYAK edzője, vezetőedzője, Török János. - Újra bizonyí­tást nyert, hogy nem felesle­ges az ellenfél alapos feltérké­pezése, és az ebből leszúrt ta­nulságok hasznosítása. A Tály­­lya vendégeként olyan ered­ményt kellene elérni, ami a re­ményt nyújt a szezon hátralé­vő részéhez. A GYAK várható kezdőcsapata Halasi - Papp, Fehér, Rétiéi, Petrezselyem - Tárnái, Niedermüller - Tóth 0., Botos. Fekete B.- Laurinyecz Sérült: Gergely, Csornij Eltiltott: Forgács(öt sárga lap) Ősszel: Gyöngyösi AK-Tállya 3-1 ESMTK (3.)-EGER SE (12.) ESMTK stadion, vasárnap, 16.30. V.: Borbás Bottyán Au­rél (Gordos Á., Szabó D.).- Bar az akarassal egy-ket mérkőzést kivéve nem volt problémánk, a múlt héten eb­ben a tekintetben a legjobb formánkat hoztuk, sokat ad­tunk bele - rögzítette az Eger SE szakmai igazgatója, Vitá­nyi László. - Mivel ez ponttal nem járt, egyértelmű, hogy még többet kell. A hangulatot jobbnak érezzük, mint egy he­te, a srácokkal tartottunk egy „kibeszélős” félórát, reméljük segített. Nagyon nehéz mérkő­zés vár ránk, de feltett szándé­kunk, hogy ne pont nélkül tér­jünk haza. Az ESE várható kezdőcsapata Tajti - Debreczeni, Galambosi, Dáné, Lőrincz - Mikolka- Farkas K., Titkó, Antal, Gresó - Benke Sérült: Fekete V., Nagy P., Vajda, Kaszás Eltiltott: Busái (öt sárga lap) Ősszel: Eger SE-ESMTK 0-1 Edzőváltás Cigándon A gyöngyösi vereség után Szénay Péter szakmai igazga­tó úgy érezte, a kialakult hely­zetre való tekintettel váltásra van szükség Cigándon, ezért felajánlotta lemondását. Utód­ja a legutóbb a Debreceni VSC második csapatát dolgozott Gyarmati András lett a sereg­hajtónál. B. Cs. U17: rendezési hiányosságok a hevesieknél LABDARÚGÁS Az MLSZ He­ves megyei Fegyelmi Bizott­sága május 8-án tárgyalja a Váraszó-Nagyréde megyei III. osztályú mérkőzés lefújá­sa után lezajlott eseményeket. Az ülésre beidézték a játékve­zetőt, a két klub képviselőit és a mérkőzés főrendezőjét. Ez megelőzően azonban már áp­rilis 29-én, hétfőn a megyei igazgatóságon találkozik a két klub képviselője az ügy tisztá­zása érdekében. Az április 5-én beszünte­tett Heves-Andornaktálya U17-es mérkőzés három pont­ját 3-0-s gólkülönbséggel az andornaktályaiak javára iga­zolták. A versenyügyi tárgya­lás meghallgatásai alapján megállapítást nyert, hogy a találkozót a pályaválasztó csa­pat részéről történt rendezé­si hiányosságok miatt nem le­hetett befejezni. Az előírt ren­dezői létszám nem volt megfe­lelő, illetve a jelen lévő rende­ző a meccs ideje alatt nem lát­ta el folyamatosan a feladatát. A sportlétesítmény területén és a pályán a vendégcsapatot, illetve a játékvezetőt, a Hevesi LSC U17 játékosai és csapatá­nak szurkolói által ért inzultu­sok vezettek a mérkőzés félbe­szakadáshoz. B. Cs. Az e heti eltiltások 5 MÉRKŐZÉS Ambrus Bence (Borsodnádasd) 4 MÉRKŐZÉS Szilágyi Richárd (Váraszó) ■ Danó Attila (Vécs) 2 MÉRKŐZÉS Kállai Márkó (Tiszanána) Szövérfi Edgárd (Bélkő SE-Bélapát, U17) Kertész Bence (Borsodnádasd) - egy már letöltve 1 MÉRKŐZÉS Karácsony Dávid (FC Hatvan) Kapás József (Tárnáméra) Kotta László (EKE-EHÖK-Szihalom) Pusoma Miklós (Erdőtelek) Rafael József (Atkár, U17) Suha Kevin (Mátraderecske, U15) Vas Dániel Lajos (Egerszalók) - letöltötte Három aranyerem maradt a káliaknál a hazai versenyen SPORTLÖVÉSZÉT Három első helyezést tartottak otthon a Káli Lövész SK tagjai a Hús­véti xXx Autó-kupa kiemelt minősítő versenyen. Arany­ból Komlósi Sándor duplázott, míg Barczi Krisztián egyszer állhatott a dobogó tetejére. A 15 klub 43 sportlövője 10 versenyszámban mérte ösz­­sze tudását a Magyar Dina­mikus Lövészsport Szövetség szabályrendszere szerint lebo­nyolított rendezvényen, ame­lyen hivatalosnak számító or­szágos csúcsot is rögzíthettek volna. Noha ilyet nem sikerült elérni vagy beállítani, így is szép eredmények születtek a rendezvényen, ahol 154 alka­lommal álltak lővonalra az in­dulók. A zökkenőmentes lebo­nyolításáról hat versenybíró, egy ellenőr és öt segítő gon­doskodott, plusz háromfős fő­zőbrigád felelt a résztvevők jól tápláltságáért. B. Cs. Barczi Krisztián az élen Kiskaliberű pisztoly nyílt: Kerekes Zoltán (Viharsarki SE) 176 Kiskaliberű pisztoly optika: Komlósi Sándor (Káli Lövész SK) 182 Nagykaliberű pisztoly nyílt: Komlósi Sándor (Káli Lövész SK) 175 Nagykaliberű pisztoly optika: Kerekes Zoltán (Viharsarki SE) 183 Kiskaliberű puska nyílt: Barczi Krisztián (Káli Lövész SK) 173 Kiskaliberű puska optika: Trájer Szabolcs (Honfoglalás LLKE) 180 Nagykaliberű puska nyílt: Zántó István (Kisbéri LK) 170 Nagykaliberű puska optika: Kerekes Zoltán (Viharsarki SE) 173 Sörétes puska nyílt: Talabér Zoltán (Jáki SE) Sörétes puska optika: Bottáné Tisza Zsuzsanna (Viharsarki SE) 175 Összetettben: Kerekes Zoltán A fiatalok előtt a soron következő feladat, többen is pihenőt kapnak a csurgói mérkőzésre Tóth Edmond: kicsit eltérünk a szokásostól ______..________■ _ __________________________JHÄ>______.« .........._ .............................. ..... KÉZILABDA A férfi NB I. 23. for­dulójának mérkőzése: CSURGÓI KK (5.)­­DVTK-EGER (10.) Csurgó, szombat, 18.00. V.: Réti, Szedmák. Három nappal a két csapat Ligakupa-mérkőzését követő­en, ezúttal bajnoki pontokért indul a küzdelem. Az egriek egy hete a Cegléddel szemben aratott győzelemmel egyértel­­műsítették, hogy helyük van NB I.-ben, egyúttal minimá­lisra csökkentették a rivális bennmaradási esélyeit. A hát­ralévő négy fordulóban a he­lyezést illetően jelentős válto­zás már nem várható. Együttműködés a Kazincbarcikával Tovább bővül azon egyesületek tábora, amelyekkel partneri vi­szonyt kialakítva elhivatottan munkálkodik a tehetséges fi­atal kézilabdázók felkutatásá­ban az Eger-Eszterházy SzSE. A Kazincbarcikai KSE-vel kö­tött együttműködési megálla­podásnak köszönhetően újabb borsodi tehetségek számá­ra kínál kiugrási lehetőséget a megyeszékhelyi klub. Az után­pótlás-nevelés területén szá­mos részletre kiterjedő együtt­működés vázát egy közös, egy­ségesített sportszakmai prog­ram jeienu. a cei a teneiseges fiatalok felkutatása, kiválasz­tása, szakmai és pedagógiai nevelésük folyamatos biztosí­tása, versenyzővé, élsportolóvá válásuk elősegítése. A KKSE-vel kötött együttmű­ködés után immár hét vá­ros, Miskolc, Szolnok, Ózd, Salgótarján, Füzesabony, He­ves és Kazincbarcika klubjá­val áll fent szerződött partne­ri viszony, de a szilvásváradi, mátraderecskei, felsőtárkányi és kiskörei ifjak is részesei a programnak. A Ligakupa után bajnokin találkoznak Fotó: Lénárt Márton- A héten másodszor uta­zunk Csurgóra, ezért úgy dön­töttem, hogy a szokástól elté­rően ezúttal több játékosnak is pihenőt adok - fogalma­zott az egriek edzője, Tóth Ed­mond. - Rossz szóval élve ki­csit beáldozzuk ezt a meccset annak reményében, hogy a jö­vő heti hazai találkozón meg­felelő állapotban legyünk. Fi­atalokkal utazom, akik teljes meccsterhelést kaphatnak. A nemzetközi kupaszerep­lést érő ötödik helyért ver­senyben lévő somogyiak a Li­gakupában is megmutatták erejüket, a bajnokira pedig a légiósok is visszatérnek. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents